Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-29 / 50. szám, csütörtök

\J] ÚJ SZÓ OLVAS

ÓINK OLDALA 1996. február 22. Tisztelt szerkesztőség! 1996. február 10-én a kőhídgyarmati Csemadok vezetősége az idén is megrendezte a hagyományos borversenyt és batyubált. Az előző évekhez hasonlóan, nagyon stJk jó bort kóstolgathatott a zsűri és a közönség. A tavalyi év rossz időjárása igen csak sokfelé befolyásolta a szőlő termését. Mindezek ellenére a kőhídgyarmati borosgazdáknak volt mivel büszkélkedniük. A zsűri ugyanis nagyra értékelte a jó minőségű boraikat, amit az értékes díjazás is bizonyított. Minthogy a borkóstolgatás jó hangulatot varázsolt, a reggelig tartó vidám batyubálban mindenki kimulathatta magát kedvére. JUHÁSZ IRÉN Kőhídgyarmat Az Ipolyszakállasi Csemadok Alapszervezete 1996. február 17-én, szombaton 17 órai kezdettel vidám és esztrádműsort rendezett a helyi kultúrházban. Ezen az eseményen elég sok szórakozni vágyó felnőtt és gyermek jelent meg, még a szomszéd falukból is. A műsor után hagyományos - batyubál - került megrendezésre, reggel 3-4 óráig. Nem akármilyen akcióról volt szó. A bevétel nagyobbik részét a súlyos beteg Csémy Palika részére létrehozott alapítványra ajánlották fel. VAJDA ANDRÁS Szete A januárban megalakult Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért helyi szervezetének tagjai Borsiban 1996. február 10-én megrendezték az ez évi utolsó farsangi mulatságot. A mulatságból származó jövedelmet adományozásra használták fel. A rendezők ezúton szeretnének köszönetet mondani a helyi önkormányzatnak a kultúrház biztosításáért és minden kedves résztvevőnek, akik eljöttek e farsangbúcsúztató mulatságba. Š. G. Borsi Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Híres utca a főutca A nyolcvanas évek elején Eberhard is fölzárkózott a rangos nevű községekhez, hivatalosan is híres személyiségekről nevezték el utcáinkat. Az akkori hatalmi garnitúra elsősorban ideológiai töltetű tér- és utcanévjavaslattal rukkolt ki, ebben az 1400 lelket számláló történelmi kisfaluban. Természetellenesen - csak egy nyelven. A javaslatban volt „Csehszlovák Hadsereg, Vörös Hadsereg, Augusztus 29, L. Svoboda utca, Sznf tér, Tanácsköztársaság tér, Május ltér, valamint a helyi munkásmozgalom hajdani élharcosairól - Mikóczy és Valentin kőművesekről elnevezett utca. Ez utóbbiaknak érdemük csak annyi volt, hogy 1918-ban volt bátorságuk paráznán ledurrogni az egyházközség plébánosát, s mertek a templom oratóriumában és a kastélyban rakoncátlankodni. Végül is a józan helybeliek kritikus véleményének köszönhetően a hatalom részben engedett ostoba tervéből. Beismerték, hogy községünk a környék gúny és nevetség tárgyává vált volna, ha javaslatuk megvalósul. így lett a munkásmozgalmi élharcosokból javasolt utcanév helyett a Forradalmárok utcája. Fennakadtak a járási pártszervezet rostáján is. Kivédték, ám megmaradt a Május 1 tér, L. Svoboda utca stb. Egy 1945-ben megjelent újsággal bizonyítva megpróbáltam józan útra terelni a nagy többségében magyar nemzetiségű képviselőket. Tudtukra adtam, hogy L. Svoboda tábornok volt az a nemzetvédelmi miniszter, aki az ünnepi beszédét úgy kezdte: „Magyar kisebbség nem lesz. Minden magyar ki lesz telepítve." Ugyanis Szlovákia Kommunista Pártja 1945. október 7-én szlovák nemzeti manifesztációi tartott Rimaszombatban, a szlovákiai magyaroktól való megtisztítás jegyében. A nagygyűlés szónokai O. Klokoč, dr. G. Husák, dr. J. Šoltés és L. Svoboda voltak. Nézeteimet lehurrogták, s megfenyítettek konzervatív magatartásom miatt. Nyolcvankilenc novembere után Éberhardon nem vonták ki a forgalomból az ideológiai töltetű utcaneveket. Nem is vonják ki, mert a hatalom berkeiben ugyanazok a hangadók. A zömében közömbös, elfásult, hitét vesztett helybeli lakosságnak már az sem számítana, ha valamelyik utca Sztálin, vagy éppen Hitler nevét viselné. A timokrácia jegyében jó ez az egyetemi tanárnak, orvosnak, mérnöknek, szakmunkásnak és földművesnek egyaránt. Ez egy új, az emberi lét és méltóságot fenyegető értékrendszer. Ez van 1996-ban Éberhardon, melynek főutcája a híres „ulica gen. L. Svobodu!" NAGY JÁNOS Éberhard Himnusz a templomban A letűnt korszakban is vasárnapokon templomjáró ember voltam. Valójában ez a szokás a vallásosságon kívül már csak az egyetlen találkozóhely az ismerősökkel, barátokkal. Az Új Szó február 10-i számában olvashattunk arról, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, éppen Érsekújvárt támadja, mert szerinte a miséző pap újév napján a mise végén felszólította a hívőket a magyar himnusz éneklésére. Nagyon messze van az igazságtól a gyűlölet sugallta vádaskodás. Először is, nem a pap dolga, hogy bármilyen egyházi énekre is felszólítsa a jelenlévőket. Másodszor, egy évvel elkésett, mert 1995. újév napján az orgona hangjaira a pápai himnusz után valóban a szintén tisztán egyházi vonatkozású magyar himnuszt énekelték felállva. Ez már évek óta így volt, de csak kivételesen nagy ünnepen. Visszagondolva az első Csehszlovák Köztársaság húszas éveire, amikor én mártizenéves voltam, akkor sem a karnagy vagy a pap kezdeményezte a magyar himnusz éneklését , még Szent István napján sem, ami akkor még a lakosság körében ünnepnek számított. Hanem felállt Pataki bácsi vagy Horváth Stüszi, és jó hangjukkal megindították az éneklést. Ez alkalommal azonban a templomban detektív voltjelen, aki őket feljelentette. Ezért az ún. törvénybe ütköző kihágás miatt két heti elzárás járt. Itt van egy újságszemelvényem 1932-ből, amelyben olvasható, hogy Párkány-Nánán is valaki a vendéglőben ittasan elhúzatta a zenészekkel a himnuszt, s ezért nyolc napi fogházbüntetésben részesült. Ez akkor rendzavarásnak számított, egy kis tolerancia nem létezett. Talán attól féltek, hogy összedől a kártyavár? Talán ezt megérezték. Gondolom nem tetszik Slota úrnak, hogy a templomban a Nad Tatrou sa blýska-t sohasem éneklik. így volt ez az első köztársaság október 28-i államünnepén is. Mivelhogy egyáltalán nem vallási ének, ezért nem tartozik oda, mint a másik magyar nemzeti dal sem, vagyis a Szózat. SZABÓ IVÁN Érsekújvár Nyílt levél a színházakhoz Nyílt levéllel fordulok a Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália Színház igazgatójához abból az alkalomból, hogy mint premierbérletes 1996. február 9-én megtekintettem Aaron Sorkin „Semmi és végtelen" c. színdarabját a Kassai Thália Színház előadásában a Komáromi Jókai Színházban. A darab rendezője Verebes István m. v. a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból. A mű állítólag „becsületbeli ügy két részben". Szerintem lehetséges, hogy valami anyagi támogatásban részesítette Verebes István rendező a Tháliát, lehet azonban az is, hogy díjmentesen rendezett, de az már végtelenül felháborító lenne, ha ennek a darabnak a rendezéséért még pénzbeli jutalmat is kapott volna a színház kasszájából, a mi pénzünkből. Az említett előadás mindkét részét megerőltetve, de végignéztem a színészek teljesítménye iránti tiszteletből. Ami a nyelvi kultúrát illeti, az minősíthetetlen, eléggé el nem ítélhető volt, mert nagyon sok trágár, ocsmány szót hallhattunk. Ebben a darabban szinte mindenki és minden le volt sokszor sz.rv., b.szv. (A megértéshez szükséges az „a" magánhangó behelyettesítése). Volt ám ilyen-olyan „k" is. Az első részben sokkal többször, a másodikban már „csak" 14-szer kellett megundorodva egy papírkára csíkokat húzogatnom. Választhatott volna a rendező különböző szinonimákat a durvaság kifejezésmódjára a darabban. Ezt nem tette meg. Ha neki továbbra is eszköze az efféle kifejezésmód, ám tegye azt meg a családi, rokoni, baráti és a hozzá erkölcsi és kulturáltsági színvonalon közel álló szűkebb körben a nagy nyilvánosság nélkül. Nekünk nem szabad megengednünk nyelvünk züllesztését a jövőben, méghozzá a pénzünkért. Az ilyen kulturálatlan nyelvkultúra terjesztéséért legalább bocsánatkérést várok a jó és a jobb ízlésűek nevében is. Remélem, hogy megkapom. KOVÁCS JÁNOS Komárom Iparszerű temetés volt Komáromban 1996. február 19-én életének 76. évében elhunyt dr. Zámbó István nyugalmazott körzeti állatorvos, marcelházi lakos. Mivel egyetlen fia, István Komáromban épített családi fészket, a szülők úgy határoztak, hogy örök nyugalma helyéül a komáromi köztemetőt választják. István barátom annak rendje és módja szerint a komáromi római katolikus plébániára ment bejelenteni apja halálát, és megbeszélni a temetkezés idejét. Ottjártakor M. K. főtisztelendő el volt foglalva egy házasulandó hajadon oktatásával, így István barátom ügyintézését a titkárnőjére bízta. A titkárnő két dolgot kérdezett: az elhunyt nevét és életkorát. Barátom a távozás előtt megkérdezte az illető hölgyet, hogy más adatokra nincs-e szüksége az elhunyttal kapcsolatban. Egyértelmű választ kapott: „Kérem, ez egyházi temetés." A temetés időpontja: február 23, péntek, 13 óra. Becslésem szerint a mintegy 150, végtisztességet tevő gyülekezet előtt megkezdődött a temetés egyházi szertartása. Gyorsított ütemben a temető halottas háza előtti ravatalánál a pap a kántorával együtt kb. 15 perc alatt elvégezte az egyház által előírt szertartást. Ezután a szónoki mikrofonhoz lépettt (volna) Marcelháza polgármestere, aki a falunk nevében el szeretett volna búcsúzni a nagyratiszteit halottunktól. A polgármester meghajolt kedves halottunk ravatalánál, és kezdte volna mondani beszédét, a pap azonban elvette előle a mikrofont, és jobb kezével intve elküldte, mondván: „Ez egyházi temetés és ez nem voít megbeszélve." Ekkor a szólni kívánkozó bemutatkozott, hogy ő a falu polgármestere, ahonnét az elhunyt való. A pap ezek után sem engedelmeskedett. Ezt követően elindult a gyászmenet a sírhoz vezető úton. A sírnál a pap a kántorával együtt még gyorsabb fokozatot kapcsolt be. Az elmondottak után a pap segédjétől megkérdezte, hogy hol van az illető, aki beszélni akart, de a segéd „nem látom" válasszal felelt. Ezután a pap jelt adott az elhantoľásra, s azonnal távozott. Az ő „iparszerű" kötelessége ezzel véget ért. Ha az egyház ilyen lelkipásztorok ilyen viselkedésével akarja a nyáj létszámát bővíteni, akkor szaporulatra neigen számítson. Az elhunyt egy nem mindennapi embertípus volt. Akik ismerték őt, tisztelték és szerették. Szakmája kiválóságai közé tartozott. Embertársai számára mindig örök példakép marad. Kedves Pista bácsi, nyugodjon békében! BATHÓ HUBERT Marcelháza ELKESERÍTŐ MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ÚJ SZÓ, 1996. I. 25. Egy másik szemszögből A félreértés elkerülése végett, röviden magamról csak annyit, hogy nem vagyok a papok talpnyalója, sőt, ha az inkvizíció még divatban lenne, engem egyes papok (tisztelet a kivételnek) már régen máglyára dobtak volna, csak azért, mert szemükbe mertem mondani a hibáikat. Szerintem minden értelmes embernek illene tudni, a levélírónak is, hogy minden szervezett közösségnek, legyen az akár politikai, gazdasági vagy vallási, meg van a maga szigorú szabályai. És akik ezeket a szabályokat nem tartják be, a szervezet vezetőjének kötelessége az ilyeneket figyelmeztetni, vagy megrovásban részesíteni, sőt a végső esetben ki is közösíteni. Véleményem szerint a plébános úr helyesen határozott, amikor elvállalta a temetési szertartás elvégzését, mivel senki sem tudhatja, hogy a halott élete utolsó pillanatában nem bánta-e meg az életében elkövetett bűnöket. Az pedig, ami a temetési szertartás alatt a plébános úr szájából elhangzott, ha élesen megfogalmazva is, az élőknek szólt, ezzel is kötelességét teljesítve, attól függetlenül, hogy kinek tetszik vagy kinek nem. Figyelmeztette a jelenlévőket, hogy még idejében igyekezzenek megszabadulni bűneiktől, hiszen nem tudhatják, sem az órát, sem a percet, mikor jön el az a bizonyos utolsó pillanat. VÁMOS MÁTYÁS Bussa Szüntelen nagyszünet Az előbb olvastam el az Új Szó Nagyszünet című rovatának huszona kárhányad i k számát, de nem okozva megleptést, most sem hagyott maradandó nyomot bennem. Sőt, az igazat megvallva, még ideges is lettem tőle. Ugyebár az Új Szóról azt tartjuk, hogy egy mértéktartó, kulturális indíttatású, művelő napilap. Nem tudom, hogy egy ilyen lap hogyan viseli el az ilyen mérvű szellemi süllyedést. Az oldal szerkesztője, Kaprinay Zoltán, úgy látom, szentül hiszi magáról, hogy eredeti és jópofa. Lehet, hogy kiábrándítom, de nincs így. A stílusa nyegle, eredetieskedő és nagyon ízetlen. Lényegében a Nagyszünet nem más mint egy levelezői rovat, kibővítve néhány link beköpéssel és pár, jópofának hitt szóviccel. De azt is le kell szögezni, hogy Kaprinay Zoltánnak még önálló egyénisége sincsen, mert hol a Ľ art pour ľ art társulatot, hol a szintén kommersz Császár Elődöt, máskor pedig az ugyanúgy semmitmondó Geszti Pétert utánozza. Azonkívül pompás lenne, ha elvétve még programajánlatokat is közölne, ahol az emberek talán tartalmasabban szórakozhatnának, mint az ő idült hülyeségein. És végezetül néhány vélemény a dunaszerdahelyi gimnázium diákjaitól: K. Sz.: „El sem olvasom." Kerék: „Undor a köbön. Ahelyett, hogy mások elfuserált novelláit, közhelyes és semmitmondó verseit közli, foglalkozhatna igazi értékekkel. A stílusa pedig csapnivaló." X. Y.: „Én mindig elolvasom, de sose tetszik. Nem tudom, ki az a alulművelt réteg, aki élvezni tudja. Még most kéne szerintem azt a tagot elsüllyeszteni, mert később ilyenek követik el a Friderikusz-show-hoz hasonló merényleteket." ZŰRIG ÁRPÁD Dunaszerdahely Módosított vezetéknevek Nálunk csaknem valamennyi szlovák nyelven megjelenő újságban azt olvasom, hogySanchezová spanyol, Steffi Grafová német, vagy Monika Selešová magyar - USA teniszezőnő. Nézem Púchovról a szlovák-magyar kézilabdacsapatok tévémérkőzését, s a magyar hölgyek nevét így kommentálja a közvetítő: Farkasová, Nagyová, Némethová, Mátéfiová, Kökényiová... Persze a többi külföldi hölgy nevét is az „ová" végződéssel emlegetik a tömegtájékoztató eszközeink. Szerintem a hölgyek vezetéknevét is minden országban aszerint kell leírni, kimondani, használni vagy említeni, ahogyan ezt az ő hazájában saját nemzeti nyelve rögzíti. Ezt nem lehet más ország vagy nemzet nyelvéhez „idomítani", hiszen ezzel a legelemibb tulajdonjogát sértik meg tudatosan. Meggyőződésem, hogy a szlovák nyelvű adásokban is mindig és mindenütt a spanyol Sanchez, a német Steffi Graf, a magyar - USA Szeles Mónika, vagy a magyar Farkas, Nagy, Németh, Mátéfi, Kökényi... női vezetéknéveket kell használnunk, minden bizonnyal „ová" nélkül. Külföldi állampolgárokról és nem szlovák nemzetiségűekről van szó. IVÁN SÁNDOR Kassa Az ufo rabságában Egy mátyusföldi vendéglőben újságolvasással múlattam az időt, fel-felpillantva hallgatom a halkan beszélgető embereket. A hangulat hirtelen megváltozik, megérkezett a Játékos. A pincérnél nagycímletű bankót cserél be ötkoronásokra, mindenre elszánt léptekkel az ufohoz siet; környékünkön a félkarú rablót, akarom mondani, a játékautomatát titulálják ufónak. A neve csupa nagy betűvel írandó, nem úgy, mint az égi útját járó Pál utcai fiúnak, nemecseknek. A masina úgy nyeli az ötkoronásokat, mint a kacsa a túrós tésztát. Hirtelen villogni kezd, morog valamit, krrr, krrr, a Játékos és az ufo közt a plebejus számára érthetetlen párbeszéd alakul ki, csupán ők ketten értik, megkezdődik a Játszma. A masina éles, dobpergésszerű zajt bocsát ki, utána mintha skót duda szólna, később pedig harsonaszó hallatszik. Bő fél óra elteltével ismét pénzt vált, a Játékos italt kér, és a bősz parti folytatódik. A szerkentyű sír, nyerít és búg, Játékosunk mérgesen belerúg, ököllel oldalba vágja és lőn a csoda, a megfélemlítés hatásos, az eredményjelzőn 1400-2000 korona körüli összeg mozog föl és alá. A csata bő három óra hosszan tart és amint az várható volt, a Játékos teljes vereségével ért véget, aki sapkáját és kabátját hátrahagyva kitántorog a dermesztően hideg éjszakába. A fizetését elnyerte a disznóarcú ufo, szemei vörösen és vidoran villognak, jöhet a következő! SZABÓ SÁNDOR Királyrév Nem kell a nyelvrendőr Az Új Szóban közölt cikk bizonyára sok magyar olvasó vérnyomását megemelte. Milyen ügyes a doki. Egy kis mellékes reményében képes ilyen orvoshoz nem illő fusit végezni. Méghogy ellenőriz? Hát már nekünk, itt élő magyaroknak az sem jár ki, hogy érthető legyen számunkra egyegy utasítás, üzleti reklám, fontos hivatali ügy? Nem beszélve iskoláinkról, ahol magyar tanítók tanítanak magyar gyermekeket, és végül tiszta szlovák bizonyítványt kapjanak a diákok? Felháborító ez minden értelmes ember számára.. Csak azért, mert minket magyar anya szült és tanított meg beszélni, hát ezért legyünk az országnak másodrendű polgárai? Nagyon szeretném ettől a belgyógyász úrtól megkérdezni, hogy amikor még gyógyított, a magyar véradók vérét is külön rakta? Mert a magyarok ha vért adnak, nem jelentik ki, hogy csak magyar kaphatja meg a vérüket. IVANCSIK EDIT Budafa