Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-15 / 38. szám, csütörtök

Prostik - Pozsonyban 1996. február 15. RIPORT - DOKUMENTUM ÚJ SZÓ 7 I Ez az írás néhány éwel ezelőtt nemigen jelenhetett volna meg. Két okból. Egyrészt, mert a prostitúció hivatalosan nem létezett, másrészt a szexipari szakmunkáshölgyek nem nagyon mozdultak kl a bárok és magánlakások homályából. Nyolcvankilenc után aztán az örömlányok kimerészkedtek az utcára. Előbb az ismert szállodák, presszók, szórakozóhelyek környékén jelentek meg, tavaly nyár óta pedig a pozsunyi Kereszt (ezelőtt Steiner) utcán és az egykori autóbuszpályaudvar, az Avion környékén strichelnek. Szinte észrevétlenül foglalták el a nagyforgalmú utat szegélyező járda mindkét oldalát. - Esténként nyolc óra körül érkeztek a placcra, s amikor a láthatáron márkás autó tűnt fel, az úttest szélére mentek, s félreérthetetlen mozdulatokat tettek. Ha a kocsi megállt, röviden egyezkedtek. Amint az üzlet összejött, beültek a kocsiba Általában egy órán belül ismét a helyükön voltak. A házban a tévé helyett mindenki őket leste. Megfigyeltük, hogy ameddig mi nyugovóra tértünk, három-négy fuvart is lebonyolítottak. Jelenleg" kevesebb a prosti, a placcon rövidebb ideig tartózkodnak. Ebben a fagyban persze, nem is csoda - foglalták össze a látottakat ismerőseim, akikneka lakásából több estén át figyelhettem az utcalányok tevékenységét. A múlt héten nem bírtam ki, és az egyik kapualjban fagyoskodó, egy helyben topogó lánynak forró teát vittem. Az arcán, amely szinte lila volt a hidegtől, mosoly suhant át, ám mielőtt elfogadta volna az italt, körülnézett. Másnap is lementem hozzá, a csikorgó hidegben az utca ekkor is néptelen volt. Napokon át győzködtem, míg végül beleegyezett abba, hogy másnap délután elmondja utcára kerülésének történetét. Pénz, pénz, pénz - Keletről származom, öt évvel ezelőtt jöttem a fővárosba. Sokakhoz hasonlóan én is azt reméltem, itt hamarabb kapok munkát. Falubelim ajánlott be egy butikba. Elárusítónőként alkalmaztak, de a baj az volt, hogy keveset kerestem, levonások után alig maradt kétezrem. Elment szinte minden az albérletre és az élelemre. Aztán megismertem a jelenlegi barátomat. Bejárt a butikba, szépeket mondott, és más munkahelyet ajánlott. Felszolgáló lettem egyik ismerősének a vendéglőjében, ám az első fizetésnél rájöttem, hogy csöbörből vödörbe jutottam. Panaszkodtam a főnökömnek, aki kertelés nélkül közölte: ha a vendégeket esetleg kiszolgálom másképp is,legalább tízszer ennyit keresek majd. Eleinte persze tiltakoztam, de amikor a barátom is biztatott, gondoltam, megpróbálom. Azt mondta, feleségül akar venni, de előbb lakást kell szereznünk. S ehhez pénzre van szükségünk. Sok pénzre. - A barátja hol dolgozott? - Valami vállalkozónál. Sokat lótott-futott, főleg este volt dolga. Egyszer magával vitt és bemutatta a Kertész utcai lányokat. Megmutatta a helyemet. Eleinte féltem, de megnyugtatott: bízzam csak rá magam, az a dolga, hogy szemmel tartson nemcsak engem, hanem a többieket is. Azt is mondta, hogy gondoljak a közös jövőnkre. Uj lányként jól kerestem, ám most alig van forgalom. Hat óra körül foglalom el a helyemet, rendszerint éjfélig dolgozom. Remélem, tavaszzal minden megváltozik. - Mennyit keres? - Titok. Elégedjen meg azzal, hogy nem panaszkodom. - A pénz a magáé? - Minden forduló után vagy a barátom, vagy a nagyfőnök ( vélhetően egy idősebb, testes, farkaskutyás férfi, akit naponta ott láttam -a szerző megj.) szedi össze a bevételeinket. A biztonság kedvéért, nehogy megtámadjon valaki. Persze, belőlünk többen is jól élnek. Amikor viszont pénzre van szükségem, a barátom szó nélkül ad. Ruhafélét, cipőt, fehérneműt együtt vásárolunk. Nem költünk sokat, lakásra gyűjtünk. - Hová viszi a férfiakat? - Mindegy, nem? A kuncsaft tudja, hogy az árban a szoba is benne van. Nem mondom, nyáron előfordult, hogy a kocsiban csináltuk. A pasi így tartotta izgalmasnak. - Az AIDS-től nem fél? - Nem gondolok rá. A táskámban van óvszer, többnyire használtatom is. Van, aki elutasítja. Inkább többet fizet. Jóval többet. A szokásostól eltérő praktikák is drágábbak. A pasik nyáron olykor elképesztő dolgokat követeltek. Most tél van, nyugodtabbak. - Nem fázik? - Jaj, nagyon. Ezért van a táskámban a laposüveg, s egykét marihuánás cigi. Sajnos, meleg alsót nem viselhetek, a vetkőzés nem tarthat sokáig. Meg aztán, milyen látványt nyújtanék egy vastag tundra bugyiban? A tanga mégiscsak izgatóbb! Bár olykor ez sem segít. Hiába fizet be a pali, van, hogy nem jön össze a dolog. Azt mondja azért, mert olyan hideg vagyok, mint a jég. Állna ő egy két órát a járdán, igaz? mondta, miközben az óráját figyelte. Elmenőben figyelmeztetett: ha nem akarok kellemetlenségeket, ne említsem meg a nevét, hajának, szemének színét, vagyis semmit, aminek alapján ráismerhetne valaki. A barátja és a nagyfőnök nem szeretik, ha a védelmük alatt dolgozó lányoknak eljár a szájuk. - A barát egyenlő a stricivel közöltem nyomatékkal s nem ellenkezett. Nem kérnek segítséget A hazai prostitúció kialakulásának körülményeiről dr. Božena Castiglione szexológust faggattam. - Az örömlányok életét eddig nem térképezte fel senki, statisztikák sem léteznek. Legnagyobb sajnálatomra a prostiknak nincs szükségük a szexuológus tanácsaira, jelenleg nem állok kapcsolatban velük. Volt ez másképp is, 1990-92-ben úgy tűnt, hogy kialakult közöttünk valami... - Mit ért ez alatt? - Megismertem a bazini hágó környékén dolgozó kamionos lányokat. Nem voltak könnyű helyzetben, a sofőrök elég nehéz palik. Főleg a törökök, de a jugók is. Ha a lányok nem teljesítették óhajukat, állatian durva módszereket alkalmaztak. Az orvosnő négy csoportba osztja a prostituáltakat. A ranglétra alsó fokán az utcán strichelők állnak. Jobb helyzetben vannak a masszázs-szalonokban dolgozók, őket a bárokban, szállodákban találhatók köveCsehországi nyári idill: igazoltatás az E-55-ős autópályán tik. A csúcson a call girlsek állnak. Külön kategória a férjes asszonyok üzletszerű kéjelgése, akik testüket hitvesük beleegyezésével bocsájtják áruba csak azért, hogy javuljon a család anyagi helyzete. - Engem főleg az utcalányok sorsa idegesít. Azoké a fiataloké, akik azért prostituálódtak, hogy legyen pénzük szép cuccokra, és hát kábítószerre. A stricik a lányoknál előbb kifejlesztik a függőséget, aztán az utcára küldik őket. A narkóért mindenre hajlandóak. Nem tudni azt sem, hogy az örömlányok közül hányan HIV-fertőzöttek. A WHO ajánlásai alapján senkit sem lehet kötelezni az AIDS tesztek elvégzésére, így őket sem. Jövőképünk egyáltalán nem rózsás, hiszen alig akad utcalány, aki ne nyúlna a tiltott szerek után. Ezt nem én találtam ki, a prostiktól tudom. Azoktól, akiknek a kamion-forgalom elterelése után megszűnt a bazini hágón található placcuk, s új állomáshelyüket az autópálya mellé helyezték. Sajnos, amikor a lányok látták, hogy nemi bajuk orvoslására tőlem titokban nem kapnak gyógyszert, mosolyszünet állt be. Á szexipar óriási méreteket öltött, a játékszabályok kegyetlenek. A prostik nem járnak szexuológushoz, nőgyógyászhoz viszont annál inkább. A nőgyógyászok orvosi titoktartásra hivatkozva tértek ki a válaszadás alól. Számukra minden beteg egyforma, s ráadásul: melyik nő vallaná be azt, hogy prosti? Szóltak viszont arról, hogy amióta a német prostik érdekvédelmi szakszervezetet alapítottak, sokkal biztonságosabb körülmények között dolgoznak: csökkent a nemi betegek, a HIV-fertőzöttek száma. A cseh kéjhölgyek is ezen fáradoznak, s úgy tűnik, hamarosan lesz saját szakszervezetük. / Nemi szabadosság A nemibeteg-gondozókban sem örültek az újságíró érdekődésének. Bár jól ismerik klienseiket, ha azt akarják, hogy a hivatásosak bizalommal forduljanak hozzájuk, nem beszélhetnek. Annyit viszont elárultak: a nemi szabadosság eluralkodása miatt az utóbbi években nőtt a szexuális úton terjedő betegségekben (SZTB) szenvedők száma. A WHO felmérése kimutatta, bizonyos SZTB-n élete folyamán az emberiség 10-50 százaléka esik át. Nem titok az sem, hogy kis hazánkban a vérbajosok (szifilisz) száma is egyre emelkedik. Utaltak arra, ha el is (Archív felvétel) tekintünk a nemi betegségek legrettenetesebb, gyógyíthatatlan képviselőjétől az AIDS-től, a többi SZTB gyógyítása temérdek kellemetlenséggel, sőt fájdalommal is jár. A heveny tünetek rendszerint idültté váló gyulladással, meddőséggel és méhen kívüli terhességgel párosulnak. Ebből is érzékelhető, hogy a veszély elsősorban a női nem képviselőit fenyegeti. A körképből csupán a rendőrség véleménye hiányzik. Szándékosan. Mert mit mondhatnának? Hiszen amikor az említett lakásából, sőt, az erkélyről figyeltem az utcalányok mozgását, több rendőrautó mellőzte az ácsorgókat. S nem láttak semmit! Amikor ismerősömmel - autójának hátsó ülésén lapulva szerettem volna szem- és fültanúja lenni az üzletkötésnek - végigkocsikáztunk a pozsonyi prosti-streeten, autókba szálló utcalányok mellett haladtunk el. A járőrautóban ülők ezt sem látták? Legjobban persze azt sajnáltam, hogy az utcalányok nem intették le ismerősöm tizenöt éves Skodáját. Biztosan tudták: akinek nincs pénze márkás kocsira, nem valószínű, hogy ki tudná fizetni a (szex)szolgáltatás díját... PÉTERFI SZONYA Négymillió megbújt orvgyilkos Ellenük kell felvenni a harcot, felfedni „lesállásukat", s ártalmatlanná tenni őket. Jelenleg ugyanis Boszniában ők jelentik a legnagyobb veszedelmet. Gyilkolnak, roncsolnak válogatás nélkül, IFOR-katonát, csigaszedő asszonyt, játszó gyereket egyaránt. Igen, a taposóaknákról van szó. Boszniában jelenleg mintegy négymillió akna van a földben, legkülönbözőbb típusúak, legtöbb a volt jugoszláv néphadsereg fegyvertárából. Különböző nagyságú, hatékonyságú robbanószerkezetek. Csak jugoszláv gyártmányúból tizenegy fajtáról hallhatott az érdeklődő. De vannak itt külföldiek is. A „behozataliból" legtöbb az olasz, az amerikai, a belga és osztrák, de földben vannak a legkorszerűb német, francia és belga aknák is. Mintha a világ összes aknáját Boszniába hordták volna össze. Az aknamezőket pedig minden tervezés nélkül is létesítettek. Térképpel és térkép nélkül, szakértelemmel és anélkül. Ahogy eszükbe jutott azoknak, akik soha nem részesültek katonai képzésben. Nagyon sok olyan aknamező van Boszniában, amelyről nem készült semmiféle feljegyzés. Semmi szabályt sem tartottak be, de minden ravaszságot latba vetettek, hogy megtévesszék az ellenséget. Azt sem lehet tudni, melyik fél rakta le az aknákat, hiszen a frontvonalak gyakran változtak. Aknásított, aki érte. A bosnyák kormányerők, Karadzsics hadserege, a Horvát Védelmi Tanács alakulatai, Fikret Abdic fegyveres hívei, a knini krajina hadereje, a szerb szabadcsapatok, a jugoszláv katonaság, a horvát reguláris hadsereg, az El Mudzsahid nevű alakulat harcosai, de a rajta kívüli iszlám önkéntesek is, a zsoldosok. Az elkészített térképek jó része is elveszett vagy nem adják elő. Sok esetben csupán azt lehet tudni, hogy hol van az aknamező, de«zt nem, hogy milyen aknák vannak a talaj felszíne alatt, s milyen rendszerben vannak elhelyezve. Vannak úgynevezett hamis aknamezők is. Aki az utóbbi időben figyelemmel kíséri a Boszniából érkező jelentéseket, felfigyelhetett rá, alig múlik el nap, hogy ne jelentkeztek volna taposó- vagy tankelhárító akna okozta sérülésekről vagy tankok, katonai járművel megrongálódásáról. Az IFOR-nak az aknák-váltak a legnagyobb ellenségévé. Ha másért nem, önvédelemből lesz kénytelen eltakarítani az aknákat bárhonnan, ahol katonáinak szolgálatteljesítés közben meg kell fordulniuk. Van persze vállalkozó, aki akna szedéssel keresi a kenyerét. Sőt nemzetközi társaságok, amelyeknek alkalmazottai - kiemelkedő profik - az utóbbi években sok-sok hektárnyi területet tisztítottak meg az aknáktól hatalmas pénzekre téve szert. Boszniában azonban még ezek a profik is jól megizzadnak majd. Hiszen a veszélyesebb feltételek között még sohasem dolgoztak. A fentiekben ecsetelt nehezítő körülményekhez hadd tegyük még hozzá, hogy sok esetben nem is valódi - és ismert aknával, hanem házi készítményű robbanószerkeztettel találják magát szembe, s azt kell hatástalanítaniuk. A legsürgősebb, az aknaszedésnél is sürgősebb feladat azonban az összes aknamező helyének megállapítása és megjelölése. És a lakosság figyelmeztetése. Az aknamezők helyének meghatározása után lépnek színre a legkorszerűbb amerikai, német, brit, francia műszerekkel, vagy a már korábban is használt, klasszikus detektorokkal, vagy éppen a nehéz „aknaszántól" páncélozott erőgépekkel „felfegyverkezett" aknavadászok. Korszerű műszerek ide, nehéz utásztechnika oda, az amerikaiak idomított kutyákat is hoznak segítségnek. Tizennégy eb már megérkezett és munkába állt, de csak a lokalizált aknamezőkön szimatolhatnak, vagy ott, ahol már elvégezték a tisztítást. Lehetetlen azonban minden egyes akna nyomára bukkanni. Az aknaveszély biztosan még évtizedekig boszniai hétköznapok velejárója lesz. (sebestyén) Adatok - Taposóaknakat először az amerikai polgárháború idején vetettek be, amikor is azokat a déliek saját útjaikon és termőterületeiken a földbe rejtették. Az északi tábornokok gyáva módszernek bélyegezték az aknák használatát és a foglyul ejtett déli katonákat kényszerítették arra, hogy felszedjék azokat. A taposóaknák tömegtermelésére első ízben az első világháború idején volt példa, majd tömeges méretekben először a vietnami háború idején telepítették őket. - Mintegy 110 millóra becsülik a világszerte a földben lapuló, és 100 millióra a raktári polcokon rejtező taposóaknák számát. - A statisztikák szerint minden eltávolított 5000 aknára egy halott és két sebesült aknamentesítő jut. - Évente mintegy 10 millió taposóaknát gyártanak világszerte. - Egy taposóakna átlagos ára 3-30 dollár. - Egy taposóakna felszedésének átlagos ára 300-1000 dollár. - A taposóaknák áldozataínak 20 százaléka gyermek. - Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint naponta mintegy hetven ember hal meg, illetve sebesül meg amiatt, hogy aknára lép. Mentesítési módszerek: - Fémdetektorok (Hátránya: nem érzékeli a plasztikaknákat) - Szúróbotok: néhány arasznyi fémtüskék, amelyekkel 30 fokos szögben a föld felszínét szurkálva vizsgálják (Hátránya: nem használható sziklás talajon) - Robbanószer felkutatására kiképzett kutyák - Járművekre szerelt aknakutató ekék - Új high-tech berendezések: például a föld felszíni rétegét átlátni képes radarkészülékek, infravörös érzékelők vagy mágnesességmérők (Hátrányuk: túl drágák ahhoz, hogy a szegényebb országokban rendszeresen használják őket)