Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-29 / 50. szám, csütörtök

1996. február 29 . SPOR T ÚJ SZÓ Hl Készülnek az I. ligás labdarúgócsapatok SPARTAK TRNAVA. Szinte nincs változás a klubban: a ve­zetés a régi, a szakami stáb úgy­szintén, a keretben is mind­össze annyi történt, hogy tagja lett Marian Tibenský (Č. Budéjo­vice) és az ifjúsági válogatott, Stanislav Hlaváč. A csapat janu­ár 3-án kezdte meg a felkész­ülést, előbb otthon, aztán a Ma­gas-Tátrában és Pöstyénben gyakorolt, majd február közepén kéthetes közép-amerikai por­tyán vett részt. Pecze Károly edző: „Minden tekintetben elégedett vagyok a téli alapozással és a túrával. Csak azt sajnálom, hogy a válo­gatott játékosok, Ujlaky, Kar­han, Bališ és Formanko alig öt napig gyűjthették velünk az erőt. Semmi kifogásom a válo­gatott ellen, de meg kellene gondolni, ésszerű-e a felkész­ülés kellős közepén kiragadni klubjukból a játékosokat. Ami a közép-amerikai portyát illeti, hasznunkra vált, mert Costa Ri­ca és Venezuela bajnokai, vala­mint Guatemala válogatottja el­len mérkőztünk. És ezek az el­lenfelek nem voltak gyengék..." Közép-Amerikában öt meccset játszott a Trnava, egy­egy győzelmet és döntetlent ért el, háromszor pedig kikapott. Nem éppen kiváló eredmények, de nem is ez volt az út elsődle­ges célja. A nagyszombati labdarúgás tavaly felgyorsult a fejlődésben. Az akceleráció már tavasszal el­kezdődött, hogy folytatódjon az őszi bajnoki cím megszerzésé­vel. Az 50 éves tréner a modern futball útját járja a csapattal, és A hollandok bár több sztárju­kat (Litmanen, Overmars, R. de Boer) nélkülözték, nem bíztak semmit a véletlenre. A spanyo­lok csaknem egy félidőn ke­resztül tartották magukat, de Bogarde a 22 000 néző nagy örömére már a szünet előtt ve­zetéshez juttatta a hazai gár­dát. A vendégek a második fé­lidőben megkönnyítették az Ajax dolgát azzal, hogy előbb a kapus Cedrun, majd Jesus Gar­da is a kiállítás sorsára jutott, így nem csoda, hogy Finidi, majd Blind két büntetője révén fölényes amszterdami győze­erről az idén sem akarnak letér­ni: „Be akarjuk bizonyítani, hogy jó irányban haladunk, hogy őszi teljesítményünk és helyezésünk nem a véletlen műve. Továbbra is az offenzív letámadásos játé­kot játsszuk majd, ami azt jelen­ti, már az ellenfél térfelén el­kezdjük a védekezést, a labda elvesztése után rögtön letámad­juk riválisunkat. Persze, a hang­súly nem a defenzíván lesz, tám­adó felfogásban fogunk futbal­lozni. Ennek van jövője, ezt várja tőlünk a szép számú szurkolótá­borunk is." A városban és környékén nagy az érdeklődés a bérletek iránt, ám nem biztos, hogy a nézők szombaton láthatják a Bardejov elleni meccset. Az ok egyszerű: nincs a legjobb álla­potban a pálya, hó és jég borítja, s ha felsüt a nap, olvadni kezd. Ahogy a vezetők szavaiból kivet­tük, nem szívesen játszanának holnapután. A mérkőzés és a já­ték irreális talajon merénylet lenne a szurkolók ellen - állít­ják. Arról nem is beszélve, hogy tönkremenne a gyepszőnyeg. Különben előkészítik a játékte­ret, a többi a bíró dolga. A nagyszombatiak kedvtelen­ségében valószínűleg az is köz­rejátszik, hogy a csapat csak hétfő éjjel érkezett vissza Kö­zép-Amerikából. És reakklimati­zálódni is kell... Némileg óvatosan beszéltek a vezetők az elkövetkező idényről, a szezon előtt kitűzött cél azonban nem változott: olyan helyezést elérni, hogy a csapat kijusson a nemzetközi porondra. A Trnava kerete: lem született. A holland sztár­klub 23 után teljesítette újra a „Grand Slamet", azaz nyerte el a három legrangosabb labdarú­gó klubtrófeát. AJAX AMSTERDAM: van der Saa r-Reiziger, Blind, F. de Bo­er, Bogarde-Schoiten (79. p van den Bergh), Finidi (70. p Gehring), Davids, Silooy-Kanu, Kluivert (70. p Demcsenko); RE­AL ZARAGOZA: Cedrun (64. p Belman)-Belsue, Jesus Garcia, Caceres, Oscar-Aguado, Lopez, Aragon, Morientes (81. p Cuar­tero)-Hiuguera, Dani. MTI „Több hete tartó feszültség után végre megoldódott ez a kér­dés. Izgatottan várom a bemutat­kozást új csapatomban, miköz­ben szomorúság tölt el, hogy el­hagyom a szívem csücskében lévő Los Angelest, a társakat, akikkei az elmúlt éveket együtt hokiztuk végig. Azonban válta­nom kellett, a St. Louis nagyon akarta, hogy hozzájuk kerüljek, és jó érzés, hogy a Bluesnál játsz­hatok" - summázta Gretzky. Bár a jelek szerint a felek béké­ben válnak .el, azért korántsem zajlott le tökéletesen, simán a klubváltás. Olyannyira nem, hogy Fišan, Filipko, Baláž-Pavlus, Hrabal, Karhan, Kapko, Fiiak, Čmilanský, Bališ, Simon, Gabri­el, Kostka, Rybnikár-Soták, Macák, Ujlaky, Moravec, For­manko, Papranec, Radványi. Valószínű, hogy néhányat közü­lük kölcsönadnak. (tv) FC KOŠICE. A Kelet-szlovákiai Vasmű szponzori segítségét él­vező kassai labdarúgócsapat vezetői az elmúlt nyáron nem tit­kolták, amit csak lehet megtesz­nek azért, hogy az 1995/96-os bajnokságot ők nyerjék. A tava­szi idény előtt tartott tegnapi saj­tótájékoztatójukon a klub egyik alelnöke, Július Režeš ismét me­gerősítette a korábbi kijelenté­süket, illetve célkitűzésüket. Ar­ról azonban nem akart konkré­tumokat tartalmazóan beszélni, hogy milyen jutalom vár a csa­pat tagjaira a bajnoki cím meg­szerzése esetén. Azt sem árulta el, hogy milyen a klub évi költ­ségvetése. Mint mondta, ezt másutt sem igen verik dobra, ez minden klub előnye. Azt azon­ban lapunk kérdésére válaszol­va „kiszivárogtatta", hogy az ille­tékes vezetők a közeljövőben Olaszországba utaznak egyez­kedni. Szeretnék elérni, hogy az FC Parma ellátogasson Kassá­ra, és ott barátságos mérkőzést játsszon csapatukkal. Visszatérve a közeledő bajno­ki rajthoz: Ján Kozák edző azt nyilatkozta, hogy szerinte a téli felkészülés majdnem a várako­zásnak megfelelően alakult. A tátrai edzőtáborozással és az azt követő nagyszombati terem­tornával, illetve a játékosok ott az esti bejelentés előtt még a ma­gukénak vallotta Gretzkyt a Kings vezérkara. Bob Sanderman elnök például be is jelentette, hogy Gretzky marad Los Angelesben. Ehhez képest a végkifejlet tökéle­tesen másképpen alakult, és a korongozó már úgy nyilatkozott: a Kings-fönőkséggel, majd szí­nésznő feleségével, Janet Jack­sónnal megvitatva a helyzetet döntött végül is a költözés mel­lett. Cserében a kilenc alkalommal is az NHL legiobbjának, szakszó­val, legértékesebb játékosának választott Gretzkyért a Kings há­nyújtott teljesítményével nagyjá­ból elégedett. - Kár, hogy a fel­készülés utolsó szakaszában a rendkívüli időjárás miatt Ma­gyarországon csak egy mérkőzést játszhattunk. Az otta­ni listavezetőt, a BVSC-t 1:0 arányban legyőztük, s szeret­tünk volna megmérkőzni a Deb­recennel és a Nyíregyházával is, de a pályák alkalmatlansága ezt nem tette lehetővé. A csapat orvosa, Ján Michal­ko most úgy látja, a téli alapozás néhány játékosnak megterhelő volt, mert ők az enyhébb me­gerőltetéshez szoktak: -Kétség­telen, többet kell futniuk a játé­kosoknak, jobb erőnlétre van szükségük. Ilyen szempontból tanulhatunk a németektől - je­gyezte meg. Hogy a tanulás, a játéktudás fejlesztése valóban ráfér a 22 tagú keretben mindenkire, az Jaroslav Polák klubalelnök sza­vaiból is kiderült. Ő egy újságírói kérdésre ugyanis azt válaszolta, hogy szerinte a jelenlegi csapat­ban 5-6 játékos éri el a szlováki­ai csúcsszintet, ám európai ran­gú focistájuk egy sincs. A csapatból a téli szünetben néhányan (Diňa, Gostič...) távoz­tak. A szakvezetők szerint azok a játékosok, akiket a magasabb klubcélok eléréséért való küzde­lem már kevésbé érdekelt. Az új futballisták közül a szombat délután 14.30 órakor kezdődő FC Košice-Tatran Prešov mérkőzésen nyilván be­mutatkozik Schmucker kapus, továbbá Bordás, Karásek, So­vi č, Lalik, Lapšanský, Kaľavský és Medveď is. Viszont Obšitník rom korongozót kap a Bluestól, továbbá a kékek átadták többek között a jövő évi draftnak az első korbeli foglalási jogát is, amely ezt jelenti, hogy a Kings választ­hat magának a Blues helyett is a legkiválóbb amatőr játékosokat elosztó esemény első fordulójá­ban. A most a Los Angelesbe ér­kező triót a 19 éves cseh hátvéd, Roman Vopat, a 25 esztendős center, Patrica Tardif és a 23 éves csatár, Craig Johnson alkot­ja. Gretzky, aki a Kings után a Blu­es-nál is betölti a csapatkapitányi tisztet, kijelentette még: izgatot­tan várja a találkozót a jeles edzővel, Mike Keenannal, és rendkívül boldog azért is, hogy együtt játszhat a nagyszerű csa­tárral, az NHL többszöri gólkirá­lyával, Brett Hull-lal. A tegnapi jelentések pontos pénzösszegről nem szóltak, min­és Goga sérült. És sérülés miatt hiányozni fog egy ideig Ondrej Daňko is. (g-f) PETR I M EX PRIEVIDZA. „Hu­szonnégy éve edzősködöm, de ilyen nehéz helyzetben még so­sem voltam. Az őszi keretből ti­zennégyen távoztak, helyükre nyolc, eddig alacsonyabb osz­tályban szereplő játékos érke­zett" - így kezdte a sajtótájékoz­tatót Anton Dragún tréner. Meg­tudtuk, hogy komoly anyagi gon­dokkal küzd a klub. A csapat főszponzora, a Petrimex vállalat ebben az évben eddig nem nyúj­tott segítséget... A városi önkor­mányzat továbbra is mostohán viszonyul az egyesülethez. Ősszel a nagy nevű kulcsembe­rek rendkívül" gyenge teljesít­ményt nyújtottak, állítólag gyak­ran látogatták a fogadóirodákat! Nemcsoda, hogy sereghajtóként zárták az első felvonást. Šúšol, Hepner, Taraszov, Šovčík, Krá­lik, Rybár, Slaný, Mikuš, Schulcz, Gazzanigga, Nigro, Né­meth, Trungel búcsúzásra kény­szerült. Az említett futballisták közül csak Trungel (Púchov) és Németh (Žilina) átigazolása ho­zott pénzt a konyhára. A többie­ken szinte ingyen adtak túl. „El­adhatatlanok voltak a II. és a III. ligában!" - szögezte le Milan Kušnír titkár. Új szerzemények: Bendala (Divín), Oršula (Klad­no), Ga/o (Bohemians), Horňák, Majsnár (Handlová), Ladislav Kuna (Hlohovec). „Ilyen előzmények után nem lehetnek túlzott reményeink. Hat pont a hátrányunk a 11. he­lyezett nyitraiakkal szemben, megpróbáljuk a lehetetlent. • A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén: Debre­cen-Stadler FC 3:1 (2:1), BVSC-Vasas 4:1 (1:1). Visszavágó: Újpest-Kazinc­barcika 0:0 (az első meccsen 3:0), tj.: Újpest. • A Feyenoord bepereli a Holland Labdarúgó Szövet­séget, mert az kisajátította a futballmérkőzések tévéköz­vetítési jogaival kapcsolatos tárgyalásokat. • Thomas Muster oszt­rák teniszező, az ATP-lista második helyezettje tegnap bejelentette: nem vesz részt az atlantai nyári olimpián. • Kiíopióban rendezték a síugró Világ Kupa újabb versenyét (középsáncon): 1. Savolainen (finn) 252,0; 2. Sakala (cseh) 245; 3. Váátá­inen (finn) 243; 4. Goldber­ger (osztrák) 236 pont. denestre kiindulási alapnak érde­mes lehet figyelembe venni, hogy Wayne Gretzky ebben a bajnoki szezonban 6,5 millió dollárért ko­rongozott a Kingsben, és az egyébként idén lejáró szerződé­sének megújítása előtt az a hír járta, hogy a kiváló játékos újabb három évre 21 millió dollárért ír­na alá a Los Angeleshez. Ez a megállapodás azonban nem köt­tetett meg, és a sztár ez ügyben csak annyit mondott, hogy a Blu­eszal a következő hetekben hoz­zák tető alá a szerződést. Wayne Gretzkyről a leglényege­sebb tudnivaló az, hogy gyakorla­tilag minden fontos NHL-rekord­nak ő a tulajdonosa. Jelenleg Gretzky profi mérlegén az alap­szakaszban nyújtott összteljesít­ményealapján 829 gól, 1758 gól­passz, s így 2587 pont szerepel. A Kings játékosaként a mostani idényben 81 pontot hozott össze, Nehéz dolga van Anton Dra­gúňnak, a privigyei edzőnek... (Eugen Vojtíšek felvétele) Nem esünk kétségbe, ha utolsó­ként zárjuk a pontvadászatot, akkor alaposan felkészülünk az osztályozóra" - fejezte be Anton Dragún. Főleg a kapus poszton vannak problémák, eddig csak Gregor és a fiatal Pračka állt a szakvezetés rendelkezésére. Könnyen lehet, hogy megszerzik Tóthot, az Inter harmadik számú portását. Ľubomír Plevka csa­patkapitány: „Ha nem bírunk a második vonal ötödikjével, nincs keresnivalónk az I. ligá­ban!" Húsz előkészületi találkozót játszott a gárda, váltakozó ered­ményekkel. Nem sikerült a ked­di hazai főpróba, a turócszent­mártoni együttes 2: l-re nyert. A pálya nincs a legjobb állapot­ban, de ha az időjárás nem szól közbe, sor kerülhet a szombati, Inter elleni nyitányra. (szabó) a 4 philadelphiai nem­zetközi tenisztorna nyitófor­dulójának érdekesebb ered­ményei: Reneberg­Steven 6:4, 1:6, 7:6; Rios-Whea­ton 6:4, 6:3; Enqvist-Ed­berg 5:7, 6:2, 7:5; Dra­per-Wilander 6:4, 3:6, 6:4. • Előkészületi labdarú­gó-mérkőzések: Spartak Trnava-ŠKP Bratislava 3:0 (2:0), góllövők: Radványi 2, Mačák; Zálužice-JAS Barde­jov 1:2 (0:0), Boka, illetve Urblik 2. • A Nemzetközi Tornász Szövetség (FIG) tegnap beje­lentette, hogy a kommunis­ta Korea versenyzői nem ve­hetnek részt az atlantai olimpián, mert nem indultak az októberben, Japánban rendezett selejtező verse­nyen. « A KENŐ 10 tegnapi, 84. sorsolásának nyerőszá­mai: 2, 3, 7,10,15,16, 24, 26, 27, 28, 30, 33, 37, 56, 58, 62, 67, 74, 76, 79 62 mérkőzésen ütött 15 góljával és 66 gólpasszával. Ami a keddi játéknap történé­seit illeti, négy mérkőzést rendez­tek. Külön említést érdemel a pittsburgh-i játékmester, Mario Lemieux, valamint csapattársa, Jaromír Jágr parádés alakítása. Mindketten kétszer voltak ered­ményesek, s az ő bombaformá­juknak köszönhetően a Pitts­burgh biztosan verte a Vancou­vert. Lemieux és Jágr külön ver­senyfutása tehát folytatódik a gól­királyi címért. A kanadai óriás a legutóbbi fellépést követően 53 találatot vallhat a magáénak, míg a cseh idegenlégiós még nála is előrébb tart: 54 góllal vezeti az eredményességi lajstromot. A lis­tán továbbra is harmadik a Ca­nuks orosz kiválósága, Alek­szandr Mogilnij, aki egyszer be­vette a pittsburgh-i kaput, így pil­lanatnyilag 49 gólt jegyez. EREDMÉNYEK: Boston-Ed­monton 3:4 (hosszabbítás után), New York Islanders-Detroit 2:6, New York Rangers-Washington 3:5, Vancouver-Pittsburgh 4:7. (MTI) ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("5238318) főszerkesztőtielyettes: Madi Géza ("5238342) Kövesdi Károly ("5238316), a Vasárnap megbízott vezető szerkesztője Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. 0. BOX: 49 Szerkesztőségi titkárság: 9238261, telefax: 5238343 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5238261, sportrovat 5238339,5238340 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató « 5238322, fax: 5238321 Hirdetőiroda: " 5238329,5238332 fax; 5238331. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Medi­aprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES­vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Új­ságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedély S2áma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 LABDARUGÓ SZUPER KUPA-VISSZAVAGO: Ajax-Zaragoza 4:0 (1:0) Tegnap este Amszterdamban játszották a labdarúgó Szuper Kupa visszavágóját. A zaragozal l:l-et követően remekelt az Ajax, és 4:0 arányban lelépte ellenfelét, ami azt Jelenti, hogy a közelmúltban a holland bajnok mindent megnyert, amit csak lehetett! Ezt megelőzően a Bajnokok Ligájában, valamint a Világ Kupában Is diadalmaskodott! Ĺ A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA * A 29. forduló mérkőzéseivel foly­tatódott a francia bajnokság: Paris SG-Lens 1:0, gólövő: Loko. Auxer­re-Metz 0:0. Guingamp-Monaco 0:0. Lille-Montpellier 1:1, Dindeleux, ill. Zakarjan. Nantes-Gueugnon 1:0, Re­nou. Bordeaux-Strasbourg 1:1, Witschge, ill. Baticle. St. Etienne-Lyon 1:1, Sechet, ill. Guily. Martigues-Le Havre 0:1, Uvernard. Az élcsoport: Pa­ris SG 54, Auxerre 49, Metz 48, Mona­co 47, Lens 46 ponttal. * Az angol FA Kupa 5. fordulójában a Leeds 0:l-es félidőt követően 2:1 arányú győzelmet aratott a II. ligás Port Vale otthonában. A győztes gólt két perccel a befejezés előtt McAllis­ter lőtte. * A Német Kupa elődöntőjében a Kaiserslautern a 34. percben lőtt Kad­lec-góllal 1:0 arányban legyőzte a Le­verkusen gárdáját. A döntőben a Kai­serslautern ellenfele a Karlsruhe-For­tuna Düsseldorf meccs győztese lesz. * Bejutott a fináléba az Atalanta együttese. Az Olasz Kupa elődöntőjé­nek visszavágóján a bergamóiak 2:0 arányban verték a Bologna együtte­sét. Az első összecsapáson l:l-es eredmény született. A másik ágon In­ternazionale-Fiorentina elődöntő volt tegnap (lapzárta után). * Előkészületi mérkőzésen a Real Madrid 18 000 néző előtt 3:0 arány­ban legyőzte a Hamburg csapatát. * Argentínában folytatódott az olimpiai selejtező. A 4. forduló ered­ményei: Bolivia-Paraguay 4:1, Brazí­lia-Uruguay 0:0. Az A-csoport vége­redménye: Brazília 10, Uruguay 10, Bolívia 3, Paraguay 3, Peru 3. Az elődöntőben, március 6-án Brazília Venezuelával, Argentína pedig Urugu­ayjal mérkőzik. * Nemzetek közötti mérkőzésen Sydneyban Ausztrália válogatottja gól nélküli eredményt ért el Svédország ellen. (sr) IPORTHIRADI ESZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA Wayne Gretzky a St. Louis Bluesban Wayne Gretzky elkelt... A Jégkorong NHL élő legendája távo­zik a Los Angeles Klngstől, és ma este már be Is mutatkozik új csapatában, a St. Louis Bluesban. Minderről kedd estére született megállapodás a felek között, ami azt Jelenti, hogy a 35 éves szupersztár egy évtizednyi edmontonl, majd nyolc esztendeig tartó Los Angeles-l szereplés után Szent Lajos vá­rosában folytatja, és vélhetően fejezi be pályafutását.

Next

/
Thumbnails
Contents