Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-28 / 49. szám, szerda

1996. február 27. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ Ó 28 I Vladimír Palkó a kormányfő kijelentéseiről Képtelenségeknek, abszolút hülyeségeknek és fecsegésnek nevezte Vladimír Palkó, a KDM elnökségi tagja, az egykori Szövetségi Biztonsági és Információs Szolgálat (FBIS) volt igazgatóhe­lyettese a lapnak adott nyilatkozatában Vladimír Mečiar miniszterelnöknek a DSZM rózsahegyi nagygyűlésén tett kijelentéseit. A miniszterelnök a múlt pénteken többek között kijelentette, hogy Vladimír Palkó (mint az FBIS tisztségviselője) „fe­lelős a szlovákiai levéltári anyagok elhurcolásá­ért, ez a szolgálat dolgozott ki ránk mint szlová­kiai szélsőségesekre vonatkozó dokumentumo­kat arról, hogy ügynökök vagyunk, hogy meg­erőszakolunk...". Vladimír Palkó először nevetett az egészen, mondván: ilyen képtelenségekre nincs értelme válaszolni. „Összevissza fecsegő kormányfőnk van" - jegyezte meg. Arra a kérdés­re válaszolva, hogy az FBIS tehát „nem dolgo­zott" Mečíaron, leszögezte: „Természetes, hogy nem, de sohasem titkoltam, hogy információkat gyűjtöttünk az ŠtB dokumentumainak ellopásá­ról, amelyeket Mečiar úr nyilvánosan a saját előnyére használt ki ellenfeleivel szemben, és adatokat gyűjtöttünk a titkosszolgálat egyéb do­kumentumainak megsemmisítéséről is, amelyek viszont arról tanúskodtak, hogy Mečiar úrnak kapcsolata volt az ŠtB-vel". Palkó a továbbiak­ban elmondotta: „Mečiar az SZNT alelnöke dossziéjának hitelesített másolatát használta, miközben a dokumentumot éppen abban az időszakban lopták el, amikor Az Alkotmány és a Demokrácia Védelmét Szolgáló Hivatal élén egy volt ŠtB-s tiszt, Jaroslav Svéchota állt (vagyis 1990-ben). A Lépések c. televíziós vitaműsorral összefüggésben - amelyben Palkó kijelentette, hogy a köztársasági elnök fiát a szlovák tit­kosszolgálat hurcolta el, és ezt Mečiar takarja ­a miniszterelnök állítólag feljelentette őt, de Pal­kó még nem kapott semmiféle hivatalos értesí­tést. „Természetes, hogy előterjesztjük a bizonyí­tékokat" - mondotta. Megerősítette, hogy Ladis­lav Pittner KDM-es képviselőhöz hasonlóan neki is olyan információ van a birtokában, miszerint az ŠtB hálózata ismét feléled. „A SZISZ-be úgy­szólván tömegesen érkeznek az ŠtB régi munka­társai, éspedig magas tisztségekbe" - hangsú­lyozta, s hogy ez azóta tapasztálható, hogy Ivan Lexa a SZISZ igazgatója. „Végül is közismert, hogy a kommunizmus éveiben a titkosszolgálat bizalmija volt" - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy ezt tudja-e bizonyítani, azt válaszolta: „Ter­mészetesen, ez már a sajtóban is megjelent, és Lexa úr nem kommentálta". Národná obroda, Zita Sujová Kanis: Más kormánykoalícióra lenne szükség A lap munkatársa többek között arról kérdezte Pavol Kanist, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnökét, hogy lehetségesnek tartja-e a DSZM­mel való együttműködést, tekintettel eddigi politi­kai stílusára. - A választási időszak feléhez közeledünk, és a pártnak olyan politikát kell folytatnia, amely esélyt teremthet számára a legközelebbi választá­sokon. Az állam fejlesztésével kapcsolatos orszá­gos feladatok sokkal nagyobbak annál, hogy a je­lenlegi kormánykoalíció megbirkózzék velük. A Szlovák Köztársaságnak egyszerűen más kor­mánykoalícióra lenne szüksége. Sok ugyan az in­dok arra, hogy konfrontációs ellenzéki politikát folytassunk, csakhogy tudatosítanunk kellene, hogy bár a következményeket mások okozzák, va­lamennyiünket érintenek. SME, Igor Stupňan (Rövidítve) London, Jeruzsálem, Askelon KOMMENTÁRUNK Normális ésszel ezt nem lehet elkép­zelni. Hogy a busz bármely percben fel­robbanhat, mert bármelyik utastárs ölé­ben, testén ott lehet a robbanó cso­mag, amely bármelyik pillanatban szét­repítheti az egészet. A halálnak ez a brutális közelsége egyszerűen felfogha­tatlan. Az öngyilkos terror ellen nincs védelem. Különösen kiszolgáltatottak a nyitott, demokratikus társadalmak. Az elemzők kimondták már: a két va­sárnapi izraeli bombarobbantás a bé­kefolyamat elleni merénylet volt. Arafat és Peresz ellen volt, a két bomba a kö­zel-keleti rendezés ellen robbant. Én meg azt érzem, hogy az a merénylet a buszok utasai, az autóstopra váró ti­zennyolc éves katonalányok elleni ér­telmetlen gyilkosság volt, hogy merény­let volt a két merénylő ellen is. Ilyenkor mindig emlékeztetnek az újságokban arra, hogy az orgyilkos szó sok európai nyelvben (assasin) arab eredetű, azok­ra a középkori izmaelita szektásokra emlékeztet, akik hasismámorban öltek vallási vezetőik utasítására. A vallási­nemzeti-politikai fanatizmus a terror fő forrása. A XX. század második felének terro­ristái már nem gyilkos kormányzókra dobják a bombát, nem szimbólummá kinevezett császárnékat szúrnak le re­szelővel. A modern terroristának lé­nyegtelen az áldozat személye, nem né­zi, ki utazik a repülőn, ki az a nyomorék, akit kocsistól lök a tengerbe. A modern terrorista kórházakat ejt túszul, és óvo­dákat robbant fel. A modern terroristá­nak mellékes a végcél: minden a féle­lem. A modern terrorista már nem a zsarnokokat, hanem a kisnyugdíjasokat veszi célba. A modern terroristát nem érdekli a megváltozott közel-keleti hely­zet. A Hamász öngyilkos merénylőjét nem érdekli a palesztin államiság, az okta­tás, a mezőgazdaság fellendítése, a menekültek hazatérése. Ahogy a londo­ni emeletes buszon felrobbant IRA-em­ber sem gondolhatott már a nagy esz­mére, hazája britmentes egyesítésére. A modern terrorizmus ölésközpontú. A modern terrorizmus önmagáért van. Van persze sok-sok magyarázat, törté­nelmi háttér, „jogos" bosszú, az állami­lag végrehajtott terrorizmusra adandó egyedüli válasz. Igen ám, de a kiválasz­tott célpontok, a végrehajtás módja tör­li az értelmesen hangzó indoklásokat. A londoni, jeruzsálemi buszok, az askelo­ni autóbomba arról szólnak, hogy a mai világban van egy közeg, amelyet a gyűlöletté érett ideológia, a téboly táp­lál. Vallási, nemzeti, politikai őrület. A gyűlölet oly erőteljes, hogy a me­rénylőket öngyilkosságba hajtja. Lehet, hogy a vallási fanatikusok úgy gondol­ják, a bomba a mennyországba repíti őket. Mások azt hiszik, a nemzeti örök­létbe robbanthatják magukat, majd egyszer emlékhely lesz a véres tett he­lye. Lehet, hogy ezt hiszik. Azt hallani, hogy a tömeggyilkosság után Gázában és a palesztin autonómia más városai­ban örömünnepet ültek, a bosszút él­tették. Úgy tettek, mint azok a vakhitű zsidók, akik Rabin gyilkosát ünneplik. A terror kilátástalan. Sohasem volt társadalmi, politikai, nemzeti hozadé­ka. A terrorra nincs értelmes válasz. Legfeljebb elgondolhatjuk: ezt szüli az elvakultság, a másiktól való félelem és a kizárólagosság óhaja. A terror a másik ember gyűlölete. MIKLÓS GÁBOR Tükröm, tükröm... Mint a mesében. Men mese ez, gyer­mek, és rideg valóság is egyben. Karikás szemekkel nézel a tükörbe: rideg volt az álom, mint a mese-valóság. Sötétben in­dulsz útnak, jégbefagyott lábnyomokon csúszkálsz-botorkálsz a gazdátlan jár­dán, a kirakat előtt megállsz, arcodon fa­gyott grimasz, hibbant vigyor: lassan vé­ge a naptári télnek, s megint nem futotta meleg cipőre. Cigarettára gyújtasz, a füstjén melegszel, még néhány perc, és befut a busz. Tükröm, tükröm... mint a mesében. Van még ma munkád, a gyűrött reklámszatyorba tízórásit is cso­magolt az asszony. Bezzeg a szomszéd ­már több mint egy éve hiába járja a Hiva­talt, álláshoz nem jut, s a nyugdíjas „Ta­nár urat" megint a kukák közt látod gu­berálni. Sajnálod őket, de ménékkel csak: önzővé tett a bizonytalanság. Jóté­konykodásnak itt helye nincs, spórolni kell az érzésekkel. Tükröm, tükröm... mint a mesében. Keltošová belenéz a tü­körbe, s elmegy New Yorkba ENSZ-nagy­követnek. Jól végezte dolgát; gondja egy szál se, hátra se néz, „lefelé" meg nem tud. Érettségi előtt álló munkanélküli-je­löltek tükrét, a tartósan munka nélkül maradt fiatalok - a húszas, harmincas korosztály - tükrét, a negyvenévesen létszámfelettiek tükrét, és egyáltalán a háromszázhétezernyolcszáz „bevallott" munkanélküli megfakult tükrét becso­magolja, magával viszi-e a leendő nagy­követ asszony? A tükrök, gyanítom, itt­hon maradnak. Fény nem csillan rajtuk, sötét van még. A buszról leszállva be­dobsz egy felest. Legalább buta leszel. Gyávaságod így már fel sem fogod. Ne­ked még van tízórásid. Jók a fogaid. Meg­nézted a tükörben. Jók, erősek, és az fon­tos ám. Rajtuk is múlhat a piaci értéked. Még bírnod kell, nem lazíthatsz, meg nem botolhatsz, körül se nézz. Spórolni kell az érzésekkel, s várni, míg felkel a Nap. Tegnapelőtt egy kedves, idősebb hölgy telefonhívását vettem. Régi olva­sónk Dévényújfaluról hívott. Bájosan sza­bódva mondta, nem akar minket zavarni, kicsinyke az ő gondja tán, de mégis hadd mondja el, mert neki úgy hiányzik, hogy néhány hete a Vasárnap kettes oldalán nem olvashatja, mikor is kel a Nap, és mi­kor nyugszik. Pedig milyen jó volt figyelni, hogy már megint és megint néhány perc­cel, percecskével közelebb jön a tavasz, kisüt a Napocska végre! Kérné, ha lehet, várná a fényt nagyon... A kérést továbbí­tottam. A vezető szerkesztő tisztje a dön­tés, asszonyom. Egy dolog felől azonban biztosíthatom: mi is várjuk már nagyon a Tavaszt. A Napocska fényét. Tükrök, tük­rök... mint a mesében. Hogy újra moso­lyoghassatok... KERTÉSZ GÁBOR i Megcsúszni nem szabad Hétfőn feloszlatta magát az izraeli parla­ment, és jóváhagyta azt a törvényt, melynek értelmében az esedékesnél éppen öt hónap­pal korábban, már május 29-én parlamenti választásokat tartanak. Simon Peresz azért szorgalmazta ezt a döntést, mert félt, hogy ha I Görföl Zsuzsa | csúsznak a palesztin-izraeli tárgyalások, ak­kor nem lesz ideje befejezni azt a művet, amelyet Rabinnal kezdtek el. A sors kegyetlen iróniája, hogy míg Jicchak Rabin kormányfő meggyilkolása új lendületet adott a békefolyamatnak, addig a kne­szet tanácskozásának utolsó napján Peresz a tárgyalások ideiglenes felfüggesztését jelentette be. Igaz, csak a gyász idejére. Mert Arafat­tól határozott ígéretet kapott: a palesztin rendőrség keményen, az ed­digieknél is határozottabban fellép a terror minden formája ellen. Peresz ezt az ígéretet komolyan vette, mégpedig joggal. A pa­lesztin biztonságiak tudták, hogy valami készül, s még vasárnap le­csuktak 10-15 Hamász-aktivistát - sajnos, a merényletek végrehaj­tói nem voltak köztük. Tegnap már több tucat szélsőséges volt lakat alatt, és folyt a kihallgatásuk. A két biztonsági szolgálat közt ala­kulgató együttműködésnek köszönhetően az izraeliek is megkapják a kihallgatások jegyzőkönyveit. Abban csak reménykedni lehel, hogy a biztonságiak együttműködése példaként fog szolgálni a politikusoknak is. Pedig éppen erre lenne szükség, különben a terrorizmus, a mindkét olda­lon erősödő szélsőségesek kiütik a politikai ringből a békepártiakat. A jeruzsálemi merénylet színhelyére látogató Pereszt sokan kifü­tyülték, s a hétfőn közzétett legfrisebb adatok szerint már csak há­rom pont az előnye a Likud vezérével, Benjamin Netanyahuval szemben. Hol van már az a fölény, amelyet Rabin halála után élve­zett a Munkapárt és Peresz! Netanyahu, akit Rabin özvegye is meg­vádolt a gyűlölet szításával, akkor egyfolytában magyarázkodásra kényszerült. Most ismét lovon van, hiszen az izraeli kormány csak pénteken oldotta fel a palesztin területek zárlatát, amelyet 11 nappal korábban éppen az öngyilkos merényletek megakadályozása érde­kében rendelt el. Most ugyan Peresz hadat üzent a Hamásznak, s aktív részvételre szólította fel a Palesztin Hatóságot is. Az izraeli közvélemény nagy részének szemében azonban ez a határozottság már csak amolyan eső után köpönyegnek tűnik, s ha nem hoz gyors eredményeket, Pe­resz és a Munkapárt három hónap múlva akár veszíthet is a válasz­tásokon. Arafat is kényes helyzetbe került: vagy szembefordul azokkal, akiket nem is olyan régen még maga is hősnek nevezett, vagy a vi­lág fordul szembe ővele éppen most, amikor hosszú politikai pálya­futása során első ízben legális vezetője népének. Ki kell használnia, mégpedig nagyon gyorsan, azt a nagyarányú támogatottságot, amellyel most még rendelkezik, s le kell számolnia a terrorizmus­sal. Saját véreit kell börtönbe zárnia, a „kemény magot", melyhez egykor ő is tartozott, mert csak így adhat békét és igazi hazát népé­nek. Szembe kell fordulnia a szélsőségesekkel a palesztin autonó­mia területén és azon túl, elsősorban Szíriában is. Követendő példát találhat a nehéz feladat sikeres végrehajtására, méghozzá a szomszédban, Izraelben: A zsidó állam egyik alapítója, a legendás Ben Gurion egyszerűen árulóknak minősítette azokat, akik Izrael megalakulása, nemzetközi elismerése után is folytatni akarták a terrorakciókat, s úgy is lépett fel velük szemben, mint ahogy azt a hazaárulók megérdemlik. Arafatnak is ezt kell tennie, de a legközelebbi és legfontosabb feladat az, hogy a palesztin par­lament március közepén módosítsa a nemzeti chartát, amely még mindig a zsidó állam megsemmisítésére szólít fel. Ha ezt Araftnak nem sikerül elérnie, akkor még sok vétlen áldo­zatot fognak szedni a szélsőségesek mindkét oldalon. Olyan tragé­diák fognak bekövetkezi, mint hétfőn Kelet-Jeruzsálemben, amikor egy szerencsétlen autós, egy palesztin származású amerikai elveszí­tette uralmát a rövid záportól síkossá vált úton, s bár igyekezett fé­kezni, belerohant a buszmegállón várakozó zsidókba. Mielőtt bár­milyen magyarázattal szolgálhatott volna, lelőtték őt, mert me­rénylőnek vélték. Ez az eset mindennél jobban bizonyítja, milyen óvatosan, milyen körültekintően kell haladnia mind az izraeli, mind a palesztin veze­tésnek a béke felé tartó úton, melyet az ősi ellenségeskedés, meg­annyi kölcsönös sérelem banánhéjai borítanak. AHOGY ÉN LÁTOM Új cégér - régi törekvés A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (SZVFT) olyan társadalmi tényező, amely - ha vezetői előrelá­tóbban gazdálkodnak a szer­vezet erejével - erős gátjává válhatott volna a kormány­koalíció ma már egyér­telműen érezhető hatalom­összpontosító törekvéseinek. Ahogy közeledik Szlovákia új közigazgatási tér­képének parlament általi jóváhagyása, úgy egyre inkább csak múlt időben és feltételes módban be­szélhetünk az SZVFT centralizációfékező hatása érvényesüléséről. Kezdetben vala a kormánykoalíció közigazgatá­si reform melletti érvelése és az ígéretek özöne. Azt ígérte Mečiar, hogy az átrendezés az önkormány­zatiság érvényesítése és az államigazgatás ésszerűsítése, olcsóbbá tétele érdekében történik. Egyik fő érve az volt, hogy a hozzánk hasonló hely­zetben levő Cseh Köztársaságban is készülnek a közigazgatási reformra! ,Úgy tűnik, hogy polgármestereink az SZVFT-ben naivabbak voltak a megengedhetőnél. Elhitték, hogy a végső döntést olyan véleménycsere, vita előzi meg, amelynek során a felek majd figyelembe veszik egy­más érveit. Más nem is feltételezhető, mint hogy ab­ban reménykedtek, a kormány majd hatástanulmányt készít, és közli: mennyivel csökken az új feltételek között az apparátus létszáma, az államigazgatás és az önkormányzatok adminisztrációigényessége. Tehát kimutatja a végrehajtó hatalom, hogy a városok és községek számára, végső soron pedig a lakosság szá­mára kifizetődő-e megvalósítani az átrendezést. A hatástanulmány kidolgozásából semmi sem lett. Mind az önkormányzatok, mind az ellenzéki pártok besétáltak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom utcájába. Működésük a térképrajzolás­ban merült ki. Több tucatnyi koncepció született, és ezek most mind ott porosodnak valamelyik levéltár polcainak legalján. Polgármestereink is, ellenzéki politikai pártjaink vezetői is úgy tettek, mintha so­ha semmit se hallottak volna Vladimír Mečiar szo­kásairól, stílusáról, politikai húzásairól. Az még csak hagyján, hogy az oppozíció nagyobb pártjai kidolgozták a maguk közigazgatási térképterveze­tét. Az azonban már mosolygásra késztet, hogy a kis- és törpepártok is kidolgozták a magukét, és ko­molykodva nyilvánosságra hozták. „ Lúdbőrös lesz az ember háta, ha arra gondol, olyan ellenzéke van ma a Mečiar vezette koalíció­nak, amelynek pártjai nem voltak képesek egy kö­zös „térkép" alternatívaként való beterjesztésére. Persze még az ilyen közös „térkép" kidolgozása is jó adag naivságot tükrözött volna, hiszen 1994. november 3-a óta ebben az országban senki más­kéntgondolkodónak nem volna szabad elhinnie, hogy itt még létrejöhet konszenzus a koalíció és az ellenzék között. A közös koncepció mindazonáltal tükrözhette volna, hogy fontos dolgokban az ellen­zék képes az együttes fellépésre. Most ott tartunk, hogy néhány községben aláírá­sokat gyűjtenek annak érdekében,- hogy a falu az egyik vagy a másik járáshoz tartozzék, vagy hogy az egyik vagy a másik kisváros járási székhellyé nyilvánítását támogatja a lakosság. Nem akarom le­becsülni az ilyen kezdeményezéseket, de aligha té­vedek, ha arra gyanakszom, hogy ezek az aláírási ívek is a kisebb-nagyobb pártok által megrajzolt közigazgatási térképek sorsára jutnak. Esetleg még azzal lehetne menteni a menthetőt, ha valamelyik párt vagy pártszöveLség megtenné azt, amit akkor kellett volna megtenni, amikor Mečiar első ízben kiejtette a száján azt a két szót, hogy „köz­igazgatási átrendezés". Alckor kellett volna a leghatá­rozottabban fellépni, hangulatot kelteni egy olyan közigazgatási reform ellen, amelyet a jelenlegi gaz­dasági helyzetben Mečiarék vezényelnek. Nagyon nyomós érvekkel lehetett volna ezt a fellépést megtá­mogatni. Igen, szükség lenne közigazgatási reformra, hogy megvalósuljon az önkormányzatiság eszméje, amelynek - egyebek között - az a lényege, hogy felsőbb szerv csak olyan kérdésekben hozhat az al­sóbb szervek számára kötelező döntéseket, amelyek meghozatalára alapfokon nincs mód. A Mečiar-re­zsim - ezt már megtapasztalhattuk az elmúlt évek so­rán - nem olyan fából van faragva, hogy megenged­né magának egy ilyen közigazgatási rendszer kiépíté­sét. Hangoztatja ugyan a hatáskörök lefelé történő át­csoportosítását, a valóságban azonban mindent egy kézben akar tartani. Cégére ugyan nem kommunista cégér, törekvései azonban a bolsevistákéira emlékez­tetnek. Csak egy példa a sok közül: Vladimír Mečiar szemrebbenés nélkül ki merészelte jelenteni 1996 ja­nuárjában, hogy a 3000-nél kevesebb lélekszámú köz­ségek nem életképesek. Pontosan úgy érvel, mint azok, akik jó két évtizeddel ezelőtt a központi községek hír­hedt intézményét megteremtették. Régi törekvés - új cégér alatt. Ha megvalósul, kisközségeinkkel megis­métlődik az, amit falvainknak legalább egyharmada mindmáig nem tudott kiheverni.

Next

/
Thumbnails
Contents