Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-19 / 41. szám, hétfő

1996. február 13. VELEMENY - TALLÓZÓ új szó 5 | Az IFOR nem ismeri Karadzsicsot A Boszniában tevékenykedő NATO-erők hivatalos feladatkörébe tartozna a háborús bűnök gyanújával körözött személyek letartóztatása, a jelek szerint azonban ezt senki nem közölte a legénységi állománnyal. Az első számú brit politikai napilap helyszíni felmérése szerint a békemegállapodás rendbiztosaként kivezényelt nemzetközi haderő (IFOR) katpnái semmiféle hivatalos értesüléssel nem bírnak arról az 52 személyről, akik ellen a hágai nemzetközi jogi fórum elfogatási parancsot adott ki. Az alakulat tagjainak zöme a körözési lista élén álló két boszniai szerb vezér, Radovan Karadzsics és Ratko Mladics nevét sem hallotta soha. A lap munkatársa Karadzsics színes fotóját is megmutatta az IFOR ellenőrző pontjain szolgáló katonáknak, s a legtöbb, amit tőlük hallott, így hangzott: „ismerősnek tűnik". Amikor az újságíró közölte az egyik amerikai katonával, hogy kit is ábrázol a kép, az IFOR-alakulat tagja azt válaszolta: nem tud róla, hogy ezt az embert neki kötelessége lenne letartóztatni, ha találkozik vele. A minap nagy port vert fel a nemzetközi sajtóban, így a londoniban is az az értesülés, mely szerint Karadzsics nemrégiben az IFOR-egységek orra előtt, zavartalanul utazhatott Banja Lukába és vissza, anélkül, hogy bárki megpróbálta volna az előírásnak megfelelően őrizetbe venni. The Times Mit kerestek az irániak Boszniában? Az a három iráni, akiket az IFOR-erők Szarajevó közelében egy állítólagos terroristákat kiképző központban nyolc boszniai muzulmánnal együtt őrizetbe vettek, emberbaráti tevékenységet folytatott, és diplomáciai mentességet élvez. A Tehéránban megjelenő angol nyelvű lap szerint az idézett tisztségviselő hangsúlyozta: a három férfi nemrég tért vissza Boszniába, ahol korábban humanitárius segítségnyújtás céljából tartózkodtak, és semmiféle katonai jellegű tevékenységet nem folytattak. A NATO egyik szóvivője közölte, hogy a szervezet elengedi az őrizetbe vett személyeket, miután a szarajevói kormány megígérte, hogy a boszniai büntetőjog előírásai szerint fog eljárni velük szemben, jelentette a Reuter. Politikai megfigyelők szerint Washington ürügyül használja az esetetarra, hogy visszavágjon Iránnak, mert az nemrég szívélyes fogadtatásban részesítette Louis Farrakhan amerikai fekete muzulmán vezetőt, és mert múlt pénteken Izrael-ellenes tiltakozó felvonulásokat tartottak az országban. Teherán Times Jelcin esélyei Borisz Jelcin elnök minden ellenkező állítással ellentétben soha nem volt az orosz reformfolyamat fenntartásának egyedüli garanciája, és az utóbbi időben sokkal kevésbé, mint bármikor korábban. A tekintélyes német lap szerint erősen megkérdőjelezhetők egyes nyugati politikusoknak azok a lépései és állásfoglalásai, amelyekkel Jelcint a reformok melletti kitartásra biztatják, sőt moszkvai látogatásukkal segítséget nyújtanak neki a választási kampányban. (Helmut Kohl kancellár tegnap este kezdett négynapos oroszországi látogatást.) A duma képviselőinek legutóbbi választása azt mutatja, hogy a reformfolyamat még nagyon kevéssé jelentkezik a választópolgárok gondolataiban és tetteiben. A lakosság jelentős része visszakívánja a szocialista tervgazdaságot és a szovjet rendszert. Jelcin, aki most az újra megerősödött kommunisták ellen akar harcba szállni, egyáltalán nem lehet biztos győzelmében - írja a konzervatív lap. Rámutat, hogy Jelcin reformok melletti elkötelezettsége az utóbbi időben nagy mértékben csökkent. Kormányzási stílusát egyre inkább az önkényeskedés, a titkosszolgálati befolyás erősödése jellemzi. A közvélemény-kutatásokban most nagyon rosszul szereplő Jelcinnek két adu van a kezében. Az egyik az, hogy az elnöki hivatal irányítja a tájékoztatási intézményeket, valamint az állami hivatalnoki apparátust A jelenlegi elnök másik ütőlapja lehet hogy a kommunista és nacionalista jelöltekkel szemben az oroszok többsége - valamint a nyugati kormányok - őt tartják a kisebbik rossznak. Túl korai lenne Jelcint már most leírni - véli a liberális Süddeutsche Zeitung. A Der Tagesspiegel hírmagyarázója úgy ítéli meg, hogy Jelcin a rendszeres alkotmánysértésekkel maga szerzett többséget a korábban kisebbségben lévő antidemokratikus erőknek, amelyek ma már a többség támogatását tudhatják maguk mögött. A parlament 1993. októberi lövetése törvényszerűen vezetett a csecsen háború 1994. decemberi megindításához s a bankok, iparágak minap bejelentett tervezett visszaállamosításához. Jelcin félúton visszavonulót fújat. Az új dal szövege még az elnöktől származik, de a zenét, már a Zjuganov vezette kommunisták szolgáltatják, mutat rá a berlini lap. Der Tagesspiegel, Süddeutsche Zeitung Dilemma, Dayton után Ahogy ez várható volt, Boszniában máris összeütközésbe került az igazságtétel és a béke érdeke. A két háborús bűnös szerb tiszt elfogása és Hágába szállítása veszélybe sodorta a békefolyamatot, és csak Holbrooke varázsló tudta kiemelni ebből a kátyúból Dayton el-elakadó szekerét. Erkölcsileg és politikailag egyaránt paradox helyzet alakult ki a volt Jugoszláviában. A békét nem lehetett létrehozni háborús bűnösök bevonása nélkül, de a békét nem lehet tartóssá tenni a háborús bűnösök megbüntetése nélkül. Azt mondják, szerelemben és háborúban minden megengedett - ez azonban nem igaz. A háború nem tartozik az úri sportok közé, mégsem elegáns megoldás parlamentereket elfogni és bíróság elé állítani. Persze igen kínos lehet tömeggyilkosokkal bájcsevegni, és együtt dönteni egy ország jövőjéről. A helyzetet bonyolítja, hogy polgárháború után (esetleg közben) van az ország. Itt nem jók és rosszak harca dúlt, hanem testvérgyilkos háború, amelynek minden résztvevője szörnyűségekben vétkes. Az, hogy a szerbek ezek arányáttekintve „lekörözték a mezőnyt", nem menti fel a többi gyilkost. A felelősségre vonás nem állhat meg a boszniai szerb vezetőknél. Már csak azért sem, mert ebben az esetben jogosan érheti a részrehajlás vádja az önmagukat a viszályban semlegesnek minősítő nemzetközi erőket. Viszont mennyire lehet érdekelt a békés jövőben az az ember, aki tudja, hogy rá a legjobb esetben is sokéves börtönbüntetés vár? Még a szelíd állat is védekezik, ha sarokba szorítják ezek az állatok pedig eredetileg is veszettek voltak. A józan ész azt mondja: a béke érdekében hagyjátok futni a gyilkosokat. Az elemi igazságérzet pedig azt diktálja: ezeknek a börtön sem elegendő büntetés. Hogy ezt a politikai kört hogyan lehet négyszögesíteni, őszintén szólva nem tudom. Nem irigylem azokat a politikusokat, akiktől az egész világ elvárja, hogy megtalálják a kiutat e kiúttalan helyzetből. BARABÁS T. JÁNOS Nem baj Nincs visszaút! - szögezte le Jekatyerinburgban Borisz Jelcin és teljesen igaza volt. Nincs se neki, se az általa vezetett országnak. Neki azért, mert ha nem indul az elnökválasztáson, vagy netán veszít, nem vonulhat vissza vidéki rezidenciájába emlékiratait rendezgetni és nem építheti meg magánarchívumának a saját magáról elnevezett könyvtárat, mint tenné egy amerikai exállamfő. Pedig megérdemelné, hiszen az elmúlt öt évben minden bűne (az alkotmány felrúgása és a Legfelsőbb Tanács szétlövetése), sőt mi több, hibája (a csecsen hadjárat) ellenére igyekezett a demokrácia irányába terelgetni Oroszországot. Nemcsak ő tehet róla, hogy viszonylag kevés sikerrel. Egyrészt neki sem volt konkrét elképzelése róla, mi is az a demokrácia, másrészt az ország sem kapott még rá annak furcsa, eleddig idegen ízére. A nemzeti-kommunista ellenzék kétségkívül bíróság elé állítaná, és van olyan buta, hogy ezt előre be is jelenti. Ezek után szinte természetes, hogy az elnök biztonsági szolgálata csöndben felhívja rá Jelcin figyelmét: a fegyveres erők főparancsnokaként akkor is módjában áll utasítást adni az egyes hadosztályoknak, ha a vezérkar vagy a honvédelmi minisztérium tábornokai netán nem óhajtanának együttműködni. A célzás egyértelműen arra vonatkozik, hogy a főváros környékén állomásozó, gyakorlatilag „elnöki gárdának" számító alakulatok 1993 októbere után esetleg 1996 júniusában is bevethetőek lesznek. A kocka el van vetve és a Volga mögött nincsen számunkra hely. Jelcin a Kreml csipkefalait védelmezve fog elhullani. Bármi történjék, Oroszország mégsem térhet vissza a sokak szemében oly romantikusan nyugodtnak tűnő, boldog brezsnyevi pangáshoz. Ha a kommunista elnökjelölt, Gennagyij Zjuganov komolyan gondolja, hogy bírói úton visszacsinálhatja a természetesen ezer törvénysértéssel megvalósított, de gyakorlatilag befejeződött privatizációt akkor nem ismeri az orosz valóságot. Mert igaz, hogy tízmilliók élnek a szegénységi küszöb alatt, de más tízmilliók egészen jól, néhány millióan pedig kifejezeten nagyon jól elvannak. Utóbbiakat mind nem lehet a Gulágba küldeni. Sztálin vagy Pinochet módszerei manapság remélhetőleg alkalmazhatatlanok, s Zjuganov elnöknek is tárgyalnia kell majd a Nemzetközi Valutaalappal, különben a bányászok már jövő januárban ellene fognak sztrájkolni. Régi vagy új elnökkel, választásokkal vagy anélkül, Oroszországból nem lesz megint Szovjetunió. Nem is baj. HORVÁTH GÁBOR ITTHON TÖRTÉNT 7 NAP ALATT B MEČIAR LEGÚJABB TRÜKKJE. Az elmúlt hét egyik nagy belpolitikai meglepetése az volt, hogy a kormány az alkotmányra hivatkozva rákényszerítette a köztársasági elnököt, a parlamentnek küldje vissza a kommunizmus erkölcstelenségéről és jogtiprásairól szóló törvényt. Az egész ügynek az a pikantériája, hogy a törvény tervezetét a kormánykoalíció két képviselője terjesztette elő a kabinet teljes egyetértésével. Elfogadására pedig csak úgy kerülhetett sor, hogy az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom honatyái is „igen"-nel szavaztak, noha Ján Čamogurský még nemrég is váltig állította, pártbeliei e kérdésben sohasem szavaznak együtt Meőiarékkal. Most országszerte folyik a találgatás, vajon miért gondolta meg magát a miniszterelnök. Azért, hogy borsot törjön ezzel is a köztársasági elnök orra alá? Netán azért, hogy ország-világ előtt bizonyítsa, mennyire ragaszkodik az alkotmány szellemének és betűjének megtartásához, például a retroaktivitás lehetőségének kiküszöböléséhez? Vagy arról lenne szó, hogy mint korábban is már annyiszor, ezúttal is bizonyítani akarja: egyszemélyileg csak ő képes kézben tartani az ország ügyeit? Találgatás közben viszonylag kevés szó esett arról, hogy szinte biztos, Mečiar ezt az ügyet is megpróbálja felhasználni az ellenzék egyébként sem egységes sorainak bomlasztására. Különvéleményének utólagos hangsúlyozásával egycsapásra rokonszenvessé vált a Weiss-párt tagjainak egy részénél. Azoknál, akiknek már 1994 márciusa után is fölöttébb derogált, hogy a DBP a szlovák kereszténydemokratákkal együttműködve vett részt Mečiar megbuktatásában, ahelyett hogy belépett volna a kormányba. Ezek a baloldaliak most úgy értelmezik a már elfogadott törvény kihirdetésének Mečiar általi megvétózását, hogy a DSZM elnöke végső soron mégis az ő pártjukat fogja. Magyarán szólva: megszólalt benne az egykori kommunista lelkiismerete. Közeledik a Demokratikus Baloldal Pártjának kongresszusa, ahol majd eldől, ellenzéki szerepet vállal-e a demokratikus baloldal, vagy azok kerülnek fölénybe, akik inkább a koalícióba való belépést, tehát a hatalomból való részesedést tartják célravezetőbbnek. A miniszterelnök azzal, hogy a köztársasági elnököt rákényszerítette az antikommunista törvény visszaküldésére, gesztust tett azok felé, akik a DBP-ben húzóooznak a szociáldemokratává válástól, és legfeljebb a harmadikutasságban lennének hajlandók kiegyezni. Márpedig a kormánykoalícióban sokan hajlamosak a harmadikutas (tehát a „se kommunizmus, se kapitalizmus") megoldásra. Mindent összevetve tehát Mečiarnak az antikommunista törvény körüli manipulációjával is sikerült gyengíteni az ellenzéket. Mérget lehet rá venni, hogy ez már a demokratikus baloldaliak kongresszusán is érezhető lesz. MÉZESMADZAG A SZAKSZERVEZETEK ORRA ALATT. Amikor a Szlovákiai Munkásszövetség - Lupták korábbi fogadkozásaival ellentétben - belépett a kormánykoalícióba, mind a DSZM ideológusai, mind a Munkásszövetség vezetői azzal érveltek, hogy e lépésre azért volt szükség, hogy a privatizálandó vállalatok alkalmazottai is részesülhessenek a magánosítás áldásaiból. Más szóval: a munkások is vásárolhassanak részvényeket. Nos, azt követően, hogy a közelmúltban tizennegyedszer is módosították a privatizációs törvényt, kiderült, hogy az alkalmazottak privatizálási lehetőségei úgyszólván teljesen semmivé váltak. Hogy milyen mértékben részesülhetnek a privatizálásból, az most már nem a törvényen múlik, hanem a Nemzeti Vagyonalap hivatalnokainak a döntésén. A kormány által kinevezett „bevált menedzsment" lett mindenütt a favorit, és - lóversenyi szóhasználattal élve - ma már az sem mondható el, hogy a vállalatok alkalmazottai a „futottak még" kategóriába tartoznak. Eugen Škultéty, a fémipari szakszervezeti szövetség alelnöke a Pravdának nyilatkozva azt azzal magyarázta, hogy „Számos vállalatnál a közömbösség és a félelem lett úrrá, ... a munkahely elveszítésétől tartanak az emberek ... véletlenül vagy tudatosan a vezetők szándékosan teremtenek ilyen viszonyokat". Az eredetileg a kormány működésének ellenőrzését ígérő Szlovákiai Munkásszövetgség vezetői egy szót sem szólnak az ilyen praktikák ellen. Jól érzik magukat a bársonyszékben, és tétlenül szemlélik az eseményeket. Ami nem is csoda, hiszen nincsenek szakembereik. Másfél év alatt megbizonyosodhatott róla a tagság, hogy mekkora bűn volt leszakadni a szociáldemokrácia útjára lépett DBP-ről. Mai másként gondolkodók esélyei Az ember először elcsodálkozik, azután megdöbben. Utána meg rendszerint elszomorodik, miután felötlik benne, hogy a történelem olykor képes csaknem teljes mértékben újrateremteni társadalmi mechanizmusokat és típusokat. Például itt és most Szlovákiában. Ahol ismét a párthűség és a nemzeti hovatartozás a kiválasztás legfőbb, sőt hovatovább egyetlen szempontja. Ez a korábban már levitézlett, ám most mégis föléledt gyakorlat föltámasztotta az ugyancsak túlontúl ismert és megutált figurákat, akik újra dáridóznak és basáskodnak. Gátlástalanul megzsarolják és megfélemlítik mindazokat, akik másként merészelnek cselekedni, vagy gondolkodni, ahogy ők elvárják. Mindezt a saját bőrén tapasztalhatta az a járási bankigazgató, aki kölcsönök és más anyagi támogatások megítélésénél nem tartotta mércének azt hogy ki melyik pártnak, mozgalomnak a tagja, vagy szimpatizánsa. Csak a gazdasági tervezet, az elgondolások életrevalósága és a kockázat várható mértéke érdekelte őt, szigorúan ilyen kritériumok alapján döntött kedvezményes hitelekről, különböző projektek támogatásáról. Ki is vívta a járási nagyfőnök haragját, aki egy idő múlva összevonta a szemöldökét mivel a bankigazgató szerinte jórészt ellenzéki vállalkozóknak, mi több, magyaroknak adott hiteleket Ellenőröket küldött a bankba, s amikor azok nem találtak különösebb kivetnivalót a hitelkérelmek elbírálásában, akkor az ismert módszer alapján közös ismerős révén odaüzent: gondolja meg, miként cselekszik ezután, mert ha nem, hát esetleg leváltják. És a járási igazgató bizony megszeppent. Soha nem érdekelte a politika, de azért ma is nyitott szemmel és füllel jár, így hát jól tudta, hogy a járási nagyfőnök keze manapság milyen messze elér. Ötvenen túl bizony félt a teljes egzisztenciális ellehetetlenüléstől, ezért némi tépelődés után adott hitelt olyannak is, akinek egyetlen ajánlólevele az volt, hogy a mostani kormánykoalíció lelkes híve, s talán egyik pénzelője is. Bankigazgató barátom a minap a közös vacsora után egészségügyi sétára hívott - én ezt a módszert még a hetvenes években Balogh Edgárnál ismertem meg Kolozsvárott, ahol a neves személyiség így próbált védekezni a szekusok lehallgató gépezete ellen - és valószínűleg lelkiismeretén könnyítve elmesélte még azt is, hogy hasonló gyaloglások közepette megkért több vállalkozót, legyenek visszafogottabbak a politizálásban, mert különben nem tud nekik több hitelt folyósítani. A mai hatalmasok egyébként tucatnyi fondorlatos eszközzel gondoskodnak arról is, hogy a számukra nem rokonszenves személyekkel lépten-nyomon éreztessék: hol lakik ma az isten. így tettek azzal a vállalkozóval is, aki nemrég alapítványt kívánt bejegyeztetni helyi tehetséges, magyar nemzetiségű gyermekek továbbtanulásának támogatására. Néhány nappal azután, hogy benyújtotta a szükséges iratokat, megjelentek nála az adóellenőrök. És turkáltak, szimatoltak heteken át. Aztán ő is kapott telefonon egy jóakaratú figyelmeztetést, ha nem vonja vissza ezt a szerintük nacionalista beadványt, akkor az ellenőrök még éberebbek lesznek. És a vállalkozó hiába bizonygatta, hogy irdatlan sok munkával megszerzett pénzének egy részét nemes célra szeretné fordítani, s az egyáltalán nem nacionalizmus, ha ő szlovákiai magyar létére ugyanilyen nemzetiségű, jóeszű, ám szegény sorsú gyermekeket kíván megsegíteni, hiszen tehetségükkel, tudásukkal egykor ők is Szlovákia szellemi potenciálját gyarapítják. Érvei a mai kiskirályok körében süket fülekre találtak, és az adóellenőrök újra bejelentkeztek hozzá... Elképesztő, milyen méreteket ölt a mai hatalmasok packázása. Ezt tapasztalta saját bőrén az a szakmunkás, aki egy ideig legálisan Németországban dolgozott, s most idehaza immártöbb hónapja munkanélküliként hallott a rádióban valamiféle svájci munkavállalási lehetőségről. Azonnal bement a járási munkahivatalba, ahol semmit sem tudtak minderről, ezért az illetékes minisztériumba irányították. Pozsonyban udvariasan fogadták, egyik hölgy éppen keresni akarta a szükséges információt, amikor bejött valamilyen főnök, és megkérdezte tőle, hogy hova valósi. Ismerősöm csodálkozott egy pillanatig, hiszen a munkavállalást szakmai kritériumokhoz és nem lakhelyhez kötötték, azután mégis kibökte, hogy ő csallóközi. A főnököt mintha megcsípték volna: megmerevedett, és szinte sziszegve közölte: már betelt a létszám. A hölgy szeme mást sugallt de főnöke jelenlétében nem mert megszólalni. Ismerősöm pedig szomorúan távozott, hiszen a magas hivatal képviselőjét szemlátomást hidegen hagyta, hogy Németországban szlovákiai szakmunkásként becsülték, korábban pedig idehaza dicsérték rátermettségét Ezt az urat csak a nemzetiségi hovatartozása érdekelte. Sokáig folytathatnám a lehangoló történetek sorát, és minden bizonnyal tisztelt olvasóim is tucatszám tudnának mondani hasonló eseteket. Vészesen burjánzik a nemzetállami és pártideológiai kizárólagosság és tekintetnélküliség, önjelölt diktátorok és kegyeltjeik hatalma aggasztó méreteket öltött, de távolról sem korlátlan és végtelen. S minél többen leszünk, akik nem ijedünk meg saját árnyékunktól és nem lapítunk, hanem szuverén állampolgárként bátran élünk a törvényes ellenállás és a jogorvoslás eszközeivel, annál nehezebb lesz eltiporniuk a szlovákiai demokrácia mai menstvárait. S aki időt nyer, életet nyer, esetünkben a demokrácia megmaradásának esélyét Megmaradásunk esélyét is szülőföldünkön. Ez nem közhely. Ez is évszázados történelmi tanulság.