Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-15 / 38. szám, csütörtök

[8J ÚJ SZÓ KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA 1996. február 21. TVRTKO KULENOVIČ, A BOSZNIA-HERCEGOVINAI PEN KLUB ELNÖKE A HÁBORÚ PUSZTÍTÁSÁIRÓL ÉS A REMÉNYTELJES VÁLTOZÁSOKRÓL A halál irodalma Szarajevóban Sok szarajevói számolt be arról, hogy a háború kitörése óta a legfőbb időtöltése az olvasás volt. Az UNHCR által ajándékozott műanyag ablakpótlók homályában vagy gyertyapislákolás mellett a klasszikusok újraolvasásába temetkeztek. A város sok pontján működő alkalmi antikváriumokban, kirakodóknál friss kiadványokat is lehet kapni. Az első irodalmi szervezet, amelyet a „civilizált" világban létrehoztak, egy virtuális köztársaságban keresi a helyét. A bosznia-hercegovinai PEN-központ 1992. október 31-én alakult meg. Aznap választották meg elnökének Tvrtko Kulenovič írót, a Szarajevói Egyetem Bölcsészkara összehasonlító irodalmi tanszékének előadóját, Bosznia egyik vezető értelmiségijét. Kulenovič 1936-ban született szerb anya és muzulmán apa gyermekeként. Eddig tizenhat könyvet publikált, főként regényeket és történelmi esszéket. Az alábbi interjúban (melynek rövidített változatát közöljük) arról nyilatkozott, hogyan élik meg az írók a változást, amelynek során egy nagy, többnemzetiségű országból kiszakadt kis, de hasonlóan több nemzetiséget számláló, „lángoktól ölelt oszág" emlékezőivé válnak. - Aznap zúdult a városra az egyik leghevesebb bombázás - emlékezik vissza Tvrtko Kulenovič a Bosznia-hervegovinai PEN Klub megalakulásának körülményeire. - A Holiday Innbe hívtuk össze a városban élő írókat, kritikusokat, műfordítókat, kiadókat. Negyvennyolcan jöttek el, és amikor az ágyúzaj egyre fenyegetőbbé hangosodott, tizenketten elmentek. Néhány szilánk betévedt hozzánk is, talpig üvegtörmelékben tartottuk meg az alakuló ülést. Három hónap után először láttunk bort és húst. A szálloda ezzel szponzorálta az eseményt. Fenséges ízek, érzések. Reneszánsz olasz muzsika szólt, néha beledörögtek az ágyúk. Dantei infernóhangulat uralkodott abban a világban, amely ellen a mi összejövetelünk is szólt: az új barbárság kora, s benne a leplezetlenül megjelenő fasizmus ellen. Az alapító okirat megszerkesztése és aláírása után ki-ki cikcakkban iszkolt haza, s nem tudtuk: látjuk-e még egymást valaha. Ma a központ száznegyven szarajevói értelmiség munkáját és túlélését hangolja össze. Faxon sikerült kijuttatni a hírünket. A Szlovén PEN Klub azonnal gyűjtésbe fogott, hogy segítséget küldjön nekünk. Elnökük, Boris Novak vállalta a nemzetközi képviseletünket, mert egyik megbízottunk azzal a trükkel sem tudott kijutni, líogy ő Izetbegovič elnök testőre... Tagjaink nehezen élnek. Én úgy vészeltem át a különlegesen hideg 1993-as telet, hogy gondos válogatás után föltüzeltem tekintélyes könyvtáramat. írókollégáink szolidaritása tart bennünket életben. Igen megható, sőt hősies volt Susan Sontag gesztusa, aki az amerikai PEN Club negyvenhatezer márkás támogatását a saját testén elrejtve hozta be tíz- és húszmárkás címletekben, ugyanis, mint köztudomású, az ENSZ-erők is akadályozták a segélyek, a pénz beáramlását, nehogy fegyvet vásároljunk belőle. Könyv és dohány. Ez a két legfontosabb szükséglet Szarajevóban. Mindenki olvas és mindenki cigarettázik. • És írnak az írók? - Sokan írnak. Értékes munkák születnek, és persze rengeteg köztük az önterápiás mű. Leginkább napló, esszé, vers terem, 1992 novemberében megjelent - ez volt az első, háborúban kiadott könyv - Bosznia-Hercegovina költészetének antológiája. Ezt angolul is kiadtuk. Megalakult a Boszniai írók Szövetsége hatvan taggal. Velük és az International Peace Centerrel együttműködve jelentetjük meg a könyveket. A Hárfa című sorozatban versesköteteket, A város sorozatban építészettörténeti, urbanisztikai műveket, a Levél sorozatban naplókat, a Könyvoldal címűben pedig filozófiai eszszéket adunk ki. Mi jelentettük meg a szarajevói gyerekek háborús rajzait és egy Zlata Filipovič nevű kislány háborús naplóját. Az eredeti szöveg alig volt több húsz oldalnál, aztán Párizsban - ki tudja, mi módon? - a szöveg többszörösére duzzadva szarajevói Anna Frankként lett világhírű. A könyvkiadók is föléledtek, sőt némelyik honoráriumot is fizet... Folyóiratok indultak... » Miben látja ennek a háborúnak a természetét? - A modernizáció és a múlt küzdelmében. Most a megemészthetetlen múlt kerekedett felül. A múlt terjeszkedik a kultúrában, és kinyújtotta csápjait a fiatalság után is. A kultúra horizontja beszűkült. A fő - szinte totemizált - hangszerré a guzla vált. Miért nem a hegedű vagy a zongora? Belgrád az ötvenes-hatvanas években progresszív szellemű központnak számított. Ott élt, ezt a szellemiséget testesítette meg barátom, Danilo Kiš. Számtalan kitűnő folyóirat, könyvkiadó virágzott a városban, színházi fesztiváljairól az egész földkerekség tudott. Mára csak kis szigetek maradtak fenn, mint a Belgrádi Kör, a Naša Borba és a Vreme, minden komolyabb erőtér nélkül. Személyes tragédiák is jelzik az őrületbe vezető utat. Jó barátom volt Nikola Koljevič, a nemzetközi tudományos életben is elismert Shakespeare-kutató, Karadzič alvezére. Senki nem érti, hogyan süllyedhetett ide egy ilyen kiváló koponya. Mély depresszióba esett, miután eltemette a fiát. A szerb ortodoxiába merülés segítette ki őt ebből a válságból, de ebből aztán egyenesen következett a legvadabb nacionalizmus igenlése. • Mit ín a háború éveiben? - A naplómon és egy esszéköteten dolgoztam. Sokat írtam Danilo Kišrôl, most fedezzük jnajd fel igazán, milyen meghatározó és integráló személyisége volt a térség irodalmának. És a feleségemről, akit a háború alatt vesztettem el. írtam egy filmeposzt is, dokumentumok, költészet, zene keverékét Halál Szarajevóban címmel. Tragikus időszakban volt a bemutatója: '94 február 5-én 10 órakor, a több mint hatvan áldozatot követelő piactéri gyilkosság pillanatában. A film Dante poklának felépítését követi... Az volt az alapeszmém, hogy ami nálunk történik, az annak a fasizmusnak a folytatása, ami a Spanyol Köztársaság leverésével kezdődött és pusztított Európban. Ezért is idézzük meg benne a Madridban meghalni című film képsorait. Felhangzik benne a francia partizánok dala, természetesen sok Dante-idézet, Peter Greenaway Inferno-feldolgozásából, és felolvasom benne a Konrád Györggyel, a Nemzetközi PEN Klub akkori elnökével vitatkozó levelemet. A Temetők rész forgatásán megsebesített egy gránátrepesz... 0 Amikor legutóbb itt jártam, három itt írt és nyomtatott könyvet vittem rmagammal... - Azóta a Szarajevói Békeközpont, a PEN Klub és a BiH Press összefogásával huszonhét könyvet adtunk ki, művenként ezer példányban. Ebből tizenkettő verseskötet, négy próza, a többi esszé és napló. Ivan Straus Barbárok építészete című könyvét emelem ki, amely már franciául is napvilágot látott. Szarajevó egyik legismertebb építésze a város architektúrájának, benne a saját munkáinak a lerombolását követi naplószerűen. Az összes könyvvel a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron léptünk ki a világ nyilvánossága elé. (MN-MSZ) A LOSONCI AKVARELL TRIENNÁLE ANYAGA POZSONYBAN Szennyezett víz Juraj Hajdin felvétele a megnyitón készült Immár az ötödik Akvarell Triennálénak adott otthont Losonc, a Nógrádi Galéria. Ez a, ha jól számolom, tizenöt éve intézményesített nemzetközi jellegű rendezvény fórumot teremt a hazai és a környező országokbeli akvarellel foglalkozó képzőművészeknek, hogy számot adjanak egyrészt saját kísérletezéseik eredményeiről, másrészt összképet nyújtsanak a műfaj jelenlegi helyzetéről. Az idei rendezvény teljes anyagát, dúsítva az előző triennálékon született, az eseménynek otthont adó Nógrádi Galéria tulajdonában lévő alkotásokkal, a főváros közönsége február huszonharmadikáig tekintheti meg a pozsonyi (Sznf téri) Művészetek Háza második emeleti kiállítótermében. Valljuk be, a képzőművészet fő vonalaitól kissé leszorított - nem mondom, hogy zsákutcába, de mindenképpen mellékútra terelt -, meglehetősen, ám méltatlanul lekezelt műfajként élt az akvarell. Pedig ahogy a triennále is megmutatja, minden irányban - a különféle stílusok adaptálása, tárgy- és témaválasztás - fejlődő- és napi viszonyainkhoz alkalmazkodóképes a vízzel (ki)kevert színek műfaja. A triennále tizenöt éves létezése s az eme fórumhoz eljuttatott munkák mind szerteágazóbb tematikai és formai terjeszkedése cáfolja azt az ósdi és elavult felfogást, hogy az akvarell az igazi művészet mezsgyéjén túl - uram bocsá' - az amatőrök és az utcai giccsfestők palettáján viruló műfaj. Naturalisztikusan pepecselő, a részletek sűrűjében veszteglő konzervatív tájképfestők által alkalmazott technika. Már rég nem így van! Ez évben Bácskái Béla jubileumi ajándéka lehetett a losonci triennáléra jelentkezett művészek alkotásaiból összeállított tárlat. Ahogy Szabó Kinga, a bemutató rendezője írja a kiállításhoz kiadott katalógus előszavában, Bácskái mint Nógrád és Gömör tájainak ismerője és megörökítője javasolta, hogy a Nógrádi Galéria karolja fel ezt az ősi technikát, amely a legtöbb „nógrádi művész" életművében jelentős helyet foglal el. Igaz, a bemutatott valóság lehetne szebb, kínálhatna mást, idillikusabb távlatokat. Kínálhatná az akvarellfestőktől megszokott pozitív látványszemléletet. Nem a művészek és nem a művek hibája, hogy nem teszi. Hogy a kiállítás teljesen mást mutat. Hogy a legtöbb alkotó védelemért kiált. Mert az idő, a környezet, az emlékeink, minden olyan disszonáns. A kiállítás vizuális mottója lehetne Rónai Péter Szennyezett víz című alkotása, a fehér vásznon szétfolyatott vörös foltok látványa. Mert még a tárgy nélküli, narratív tartalommal nem bíró képek, a síkból kiemelkedő, domborműszerűen formált, más műfajokkal és technikákkal való rokonítást próbálgató kísérletek is értelmezhetők valamelyest Rónai Péter üzenetével. Vagyis, hogy visszafordíthatatlanul pusztul és elvérzik fizikai és szellemi környezetünk. S a szennyezett jelenben elhomályosodtak az emlékek, az emlékezetünk is mutatja fakuló színeivel a magyarországi Kovács Péter Balázs. Pedig nem lenne szabad megfeledkezni róla, hogy komputerekkel behálózott világunkban is csak az emberi agy képes az önálló, teremtő gondolkodásra idegen energia bevitele és felhasználása nélkül. De ugyanúgy képes a pusztításra; ami rendszerint önmaga pusztításában, saját terméke, a szellemi értékek lerombolásában nyilvánul meg - figyelmeztet a cseh Martin Manojlín az agy piros levonatával, illetve művészi preparátumával. S mivel ez idő tájt nem ismerünk fölötte lévő hatalmat, önmagunk magunk általi pusztítása elől nem véd meg senki és semmi: a cseh Ladislav Perútka is hiába keresi tiszta erkölcsünk és régi pajzsunk. S dicső költészetünk, mely késik az éji homályban, Zdenék Vonášek képén lecsöpög kecsöppel. S bár Vlasta Matoušová vásznain még balettoznak a rózsák, s Gáli Tibor hangszeréről is pillangóként száll fel még a zene, de ez a pillangódal a rózsák hattyúdala, utolsó pas de deux-je. Hogy aztán Elvira Antalová csíkozott vásznán széles ecsetvonásokkal soroljanak be az őszbe, a mindent összemosó, felismerhetetlenné tévő elmúlásba. Igaz, Harmati Zsófia a halódó természetből még megpróbál megmenteni néhány színes levelet, -hogy négy kicsi széttört képből összeillesszen egy egészet egy „hol nem volt" nyári rétet. A reményt. Mert kell, hogy legyen! Bizton állíthatjuk, hogy a közép-kelet-európai akvarellnek nyitottak új távlatokat azok a szakemberek, akik a kezdetektől szervezték a triennálét, és tető alá hozták ezt a kiállítást. Elsősorban művészettörténészünk, Szabó Kinga érezhet elégedettséget, hogy szervező- és rendezői munkája nyomán egy olyan út körvonalazódik, amely az eltérő nyelven beszélő, de ugyanarra az áramra lüktető művészek akaratát egyesíti, meglátásait közös gondolkodássá transzformálja. A tárlat ugyanis a látvány mellett a gondolatot is képes volt felmutatni. Négy nemzet művészei, ámulva a disszonancián, amolyan képzeletbeli kerekasztal mellett született egységes, közös művet hoztak el a triennáléra, illetve az idén a Nemzeti Művelődési Központ, a Cseh Intézet és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete támogatásával Pozsonyba is. TALLÓSI BÉLA Kis Magyar Filmakadémia Tiszta Amerika. A két főszereplő: Lukáts Andor és Szirtes Ádám. A két főszereplő: Lukáts Andor és Népszerűsíteni a mozgóképkultúrát, megismerni a magyar filmművészetet, ezáltal belelátni a magyar valóságba, s a filmalkotások révén közelebb kerülni egymáshoz - ez a célja a pozsonyi Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Kis Magyar Filmakadémia című rendezvénysorozatának, amely hónapról hónapra a magyar filmművészet jeles alkotásait tárja közönség elé. Mint ahogy az intézet igazgatója, Kelemen Gertrúd elmondta, azt a gyakorlatot szeretnék meghonosítani, hogy havonta három filmjével mutatnak be egyegy rendezőt. Egy filmet a Színművészeti Főiskola mozitermében vetítenek, szakember bevezetőjével. Ezekre a vetítésekre a belépés díjtalan. A másik két filmet a Mladost moziban tűzik műsorra, ugyanaznap kétszer. Az első vetítésen eredeti, tehát magyar nyelven, a másikon szinkrontolmácsolással. Februárban Gothár Péter filmjeiből láthatnak hármat az érdeklődők. Holnap, 9.00-kor a Színművészeti Főiskola vetítőtermében az 1994ben készült A részleg című filmmel pillanthatnak be Gothár Péter világába. A film előtt Zuzana Gindlová Tatárová tart bevezetőt. 21-én az Ajándék ez a nap, 29-én pedig a Tiszta Amerika filmekkel bővülhet a gothári világkép. A filmeket mindkét alkalommal a Mladosť moziban vetítik 17.30, illetve 20.00 órától. Márciusban Szabó István (Édes Emma, drága Böbe, Apa, Mephisto), áprilisban Huszárik Zoltán (Szindbád, Csontváry), májusban Jancsó Miklós (Magánbűnök, közerkölcsök, Csillagosok, katonák, A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon) filmjeire hívja az érdeklődőket a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. (tallósi)