Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-19 / 15. szám, péntek

1996. január 17. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó Í 149 I Szociális reform régi adatok alapján A szociális szféra transzformációjának koncepciója bőbeszédű ugyan, de semmiféle feleletet nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miképpen alakul a gazdasági és szociális rendszer viszonya. A fentieket Július Brocka jelentette ki kedden annak a dokumentumnak a margójára, amelyeta napokban vitatnak meg a parlamenti képviselők. A dokumentumot a kormány január végén hagyta jóvá, és Július Brocka volt munka- és szociális ügyi miniszter szerint hatékonyabb lenne, ha az egész társadalmat érintő anyagot mindenki számára érthető nyelven írnák meg, s a polgárok nyilvános vita keretében mondhatnák el róla véleményüket. Hasonlóképpen, mint a Munka Törvénykönyve, illetve a szabadságok egy héttel való meghosszabbítása esetében volt, jóllehet ez utóbbi probléma is'teljesen feledésbe merült. Brocka bírálta, hogy a dokumentum előterjesztői régi statisztikai adatokbői indultak ki, amelyeknek már kevés közük van a valósághoz. A SME kérdésére, vajon alátámaszthatja-e, hogy a kormány ilyen gyerekes hibát követett el, Brocka bemutatta azokat a statisztikai adatokat, amelyekre a szociális szféra transzformációs koncepciójának kidolgozói támaszkodtak. Ez például évente 82 ezer újszülöttel számol, miközben tavaly is csak 66 ezer született. A feltüntetett lakossági növekedés, vagyis hogy 2050-ig egymillióval növekszik az ország lakosainak száma, az utóbbi 3 év népszaporulati adatai alapján csak illúzió. SME Panaszok Nazranyból „Parancsot adtak, hogy szálljunk ki a repülőgépből, majd szálljunk be a milicisták által kísért autóbuszokba. Amikor rákérdeztünk, hová megyünk, azt válaszolták: »Nazranyba«. Hiába tiltakoztunk. Ilyen durván sértették meg az orenburgi munkára kötött szerződésünket. Szörnyű körülmények között laktunk - tízen voltunk három kis helyiségben. A nyitrai alkalmazottaknak tisztességes volt a szálláshelyük. Bennünket Eder igazgatónk becsapott. Nem-fizették ki idejében a bérünket...!" - tartalmazza a Nagymihályból a Práca szerkesztőségének címzett levél, amelynek írói reagáltak a nazranyi építők élet- és munkafeltételeiről írt cikksorozatra. A 34 szerencsétlen embert Ján Grajciar Pavlovce nad Uhom-i magánközvetítő toborozta az eperjesi Stavmont cégnek, amely a Nyitrai Magasépítő Vállalat szállítója. A visszhanghoz csatolták annak a levélnek a másolatát, amelyet M. Čmelo felesége írt a Stavmont igazgatójának. Práca, STANISLAV VANČO Mintegy 300 ezer rászoruló A múlt év szeptemberétől működik Szlovákiában az a kormánymegbízott által vezetett intézmény, amelyet a segítségre szorulók problémáinak megoldása céljából hoztak létre. Feladata azon állami és nem állami intézmények tevékenységének koordinálása, ellenőrzése és támogatása, amelyek a rászorulóknak nyújtanak valamilyen segítséget. A polgár elsősorban munkanélküliség következtében kerülhet a szociálisan rászorulók kategóriájába, de egyéb okból, például természeti katasztrófa következtében is. Ebbe a csoportba tartoznak a kábítószer és a játékautomaták rabjai, a börtönből szabadultak, a hajléktalanok stb. is. A kormánymegbízotti tisztség létrehozására hozott javaslat kidolgozásakor, tavaly júniusban 300 ezerre becsülték a lehetséges „ügyfelek" számát. Abban az időben ugyanis közel 280 ezer szociális segélyből élőt tartottak nyilván. A munka- és szociális ügyi minisztérium legújabb adatai a tavaly novemberi helyzetet tükrözik: akkor 268 241 személy élt szociális segélyből, közülük 144 225 munkanélküli (a becslések szerint 1989-ben a számuk mintegy 70 ezer volt). Az illetékesek szerint az állam segítségére szorulók száma fokozatosan csökkenni fog. Národná obroda, ANNA ČAPKOVÁ BUGAR BELA: Az érem másik oldala válasz Mács Józsefnek KOMMENTÁRUNK Nem szokásom olvasói levelekre válaszolni, de a tegnapi „Ha három, húzzon négyfelé?" című levél esetében úgy döntöttem, kivételt teszek. Tisztelem és becsülöm mindazokat, akik véleményüket nem rejtik véka alá, hanem nyíltan az ember szemébe merik mondani. Sokan tanúsíthatják, hogy az MKDM központi irodája ilyen esetben is nyitva van előttük, még akkor is, ha Mács úr esetében történetesen az Együttélés egyik korábbi járási aktivistájáról van szó. Ami a szilveszteri „tévészereplésemet" illeti: egyetlen célja volt,jelezni a szlovák polgárok felé, hogy - ellentétben a kormánykoalíciós állításokkal - mi nem vagyunk az ország ellenségei, tiszteljük kultúrájukat, de ugyanezt elvárjuk a szlovákoktól is. Ön, Uram, az írásában többszörösen téved: - téved abban, hogy az államnyelvtörvény elvárásait látta teljesülni 1995 szilveszterének éjszakáján, hiszen a szlovák „zenekar" magyarul énekelt közvetlen éjfél előtt; - második tévedése abban rejjik, hogy szereplésemet („úgy szerepeltetik Őt, s mindig Őt...") „a szlovák nacionalisták" igyekezetével köti össze. Ön ezek szerint nacionalistának tekinti az Új Szó, a Sme, a Národná obroda, a Pravda... napilapokat, a Twist, Fun és Szabad Európa Rádió adásait, a Jobboldali Blokk által Nyitrán, Losoncon, Besztercebányán szervezett kerekasztalbeszélgetéseket (ahol velem együtt A. Nagy László is részt vett), illetve akár Milan Markovié show-át; - harmadik tévedését én inkább baklövésnek tartom, hiszen Ön kiskorúsította a szlovákiai magyarokat. A közvélemény-kutatások eredményeit, melyek szerint az MKDM a legtámogatottabb a szlovákiai magyarok között, Ön annak tulajdonítja, hogy a magyarok befolyásolhatók, hiszékenyek, és félnek őszintén válaszolni. Én ezt visszautasítom azoknak a szlovákiai magyaroknak a nevében, akik nem féltették munkahelyüket akkor, amikor nyíltan kiálltak iskoláink mellett; - az ön által idézett Slota-mondathoz csak annyit: megosztási kísérletek voltak, vannak és lesznek, de az MKDM ezeknek nem lesz okozója, sőt minden lehetséges eszközzel megakadályozza a Magyar Koalíció megosztását, ez viszont nem jelentheti azt, hogy a választóink érdekeit nem szolgáló megnyilvánulásokat ne korrigálnánk; - a komáromi nagygyűlés nem területi autonómiát fogadott el, hanem az alkotmányos jogállásnál leszögezte: „a magyarság politikai alanyiságát... a Magyar Koalíció képviselői által megfogalmazott alkotmánytörvény-tervezet szerint kívánja kifejezni" ez pedig a kultúra, művelődés autonómiáját és a helyi önkormányzatok jogköreinek, valamint a regionalizmus alapjainak megerősítésétjelenti; - a dél-tiroliak területi autonómiájának mai formája nem 20, hanem több mint 40 év munkájának az eredménye, azzal a „kis" különbséggel, hogy ott a két szomszédos ország ebben megegyezett, ami, ugye, nem történt meg Szlovákia és Magyarország esetében. Ne feledjük, amíg itt néhányan az asztalt verik, addig a szlovákiai magyarok aránya fokozatosan csökken: az 1961-es népszámláláskor még 12,4 százalék volt, ma már csak 10,8 százalék. A magyarságtudatot nem hangzatos követelésekkel, hanem a kultúra és oktatásügy önigazgatásával lehet megerősíteni. A „realistább álláspont" nekem azt jelenti, hogy ugyan egyetértek Önnel abban, hogy „nekünk már nincs hova hátrálnunk", de én azt is látom, hogy ugyanakkor alternatív óvodák jöttek létre, hogy a magyar gyermekek 27 százaléka jár szlovák iskolába, hogy az általunk lakott vidékeket gazdaságilag meggyengítik, s hogy növekszik a bizonytalanság és a félelem. Mindezek leküzdéséhez már nem elegendő az, ha politizálásunkban merev álláspontra helyezkedünk. Elveinkhez, politikai és erkölcsi értékrendünkhöz ragaszkodva kell nagy szavak és melldöngetések nélkül politizálnunk. Rózsaszín Párducok Mintha az orosz katonai vezetés nem tudná eldönteni, mi a fontosabb számára: Jelcin lejáratása vagy saját csúfos vereségei után annak bizonyítása, hogy képes feladata ellátására. Az iraki háborúban vereséget szenvedett az orosz haditechnika, az afganisztániban és a csecsenben a Rózsaszín Hadsereg, s a kis dagesztáni faluban az elit alakulatok. Az, hogy az orosz kommandósok három nap alatt nem voltak képesek felőrölni 250 csecsen terrorista ellenállását, természetesen nem azt mutatja, hogy a hadsereg ilyen gyenge, hanem azt, hogy vezetése ennyire nem képes eldönteni, mit is akar. Szóvivőjük azzal magyarázta a harcok elhúzódását, hogy „sebészeti beavatkozásról" van szó, a túszok életének megmentése érdekében. Súlyos kritikája ez az orosz sebészetnek. A nehéztüzérség és a helikopterek fedélzeti gépágyúinak bevetése orvosi gyakorlatra lefordítva ugyanis körülbelül olyan kifinomult, mint egy konyhakéssel, baltával s lombfűrésszel végrehajtott amputáció. Nemcsak a várható további túszdrámák kimenetele szempontjából, de a világ jövője felől nézve is rendkívül nyugtalanító az orosz vezetés következetlensége. Sem a túszok, sem a terroristák nem tudhatják, mire számíthatnak egy következő tragédia során. Hogyan tudhatnánk akkor azt, hogy egy remélhetőleg csupán esetleges világválságban hogyan viselkedik ez a vezetés, amelynek kommandós Rózsaszín Párducai vesztettek ugyan a Magányos Farkasokkal szemben, de amely az egész világ elpusztításához elegendő nukleáris erőt birtokol? Hosszú volt az út, amely Sztálingrádtól Pervomajszkojéig vezetett, de a kis falu könnyen válhat fontos útjelzővé, amelyre úgy emlékszünk majd, mint az orosz hadsereg és a politikai vezetés külső és hazai tekintélyét egyaránt mélyen megrendítő esemény helyszínére. BARABÁS T. JÁNOS Homokszemek a szavazógépben Három dolog holtbiztos a holnapi palesztin választásokkal kapcsolatban: nagyon magas lesz a részvételi arány, Jasszer Arafatot választják meg államfővé, a nemzeti tanácsban elsöprő többsége lesz az El-Fatahnak. Ezen kívül minden más kérdéses, bizonytalan, sőt veszélyeket rejt magában. Mi lehet veszélyes egy ilyen látszólag tiszta helyzeten? Vegyük sorjában. A várható magas részvételi arány annak az eufóriának köszönhető, amelyet az idézett elő, hogy Izrael állta a szavát, és kivonult a ciszjordániai palesztin városokból. Ennek hatására tett le a Hamász és néhány kisebb, de hozzá hasonlóan veszélyes szervezet arról a tervéről, hogy a választások bojkottjára szólít fel. A magas részvétel ugyanis önmagában egyértelmű vereségüket jelentené. Mivel azonban nem csinálhatnak teljes hátraarcot, mert ez végleg a vesztüket okozná, annyit azért bejentettek, hogy sem közvetve, sem közvetlenül nem vesznek részt a szavazáson. Ugyanakkor nem akarják magukat teljesen kizárni a legális hatalomból, így függetlennek mondott jelölteket indítottak és támogattak. Ezt Arafaték akceptálták, cserébe megszerezték a Hamász ígéretét, hogy nem zavarják meg a választások menetét, vagyis nem hajtanak végre terrorakciókat a kampány és a voksolás idején. Kérdéses azonban, hogy a Mérnök néven ismeri terrorista meggyilkolása után a szélsőségesek tartják-e a szavukat. ígéretük megszegéséhez vezethet az is, hogy a zsidó telepesek s egyáltalán a zsidó jobboldal tiltakozó akciókat szervez már ma estére és holnapra. Ezek elsősorban Kelet-Jeruzsálemre és Hebronra összpontosulnak. Jeruzsálem arab részében komoly gondot okozhat, hogy ä postahivatalokban lesznek a szavazóhelyiségek, viszont azoknak közben normálisan üzemelniük kell, ami egyértelműen arra ösztönözheti a zsidókat, hogy akadályozzák a voksolást. Arafat biztos győzelme sem értékelhető csak pozitívumként. Egyetlen ellenfelének, a 73 éves Szamiha Halil asszonynak, az ismert szocialista beállítottságú emberjogi aktivistának, a palesztin-izraeli megállapodás ellenzőjének minimális esélyeit is kérdésessé tette a neme. Mert azok a fundamentalista muzulmánok, akik Arafat ellen akartak szavazni, mégis inkább rá adják le voksukat, semmint egy nőre. {gy tehát Arafat számára az lehet majd a gond, hogy túl sok szavazatot kap, mozgástere azonban behatárolt lesz. Bizonyos gátakba fog ütközni az államfő annak ellenére, hogy mozgalma, az EI-Fatah kényelmes többségben lesz a parlamentben. Az első próbát pedig rövidesen ki kell állnia, hiszen az Izraellel kötött megállapodás értelmében kél hónappal megalakulása után a képviselő-testületnek semmissé kell nyilvánítania a palesztin nemzeti charta azon cikkelyeit, amelyek kétségbe vonják Izrael Állam létjogosultságál, s ebből kifolyólag megsemmisítését tűzik ki célul. Egyáltalán nem biztos, hogy a Fatah-tagok mindegyike támogatni fogja ezt a lépést, márpedig a határozat elutasítása Arafat bukását s az egész palesztin-izraeli egyezség annullálását jelentené. Ezek a látszólag apró homokszemek meg-megcsikorgatták az olajozottnak hitt szavazógépezetel, Arafatot és táborát olyan lépésekre késztették, amelyektől egyébként egy biztos befutó nagyvonalúan eltekinthet. Gondolok itt az őket bíráló sajtó elleni támadásokra, illetve újságírók, emberjogi aktivisták letartóztatására. A külföldi megfigyelők közbenjárására a „tetteseket" ugyan szabadlábra helyezték, a lapok elleni szankciókat is feloldották, de ki tudja, mit hoz a jövő? Hiszen ezek a homokszemek könnyen okozhatnak üzemzavart a legális palesztin közigazgatási rendszerben is, s nem kizárt, hogy Arafaték esetleg ismét keményen lépnek fel. Bár ennek esélyét lényegesen csökkenti, hogy az arabok között a palesztin nép a legfelkészültebb a demokráciára. AHOGY ÉN LÁTOM A mindentudó állam diszkrét bája Hét-nyolc esztendeje még általában természetesnek tekintettük, hogy a kommunista párt járási bizottsága a postagalamb-tenyésztők alapszervezetének évzáró taggyűlésére is rendre kiküldte aktivistáját. És az egységes földművesszövetkezet zárszámadó közgyűléséről, az írószövetségi tanácskozásokról, az ifjúsági szervezet gyűléseiről vagy a tantestületi konferenciákról sem hiányozhatott sohasem az elvtársi szem és fül. Alaposan meg volt csinálva a tájékoztatási hálózat, és megbízhatóan ki volt számítva, hogy a szocialista átlagkeresetből milyen bútor, milyen szórakoztató elektronika és hány pár cipő kerül az átlagpolgár panelotthonába. Azt is szemmel tartották, mettől meddig terjedt az átlagostól, való eltérés, és mindig megtalálták a módját, hogy a többre törekvők érezzék: rajtuk a társadalom vezető erejének a tekintete. Hat esztendeje nagyot fordult a világ. Igaz, véres verejtékkel, de megkezdődött a polgári társadalom építésé, és addig már eljutottunk, hogy olyan társaságokban, amelyeknek tagjai adnak magukra, nem illik azzal érvelni, hogy „mindenkinek egy gyomra van". Kimondva - kimondatlanul „A tulajdon szabaddá tesz" lett a „menő" jelszó. Van, akinek ezt követve sikerült szabaddá válnia, van, akinek csak a munkaereje maradt meg tulajdonként. Vagy el tudja adni, vagy nem. Mielőtt bárki azzal kezdene gyanúsítani, hogy én itt most a „mindenkinek egy gyomra van" tétel jegyében nosztalgiázok, gyorsan leszögezhetem: jó, hogy úgy fordult a világ, ahogy fordult. Ahogy régebben volt, az bebizonyította magáról, hogy fejlődésképtelen. A bajt az jelenti, hogy pechesek vagyunk, és Szlovákiában az ország vezetői az „egy lépés előre, két lépés hátra" elvhez igazodva próbálják kormányozni az országot. Az ország lakosságának polgárosodásra hajlamos részét a szó szoros értelmében megdöbbentette a hír: olyan törvénymódosítást készített elő a kormány, amelyet ha elfogad a parlament, teljesen ellehetetlenülnek az alapítványok. Pontosabban: az állam ellenőrzése alá kerülnek, hivatalnokok prédájává válnak. Becslések szerint körülbelül tízezer alapítvány működik Szlovákiában. Egy részüket külföldi tőke működteti, nagyobbrészt azonban olyan embereknek köszönhetik a létüket, akiket „a tulajdon szabaddá tett". Tehát megengedhetik maguknak, hogy pénzük egy részét a legkülönbözőbb célú alapítványokra fordítsák. Szögezzük le, hogy az esetek döntő többségében nem kelet-európai vagy balkáni értelemben vett jótékonykodásról, könyöradományokról van szó. Az alapítványtétel jogi alapjait még a fordulat utáni kormányok és parlamentek vetették meg, és ezeknek a testületeknek az volt a filozófiájuk, hogy „egy sziget éhező lakosságának nem azzal kell segíteni, hogy ingyen halat osztogatnak, hanem azzal, hogy az embereket megtanítják halászni." Az alapítvány tételre vonatkozó jogszabályok értelmében a ,jótékonykodókat", tehát az alapítványtevőket anyagilag érdekeltté tette az állam. Ennek legkézzelfoghatóbb megjelenési formája, hogy a jómódú, netán kimondottan gazdag emberek, vállalatok az alpítványba áramoltatott pénzt levonhatják az adóalapjukból. Az alapítványokra az. jellemző, hogy az államtól függetlenül működhetnek, abból a minden polgári társadalomban tiszteletben tartott alapelvből kiindulva, hogy vagyonával mindenki szabadon rendelkezik. Nincs róla statisztika, hogy a Szlovákiában működő kb. 10 ezer alapítványnak köszönhetően hány fiatal szakembert képeztek tovább a fejlett nyugati országokban, hány iskolát működtetnek az ország határain belül, hány könyvet adtak ki, hány környezetvédelmi tervel hajtottak végre abban az időszakban, amikor az állam - nálunk elsősorban a szegénység miatt - számos területről kivonul. Érdemes lenne ilyen statisztikát kidolgozni. A jelenlegi kormány eddigi magatartását, filozófiáját tekintve teljesen logikus, hogy bekövetkezett az a pillanat, amelyben a hatalom birtokosai kimondták: ha nem államosítjuk is, de legalább állami ellenőrzés alá vonjuk az alapítványokat. A vérszemet kapó szlovák nacionalisták legalább 1990 tavaszától továbbra is az állam mindenhatóságának bűvöletében élnek, 1993. január l-jétől pedig nyakló nélkül érvényesítik is ezt a szemléletet. A minisztériumi csinovnyikok tudni akarják, hogy az alapítványok pénzén mit tanulnak a diákok, milyen szellemű regényt írnak az írók. Netán még azt is tudni akarják, hogy komponálás közben mire gondol az alapítványi pénzből élő zeneszerző. Ha ez így megy tovább, teljesen bezárul a kör, és ott folytatódik minden, ahol a kommunisták 1989 őszén abbahagyták.