Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-29 / 50. szám, csütörtök

1996. február 13. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ sz

ó 5 | Kövesdi Károly Egy intelligens társadalomban... ...sok minden elképzelhető, és sok minden elképzelhetetlen. Elképzelhetetlen például az olyan példátlan szemtelenség, hogy az ország államfőjét ne fogadja egy kormányhivatalnok, mint, mondjuk, a Jébako nevű érsekújvári úriember, aki valami járási elöljáró. Ez talán csak nálunk, Szlovákiában lehetséges, amelyet gyakran nevezünk a csodák országának. Persze ez a jelző idővel egyre kopottabbá válik, s Szlovákia a legszürkébb országok egyikévé süllyed. Hiszen ahol ennyi csoda történik, ott már a csoda sem csoda. Személy szerint már az sem döbbentene meg, ha egy falusi benzinkutas vagy fogadós nem csapolna benzint, illetve sört az ország első emberének. Aki, jut eszembe, szintén nem fogadta az ellenzéki pártok egyikét a többivel folytatott csevelyen a közelmúltban. (A „kifelejtett" párt történetesen az Együttélés volt.) De azért akadnak még apróbb meglepetések. Amit a minapi, vasárnap délutáni séta alatt láttunk a fiammal a főváros, sőt az ország legnagyobb sörözőjének a bejáratánál, az mégiscsak valami reménnyel tölti el az embert, hogy azért akadnak még formabontók. Mert, ugye, eléggé megszokott látvány, hogy egy-egy dülöngő atyánkfia, sliccét tágra nyitva az önvédelemre képtelen falat, bokrot, kerítést, villanypóznát locsolja boldog önfeledtséggel. Ám ez a fickó új figurát talált ki: megfáradt vállát az ajtónak vetve, kifelé hugyozott a járdára, az éppen érkező trolibusz utasainak nem kis szórakozására. Az újkori szlovák nótafák „szívküldije" sem igen lepett meg senkit á múltkoriban, amikor megrótták a jogrendben kissé előttünk poroszkáló Ausztriát, amiért volt olyan pofátlan, és visszaadta az ország egyik bűntelen polgárát az országának. (Mert bármi légyen valakinek a kontóján, míg nem bizonyították a bűnösségét, ártatlan az illető. Ezt az alapvető jogi alapállást a szlovák kormány nem ismeri, pedig főfője állítólag jogász volt.) Legfeljebb a párhuzamban találhatott az ember szórakoztató elemeket. Valamikor elvtársék is azt hitték, hogy hátuk mögött az orosz medvével elítélhetnek bárkit a világon. Az idő megszaladt, az elvtársak nem okultak. Vígan nótázzák a nyugati demokráciát. Csak amíg akkoriban a rendszerek legjobbikának rendíthetetlen eszmerendszere adta a támaszt és a gerincet nekik, ezúttal csak találgathatjuk, milyen lovon ülnek, hogy ilyen magabiztosak. Valami hihetetlenül nagy erkölcsi fölény dagaszthatja a mellüket (vagy a nadrágjukat), hogy ilyen belevalók. Csak egy magyarázat lehetséges: messzemenőkig nem érdekli őket a nyugati demokrácia és jogrend. De hiszen, mondhatnánk, már ez sem meglepő. Hanem az már érdekesebb figura, amikor a titkosszolgálat főnöke feljelenti az ország elnökét. Normális társadalmakban évszámra nem hall a polgár a titkosszolgálatról, azt sem tudja, hogy a világon van. Legfeljebb akkor megy fel benne a pumpa, ha megtudja, hogy lehallgatják a telefonját. Ott a Szocialista Ifjúsági Szervezet arra van, hogy a bűnözéstől védje a polgárt meg a társadalmat. Itt valami más lapot osztottak a SZISZ-nek. De félő, minél több feljelentést tesz Lexa úr, annál unalmasabbá kezd válni a dolog. Az intelligens, normális társadalmak tulajdonképpen dögunalmasak lehetnek. A miénk lassacskán attól lesz unalmas, hogy megszokunk mindent. Akár a régi időkben. Azért olykor nem ártana, ha az urak eszébe jutna egy amerikai politikusnak a témába vágó elmés mondása: ezerszer inkább legyen bent a sátorban és pisáljon kifelé, mint kintről befelé. Igaz, a sátorlakók ettől még nem lennének boldogabbak. Stratégia és taktika A minap véletlenül - az illetékesek tudtán és akaratán kívül kezembe került a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nyitrai járási szervezetének ez évi stratégiai tervezete. Nem tévedés, tényleg ez volt az iromány címe. Magam is meglepődtem rajta, mert ezt a kifejezést utoljára a kommunista párttal kapcsolatban hallottam emlegetni, de hát ha úgy vesszük, a méltó utódnak kijár minden cím, blikkfang és sallang. Nos, az említett stratégiai tervezet nem válna szégyenére egy hadvezérnek sem - igencsak offenzív, operatív, és semmit sem bíz a véletlenre. Az még csak hagyján, hogy a DSZM legalább harminc százalékkal szeretné a taglétszámát gyarapítani - minden párt és mozgalom célja a növekedés. Azt is megértem, hogy főként az „álintelligenciát és az államellenes érdekeket szolgáló elemek befolyása alatt álló fiatalokat" szeretné meghódítani, mégpedig különböző kulturális és sportrendezvényekkel, politikai műveléssel(l), meggyőzéssel és a tagok jó példájával. (Hengerlésről, valamint a meggyőzés egyéb hatásos módszereiről nem esik szó és betű a tervezetben.) Hogy a megnyertek és meggyőzöttek meg ne bánják az elhatározásukat, a mozgalom ki fogja teríteni föléjük „védelmező szárnyait" (szó szerinti), és mindennemű segítséggel a rendelkezésükre áll. Bővebben kifejtve: ha egy DSZM-tag netántán munkanélkülivé válik (ami nehezen elképzelhető, de azért megeshet), a mozgalom minden hónapban 1500 koronát utal ki neki, nehogy leromlott életszínvonalával rontsa a párt és Szlovákia imidzsét. Egyetemisták, főiskolások és középiskolások esetében busás ösztöndíjakat lehet kiérdemelni - 500-tól 1000 koronáig - mozgalmi munkával és tagtoborzással. Ez ám a makro- és mikrogazdasági csoda, gondoltam (volna), de a színe-java még csak ezután következett. Úgy tíz-tizenkét soron keresztül azon siránkoznak a tervezet szerzői, milyen nehéz hithű tagokra és követőkre szert tenni a zoboralji magyar falvakban. Ezért - nagy realitásérzékről téve tanúságot - ezekben nem harminc, hanem „csak" tíz százalékkal óhajtanák soraikat bővíteni. Ha minden kötél szakad, megelégszenek néhány „kapcsolatteremtő személlyel" is. Itt megelégedve nyugtázzák, hogy majdnem minden magyar faluban akad már olyan, és nagyon jó az együttműködés velük. A DSZM természetesen üdvözli a hosszú nevű, „jómagyar" párt alapszervezeteit is - ha már a magyarok nem tudnak elszakadni etnikai gyökereiktől -, és ezek fölé is kiterjeszti védelmező szárnyait, valamint „oltalmazó köpönyegét". Mivel minden városban nem lehet olyan nagyszabású népünnepélyt tartani, mint a havonta sorra kerülő pozsonyi nagygyűlés, Nyitrán legalább nosztalgiázó Repeta-előadásokat, táncmulatságokat és humoristaesteket fognak rendezni a DSZM védnöksége alatt. Itt fel is sorolják, ki jöhet számításba a művészek közül. (Naná, hogy a Noga-Skrúcaný páros nincs a megbízhatók sorában, bezzeg /van Krajíček igen.) Nagy probléma itt a magyar kultúra - minden jelentkező művészt és társulatot szívesen látnak, pártfogolnak, szponzorálnak (és cenzúráznak!). Emelendő a párt népszerűségét és bizonyítandó emberbaráti elveit minden tag kötelezően részt vesz A DSZM a környezetért elnevezésű várostakarítási akcióban (hivatalok- és intézményekben „tisztogatásokról" nem tesz említést a tervezet), és az illető ellátogat egy-egy elesett, megányos emberhez (lehet, hogy még tag is válik belőle). A stratégiai tervezet utolsó pontját, gondolom, arra az eshetőségre szánták, ha már végképp nem jár sikerrel a többi terv és furfang. Minden DSZMtag egyben véradóvá is válik, és évente legalább egy alkalommal „így is bizonyítja a párt humanista értékek iránti tiszteletét". Nem tehetek róla, az a sanda gyanúm támadt, hogy titokban így akarják megfertőzni a hajthatatlanokat. Nem kéne ezentúl a biztosítási kártyákon (úgy, mint a cukorbetegséget) feltüntetni azt is, ki egyezik bele, hogy szükség esetén DSZMpozitív vért kapjon, ki allergiás rá, kinél az effajta transzfúzió életveszélyes, netán ki az, aki egyáltalán nem kér belőle még életveszélyben sem? Igaz, a stratégiai tervezet nem számol azzal, hogy ennyi igyekezet, pénz és kiöntött drága vér kárba mehetne. Sőt az utolsó mondatokban kerek perec kinyilatkoztatja, hogy jövőre minden kulcsfontosságú pozíciót, igazgatói széket és közigazgatási posztot csakis a DSZM és az ország érdekei (kétség nem férhet hozzá, hogy a kettő egy és ugyanaz) iránt elkötelezett emberek tölthetnek be - mind politikai, mind gazdasági vonalon. Hát, ahogy parlamenti klasszikusunk mondaná: Szlovákiában ez már csak így van! VRABEC MÁRIA KOMMENTÁRUNK Bankbetétek védelme Legutóbbi ülésén rendkívül fontos döntést hozott a kormány: jóváhagyta a bankbetétek védelméről szóló törvénytervezetet, amely - ha a parlament elfogadja egy bizonyos határig garantálni fogja a természetes személyek pénzintézetekben elhelyezett megtakarításait. Bizonyára sokan eddig nem is gondoltak rá, hogy az állam mindössze három bankban, a Szlovák Takarékpénztárban, az Általános Hitelbankban, valamint a Beruházási és Fejlesztési Bankban elhelyezett betétek után vállalt teljes garanciát. Márpedig Szlovákiában további 21 bank és 9 külföldi pénzintézet fiókja működik. Bár a bankcsőd nem túl gyakori jelenség, mégis a közvetlen szomszédunkban, Csehországban és Magyarországon is volt rá példa a közelmúltban. Nálunk még egyetlen pénzintézet sem került ilyen helyzetbe. Eddig. Elsősorban a Szlovák Nemzeti Bank éberségének köszönhető, hogy a kormány elé került a törvénytervezet, amely hatályba lépése esetén a Szlovák Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi átlagfizetés 30-szorosa erejéig védi a lakossági nem anonim - megtakarításokat. A tervezel értelmében azonban már nem az állam, hanem egy létrehívandó, úgynevezett Betétvédelmi Alap garantálná a lakossági betéteket. A pénzintézetek az általuk kezelt betétek 0,1-0,3 százalékáig terjedően fizetnének be az alapba. Ha az egyelőre nem pontosított részarány 0,2 százalék volna, akkor évente 300 millió korona folyna be az alapba. Másrészt ha a tavalyi, hozzávetőlegesen 7000 koronás átlagfizetéseket vesszük alapul, akkor a betéttulajdonosnak a törvénytervezet értelmében legfeljebb 210 ezer koronát térítenének meg. Az átlagos betétösszegeket figyelembe véve ez elfogadható nagyság. A Betétvédelmi Alap egyben növelheti az ország területén működő bankok egymás közötti szolidaritását is, hiszen egy esetleges bankcsőd - amelyet a jegybank állapít meg - okozta károkat a többieknek kellene megfizetniük. A bankbetétek védelme fontos az Európai Unióval való társulásunk szempontjából is. Az Európa Parlament és az EU Bizottsága irányelveket adott ki, amelyek szerint a bankbetétek bizonyos nagyságának védelmét az unión belül egységesíteni kell. Szlovákia társulási szerződése szintén leszögezi: a hazai pénzügyi vonatkozású törvényeket fokozatosan az unió törvényeivel kell kompatibilissé tenni. Márpedig a fejlett országokban már régebben bevezetett, a bankbetétek védelméről szóló törvény nálunk eddig hiányzott. Erről talán akkor szerzett igazán tudomást a széles közvélemény, amikor három héttel ezelőtt Vladimír Mečiar miniszterelnök egy rádiónyilatkozatában kijelentette: pillanatnyilag nem létezik a lakossági takarékbetétek védelme. Szokás szerint kijelentését sürgősen korrigálni kellett, igazi megnyugvást azonban csak az hoz majd, ha a parlament elé kerülő törvénytervezetet a honatyák késlekedés nélkül elfogadják. FELVÁSÁROL A PILZENI SKODA A Liaz után a Tatra A pilzeni Skoda nemcsak a Liaz, hanem a koprivnicei Tatra teherautógyár tulajdonosa is. Csehország két legnagyobb teherautógyára tehát egy kézben összpontosul - erről kedden döntött a Komerční banka mint a Tatra legnagyobb hitelezője Ľubomír Soudekkel, a Škoda főnökével. Soudek szerint a Liaz és a Tatra szorosan együtt fog működni, ami csökkenti a termelési költségeket, s ez egyúttal konkurenciaképessé teszi a cégeket. Richard Salzmann, a bank vezérigazgatója az ügylet kapcsán hozzátette: a pénzintézet új hiteleket nyújt a Tatrának, hogy segítse a termelés felfuttatását és az eddig megkötött szerződések kielégítését. Nem kis megrendelésekről van szó, a koprivnicei teherautógyár például 1100 jármű szállítását vállalta az Egyesült Arab Emírségek hadseregének, továbbá eredményesnek ígérkező tenderek előtt áll, melyket Kuvait és az Amerikai Egyesült Államok írt ki, - szintén katonai teherautók szállítására. Soudek-^azonban nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a Tatra személygépkocsi-programját leállítják. Ez már csak azért is fájó, mert a gyár alig néhány héttel ezelőtt fejezte be a gépkocsi-összeszerelő részleg korszerűsítését. A Škoda vezetője szerint ugyanis kérdéses, hogy a Tatra-700-asra keresztelt új modell megállja-e a helyét a külföldi gyártókkal folytatott vetélkedésben. - Ezzel az autóval a belső utastér korszerűsítésén kívül semmi mást nem csináltak. Egyedüli előnye, hogy kényelmes - tette hozzá. Még egy érdekesség a Škoda háza tájáról: az óriásvállalat a dél-koreai Hyundai céggel együttműködést tervez. Ha az elképzelések valóra válnak, akkor a jabloneci Liaz a koreaiakkal közösen egytonnás haszonjármű gyártását kezdené meg. Mladá fronta Dnes SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata Az élet színháza és a nyelv Ha doktor Kovács János néző színházba jár, s ráadásul bérletese - tehát a leghűségesebb nézők közé tartozik - valamely színháznak, jogában áll az előadásokról a nyilvánosság előtt véleményt mondani. (Ahogyan tette a 8. oldalon olvasható nyílt levelében előbb említett olvasónk.) Ha megteszi, ugyanabba a szituációba helyezi önmagát, mint a színész, aki színpadra lép, mint a rendező, aki a szerzővel együtt megkísérel gondolatokat ébreszteni a nézőben. Ugyanúgy bírálhatóvá lesz, de mindenekelőtt olyan felelősséget vesz magára, mint a színikritikát hivatásszerűen művelő néző. Amikor nyíltan felháborodik az előadás egyik ver6ális összetevőjének, tehát a színpadi nyelv egyetlen rétegének a vulgáris szavain, nem szabad elfeledkeznie a drámáról, az író által színpadra írt témáról, a jellemekről, a történet helyszínéről és a társadalmi közegről sem. Tudatosítania kell, hogy a színházi előadás nemcsak az általa feltétlenül dicsért és tisztelt színészi játékból áll, hanem magából a dráma szövegében kibontott történetből, a rendező és segítőtársai (jelmez- és díszlettervező, zenei munkatárs, koreográfus, világosító stb.) megkomponálta teátrális elemekből áll össze kerek egésszé. Kétségtelen, hogy egy katonai környezetbenjátszódó drámában, bármennyire is igyekszik a szerző vagy a fordító kulturált nyelvhasználatra törekedni, a beszélt nyelv igenis egyik fő jellemzője a katonai hierarchiában iskolai végzettségük (műveltségük?), hadászati képzettségük alapján rangsorolt katonáknak. A katonaság évezredes sajátja, hogy a zupás őrmester káromkodik a bakára, amikor a honvédot „fiam"-nak szólító „ezredes úr" kiképzési elgondolásait hajtja végre. Békeidőben. Háborús időben azért mégiscsak a zupás hasal vele együtt a lövészárok mocskában, nem a finom, modoros nyelven beszélő ezredes. Aaron Sorkin Semmi és végtelen című drámáját Verebes István nagyszerű ráérző és beleérző tehetséggel rendezte meg Kassán. Kinek jutott volna akkor eszébe, hogy a kassai Thália Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház közös produkciója hónapok múltával félelmetes erkölcsi aktualitással gazdagszik? Azóta ugyanis amerikai katonák állomásoznak a magyarországi Taszáron, hogy Boszniában békefenntartó feladatokat teljesítő társaiknak hátországot, egészségügyi és élelmezési bázist működtessenek. Ma már azok is látják, akik előzőleg az ellenkezőjét hitték, hogy ezek a hivatásos katonák sem mind felfegyverzett angol klasszika-filológusok. Legtöbbjük alsó középosztálybeli és szegény családok gyermeke, s a biztos és amerikai bérviszonyok között is tisztességesnek számító zsoldért lépett szolgálatba. Éppen ezért aligha okozhat meglepetést a nézőnek, hogy az inkriminált darabban az egyetlen kubai amerikai támaszponton rendet akaró tiszt utasítására társukat halálra kínzó és verő katonák nem a Hamletet szavalják. Az erkölcsi tisztaság, a józan jogtudat és a katonai rendfokozatra való tekintet nélkül kötelező humánum alkotja a Verebes István rendezte előadás gondolati hálóját. A szerző sem, a rendező sem érdemli meg dr. Kovács János vádjait. Mellesleg: amit ő ír nyílt levelében Verebes István személyéről tiszteletdíja kapcsán, az nem egyéb, mint szalonképes, választékosait megírt sértegetés. Azt ugyanis tudnia kellene, hogy annak a valaminek, amit Kovács úr a „mi pénzünk"-nek nevez, valójában semmi köze a szlovák koronához, amely pénznemben mi az adóinkat fizetjük. Ráadásul manapság színházaink már létezni sem tudnának a magyarországi vendégrendezők nélkül. Nem értem, miért csupán a színpadon kétségtelenül elhangzó trágár szavak háborítják fel. Nyugodtabb volnék, ha a szlovákiai magyar színházak közönsége a színpadon látottakkal szembesülve azon háborodna fel, mily alacsony fokú saját mindennapi jogtudatunk, mennyire mindent átható a hivatalossággal, a felsőbbséggel, az államhatalommal szembeni szolgalelkűségünk, és alacsony fokú erkölcsiségünk csak a templomra és a hitre korlátozódik. Kár, hogy Kovács úrnak nem jutnak eszébe azok az újoncok, akiket tisztjeik háta mögött nálunk is gyötörnek öregkatcna társaik. Pedig az agresszivitás, a durvaság, a mások megalázása nem kötődik nyelvhez, legkevésbé a színpadi nyelvhez. A színpadon beszélt nyelv némelykor éppen azt szolgálja, hogy a néző rádöbbenjen: milyen lappangó indulatok feszülnek a durva szavakban, a trágár szóhasználatban. Sidó H. Zoltán