Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-25 / 20. szám, csütörtök

1996. január 26. VELEM EN Y - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ] Előbb a területi beosztás, aztán a hatáskörök A múlt héten fejeződött be az új területi beosztással kapcsolatos tárcaközi véleményeztető eljárás. Január végéig kellene elkészülnie a törvénytervezetnek. A lap munkatársa Pavol Kač/'c belügyminisztériumi államtitkárt kérdezte az ügyben. • E határidőig bekerülnek a tervezetbe az önkormányzati egységek és társulásaik észrevételei is? -- Természetesen, éppen most folyik a feldolgozásuk. Lényegében a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása is egyetértett a nyolckerületes változattal, de sok járást követel, tulajdonképpen annyit, amennyi a jelenlegi körzetek száma, vagyis 121-et. Abból a szempontból részesítettük előnyben a nyolcas verziót, hogy egy kerületben mintegy 700 ezer lakosnak kellene lennie. Az általunk kidolgozott tervezetbe 80 járás kerül be, és indokolt esetekben egyes helyeken meghagynánk a jelqfilegi államigazgatási körzeti hivatalokat is, de önálló jogalanyiság nélkül. • Az önkormányzatok képviselői azonban főleg a hatáskörök meghatározását hangsúlyozták, és csak ezt követően valamilyen területi egységek kialakítását. Foglalkoznak ezzel is? - Persze, de ez nem képezi majd e törvény részét. A hatáskörök elosztásáról szóló törvénytervezetnek - amely összefügg a horizontális integrációról szóló elképzeléssel - május végéig kellene elkészülnie. E két törvény 35 jelenlegi jogszabály módosítását is érinti, és egyszerre kell mindkettőt realizálni. Vigyázat, nem péntekről hétfőre, hanem párhuzamosan. Arról nem is szólva, hogy az állam most összpontosítja a pénzeket, de a hatáskörök átruházásával megkezdi folyósításukat. • Miért nem várnak az önkormányzatok második fokozatának létrehozására? A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának egészen reális az elképzelése, hogy 1998-ban, a rendes választások során jöjjenek létre. - Ezt nem ellenezzük, hiszen ezeknek az önkormányzati szerveknek számban nem kell egyezniük a kerületek számával. Azt is tudni kell, hogy nem fölé- és alárendeltségi viszony lesz köztük, hanem partneri. Az önkormányzatokra vonatkozó elképzelését tárcánk ez év végéig dolgozza ki. SME, LOVÁSZ ATTILA Marián Andel lánya nem versenyző A Pravda már írt róla: Marián Andel parlamenti képviselő lányának tavaly a belügyminisztérium engedélyezte, hogy 17 éves kora ellenére kapjon hajtási jogosítványt. Naponta Suzuki gépkocsival jár iskolába, noha a törvényben megszabott életkort csak ez év szeptemberében tölti be. Az engedély megadásának indokáról a rendőr-főparancsnokság illetékese nem akart nyilatkozni. Marián Andel, a parlament alelnöke és az SZNP tiszteletbeli alelnöke utólag kijelentette, hogy „családi okok és egyebek indokolták ezt -, a lánya ugyanis autóversenyző",

s kb. egy éve űzi ezt a sportot. Matej Benčík,a Szlovákiai Motorossport Társulás főtitkára szerint csak kivételes esetekben kérik a fentiekben említett engedélyt, mivel gépkocsiversenyző csak az lehet, aki betöltötte 18. életévét. Addig a fiatal versenyzők (már tízéves kortól) csak gokartversenyeken vehetnek részt, ehhez ugyanis nem kell járművezetői jogosítvány. „Ha olykor-olykor kérünk is kivételt a jogosítvány fiatalkorúnak való megadására, a rendőrség csak azzal a feltétellel adja meg, hogy a jogosítványt csak zárt útszakaszokon használhatja. Meglepett bennünket az az állítás, miszerint Andelová kisasszony gépkocsiversenyző. Ugyanis minden versenyzőt nyilvántartásba veszünk, és ilyen név még nem bukkant fel nálunk. Nem tartottam fontosnak, hogy reagáljak erre, mivel eddig még egyetlen versenyen sem vett részt" - szögezte le a főtitkár. Pravda Az egyetemi hallgatók szerződést kötnek Azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik teljesítették a kölcsönfelvétel feltételeit, január végéig szerződést kell aláírniuk a Szlovák Takarékpénztárral. A Takarékpénztár azonban kéréssel fordult az oktatási minisztériumhoz, hogy legalább február végéig hosszabbítsák meg ezt a határidőt, mivel a vizsgaidőszak miatt eddig az érdekelteknek csupán a fele tudta aláírni a szerződést. A főiskolai tanulmányokra folyósított kölcsönök nyújtásában a szülők mellett diáktársak vagy barátok is lehetnek kezesek, akiknek nem kell fizetőképeseknek lenniük. A Szlovák Takarékpénztár úgy igyekezett megkönnyíteni a szerződéskötést, hogy a szerződéseket megküldték a főiskolai hallgató lakhelye szerint illetékes bankfiókba, ahol a kezesek aláírják, majd a központba küldik vissza hitelesítés végett. A mintegy 77 ezer főiskolai, egyetemi hallgató közül körülbelül 5 ezren kapnak majd ily módon havi 2000 koronát tanulmányi kiadásaik fedezésére. Národná obroda (Rövidítve) A pénz nem államnyelven beszél Meghökkenve olvastam a minap azt a tudósítást, amely arról szólt, hogy a szlovák kormányfő németországi útja során rábólintott a német politikusok elvárásaira legyen Németország hivatalos szlovák elnevezése a Bundesrepublik Deutschland tükörfordítása: „Spolková republika Nemecko". Vladimír Mečiar ezzel ismét bebizonyította, ha akar, akkor még európai módon is képes viselkedni. E nyelvészeti kérdés Mečiar-féle megoldásával lehetőség nyílik azoknak a szerződéseknek az aláírására, amelyeket már előkészítettek, de mivel a német fél nem volt hajlandó egyetérteni azzal, hogy a szerződések szlovák szövegében a „Nemecká spolková republika" szerepeljen. Eddig főként nyelvpolitkai kérdés volt a „Spolková republika Nemecko" elnevezés elfogadása, mert ez, ugye, nem hangzik igazán szlovákosan. A nyelvpolitikai kérdésre azonban számtalan nemzethű szlovák fizetett rá, többek között azért is, mert egy konkrét nemzetközi megállapodás hiányában nem dolgozhatott Németországban, nem kapott, nem kaphatott munkavállalási engedélyt... A kutya ugat, a karaván halad, tartja a közmondás. Az alig két hónappal ezelőtt jóváhagyott nyelvtörvény pedig azt mondja ki, hogy a hivatalos iratokat az állam nyelvén vezetik, és az állami szervek tevékenységük során az államnyelvet kötelesek használni. Magyarán: a nemzetközi szerződéseket is szlovákul kell megfogalmazni. Ugyanakkor viszont a nyelvtörvény értelmében „megengedhetetlen az államnyelv kodifikált megjelenésébe történő bármiféle olyan beavatkozás, amely ellentétben állna az államnyelv törvényszerűségeivel". Nem kétséges, hogy a Mečiar-féle megoldás egy nagyon kemény és az államnyelv törvényszerűségeivel szembenálló beavatkozás az államnyelv kodifikált megjelenésébe. Ennek ellenére a Matica, a Štúr Intézet és egyetlen nacionalista szervezet sem intézett támadást a kormányfői megoldás ellen, holott ezt a nyelvtörvényt éppen az ilyen politikai indíttatású „megengedhetetlen beavatkozások" ellen szavazták meg a szlovák parlament képviselői. Mégis a pénz beszél..., az se baj, ha nem államnyelven. FEKETE MARIAN Hely a Nap alatt Alig érne többet rövid hírnél a Nemzeti Demokratikus Szövetség (NDSZ) megszűnése. Inkább jelszavai voltak az NDSZ-nek, tömegek alkalmilag csoportosultak körülötte. Súlya a politikában csekély, jövője kétséges, céljai homályosak. A politikus pedig, aki elnökéül szegődött, Pozsgay Imre, girbegurba pályát futott be az MSZMP egykori ideológusi posztjától és a Hazafias Népfronttól Torgyán parolájáig. Lemondásai aligha érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. A nemzeti szövetség nyúlfarknyi történeténél sokkal inkább érdemes elemeznünk, hogyan illeszkedik az NDSZ önfeloszlatása a jobbközép színezetű politikusok helykereséséhez. Bíró Zoltán, Pozsgay társa az NDSZ élén, elárulja ugyanis az Új Magyarországnak: nem szimpatizálnak tőlük idegen radikális jobboldaliakkal. Ami elvárható. Szívesen pillantanak viszont egy „rendbe tett" MDF és KDNP felé. Ami figyelemre méltó kacsintás. Pozsgay és Bíró ugyanis nincs egyedül. A jobbközép tábor újraformálásának napjait éljük. Miközben Torgyán a pártja programjának kidolgozásában közreműködő elitkoponyák sereglésével büszkélkedik, ellenirányú mozgás is szemünkbe ötlik. A polgári jobbközép szövetségét sürgető politikusok tekintete ugyanis aligha áll meg határainknál. S bizonyára észlelik nem csupán a szélsőjobb térnyerését, hanem az ellenkezőjét is: az osztrák, a török vagy éppen az orosz fundamentalizmus hangossága és politikai erőfitogtatása megmozgatja a mérsékelt jobbközép pártokat, amelyeket riaszt a sovinizmus, a rasszizmus, a fanatizmus és a demagógia. Igyekeznek elhatárolódni, és szövetségeseket keresnek. Pozsgay és Bíró is bemérhette, hogy Torgyán árnyékában nincs helye igazi értelmiséginek, és levonta a konzekvenciát. De maradt egy nyitott kérdés: vajon a legalkalmasabb időben oszlatták-e fel „alvó pártjukat"? Hiszen ébred az MDF-en belüli radikalizmus is. Nincs-e vajon késő: rendbe lehet-e tenni éppen most a polgári, úgynevezett középpártok szénáját? Van-e hely még a Nap alatt a Pozsgay-szabású politikusoknak? N. SÁNDOR LÁSZLÓ KOMMENTÁRUNK Érdek és egyeztetés Nyilvánvaló, hogy a más-más érdekcsoportba tartozóknak mások az érdekeik. Azért nevezik érdekcsoportnak. És e csoportok érdekeit védeniük is kell valakiknek. A leginkább védelemre szorulók pedig mindig is a munkavállalók voltak, s különösen ma azok. A rendszerváltás előtt viszont még szinte tilos volt kimondani ezt a szót, még maga a szakszervezet is ritkán használta. Igaz, nem is volt rá túlságosan szüksége, inert a szakszervezet „kvázi" szakszervezet volt, tevékenysége - nagyon leegyszerűsítve - kimerült az üdülési beutalók meg a szappanfejadagok „megszerzésében" és szétosztásában. Igaz, ez is munka volt, valakiknek „önkéntes" alapon vállalniuk kellett elvégzését, de tény, hogy senki sem rokkant bele. Az utóbbi öt-hat évben aztán tanulni kezdte az ország az érdekvédelmet is. Megtanultuk, hogy a szociális béke megőrzése érdekében szükség van a mindenkori kormány és szakszervezeti vezetés közti Általános Egyezmény megkötésére. Meg is született minden évben, az már más kérdés, hogy valóban mindig a leginkább védelemre szorulók, a munkavállalók érdekeit szolgálta-e. A szociális béke azonban úgy-ahogy mindmáig megőrződött, a viteldíjkedvezmények tavalyi megvonásáig valahogy mindig sikerült zöld ágra vergődniük egymással a szociális érdekegyeztető tanácsban ülő feleknek. Azóta viszont mintha megmerevedtek volna az álláspontok, és ez különösen az idei Általános Egyezménnyel kapcsolatos egyeztetési folyamatban csapódik le. Az egyeztetés pedig folyik. Vagy talán találóbb volna, ha azt mondanánk: folydogál. Szinte már hónapok óta. A karácsony előtti hetekben olykor már-már úgy tűnt, hogy megállapodnak a felek. Az Általános Egyezmény végső formába öntése azonban mindmáig várat magára. A múlt hét hétfőjén Ótátrafüreden tanácskoztak a szociális pertnerek, akikkel a szakszervezetiek megállapodtak, hogy az általuk követelt pontok melyikében hajlandók engedni, és melyek azok, amelyekben nem hátrálnak. Érthetően nagyobb kompromisszumkészséget várnak el a kormánytól. A szakszervezeti konföderáció vezetésének e heti, keddi ülését követő eléggé szűkszavú nyilatkozata szerint a jövő héten talán már megegyeznek. Miután a szakszervezetiek belementek abba, hogy készek elfogadni a kormány által jóváhagyott 13 százalékos munkanélküliséget, szeretnék, ha a kabinet nem kötné az ebet a karóhoz a viteldíj-kompenzáció költségtételként való elszámolására vonatkozó szakszervezeti javaslattal kapcsolatban, A szakszervezetiek szerint ugyanis ez a megoldás mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak segítene, de a pénzügyminisztérium nem akar engedni a kérdésben. A szakszervezetiek szerint gyenge az az érve, hogy egy ilyen megoldás megbontaná a jelenlegi adórendszert. Három megoldást is javasoltak, de szerintük a kormány inkább a „hogyan nem lehet"-re, mint ennek az ellenkezőjére keresi a választ. A szakszervezet továbbá kötelezni szeretné a kormányt a jövedelmiadó-rendszer olyan módosítására, amely garantálná, hogy sem a magánszemélyek, sem a vállalkozók adóterhei nem növekednek tovább. Érvük: a jelenleg hatályos adórendszer elfogadásakor még mások voltak a gazdasági viszonyok. Azóta emelkedtek a nominálbérek (és az árak is!) - az adófizetők magasabb adósávokba kerültek. Ha az adósávhatárokat megemelnék, az alkalmazottak kevesebbet fizetnének... Nyitott kérdés az is, hogy a létfenntartási költségek milyen arányú emelkedése esetén kötelezi magát a kormány a reálbérek emelésére. A szakszervezetiek már a létfenntartási költségek 5 százalékos emelkedése esetén indokoltnak tartanák a reálbérek emeléséről folytatandó tárgyalások megkezdését, a kormány ezt a határt 8 százalékban szeretné rögzíteni. A kormány óvakodik attól, hogy olyan intézkedésekre kötelezze magát, amelyek révén szavatolt lenne a reáljövedelmek 8 százalékos emelkedése... Az ellenérvek a szakszervezetiek részére ebben az esetben sem elfogadhatók. Óvatosságuk érthető, már csak azért is, mert a kormány a tavalyi Általános Egyezményt sem teljesítette. Igaz, a 95 százalékos teljesítést az összes korábbi egyezmény teljesítésének viszonylatában a legjobbnak minősíti. Ez tény, de azért azt is figyelembe kellene vennie az ilyen kijelentéseket tevőknek, hogy mi is az, amivel adós maradt a kormány. Mert az nem érv, hogy azért nem módosították a Munka Törvénykönyvét, mert kidolgozott javaslataik nem kerültek a parlament napirendjére. Mintha nem tudná ország-világ, hogy a kormány a parlament többségének támogatását élvezi... SZÁLKA ÉS GERENDA Terror nélkül Sem a terrorista merényletek, sem az állami terror nem huszadik századi eredetű jelenségek. Viszont a huszadik században kapott mindkettő egymást geijesztő negatív eszmei töltetet a fasizmustól és a kommunizmustól. Annak idején a francia forradalom elindította úgynevezett „első terror" és „második terror" történései számítanak a modern államterror első, a valós vagy vélt politikai ellenfelek igazi vagy feltételezett összeesküvésének a leleplezésével indokolt pusztításának. Ennek a folyamatos államterrornak az eredménye lett, hogy Franciaországban szinte eltűntek a nemzetiségek. Nyelvük megtartó erejét tömegesen már csak a Pireneusok spanyol,és francia oldalán élő baszkok szerveződései mutathatják ki. Ugyanakkor maguk a polgári forradalmukra oly büszke franciák szeretnek az európai politikai vitafórumokon megfeledkezni, hogy mostanság (ezzel az időhatározóval két évtizedet jelölök) jelentkeztek a franciaországi nemzetiségek minden múltbeli sérelmük tudatosításával felismert jogaikért. Hogy milyen arányban befolyásolja a mai francia politikusokat az. Európa zöldasztalainál képviselt, a közép-európai nemzeti kisebbségek sorsát a sajátjaik eddigi sorsához hasonlóvá tevő szándékában ez a társadalmi jelenség, nem lehet pontosan tudni. Ahogyan Franciaország érintett a baszkok és a korzikaiak szélsőségeseinek terrortámadásaiban, ugyanúgy érintettek a spanyolok. Nagy-Britannia küzd az északír terrorizmussal, Németország az idegengyűlölet és a rasszizmus motiválta terrorcselekményekkel, Törökország a kurdok baloldali szélsőségeseivel. Ide sorolva a délszláv háborút, a csecsen-orosz konfliktust gerjesztő állami és egyéni terrort, bizony megállapítható, hogy a nemzetek, a nemzeti kisebbségek, az etnikumok jogainak kiköveteléséhez Európában is sokan nyúlnak a terror eszközeihez. Ezekre a tényekre figyelve tekintem tartalmában mélyen igazságtalan állításnak, miszerint a Magyarország határain kívül élő magyar nemzeti kisebbségek potenciális veszélyforrásai Közép-Európának. Meggyőződésem szerint a magyarok részéről aligha. Olyan politikusok terjesztik ezt, akik a demokráciát csak nemzeti alapon tudják elképzelni, s minden nemzeti kisebbségi jogkövetelést az állampolgári jogok körébe utalnak. Empirikus úton talán már sohasem lesz megállapítható, milyen szerepe volt és van a köreinkben tapasztalható politikai türelem, a demokratikus „harcmodor" létrejöttében a megjelenésekor kevesek által olvasott, de sokak által vitatott Csoóri Sándor-esszének, amit Duray Miklós Kutyaszorító című könyvének első kiadása elé írt. Azóta többször is megjelent, s biztos vagyok benne, hogy a szlovákiai magyar értelmiség és politikai elit gondolkodását egy szellemi kapcsolatlánc erős láncszemeként ma is befolyásol ja. Nekem a magyarellenes államnyelvtörvényt indokló eszmefuttatásokat juttatták eszembe Csoóri sorai: „ Mert a bűnt újra és újra bűnnel indokolni: a bűnösök logikája. Azoké, akik nem képesek megszakítani a rossz pályára tért folyamatokat. " Aligha tévedek, ha állítom: ennek a gondolkodásmódnak az ellenkezője óvja meg a szlovákiai magyarokat attól, hogy a terrorizmus eszközeihez nyúljanak. Mert Apponyit és a bécsi döntést azok emlegetik minduntalan, akik a másik bűneit keresik önigazolásul mai bűneikhez. Ezért is vallana romlott gondolkodásmódra, ha Trianon után és a kitelepítéskor, deportáláskor elszenvedett sérelmeinket emlegetve, jogainkért erőszakkal lépnénk fel. A kommunista diktatúra lélektorzító közegére kivetítve Csoórinak igaza volt, amikor állította: a szlovákiai magyarok azért nem lépnek arra az útra, amelyen a baszkok és az írek járnak, mert az egymás irányában táplált gyanakvás megakadályozza a szervezkedést, gátolja az egységet. Ugyanakkor: a társadalomlélektani elemzésekkel indokolható akkori viselkedés a társadalmi rendszerváltozás csehszlovákiai és magyarországi békés folyamatában megkaphatja a felmentést. Mert nincs olyan demokrácia Európában, amely bármilyen alapon rábólintana a terrorizmusra. A terror- legyen az állami vagy egyéni - felfüggeszti az alapvető humánumot, megsérti az egyén szabadságjogait, elkövetői magukra nézve nem tekintik érvényesnek a demokráciát, a jogrendszert, legkevésbé az örök erkölcsi értékeket. Nem mondanék igazat, ha tagadnám: félek attól, hogy valahol, valakinek eszébe ötlik egy sátáni gondolat, mindazt tapasztalva, amit a mai bűneiket a valamikor ellenük elkövetett bűnökkel indokló szlovák politikai körök művelnek a szlovákiai magyarokkal. Ebben a kérdésben pacifista és erőszakelienes vagyok, s talán nem egyedül.