Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-29 / 50. szám, csütörtök

1996. február 29. PUBLICISZTIKA ÚJ SZ

Ó 7 ) Most meg az urak basáskodnak? II. A riport első részében ketten vállalták a nyilvánosságot, s beszámoltak a heté nyi szövetkezeti vezetők furcsa praktikáiról. Juraj Mokoš, a vágóhíd tavaly menesztett vezetője is nyilatkozott, hiszen neki, volt munkatársaitól ellentétben, már nincs vesztenivalója. - A novemberi felmondást nem vettem figyelembe, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a hölgyek hibás döntést hoztak. Ezért másnap is bementem a vágóhídra és dolgoztam, bár tapasztalnom kellett, hogy senki nem érti a történteket. Az ügy tisztázása érdekében szövetkezeti gyűlés összehívását kezdeményeztem, s amikor végre december 7-én összejöttünk, a jelenléti íven a nevem nem szerepelt. Kifogást emeltem, mire a titkárnő egy tiszta ív papírt tett elém. Sajnos, a gyűlés semmi lényegeset nem hozott. Másnap, december 8-án az elnöknő, a helyettese valamint két férfi jött a vágóhídra, s az idegenek említést tettek arról, hogy az üzem vezetésével őket bízták meg. Nem kértek tőlem semmit, nem fogtak bele a leltározásba, ezért haza mentem. Másnaponként telefonáltam a mesternek és érdeklődtem a dolgok állásáról, számomra akkor is a termelés volt a fontos. Panyi úr szintén telefonálgatott, mert kellett neki a segítség. Sőt, a hónap végén én csináltam meg a fizetéseket is. Ehhez szükségem volt az iratokra, ezért a vágóhídra mentem. Az elnöknő és helyettese láttak, de nem kérdezősködtek. Pestiné az őrtől kérdezte, mit keresek az üzemben! Január 2-án bevittem a fizetési listákat, de csak a bejárati kapuigjutottam. Az új őrök nem engedtek tovább. Érdekes ebben az ügyben az is, hogy a mai napig nem kérték el sem a kulcsokat, sem a pecsétet. Az exfőnök nem tagadta, hogy a megalakulandó új szövetkezet vezetőségi tagja lett volna, mint ahogy azt sem, hogy beperelte volt munkaadóját. Tud az őrök furcsa ellenőrzési módszereiről s arról, hogy az elnöknő azt is kifogásolja, ha a vágóhíd alkalmazottai a gyártott termékekből esznek. - Mindig, mindenütt van selejtes termék. Nem minőségi, csupán szépséghibás. Ha megreped a szalámi vagy a virsli, általában nem dolgozható fel újra, a hibás termék viszont nem kerülhet a megrendelőhöz. Ezt szokás felvágni, elfogyasztani , de mindig a főnökség jóváhagyásával. Kié lesz a vágóhíd? Hetényben mindenki tudja, hogy a vágóhíd évente több mint másfél millió koronás tiszta haszonnal üzemelt. Nem titok az sem, hogy a most divatos politikai privatizáció nem kerülheti el ezt a korszerű üzemet sem. A szövetkezet nem képes törleszteni a bankkölcsönt, a tartozás megtérítését követeli az adóhivatal, miközben a község is vár a maga 9-10 millió koronájára. Ugy hírlik, hogy a vágóhídra egy járási HZDS-s tisztségviselő feni a fogát. - Cs a/a Teréz elnöknő bejelentette, hogy a vágóhíd privatizálható lesz, s ha úgy gondoljuk, azonnal adjuk be a tervezetet - magyarázta a neve elhallgatását kérő beszélgetőtársunk. - Sőt, az is felvetődött, hogy esetleg bérbe lehetne venni, a havi bérlet 70 ezer korona lett volna. Mivel a vágóhidat 15 millió koronára értékelték, volt egy alkalmazott, aki a bérbevételért havi 250 ezer koronát ajánlott fel. A privatizálás lehetősége persze csak csel volt. Valami bűzlik (a szőlészetben is) A falubeliektől megtudtuk azt is, hogy a szövetkezi trió kikezdte S

zub Benőt, a szőlészet vezetőjét is. nem inni jöttünk, s ráadásul az elnöknő sem adott utasítást, hogy töltsek. Elindultunk kifelé. Be akartam zárni a kaput, amikor az őr szó nélkül hátracsavarta a karomat s erőszakkal elvette a kulcsot. Sajnos, annyira megijedtem, hogy elfutottam. A kocsimból láttam, hogy az az őr, aki az elején elment, a vágóhídi őrökkel tért vissza. Bánom, hogy az orvos helyett nem a rendőrségre rohantam. Néhány nap elteltével a faluban elterjedt, hogy a pincében lecserélték a zárakat, s mérik a borokat. A „jól értesültek" elkezdték rebesgetni, hogy a borgazdát Rosička Béla (jobbról) és Szub Benő - Nagyon zavaros a helyezet. Nem bírom elviselni a szövetkezet összeomlását, a vagyon elherdálását, átjátszását mások kezére. Olyannyira bánt ez, hogy az idegeim felmondták a szolgálatot, s december 20-tól betegállományban vagyok. Ennek ellenére bejártam a szövetkezeti irodába, mert kíváncsi voltam a fejleményekre. Ott mondta az elnöknő, adjam át a pincét. Nem tiltakoztam, de kikötöttem, hogy majd csak akkor, ha munkaképes leszek. Bár megbetegedésem előtt leltároztunk, s a jegyzőkönyvben az áll, hogy mindent rendben találtak, azt gondoltam, a hivatalos átadásnál újabb leltárra lesz szükség. Szub Benő véletlenül szerzett tudomást arról, hogy az elnöknő új lakatot rakatott a pince kapujára. Nem bánta, ám amikor beálltak a fagyok, idegeskedni kezdett. Félt, nehogy befagyjanak a csövek, s baja essék a bornak is. Felkereste az elnöknőt, hogy a károkat megelőzendő, menjenek ki a pincébe. A szövetkezetben nem siettek, végül mégis beleegyeztek a kérés teljesítésébe. - Az elnöknő az őrszolgálat főnökével, én a saját kocsimmal tettem meg az utat, igaz, mellém ült egy őr is. A pinceajó egyik zárját én, a lakatot az elnöknő nyitotta ki. A velem érkező őr nem jött a pincébe, hirtelen elment. Leellenőriztem amit kellett, amikor az őrszolgálat főnöke szólt, kínáljam meg egy kis borral. Közöltem vele: (Prikler László felvételei) feljelentették, mert hirtelen kiderült, hogy megtartotta a szőlő eladásból származó pénzt. Szub Benő szomorúan mesélte, hogy a hadjárat ellene decemberben kezdődött, kihallgatták a rendőrök is. Szerencsére, az összes kiadási és bevételi számláról van másolata, s azokon minden stimmel. Elmondta azt is: többször szólt az elnöknőnek, hogy le kell fejteni a bort s felajánlotta, betegállománya ellenére Zajos Kálmánnal együtt elvégzi a munkákat. Választa sem méltatták, s bár többször kért magyarázatot, nem kapott. Azt sem közölték vele, hogy feltörték íróasztala fiókjait, elvitték nemcsak a hivatalos, de a magán iratait, sőt, a szőlész barátaitól kölcsönzött szűrőket is. A fiatalember idegessége csak akkor szűnt meg, amikor a szakmájáról kezdett beszélni. - Tavaly felmerült, hogy bérbe lehet venni a szőlészetet. Beadtam a tervezetet, hiszen az volt a vágyam, hogy a helyben palackozott borokkal bővíthetnénk a kínálatot. Fel lehetne virágoztatni a jó hírű hetényi borászatot, s az idén a szőlészet még dotációt is kaphatna! Sajnos, az álmodozásnak vége, úgy tűnik, kényelmetlenné váltam. Várhatom azt is, hogy felmondanak nekem. Ez a nyilatkozat is csak olaj lesz a tűzre. De nem bánom, bár élek-halok a szakmámért. Több hetényi lakos igazolta a riportban felsorakoztatott személyek szavahihetőségét, bár akadtak, akik a „nem zörög a haraszt" ismert közmondásra hívták fel a figyelmünket. Nem értik viszont, miért csak most derült fény a rendellenességekre? Sajnos, nevüket nem adják közre, mert addig szeretnének a szövetkezetben dolgozni, ameddig csak lesz szövetkezet. Egyébként olyan híresztelések is lábra kaptak, hogy az itteni a szövetkezet nem hetényi vezetősége a szentpéteri szövetkezet kezére akarja játszani a vagyont. - El van vetve, fel van szántva a határ, az állattenyésztésben a fellendülést az új törzsállománytól vártuk, új tápkeverőnk is van, és jól működhetne a vágóhíd. Tapasztalnunk kell, hogy a szövetkezeti trió érdekei mások. Az történik, amit ők és a hatalom akar. A hetényi paraszt pedig hoppon marad. -. Az érem másik oldala Csala Teréz elnöknőnél telefonon jelentkeztünk be, s nyomban közölte, sajnálja, hogy amikor először jártunk a faluban, nem találkozhattunk. Elmondta, tudja mi járatban vagyunk, s nagyon várja a találkozást. Éppen ezért meglepett, hogy az alig néhány perces beszélgetés és az első kérdések elhangzása után felkért, fogalmazzam meg őket írásban, s ő is majd írásban válaszol. Később Pesti Edit alelnöknővel mégis mondtak valamit. Például azt állították, hogy Rosička úr halálosan megfenyegette őket, a vágóhíd alkalmazottai kényszer nélkül írták alá az új munkaszerződéseket, s véletlenül vagy szándékosan elárulták azt is, hogy látogatásunk napjától fogva (február 20.) a hetényi szövetkezet földjeit a gépparkkal együtt bérbe adták a szentpéteri szövetkezetnek! - Mit szóltak ehhez a földtulajdonosok? - Nekünk öt évre szóló szerződésünk van velük, s ez még nem járt le. - A másodlagos bérbeadás nem engedélyezett... - A szentpéteri szövetkezet a hetényi munkásokkal együtt vette a földeket, azok fogják művelni a következő két esztendőn keresztül. Mindenki jól jár, hiszen a szövetkezetnek nagy adósságai vannak. Az elnöknő a vágóhidat érintő problémákra csak azt a választ adta: a vágóhídnak lőttek. A részletes tájékoztatást írásban ígérte, legkésőbb február 23-ig, péntekig. A polgármester ideges Csintalan Csaba polgármester készségesen nyilatkozik: - A kezdetben úgy tűnt, hogy Csala Teréz rendbe akarja tenni a szövetkezetet. Kemény volt, fegyelmet követelt, s ebben én is támogattam. Hiányoltam viszont, hogy a szövetkezet dolgairól csak akkor értesültem, ha meghívtam a hivatalomba. Kértem, a képviselő testületi ülésen számoljon be a fejleményekről Csakhamartapasztalnom kellett, hogy itt valami furcsa játék zajlik. A földek bérbeadásának híre hozzám is eljutott, ezért pénteken, február 16-án meglátogattam az elnöknőt. A helyettese fogadott csupán, akivel közöltem, meghívom őket a hétf jí földtulajdonosok, jogosult személyek számára meghirdetett gyűlésre. Nem ji lentek meg, pedig ígéretet kaptam, hogy eljönnek. Másnap megkérdeztem az elnöknőtől, miért maradt távol. Azt válaszolta, hogy azért, mert nem hívtam meg. A falu első embere szívén viseli a lakosok sorsát, s ezért sem mindegy neki, mi történik a szövetkezettel, az ott dolgozókkal. Néhány nappal ezelőtt értesültünk arról, hogy a községházának (a szövetkezet adóssága miatt) zálogjoga van a vágóhídra, ám minap a polgármesternek megsúgták, le kell hogy vegye ezt a zálogjogot. Ugyanis a vágóhíd iránt a járási hivatal legmagasabb tisztségviselője érdeklődik. Csoda, hogy türelmetlenül váltuk az elnöknő írásos válaszát? A megígért írás máig nem érkezett meg. PÉTERFI SZONYA Ahol az embereket munka előtt és munka után megmérik Néhány éwel ezelőtt ugyancsak meglepődött a tudósító, mi-kor az orosz főváros egyik legforgalmasabb pontján fürge gyerekcsapat vette körül, s a toprongyos fiúk s lányok a járókelők szeme láttára ürítették ki világos nappal a zsebeit. Meglepő persze már akkor is csak a moszkvaiak közömbössége lehetett, hiszen az ilyen s hasonló esetek már akkor is meglehetősen sűrűn fordultak elő, még ha a sajtó s a hatalom nem is vett róluk tudomást. A fiatalkorúak bűnözése nem új keletű Oroszországban, bár mai méretei s a növekedés üteme mindenkit megdöbbentenek. Tíz éwel ezelőtt Moszkvában mindössze két, gyerekek által elkövetett gyilkosságot regisztráltak, 1992-ben már 13-at, a rákövetkező évben 39-et, tavaly pedig már a százat is megközelítette ez a szám. Fiatalkorúakat ugyanakkor 1985-ben. a fővárosban összesen 2246 esetben találtak bűnösnek, míg tavaly már kétsze'resére nőtt a törvénybe ütköző cselekedetek száma. A legutóbbi évben az esetek száma összesen nyolc, a csoportos bűneseteké 14,5, míg a felnőttekkel közösen elkövetetteké szintén nyolc százalékkal növekedett. Az elmúlt tíz NOVEKVO GYERMEKBUNOZES OROSZORSZÁGBAN A maffia „keresztfiai" évben a fővárosban a fiatalkorúak bűnözése négyszer gyorsabb ütemben emelkedett, mint ahogy az ezen korosztályoké, a 18 éven aluli elkövetőké pedig hatszor gyorsabban nőtt, mint az idősebb évjáratúak esetében. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy e téren korántsem Moszkvában a legrosszabb a helyzet, akkor még szomorúbb az összkép. Míg ugyanis a fővárosban százezer gyerekre „mindössze" 250 bűnelkövetés jut, addig Oroszország egészére kivetítve 400, Szentpéterváron pedig 500. Ez utóbbi egyáltalán nem véletlen, hiszen a kioszkok körül őgyelgő, betegen az aluljárókban tengődő, kéregető vagy bűnöző utcagyerekek a pétervári népesség nyolc százalékát adják. A második legnagyobb orosz város 1,03 millió 16 éven aluli lakosából tízezer otthontalan gyereknek ad hajlékot, s további 80 ezer rója az utcákat, menekülve az alkoholista szülőktől vagy a felügyelettel megbízott nagyszülőktől. Ezenkívül az elmúlt két évben újabb, a gyerekeket az utcára kényszerítő ok jelent meg Oroszországban. A lakásprivatizációt ugyanis jó néhány szülő pusztán egy kis zsebpénzszerzésre használta ki, s mit sem törődött azzal, hogy gyermeke fedél nélkül marad. Ezenkívül persze azt sem szabad elfelejteni, hogy sok kiskorú kalandvágyból vagy eleve bűnöző hajlama miatt választja az utcát. Az árvaházakból, gyermekotthonokból „kinőttek" között még rosszabb a helyzet. Hatvan százalékuk lakás nélkül szintén az utcára kerül, minden harmadik később hajléktalan lesz, minden ötödik bűnöző, minden tizedik pedig öngyilkos. A pályaudvarokról, penészes odúkból összeszedett lurkók szinte mindegyike egészségügyi problémákkal küszködik, 70százalékuk kábítószerfüggő, még nagyobb részük pedig korán az alkohol barátja lett. S ez az arány máshol sem jobb. A fiatalkorú bűnözés növekedésének másik oka a szegénység, a társadalmi devianciák fokozott terjedése mellett szakértők szerint abban is keresendő, hogy a „nehéz" gyerekeket ma egyre inkább magára hagyja az iskolarendszer is. Tíz éve a fiatal törvénysértők közül még „csupán" másfél ezer nem tanult vagy dolgozott, öt éve már 11 ezren voltak, míg ma ez a szám már 31 ezer, azaz a bűnelkövetők 70 százaléka. A speciális javító-nevelő iskolák, intézetek megszűntek - s nem mindig a pénzhiány miatt -, így gyakran a gyilkosságot vagy más erőszakos bűncselekményt elkövető ifjú bűnözők 80 százaléka törvényesen szabadon sétál társai között, mert 14 éves koruk előtt börtönbüntetéssel nem sújthatok. Sokan ezzel is hozzák összefüggésbe, hogy a gyermekbűnözők életkora mind alacsonyabb. Ma már a legsúlyosabb esetekben is legtöbbször a 11-14 éves korosztály tagjai az elkövetők. A szakértők szerint azonban nem ez az egyetlen kedvezőtlen tendencia. Talán még ennél is tragikusabb, hogy nemcsak a fiatalok által elkövetett bűnesetek száma, hanem azok súlyossága is növekedett. Régebben csak elvétve, az egymás közti vitákkor gyilkoltak a gyerekek. Később már elvették a másik életét egy-egy bőrdzsekiért vagy kisebb pénzösszegért is, ma pedig egyre gyakoribb a motiválatlan emberölés. Az ilyen csupán elsősorban szadizmussal magyarázható. A kiskorúak által elkövetett gyilkosságok száma tavaly Moszkvában már meghaladta a félszázat. A tettesek között pedig nemegyszer legújabban már lányok is akadnak. így volt ez akkor is, mikor a közelmúltban Moszkva egyik külvárosában egy 14, egy 12 s egy 11 éves gyermek szó szerint halálra vert egy idős férfit. Harmincnapi intézeti elzárás után azonban más lehetőség híján most a normál iskolákat kerülik s tovább zaklatják környezetüket. Ám míg az állam egyre gyakrabban lemond a problémás, nehezen kezelhető gyerekekről, a szervezett bűnözés kiveti rájuk a hálóját. Az orosz fővárosban gyermekbandák végzik az utcai „aprómelókat" a maffia felügyelete alatt. Keresetük egy nap alatt több, mint az apáiké egy hónapban. Még úgy is, hogy „bevételük" negyedét-felét leadják a „védelmüket" ellátó „nagyoknak". Persze ezek a „nagyok" is sokszor csak 17 évesek. Fekete dzsekisek, gengszterarcúak, s ők osztják el a különböző csoportokat, beszedik járandóságukat, s ha kell, tárgyalnak a rendőrökkel. Ők az általuk irányított még fiatalabbak példaképei, s a kicsik, ha jól végzik dolgukat, szintén „felnőhetnek" e szintre. A maffiák e „keresztfiainak" száma egyre nő. Tavaly már több mint háromezer gyereket kaptak rajta bűnbandákban való részvételen, s ez csak csepp a tengerben. A maffia ugyanis hatékonyan neveli magának az utánpótlást. Ha a felnőttek közül egy kiesik, azonnal egy „harcedzett" fiatalkorú áll a helyére. (stier)