Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)
1996-02-19 / 41. szám, hétfő
M ÚJ szó KÜLFÖLD - HIRDETÉS 1996. február 19. AMERIKAI LISTA Szíria támogatja a terrorizmust MTI-hír Az Egyesült Államok égisze alatt zajló Izraell-szírlal béketárgyalások ellenére Szíria ismét felkerült azoknak az országoknak a listájára, amelyek az amerikai kormányzat megítélése szerint állami szinten, tevőlegesen támogatják a különböző terrorista csoportok tevékenységét. előkészítésére szabadon működhessenek a szíriai ellenőrzés alatt álló libanoni Bekaa-völgyben. A listát formálisan áprilisban fogják közzétenni, de a külügyminisztérium már átadta a beszámolót a kereskedelmi tárcának, hogy továbbra is fenntartsák a gazdasági tilalmakat az érintett országokkal szemben. A megbélyegzés ugyanis a politikáin kívül súlyos gazdasági hátrányokkal is jár a megjelölt országokra nézve, Hivatalos washingtoni forrásokból pénteken közölték, hogy a külügyminisztérium által évente összeállított jelentés ÉszakKorea, Irak, Irán, Kuba, Líbia és Szudán mellett Szíriát is megemlíti a terrorizmust támogató országok között, mivel lehetővé teszi a szélsőséges palesztin gerillaszervezeteknek, hogy irodát tartsanak fenn Damaszkuszban, és az Izrael elleni támadásaik mert nem részesülhetnek amerikai segélyekben, és az amerikai ellenzés miatt kétségessé válhat számukra a nemzetközi pénzintézetek támogatása is. Háfez Asszad szíriai elnök közvetve azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy meg akarja zsarolni Szíriát azzal, hogy ismét felvette a terrorizmust támogató országok listájára. „Egyesek arra használják olyan csillogó jelszavakat mint demokrácia és emberi jogok, hogy másokat megzsaroljanak és nyomást gyakoroljanak rájuk. Szíriát soha nem fogják behódolásra kényszeríteni vagy megfélemlíteni a terrorizmus vádjával" - fogalmazott Asszad. AKCIÓ«AKCIÓ - AKCIÓ - AKCIÓ«AKCIÓ. AKCIÓ«AKCIÓ Q Mountfi Most 5-10 százalékkal olcsóbban vásárolhat nálunk kerti kisgépeket -amíg a készlet tart, de legfeljebb 1996. II. 29-éig! Pozsony: Vajnorská 142 Gúta: Orechová 86 JACKSON LONDONBAN Királyi lakosztályban Százhúsz fős kísérettel és meg szokott, bizarr kívánságainak listájával állított be péntek este Londonba a nemzetközi popélet megasztárja, Michael Jackson, aki akaratlanul szinte azonnal szenvedő alanyává vált az észak-írországi terror újabb hullámának. Az énekes a szuperszonikus utasszállítóval, a Concorde-dal érkezett Heathrow repülőterére, ahonnan az összegyűlt több ezer rajongó csalódására - azonnal szálláshelyére vitték. Jackson nem akárhol lakik: London legelegánsabb szállodájában, a Lanesborough Hotelben ven tábort A stáb szállásköltsége nem ismén, de az énekes, aki a királyi lakosztályt bérelte ki magának, éjszakánként 3500 fontot fizet a 400 négyzetméteres, kétszintes „szobáén". Jackson számos kiegészítő kívánsággal élt, egyebek mellett azzal, hogy a lovarda méretű lakosztályt érkezése előtt kék jácintok tengerével kellett megtölteni, men szereti e virágok illatát. A szállodának ezen felül gondoskodnia kellett kétszáz palack különleges, nagy energiatartalmú frissítőről, amelyeket Floridából hozattak külön repülőgéppel. Az énekes, aki a mai Brit Award popzenei gálára érkezett, a londoni levegővel sincs kibékülve: érkezése óta vastag fekete kendő fedi arcát. Jackson, aki péntek este még tett egy bevásárló körutat a Regent Street környékén, azonmód ízelítőt kapott a Londonban mostanság uralkodó pánikhangulatból, amikor az éppen soros IRAbombariadó a világhírű Hamleys játékboltban éne. A sztárt négy testőre szabályosan felkapta, és szinte bedobta a főbejárat előtt várakozó limuzinba, amely nagy sebességgel elhajtott a veszélyeztetett környékről. MTI VILÁGHÍRADÓ Teng hallatott magáról A már visszavonult, de még mindig a legtekintélyesebb kínai vezető, a 91 éves Teng Hsziao-ping fogadta az államfőt, egyben a kommunista párt vezetőjét a kínai újév alkalmából, jelentette az Új Kína hírügynökség. A hír közel két év óta az első jele annak, hogy Teng esetleg még mindig aktív a politikában. Az Új-Kína jelentése szerint Csiang Cö-min államfő, pártfőtitkár és más vezetők, köztük Csiao Si parlamenti elnök meglátogatta és üdvözölte Tenget és más visszavonult kommunista vezetőket a Patkány éve alkalmából, amely ma veszi kezdetét. Teng és a többi veterán arra kérte őket, hogy tolmácsolják üdvözletüket és legjobb kívánságaikat Kína minden népének a Holdújév alkalmából. Mexikó: autonómia az indiánoknak A Zapatista felkelők és a mexikói kormány képviselői megállapodást írtak alá, amely az indián népek számára biztosítja az autonómiához és a szabad önmeghatározáshoz való jogot. A kormányhoz közel álló forrás tájékoztatása szerint ez az autonómia azonban nem jelenti azt, hogy az 56 törzset képviselő mintegy 11 millió indiánnak területeket adnának át, és semmi esetre sem teheti kérdésessé a mexikói nemzeti szuverenitást. Mint mondta, elsősorban belső autonómiáról van szó, amely lehetővé teszi, hogy az indiánok kiépítsék politikai, gazdasági, szociális és kulturális intézményeiket. Hangsúlyozta: ennek az a feltétele, hogy az indiánok tartsák tiszteletben a szövetségi alkotmányt és a helyi alaptörvényeket, valamint a nemzeti és a közérdekeket. A lázadó indiánok szervezetének, a Nemzeti Felszabadító Zapatista Hadseregnek (AZLN) a képviselői azonban úgy vélték, hogy a megállapodás több pontban is „nem visz elég messzire". A kormány és az AZLN a Chiapas szövetségi államban 1994 január l-jén kitört lázadás óta most először írt alá megállapodást. Diplomata útlevéllel a terroristaképző központban A Szarajevótól 40 kilométerre nyugatra fekvő Fojnicában felfedezett „terrorista k i képző központban" múlt csütörtökön őrizetbe vett tizenegy személy közül három Irán szarajevói nagykövetségéhez tartozik - közölte az IFOR-erők egyik szóvivője, Larry Forbes. A nemzetközi békefenntartó erők által letartóztatott egyik iráni személy diplomata útlevéllel rendelkezik, s így diplomáciai mentessége miatt pénteken szabadlábra is helyezték. A másik két iráni csak szolgálati útlevelet tudott felmutatni, így rájuk nem vonatkozik a diplomáciai mentesség. Michael Walker tábornok, a NATO boszniai gyorshadtestének parancsnoka közölte, hogy szabadon engedik mindhárom férfit. Ugyanakkor azon reményének adott hangot, hogy az irániakat a daytoni békemegállapodásnak megfelelő módon kezelik majd. A daytoni egyezmény értelmében a Boszniában harcoló külföldi katonáknak január közepéig távozniuk kellett volna a voltjugoszláv köztársaságból. APRÓHIRDETÉS MECEMLEKEZES Szerettem volna az élettől még sokat remélni, szeretteim közt még továbbra élni. Mielőtt indultam, búcsút nem vettem, mint a madarak ősszel, úgy elmentem. Mióta itt hagytál, üres lett a házunk, Hiába keresünk, sehol nem találunk. Soha el nem múló szeretettel állunk meg sírjánál és fájó szívvel gondolunk a drága jó feleségre, édesanyára, anyósra, nagymamára, DERZSI JÚLIÁRA (Nagyszarva). Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a szomorú első évfordulón. Jóságát és szeretetét örökké szívünkben őrizzük. Férje, lányai, fia, menye, vejei, öt unokája, édesanyja, testvérei családjukkal és a egész rokonság V28 1 Szomorú az otthon, ahonnan 1994. február 19-én 54 éves korában örökre elment a szeretett feleség, édesanya és nagymama, MATUS LAURA (Cslizradvány). Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá szeretettel ezen a szomorú második évfordulón. Soha el nem múló szeretettel őrzi drága emlékét és szeretetét férje, fia és lánya családjukkal és édesapja. V 28 8 • Kárpótlási jegyet vásárolunk magas napi áron. Tel.: 07/ 294 658. V-285 • • • Eladó újonnan épült családi ház Ógellén. Telefon: 0708/ 623 681. V-348 • • • Eladó Škoda 120-as L, gyártási év 1978, műszaki ellenőrzés után. Érdeklődni Veľký Meder, Táborská 2. V-355 • • • Eladók hosszú szőrű vörös tacskók és angol cockerspaniel kiskutyák, törzskönyv nélkül. Tel.: 0709/935 116. V-360 • • • KÁRPÓTLÁSI JEGYÉT tőzsdei árfolyam feletti áron azonnali készpénzzel megvásárolom. Tel.: 0819/618 71. KN-176 • •:• • Cseh és szlovák részvényeket vásárolunk, azonnal fizetünk. Tel.: 0709/923 852. V-390 MUNKÁT KERES-KINAL • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289, 0036/96 317 518, 117-es mellék. VS-154/4 * • • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásárolunk magas napi áron. Azonnal készpénzzel fizetünk. Cím: Miskolc, Széchényi út 92, I. emelet 2. sz. Tel.: 0036/46 344 285. VS-1028 • Gázkályhák bő választékban, előnyös áron kaphatók Galántán. Tel.: 0707/35 46. VS-1252/1 Fahrbag, Bratislavská 35, Šamorín azonnali belépéssel felvesz titkárnőt. Feltétel a német, magyar és szlovák nyelv ismerete, valamint 2 hegesztőt érvényes hegesztői igazolvánnyal (C02) és 2 lakatost. Jelentkezni a 0708/62 48 95-ös telefonszámon vagy személyesen a fenti címen (OSP területén) lehet. VS-191 SVÁJCI HASZNALT RUHA. 100%-os minőség. 90 Sk/kg. Tel.: 0819/5467, 609 63. VS-171 • Szőnyeg- és kárpittisztítást vállalok. Méhes Zoltán, Nyékvárkony. Tel.: 0709/520 374. V-91 •> * • Redőnyök és rolók most akciós áron megrendelhetők. Szerelés és szállítás ingyenes. Cím: Ergolex, Kúpeľná 355, Zemianska Olča. Tel.: 0819/964 25. V-292 KOZLEMENY • „Isten véled, édes Piroskám..." Aradszky László 60 éves. Ez alkalomból másfélórás szórakoztató estekre kerül sor a nagy énekes legismertebb és legszebb slágereivel a következő színhelyeken: 1996. február 26-án 18 óra, diószegi kultúrház, február 27-én 19 óra udvardi kultúrház, március l-jén 19 óra ipolysági kultúrház, március 2-án 18 óra hldaskürti kultúrház, este 22 óra Zselíz, szabadtéri színpad (az étteremben táncmulatsággal egybekötve), március 3-án 18 óra, a tardoskeddi sportpálya nagyterme, Illetve március 3-án délután 15 órakor, szőgyéni kultúrház. ARADSZKY LÁSZLÓ nagy szeretettel vár minden kedves érdeklődőt hangulatos estjeire. Énekeljenek velünk. Belépőjegyek a helyszíneken válthatók. Jól jegyezzék meg: „ Nemcsak a 20 éveseké a világ..." K-47 • Az MKDM-napok keretében szervezett lakossági fórumon és évzáró taggyűlésen 1996. február 19-én 18 órakor Érsekújváron a Csemadok épületében Bugár Béla az MKDM elnöke találkozik az érdeklődőkkel. K-61 spol s r.o. TEŠEDÍKO VO Forduljon hozzánk bizalommal! Vas- és ácsmunkával összefüggő problémáit mi garantáltan megoldjuk. IS-NOE rendszerű zsaluanyaggal dolgozunk, ami nagyon kiváló minőséget eredményez mind falak, mind mennyezetek készítésénél. Szolgáltatásainkat vállalatoknak és magánszemélyeknek is ajánljuk. Velünk elfogadható áron építtethet! Keresse a HYDROSTEEL Kft.-t Köszönjük bizalmát! Tešedíkovo 734 tel./fax: 0706/95 298 tel.: 0706/95 441. VK-95 FLOECENTED OLOMOUC spol. s r.o. Felkínáljuk amerikaiszegfű-palántáinkat, melyeket a Barberet & Blanc francia cég anyanövényeiről szaporítottunk. Szlovákiában is megrendelhetők a kft. kereskedelmi kirendeltségén a következő címen: FITOS IRÉN, Roľnícka ul. 253, 946 17 S0K0LCE