Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-28 / 49. szám, szerda

1996. február 27. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 28 I Vladimír Palkó a kormányfő kijelentéseiről Képtelenségeknek, abszolút hülyeségeknek és fecsegésnek nevezte Vladimír Palkó, a KDM elnökségi tagja, az egykori Szövetségi Biztonsági és Információs Szolgálat (FBIS) volt igazgatóhelyettese a lapnak adott nyilatkozatában Vladimír Mečiar miniszterelnöknek a DSZM rózsahegyi nagygyűlésén tett kijelentéseit. A miniszterelnök a múlt pénteken többek között kijelentette, hogy Vladimír Palkó (mint az FBIS tisztségviselője) „felelős a szlovákiai levéltári anyagok elhurcolásáért, ez a szolgálat dolgozott ki ránk mint szlovákiai szélsőségesekre vonatkozó dokumentumokat arról, hogy ügynökök vagyunk, hogy megerőszakolunk...". Vladimír Palkó először nevetett az egészen, mondván: ilyen képtelenségekre nincs értelme válaszolni. „Összevissza fecsegő kormányfőnk van" - jegyezte meg. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az FBIS tehát „nem dolgozott" Mečíaron, leszögezte: „Természetes, hogy nem, de sohasem titkoltam, hogy információkat gyűjtöttünk az ŠtB dokumentumainak ellopásáról, amelyeket Mečiar úr nyilvánosan a saját előnyére használt ki ellenfeleivel szemben, és adatokat gyűjtöttünk a titkosszolgálat egyéb dokumentumainak megsemmisítéséről is, amelyek viszont arról tanúskodtak, hogy Mečiar úrnak kapcsolata volt az ŠtB-vel". Palkó a továbbiakban elmondotta: „Mečiar az SZNT alelnöke dossziéjának hitelesített másolatát használta, miközben a dokumentumot éppen abban az időszakban lopták el, amikor Az Alkotmány és a Demokrácia Védelmét Szolgáló Hivatal élén egy volt ŠtB-s tiszt, Jaroslav Svéchota állt (vagyis 1990-ben). A Lépések c. televíziós vitaműsorral összefüggésben - amelyben Palkó kijelentette, hogy a köztársasági elnök fiát a szlovák titkosszolgálat hurcolta el, és ezt Mečiar takarja a miniszterelnök állítólag feljelentette őt, de Palkó még nem kapott semmiféle hivatalos értesítést. „Természetes, hogy előterjesztjük a bizonyítékokat" - mondotta. Megerősítette, hogy Ladislav Pittner KDM-es képviselőhöz hasonlóan neki is olyan információ van a birtokában, miszerint az ŠtB hálózata ismét feléled. „A SZISZ-be úgyszólván tömegesen érkeznek az ŠtB régi munkatársai, éspedig magas tisztségekbe" - hangsúlyozta, s hogy ez azóta tapasztálható, hogy Ivan Lexa a SZISZ igazgatója. „Végül is közismert, hogy a kommunizmus éveiben a titkosszolgálat bizalmija volt" - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy ezt tudja-e bizonyítani, azt válaszolta: „Természetesen, ez már a sajtóban is megjelent, és Lexa úr nem kommentálta". Národná obroda, Zita Sujová Kanis: Más kormánykoalícióra lenne szükség A lap munkatársa többek között arról kérdezte Pavol Kanist, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnökét, hogy lehetségesnek tartja-e a DSZMmel való együttműködést, tekintettel eddigi politikai stílusára. - A választási időszak feléhez közeledünk, és a pártnak olyan politikát kell folytatnia, amely esélyt teremthet számára a legközelebbi választásokon. Az állam fejlesztésével kapcsolatos országos feladatok sokkal nagyobbak annál, hogy a jelenlegi kormánykoalíció megbirkózzék velük. A Szlovák Köztársaságnak egyszerűen más kormánykoalícióra lenne szüksége. Sok ugyan az indok arra, hogy konfrontációs ellenzéki politikát folytassunk, csakhogy tudatosítanunk kellene, hogy bár a következményeket mások okozzák, valamennyiünket érintenek. SME, Igor Stupňan (Rövidítve) London, Jeruzsálem, Askelon KOMMENTÁRUNK Normális ésszel ezt nem lehet elképzelni. Hogy a busz bármely percben felrobbanhat, mert bármelyik utastárs ölében, testén ott lehet a robbanó csomag, amely bármelyik pillanatban szétrepítheti az egészet. A halálnak ez a brutális közelsége egyszerűen felfoghatatlan. Az öngyilkos terror ellen nincs védelem. Különösen kiszolgáltatottak a nyitott, demokratikus társadalmak. Az elemzők kimondták már: a két vasárnapi izraeli bombarobbantás a békefolyamat elleni merénylet volt. Arafat és Peresz ellen volt, a két bomba a közel-keleti rendezés ellen robbant. Én meg azt érzem, hogy az a merénylet a buszok utasai, az autóstopra váró tizennyolc éves katonalányok elleni értelmetlen gyilkosság volt, hogy merénylet volt a két merénylő ellen is. Ilyenkor mindig emlékeztetnek az újságokban arra, hogy az orgyilkos szó sok európai nyelvben (assasin) arab eredetű, azokra a középkori izmaelita szektásokra emlékeztet, akik hasismámorban öltek vallási vezetőik utasítására. A vallásinemzeti-politikai fanatizmus a terror fő forrása. A XX. század második felének terroristái már nem gyilkos kormányzókra dobják a bombát, nem szimbólummá kinevezett császárnékat szúrnak le reszelővel. A modern terroristának lényegtelen az áldozat személye, nem nézi, ki utazik a repülőn, ki az a nyomorék, akit kocsistól lök a tengerbe. A modern terrorista kórházakat ejt túszul, és óvodákat robbant fel. A modern terroristának mellékes a végcél: minden a félelem. A modern terrorista már nem a zsarnokokat, hanem a kisnyugdíjasokat veszi célba. A modern terroristát nem érdekli a megváltozott közel-keleti helyzet. A Hamász öngyilkos merénylőjét nem érdekli a palesztin államiság, az oktatás, a mezőgazdaság fellendítése, a menekültek hazatérése. Ahogy a londoni emeletes buszon felrobbant IRA-ember sem gondolhatott már a nagy eszmére, hazája britmentes egyesítésére. A modern terrorizmus ölésközpontú. A modern terrorizmus önmagáért van. Van persze sok-sok magyarázat, történelmi háttér, „jogos" bosszú, az államilag végrehajtott terrorizmusra adandó egyedüli válasz. Igen ám, de a kiválasztott célpontok, a végrehajtás módja törli az értelmesen hangzó indoklásokat. A londoni, jeruzsálemi buszok, az askeloni autóbomba arról szólnak, hogy a mai világban van egy közeg, amelyet a gyűlöletté érett ideológia, a téboly táplál. Vallási, nemzeti, politikai őrület. A gyűlölet oly erőteljes, hogy a merénylőket öngyilkosságba hajtja. Lehet, hogy a vallási fanatikusok úgy gondolják, a bomba a mennyországba repíti őket. Mások azt hiszik, a nemzeti öröklétbe robbanthatják magukat, majd egyszer emlékhely lesz a véres tett helye. Lehet, hogy ezt hiszik. Azt hallani, hogy a tömeggyilkosság után Gázában és a palesztin autonómia más városaiban örömünnepet ültek, a bosszút éltették. Úgy tettek, mint azok a vakhitű zsidók, akik Rabin gyilkosát ünneplik. A terror kilátástalan. Sohasem volt társadalmi, politikai, nemzeti hozadéka. A terrorra nincs értelmes válasz. Legfeljebb elgondolhatjuk: ezt szüli az elvakultság, a másiktól való félelem és a kizárólagosság óhaja. A terror a másik ember gyűlölete. MIKLÓS GÁBOR Tükröm, tükröm... Mint a mesében. Men mese ez, gyermek, és rideg valóság is egyben. Karikás szemekkel nézel a tükörbe: rideg volt az álom, mint a mese-valóság. Sötétben indulsz útnak, jégbefagyott lábnyomokon csúszkálsz-botorkálsz a gazdátlan járdán, a kirakat előtt megállsz, arcodon fagyott grimasz, hibbant vigyor: lassan vége a naptári télnek, s megint nem futotta meleg cipőre. Cigarettára gyújtasz, a füstjén melegszel, még néhány perc, és befut a busz. Tükröm, tükröm... mint a mesében. Van még ma munkád, a gyűrött reklámszatyorba tízórásit is csomagolt az asszony. Bezzeg a szomszéd már több mint egy éve hiába járja a Hivatalt, álláshoz nem jut, s a nyugdíjas „Tanár urat" megint a kukák közt látod guberálni. Sajnálod őket, de ménékkel csak: önzővé tett a bizonytalanság. Jótékonykodásnak itt helye nincs, spórolni kell az érzésekkel. Tükröm, tükröm... mint a mesében. Keltošová belenéz a tükörbe, s elmegy New Yorkba ENSZ-nagykövetnek. Jól végezte dolgát; gondja egy szál se, hátra se néz, „lefelé" meg nem tud. Érettségi előtt álló munkanélküli-jelöltek tükrét, a tartósan munka nélkül maradt fiatalok - a húszas, harmincas korosztály - tükrét, a negyvenévesen létszámfelettiek tükrét, és egyáltalán a háromszázhétezernyolcszáz „bevallott" munkanélküli megfakult tükrét becsomagolja, magával viszi-e a leendő nagykövet asszony? A tükrök, gyanítom, itthon maradnak. Fény nem csillan rajtuk, sötét van még. A buszról leszállva bedobsz egy felest. Legalább buta leszel. Gyávaságod így már fel sem fogod. Neked még van tízórásid. Jók a fogaid. Megnézted a tükörben. Jók, erősek, és az fontos ám. Rajtuk is múlhat a piaci értéked. Még bírnod kell, nem lazíthatsz, meg nem botolhatsz, körül se nézz. Spórolni kell az érzésekkel, s várni, míg felkel a Nap. Tegnapelőtt egy kedves, idősebb hölgy telefonhívását vettem. Régi olvasónk Dévényújfaluról hívott. Bájosan szabódva mondta, nem akar minket zavarni, kicsinyke az ő gondja tán, de mégis hadd mondja el, mert neki úgy hiányzik, hogy néhány hete a Vasárnap kettes oldalán nem olvashatja, mikor is kel a Nap, és mikor nyugszik. Pedig milyen jó volt figyelni, hogy már megint és megint néhány perccel, percecskével közelebb jön a tavasz, kisüt a Napocska végre! Kérné, ha lehet, várná a fényt nagyon... A kérést továbbítottam. A vezető szerkesztő tisztje a döntés, asszonyom. Egy dolog felől azonban biztosíthatom: mi is várjuk már nagyon a Tavaszt. A Napocska fényét. Tükrök, tükrök... mint a mesében. Hogy újra mosolyoghassatok... KERTÉSZ GÁBOR i Megcsúszni nem szabad Hétfőn feloszlatta magát az izraeli parlament, és jóváhagyta azt a törvényt, melynek értelmében az esedékesnél éppen öt hónappal korábban, már május 29-én parlamenti választásokat tartanak. Simon Peresz azért szorgalmazta ezt a döntést, mert félt, hogy ha I Görföl Zsuzsa | csúsznak a palesztin-izraeli tárgyalások, akkor nem lesz ideje befejezni azt a művet, amelyet Rabinnal kezdtek el. A sors kegyetlen iróniája, hogy míg Jicchak Rabin kormányfő meggyilkolása új lendületet adott a békefolyamatnak, addig a kneszet tanácskozásának utolsó napján Peresz a tárgyalások ideiglenes felfüggesztését jelentette be. Igaz, csak a gyász idejére. Mert Arafattól határozott ígéretet kapott: a palesztin rendőrség keményen, az eddigieknél is határozottabban fellép a terror minden formája ellen. Peresz ezt az ígéretet komolyan vette, mégpedig joggal. A palesztin biztonságiak tudták, hogy valami készül, s még vasárnap lecsuktak 10-15 Hamász-aktivistát - sajnos, a merényletek végrehajtói nem voltak köztük. Tegnap már több tucat szélsőséges volt lakat alatt, és folyt a kihallgatásuk. A két biztonsági szolgálat közt alakulgató együttműködésnek köszönhetően az izraeliek is megkapják a kihallgatások jegyzőkönyveit. Abban csak reménykedni lehel, hogy a biztonságiak együttműködése példaként fog szolgálni a politikusoknak is. Pedig éppen erre lenne szükség, különben a terrorizmus, a mindkét oldalon erősödő szélsőségesek kiütik a politikai ringből a békepártiakat. A jeruzsálemi merénylet színhelyére látogató Pereszt sokan kifütyülték, s a hétfőn közzétett legfrisebb adatok szerint már csak három pont az előnye a Likud vezérével, Benjamin Netanyahuval szemben. Hol van már az a fölény, amelyet Rabin halála után élvezett a Munkapárt és Peresz! Netanyahu, akit Rabin özvegye is megvádolt a gyűlölet szításával, akkor egyfolytában magyarázkodásra kényszerült. Most ismét lovon van, hiszen az izraeli kormány csak pénteken oldotta fel a palesztin területek zárlatát, amelyet 11 nappal korábban éppen az öngyilkos merényletek megakadályozása érdekében rendelt el. Most ugyan Peresz hadat üzent a Hamásznak, s aktív részvételre szólította fel a Palesztin Hatóságot is. Az izraeli közvélemény nagy részének szemében azonban ez a határozottság már csak amolyan eső után köpönyegnek tűnik, s ha nem hoz gyors eredményeket, Peresz és a Munkapárt három hónap múlva akár veszíthet is a választásokon. Arafat is kényes helyzetbe került: vagy szembefordul azokkal, akiket nem is olyan régen még maga is hősnek nevezett, vagy a világ fordul szembe ővele éppen most, amikor hosszú politikai pályafutása során első ízben legális vezetője népének. Ki kell használnia, mégpedig nagyon gyorsan, azt a nagyarányú támogatottságot, amellyel most még rendelkezik, s le kell számolnia a terrorizmussal. Saját véreit kell börtönbe zárnia, a „kemény magot", melyhez egykor ő is tartozott, mert csak így adhat békét és igazi hazát népének. Szembe kell fordulnia a szélsőségesekkel a palesztin autonómia területén és azon túl, elsősorban Szíriában is. Követendő példát találhat a nehéz feladat sikeres végrehajtására, méghozzá a szomszédban, Izraelben: A zsidó állam egyik alapítója, a legendás Ben Gurion egyszerűen árulóknak minősítette azokat, akik Izrael megalakulása, nemzetközi elismerése után is folytatni akarták a terrorakciókat, s úgy is lépett fel velük szemben, mint ahogy azt a hazaárulók megérdemlik. Arafatnak is ezt kell tennie, de a legközelebbi és legfontosabb feladat az, hogy a palesztin parlament március közepén módosítsa a nemzeti chartát, amely még mindig a zsidó állam megsemmisítésére szólít fel. Ha ezt Araftnak nem sikerül elérnie, akkor még sok vétlen áldozatot fognak szedni a szélsőségesek mindkét oldalon. Olyan tragédiák fognak bekövetkezi, mint hétfőn Kelet-Jeruzsálemben, amikor egy szerencsétlen autós, egy palesztin származású amerikai elveszítette uralmát a rövid záportól síkossá vált úton, s bár igyekezett fékezni, belerohant a buszmegállón várakozó zsidókba. Mielőtt bármilyen magyarázattal szolgálhatott volna, lelőtték őt, mert merénylőnek vélték. Ez az eset mindennél jobban bizonyítja, milyen óvatosan, milyen körültekintően kell haladnia mind az izraeli, mind a palesztin vezetésnek a béke felé tartó úton, melyet az ősi ellenségeskedés, megannyi kölcsönös sérelem banánhéjai borítanak. AHOGY ÉN LÁTOM Új cégér - régi törekvés A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (SZVFT) olyan társadalmi tényező, amely - ha vezetői előrelátóbban gazdálkodnak a szervezet erejével - erős gátjává válhatott volna a kormánykoalíció ma már egyértelműen érezhető hatalomösszpontosító törekvéseinek. Ahogy közeledik Szlovákia új közigazgatási térképének parlament általi jóváhagyása, úgy egyre inkább csak múlt időben és feltételes módban beszélhetünk az SZVFT centralizációfékező hatása érvényesüléséről. Kezdetben vala a kormánykoalíció közigazgatási reform melletti érvelése és az ígéretek özöne. Azt ígérte Mečiar, hogy az átrendezés az önkormányzatiság érvényesítése és az államigazgatás ésszerűsítése, olcsóbbá tétele érdekében történik. Egyik fő érve az volt, hogy a hozzánk hasonló helyzetben levő Cseh Köztársaságban is készülnek a közigazgatási reformra! ,Úgy tűnik, hogy polgármestereink az SZVFT-ben naivabbak voltak a megengedhetőnél. Elhitték, hogy a végső döntést olyan véleménycsere, vita előzi meg, amelynek során a felek majd figyelembe veszik egymás érveit. Más nem is feltételezhető, mint hogy abban reménykedtek, a kormány majd hatástanulmányt készít, és közli: mennyivel csökken az új feltételek között az apparátus létszáma, az államigazgatás és az önkormányzatok adminisztrációigényessége. Tehát kimutatja a végrehajtó hatalom, hogy a városok és községek számára, végső soron pedig a lakosság számára kifizetődő-e megvalósítani az átrendezést. A hatástanulmány kidolgozásából semmi sem lett. Mind az önkormányzatok, mind az ellenzéki pártok besétáltak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom utcájába. Működésük a térképrajzolásban merült ki. Több tucatnyi koncepció született, és ezek most mind ott porosodnak valamelyik levéltár polcainak legalján. Polgármestereink is, ellenzéki politikai pártjaink vezetői is úgy tettek, mintha soha semmit se hallottak volna Vladimír Mečiar szokásairól, stílusáról, politikai húzásairól. Az még csak hagyján, hogy az oppozíció nagyobb pártjai kidolgozták a maguk közigazgatási térképtervezetét. Az azonban már mosolygásra késztet, hogy a kis- és törpepártok is kidolgozták a magukét, és komolykodva nyilvánosságra hozták. „ Lúdbőrös lesz az ember háta, ha arra gondol, olyan ellenzéke van ma a Mečiar vezette koalíciónak, amelynek pártjai nem voltak képesek egy közös „térkép" alternatívaként való beterjesztésére. Persze még az ilyen közös „térkép" kidolgozása is jó adag naivságot tükrözött volna, hiszen 1994. november 3-a óta ebben az országban senki máskéntgondolkodónak nem volna szabad elhinnie, hogy itt még létrejöhet konszenzus a koalíció és az ellenzék között. A közös koncepció mindazonáltal tükrözhette volna, hogy fontos dolgokban az ellenzék képes az együttes fellépésre. Most ott tartunk, hogy néhány községben aláírásokat gyűjtenek annak érdekében,- hogy a falu az egyik vagy a másik járáshoz tartozzék, vagy hogy az egyik vagy a másik kisváros járási székhellyé nyilvánítását támogatja a lakosság. Nem akarom lebecsülni az ilyen kezdeményezéseket, de aligha tévedek, ha arra gyanakszom, hogy ezek az aláírási ívek is a kisebb-nagyobb pártok által megrajzolt közigazgatási térképek sorsára jutnak. Esetleg még azzal lehetne menteni a menthetőt, ha valamelyik párt vagy pártszöveLség megtenné azt, amit akkor kellett volna megtenni, amikor Mečiar első ízben kiejtette a száján azt a két szót, hogy „közigazgatási átrendezés". Alckor kellett volna a leghatározottabban fellépni, hangulatot kelteni egy olyan közigazgatási reform ellen, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzetben Mečiarék vezényelnek. Nagyon nyomós érvekkel lehetett volna ezt a fellépést megtámogatni. Igen, szükség lenne közigazgatási reformra, hogy megvalósuljon az önkormányzatiság eszméje, amelynek - egyebek között - az a lényege, hogy felsőbb szerv csak olyan kérdésekben hozhat az alsóbb szervek számára kötelező döntéseket, amelyek meghozatalára alapfokon nincs mód. A Mečiar-rezsim - ezt már megtapasztalhattuk az elmúlt évek során - nem olyan fából van faragva, hogy megengedné magának egy ilyen közigazgatási rendszer kiépítését. Hangoztatja ugyan a hatáskörök lefelé történő átcsoportosítását, a valóságban azonban mindent egy kézben akar tartani. Cégére ugyan nem kommunista cégér, törekvései azonban a bolsevistákéira emlékeztetnek. Csak egy példa a sok közül: Vladimír Mečiar szemrebbenés nélkül ki merészelte jelenteni 1996 januárjában, hogy a 3000-nél kevesebb lélekszámú községek nem életképesek. Pontosan úgy érvel, mint azok, akik jó két évtizeddel ezelőtt a központi községek hírhedt intézményét megteremtették. Régi törekvés - új cégér alatt. Ha megvalósul, kisközségeinkkel megismétlődik az, amit falvainknak legalább egyharmada mindmáig nem tudott kiheverni.