Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)
1996-02-20 / 42. szám, kedd
1996. február 21. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ Ó [ 3 J BANKPRIVATIZÁCIÓ VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMEBE Erősödő márka és jen Az elmúlt héten gyengén szerepelt a dollár, árfolyama 1,45-1,47 DEM, 104-107 JPY körül alakult. Már a hét elején nyomasztotta Jegyzéseit az esetleges német kamatcsökkentést célzó várakozásokban bekövetkezett elbizonytalanodás, Igazából mégsem annyira gyenge dollárról, sokkal Inkább erős márkáról beszélhetünk. VUB KUPON 36 koronás osztalék Gavorníknak nem sürgős ČTK-hír Štefan Gavorník, a Nemzeti Vagyonalap elnöke kitart állítása mellett, miszerint a bankok privatizálását nem kell elsietni, miután Vladimír Mečiar ismételten biztosította az ország lakosságát az állami pénzintézetek gyors magánosítása felől tűnik ki a vagyonalapi elnök tegnapi rádiónyilatkozatából. Mint ismeretes, a miniszterelnök szokásos pénteki rádióbeszédében ezúttal a jelentős szlovákiai pénzintézetek privatizálá-sának új terminusaként február végét jelölte meg. Nyilatkozata szerint ezzel kapcsolatosan koalíciós megbeszéléseket is tartottak, és az új terminust a miniszterelnök reálisnak tartja. Gavorník szerint azonban a koalíciós tárgyalásokon eddig semmiféle döntésre nem jutottak. A legközelebbi napokban a Nemzeti Vagyonalap elnökének a részvételével ismét találkoznak ez ügyben, és lehetséges, hogy elfogadnak „valamilyen határozatot". Gavorník, a koalíciós Munkásszövetség képviselője egyetértett azzal a véleménnyel, hogy az ilyen fontos kérdésben a parlamentnek kellene döntenie, viszont még nem ismeretes számára a többi koalíciós partner álláspontja. KÖBÖLKÚT: Készül a szabadtéri színpad Ú] Szó-hír - E héten várjuk Makovecz Imre munkatársait, akik már magukkal hozzák a kész terveket, és rögtön megkezdjük a szabadtéri színpad építését - tájékoztatott Kovács Ferenc, Köbölkút polgármestere. Az érsekújvári járás egyik legnagyobb lélekszámú községe méltó keretek között kíván megemlékezni a honfoglalás 1100. évfordulójáról. A falu határában Makovecz Imre által tervezett szabadtéri színpadot építenek, amelyet június 24-én, a járási táncünnepély alkalmával avatnak fel. Előtte való nap a száztagú cigányzenekar fellépését tervezik, mintegy a színpad teherbírásának próbájaként. A szabadtéri színpad építésénél főleg nádat és fát használnak, a faanyagot maga a tervező választja ki a környékbeli erdőkből. A színpad építésének költségeire a község önkormányzati testülete 750 ezer koronát hagyott jóvá. (kamoncza) A német pénz iránti kereslet folyamatosan emelkedett, amiben nem kis szerepet játszottak a majdani Európai Monetáris Unióval kapcsolatos kételyek. A létrehozás tervezett 1999-es időpontjára csak néhány ország lenne képes megfelelni az igen szigorú követelményeknek, emiatt vita folyik arról, hogy elhalasszák-e az EMU bevezetését, vagy csak az érdekelt országok egy igen szűk csoportja csatlakozzon elsőként. Az ebből fakadó bizonytalanság miatt a befektetők szemében előtérbe került a német márka biztonsági tartalék funkciója, a növekvő kereslet miatt szinte minden főbb devizával szemben emelkedtek a jegyzései. Erősödött a japán jen, részben a rekordmélységekben levő rövid távú pénzpiaci kamatai kismértékű emelkedésének köszönhetően. A japán pénzügyi év vége (március 31.) még messze van, ennek ellenére megélénkült a jenvásárlási kedv. A szigetország cégei a közeljövőben megkezdik ilyenkor szokásos jenrepatriálásaikat, ami ÚJ Szó-tudósítás Tények felsorolása helyett kiselőadással kezdődött a Munkaés Szociális Ügyi Minisztérium tegnapi sajtóértekezlete, melynek témája a Tiszta kezek című, 1995. március 21-én elfogadott program teljesítésének értékelése lett volna. De nem sikeredett azzá. A két főosztályvezető ugyanis kötelességének tartotta, hogy általánosságokkal traktálja az újságírókat. Többek között megtudtuk az ellenőrző osztály felépítésének részleteit, majd azt is, hogy ebben a rohanó világban, amikor egyre változnak a törvények és az előírások, mennyire nehéz dolguk van az ellenőröknek. - A múlt évben a minisztérium ellenőrei külső és belső vizsgálatokat végeztek, éspedig főleg azokban az intézményekben, amelyek az állami költségvetésből is kapnak anyagiakat. így jutottak el néhány polgári társulás hivatalába - pl. a Vakok Uniójába és az egészségkárosultak szervezetébe, illetve a kassai egyetemekre - ahol elsősorban a munkaügyi előírások megtartására összpontosítottak. A munalighanem a jelenleginél erősebb jent fog eredményezni. A jelentősebb befektetési alapok jenvásárlásairól szárnyra kelt híresztelések szintén erősítették a japán pénzt. Ismét gyengült az olasz líra, miután a miniszterelnöki posztra nemrég jelölt Meccanicónak nem sikerült kormányt alakítania, s ezért visszaadta megbízását. Ezzel megnőtt az előrehozott választások valószínűsége, ami újból belpolitikai bizonytalanságot jelent, s gyengíti a líra árfolyamát. Gyengült az angol font is: az IRA bombamerénylete a fegyvernyugvás végével fenyegetett, ennek a gazdaságra gyakorolt negatív hatása miatt lejjebb ereszkedtek a font jegyzései. Ehhez társult az Iraknak történt fegyvereladásokat vizsgáló bizottság jelentésének nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos találgatás. Mivel azonban a kormánytagok nem keveredtek korrupció gyanújába, a font árfolyama kismértékben emelkedett. A héten megrendezett tanácskaszerződések megkötése volt a leginkább problematikus, de kiderült, hogy az alkalmazottak jogismerete is hiányos - összegezte a tapasztalatokat Marián Šmihla főosztályvezető. Az ellenőrző osztályra tavaly 660 lakossági bejelentés érkezett, kétszázzal több, mint 1994ben, amit a minisztérium lakossági bizalomként könyvelt el. - Nagy kár, hogy az emberek szociális gondjaikkal előbb nem a járási hivatalok felelőseitől várják ügyeik orvoslását, hanem azonnal a minisztériumtól - sajnálkozott Marián Šmihla főosztályvezető. A lakáskérdések sem rájuk tartoznak, a panaszos időt és pénzt takarítana meg azzal, ha ott kérne tanácsot, ahol kell. Megtudtuk, hogy az ellenőrzés kiterjedt a versenytárgyalások lebonyolítására is, s a minisztérium hatáskörébe tartozó 77 (szociális) intézményben jogsértés nem történt. Összegezve a hallottakat: fény derült több kisebb rendellenességre, de főleg arra, mennyire nem ismerjük jogainkat. Nagyobb hiányosságokkal, esetleg korrupciós üggyel az ellenőrök nem találkoztak. (péterfi) ülésén a német központi bank vezetői nem változtattak irányadó kamataikon, a repó (visszavásárlási) tendereket újabb két hétre fix 3,30 százalékos kamaton hirdették meg. Kijelentették, hogy az általuk az egyik legfontosabbnak tartott indikátor, az M3 pénzmennyiségi mutató alakulásától teszik függővé kamatpolitikájuk esetleges változtatását. Ennek alapján időben távolabbra tolódott az esetleges újabb kamatcsökkentés bekövetkeztének lehetősége. A héten ismertté vált amerikai gazdasági adatok szerint decemberben az Egyesült Államokban a gyáripari megrendelésállomány 1,3, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 2,1 százalékkal nőtt. A nagykereskedelmi eladások 1,4 százalékkal emelkedtek, az eladatlan raktárkészletek viszont kilenc éve nem látott mértékben, egy hónap alatt 0,7 százalékkal csökkentek. Januárban az ipari termelés 0,6 százalékkal esett vissza, a kapacitáskihasználás több mint két éve a legalacsonyabb szintre, 81,9 százalékosra csökkent. Ezen a héten a dollár várhatóan nem fog fényesen szerepelni, jegyzései előreláthatólag 1,43-1,48 DEM között fognak ingadozni. SZATMÁRI SÁNDOR Nagy fogás úl Szó-hír Eddig ismeretlen tettesek furfangos módon negyvennyolc aranygyűrűt raboltak el a Hanušovce nad Topľou-i Rubin üzletből. Megvárták, amíg az elárusítónő egyedül marad, majd két magas férfi lépett az üzletbe. Pulóvereket válogattak, s közben úgy intézték, hogy a választékot kínáló eladó elől eltakarják a pultot, amelyben az ékszereket tartalmazó kazetták voltak elhelyezve. Időközben „utánpótlás" is érkezett, így elég volt néhány perc ahhoz, hogy két, összesen negyvennyolc aranygyűrűt tartalmazó kazettát kiemeljenek, és a kabátjuk alá rejtsenek. Ezt követően - megköszönve a tájékoztatást - odébbálltak. Bár az elárusító azonnal felfedezte a lopást, a tolvajok ügyesen kerekek oldottak. A szemtanúk szerint egy KEL rendszámú Lada kombi személygépkocsival távoztak. Kézre kerítésükre az eladó és a szemtanúk személyleírása alapján azonnal megkezdték a nyomozást. (kat.) Úl Szó-tudósítás A VÚB Kupón befektetési alap tavalyi közel háromszázmillió koronás nyereségéből 261 millió koronát osztanak szét a részvényesek között. Ez az adó levonása után részvényenként 36 koronát, egy vagyonjegykönyvre pedig 720 koronát jelent. Azoknak, akik még nem fizették vissza az első hullámban a vagyonjegykönyv megvásárlására felvett kölcsönt, ebből az összegből levonják tartozásuk egynegyedét. A kisrészvényeseknek az osztalékot április közepéig postautalványon kézbesítik - döntött a VÚB Kupón tegnapi közgyűlése. A pozsonyi Pasienky Sportcsarnokban közel hétszáz ember jelent meg, ők a részvények 12,2 százalékát birtokolták. František S/dó, az igazgatótanács elnöke a tavalyi éwel kapcsolatban kiemelte, hogy sikerült átalakítaniuk a portfoliót, és ennek köszönÚl Szó-hír Kassán a múlt héten sok embert meglepett a belvárosi Dargov áruház árverése. Nem a tíz éve megnyitott bevásárlóközpont áruba bocsátásának ténye „fojtotta beléjük a szót", hanem az, hogy az árverés időpontját és feltételeit tartalmazó közlemény csupán a zólyomi Nový Vpred Žurnál regionális hetilapban látott napvilágot - január 30-án. A felszámolás alatt álló tulajdonos cégnek, vagyis az Otex-Odevy állami vállalatnak az ügyintézője szerint azért az egyik közép-szlovákiai járási hetilapban jelentették meg a közleményt, mert ott négyezer koronával kevesebbet kellett fizetni érte... További „érdekessége" az árverésnek, hogy az újságközlemény nem nevezte meg a Dargov áruházat, hanem a kassai kataszter hetoen mar csak 13y vaiiaiat részvényei vannak a tulajdonukban. Két és félszeresére nőtt a kötvények és - készpénzbetétek nagysága - ez a vagyonuk hét százalékát teszi ki. A kisrészvényesek főként arra voltak kíváncsiak, miért nem lehet közel egy éve kereskedni a VÚB Kupón részvényeivel. Az elnök elmondta: erre a pénzügyminisztérium adott utasítást, és így időt nyertek az előző közgyűlésen elhatározott alaptőke-csökkentés elvégzésére, és sikerült átalakítaniuk vagyonuk összetételét is. A minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélések alapján valószínűsíthető, hogy a közgyűlés utáni napokban feloldják a részvénykereskedelmi tilalmat. A befektetési alap idén tovább folytatja a portfolio átalakítását, és céljuk, hogy a vagyon negyven százalékát fix kamatozású kötvények, illetve készpénz alkossa. (tuba) 164-es számú parcelláján álló, 10813-as tulajdonlapon feltüntetett üzleti egységként említette. A nagy áruház kikiáltási ára 175 millió korona volt, ám a február 14-én lebonyolított árverésen állítólag senki sem adott érte ennyit, ezért az objektum még nem cserélt gazdát. Lehet, hogy a második próbálkozás sikeres lesz? Hogy miképpen zajlott le az említett eredménytelen árverés, arról az újságírók nem győződhettek meg közvetlenül, ugyanis a szervezők nem engedték be őket a terembe. Egyes hírforrások úgy tudják, mintegy tíz komoly érdeklődőnek fáj a foga a kassai áruházra. A Košický večer napilapban megjelent cikk szerint állítólag Karol Konárik énekeshez, parlamenti képviselőhöz közeli üzletemberek csoportja is a várományosok között van. (g-f) Áruháztűz Poprádon TA SR-hír Mintegy másfél millió korona kárt keletkezett annak a tűznek a következtében, amely tegnap reggel tört ki Poprádon, a város nevéről elkeresztelt áruházban. Ondrej Šprochnak, a járási tűzoltótestület parancsnokának tájékoztatása szerint a tűz az áruház alsó részében levő kirakatban keletkezett, és az egész objektumot elárasztotta a füst. A tüzet röviddel 9 óra után jelentették, s a néhány percen belül a helyszínre érkezett tűzoltók az áruházban tartózkodó minden vásárlót és elárusítót evakuáltak. A lángok megfékezésén 23 tűzoltó dolgozott, egyikük első fokú égési sérüléseket szenvedett. A tüzet röviddel fél tíz utánra sikerült eloltani. A járás tűzoltóit az idén egyébként már kilencvenedszer riasztották, miközben a tegnapi tűz okozta a legnagyobb károkat. Tiszta kezek a munkaügyben Érdekes (vagy gyanús?) árverés Kassán FIATALJAINK PALYAMUNKAI MEGALLTAK A HELYÜKET A tudás dicsérete ÚJ Szó-hír Európa legrégebbi tudományos ismeretterjesztő folyóirata, a Természet Világa - melyet még Szily Kálmán indított meg 1869-ben - immár fél évtizede nemcsak a legjobb tollú tudományos újságírókat gyűjti maga köré, de gondoskodni kíván a megfelelő utánpótlásról is: diákpályázatok formájában nyújt lehetőséget a fiatal nemzedékek tagjainak tehetségük kibontakoztatására. Idén már ötödik alkalommal került sor két fő kategóriában a verseny kiértékelésére és öt különdíj kiadására. Staar Gyula főszerkesztő beszámolójában örömmel állapította meg, hogy a beküldött mintegy háromszáz pályamű között szép számmal akadtak szlovákiai és erdélyi tehetségek munkái. Hazai tanáraink és diákjaink közös munkáját dicséri, hogy minden kategóriában eredményesen szerepeltek. Az önálló kutatásokra meghirdetett versenyben Olgyai Tímea a harmadik helyen végzett A ligeti parkról című dolgozatával; különdíjat Rozsár László és Szabó Krisztián kapott a dévényi Kobyla természeti különlegességeinek feltérképezéséért. Valamennyien a pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium diákjai. Ugyanennek az oktatási intézménynek a tanulója, Molnár Júlia, Lénárd Fülöpről szóló pályamunkájával a természettudományos múltunk feltárása kategória harmadik díját szerezte meg. Különdíjban részesült Barta Krisztina Dobrovics Mátyás életének és tevékenységének bemutatásért. Az Akadémiai Könyvkiadó és a Tudományos Újságírók Kamarájának különdíját Ozogány Kata, a somorjai alapiskola tanulója kapta A pozsonyi „látható ember" című, a filmezés kezdeteiről szóló dolgozatáért. A legjobb felkészítő tanárok díját a Duna Utcai Gimnázium két pedagógusa, Stöszel Emma és Berta Ilona is elnyerte. Császár Ákos akadémikus, a szerkesztőbizottság elnöke zárszavában kiemelte, hogy a díjazott pályamunkákat a Természet Világa folyamatosan közölni fogja. KINEK A PÉNZÉBŐL? Bálba katonai helikopterrel CTK-hír A Kelet-szlovákiai Vasmű Részvénytársaság báljába katonai helikopterrel érkezett mintegy 30 „prominens" vendég - a szlovákiai politikai és kulturális élet személyiségei - tájékoztatta olvasóit az eseményről hétfői kiadásában a kassai Korzo hetilap. Az erről szóló cikk szerint a vendégek körében volt Jozef Šesták külügyi államtitkár, Milan Škultéty, a vasmű felügyelő bizottságának elnöke, a közlekedésügyi minisztérium jogi képviselője és Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A vendégeket a repülőtéren Ivan Lupták, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom parlamenti képviselője fogadta, aki egyúttal a Nemzeti Vagyonalap Elnökségének is a tagja. A lap riportereinek nem sikerült megállapítaniuk, hogy a repülőúttal járó költségeket a magán-részvénytársaság vezetősége finanszírozta-e, vagy pedig „Pozsony az adófizetők pénzéből". Ezzel összefüggésben a Korzo megemlíti annak az amerikai elnöknek az esetét, akinek nagy nehézségei támadtak a szenátusban és a közvélemény előtt egyaránt, miután kitudódott, hogy közeli munkatársa magáncélokra katonai helikoptert vett igénybe. „Amerika messze van, Szlovákiában pedig ez egyszerűen így van..." - summázza véleményét a Korzo. Michal Kováč az Érsekújvári járásba ÚJ Szó-hír Mint arról már korábban beszámoltunk, Michal Kováč köztársasági elnök február 27-én Párkányba és Bénybe látogat, onnan a tervek szerint délután érkezik Érsekújvárba. Itt találkozik Csanda Endre polgármesterrel, illetve az önkormányzati képviselő-testület tagjaival. Ezt követően az Érsekújvárfőterén álló művelődési házban lakossági fórumon vesz részt. Az államfő esti programját egy fogadás tölti ki. Február 28-án a tervek szerint Michal Kováč Bánovra utazik, ahol látogatást tesz a helyi mezőgazdasági szövetkezetben, majd útját Surányba folytatja. (kamoncza) Idén sem maradt el ÚJ Szó-hír Vasárnap délután ismét megrendezték Inámban az immár hagyományossá vált közös farsangi álarcosbált az óvodások és kisiskolások tanulóinak. A mostani rendezvény abban különbözött a korábbiaktól, hogy a falu fiataljai is maszkot öltöttek. Ám ezt megelőzően, Szerencsedoboz címmel, a közönség nagy derültségére remekül parodizálták a tévéből jól ismert és közkedvelt Szerencsekerék című vetélkedőt. A felnőttek báljával végződő vidám, farsangi műsor megszervezése a helyi sportszervezet nevéhez fűződik. (bodzsár)