Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-19 / 15. szám, péntek

6 I ÚJ SZÓ KULTÚRA 1996. január 19. A HETVENÖT EVES MÉSZÖLY MIKLÓSNAK SZERETETTEL A pátriárka dicsérete • lm— • Mészöly Miklós sokrétű és gazdag életműve hosszú ideig provokálta a konzervatívabb irodalmi közízlést, s neve a hatvanas és hetvenes években a kísérletező író szinonimájává vált. Pedig a ma hetvenöt éves író csupán a szűkkeblű és kirekesztő hagyományértelmezést utasította el, a kötelező, a hivatalosság által szentesített kánonokat és normákat, amelyek a magyar irodalom spontán alakulását és korszerűsödésének folyamatát hátráltatták, az alkotás szabadságát pedig gúzsba kötötték. Művészi és emberi megvesztegethetetlensége ugyanakkor olyan tekintélyt kölcsönzött személyének, amellyel kevesen dicsekedhettek kortársai közül. Hogy a modern magyar irodalomnak nem egyetlen, hanem több hagyománya Prikler László felvétele van, s hogy a magyar irodalom mindig olyankor termett jelentős műveket, amikor együtt lélegzett a világirodalom fő áramlataival, köztudott volt persze azelőtt, a korlátozott írói szuverenitás évtizedeiben is, csak éppen beszélni nemigen lehetett róla, vagy ha igen, akkor is szájzárasan. Mindez, szerencsére, a múlté már, és ma már bizonyára egyre kevesebben értik, hogy Mészöly Miklós művei miért ingerelték annyira a hajdani pártideológusokat. A mai olvasó, feltehetőleg, semmi kivetnivaló allegorizálást nem talál az író Az ablakmosó című színdarabjában, amelyet néhány előadás után betiltottak, vagy esszéiben, amelyekben semmilyen tekintélyt nem tisztelő következetességgel nézett szembe irodalmi-művészeti kérdésekkel és történelmi mítoszokkal és babonákkal. Persze Mészöly Miklóst elsősorban prózaíróként tartja számon a közvélemény. Ma már talán senki sem vitatja, hogy egy személyben összegző és a magyar irodalomban újdonságszámba menő epikai eljárásokat meghonosító író. Szentkuthy Miklós volt az első magyar író, aki még a két világháború között a legradikálisabban fordult szembe a magyar próza anekdotikus, történetmondó hagyományaival, de ennek a hagyománynak alighanem Mészöly Miklós adta meg a kegyelemdöfést. Az atléta halála, a Saulus, az Alakulások, a Nyomozás, a Pontos történetek, útközben és végül a Film című kisregényeivel. Ami az 1976-os Film után következett, talán még a híveit is meglepte egy kicsit. Az író „nem tért meg", nem lett Paulusból Saulussá, vagyis avantgárd íróból tradicionalistává, ám kétségtelenül ekkor került érdeklődésének homlokterébe az az elsüllyedt „magyar glóbusz", amelyet a vidéki kúriák és kisvárosok miliője őrzött meg sokáig. Az epikum jelentősége ismét megnövekedett Mészöly Miklós prózájában, jóllehet ennek továbbra sem volt semmi köze az anekdotához vagy a lineáris, poénokra kihegyezett cselekménybonyolításhoz, annál több a történelemhez, a mítoszokhoz, családi legendákhoz, emléktöredékekhez, mindahhoz, ami végigsöpört e században tájainkon. Egymás mellé illesztett, cselekményszálra nem felfűzött történetek áradnak kisprózáiból, s mélyükön földereng e század megannyi tragikus vagy tragikomikus magyar kínkeserve, balhite, botlása és esendősége. Novelláiban, elbeszéléseiben, kisregényeiben a hagyományos realizmus eszközeivel, s rendkívül gazdaságos és érzékletesen pontos stílussal megjelenített hősök és antihősök kerülnek párbeszédhelyzetbe egymással, a történelemmel vagy azzal, amit jobb híján sorsnak vagy végzetnek hívunk. Amikor Mándy Iván utolsó interjújában Móricz Zsigmondot nevezte meg Mészöly Miklós egyik lehetséges elődjének, meghökkentem egy kissé, de aztán hamar beláttam, hogy itt szó sincs nyelvbotlásról. Az pedig talán szentségtöréssel is felér, hogy Mészöly Miklósnak az elmúlt két évtizedben publikált kisprózái (hogy a rend kedvéért néhányat említsek is: Szárnyas lovak, Lesiklás, Magyar novella, Megbocsátás, Merre a csillag jár, Sutting ezredes tündöklése, Családáradás stb.) nekem sokszor még Jókai Mórt is evokálják, persze azt, ami Jókaiban maradandó, s nem a romantikus Jókait. De főleg az imádott Krúdyt. S bizonyára még sok mindenkit halhatatlanjaink közül. Mészöly Miklós világirodalmi rangú író (sok nyelvre le is fordították a műveit), mégis nagyon magyar író ugyanakkor. Úgy, ahogy Márquez is latin-amerikai. Mészöly Miklóst ma már aligha vádolja bárki is gyökértelenséggel, hiszen nagyon kevés kortárs magyar író ereszti a gyökereit olyan mélyre a magyar irodalom hagyományaiba, mint ő. Viszont az is igaz, hogy nagyon kevesen alakították át a magyar epika arculatát olyannyira, s honosították meg a korszerű epika eszköztárát irodalmunkban, mint ő. Reméljük, a Családáradással még nem mondta ki az utolsó szót. Hiszen minden új könyve a magyar irodalom nagy eseménye. GRENDEL LAJOS BESZELGETES MÉSZÖLY MIKLÓSSAL „Emberibb lett a kézfogásunk" Műveinek és esszélnek eszmefuttatásaiból ismert bölcs higgadtság sugárzik a hetvenöt esztendős Mészöly Miklós lényéből. Együttgondolkodást elvárva képes megjárni gondolati mélységeket a fehér asztal melletti meghittségben éppúgy, mint fogadások személyét körülvevő fárasztó nyüzsgésében, s beszélgetőpartnerével a legcsekélyebb törés nélkül tudja folytatni, pont ott, ahol abbamaradt, a szüntelenül megszakított interjút, a figyelem elől csendes folyosói zugba menekülve. Irodalom, film, történelem és létbölcselet egymásba játszó modellalkotásába illeszkednek pontosságukkal a fesztelen társalgás közben elhangzó szavai is. Túlmutatnak a „köznapi beláthatóságon". Művészi-gondolati látásmódjának meghatározó vonása - Thomka Beáta, a Mészöly Miklósról szóló első elméleti igényű, a Kalligram gondozásában megjelent „alternatív monografikus vázlat" szerzőjének meghatározása szerint - „a XX. századi korérzékenység". Mészöly Miklós még 1970-ben a Kritika hasábjain megjelent Naplójegyzetében azt írta, hogy „a kor legmagasabb rendű közérzete, a szociális nemcsak megmutatkozni akar..." Vajon miként tekint erre a megjegyzésre a mészölyi korérzékenység ma, nagy horderejű társadalmi változásokat megélve? - Mindenekelőtt úgy, hogy nem rekedhetünk meg a napi szinten, egy feszített lelkiismereti kérdésként kell, hogy munkáljon, az egyesben éppúgy, mint társadalmi egészben. Ez a közérzet, ennek aktivizálása nagyon sokáig aludni kényszerült bennünk, mert a külső körülmények nem engedték meg, hogy szabadon kifejezésre jusson. Erről rengeteg ember számolhatna be mint belső keserűségről. Az írónak nemcsak kötelessége, hanem szép lehetősége is, hogy erről a hallgatás éveiben is tud nyomot lagyni az írásaiban, és ezek átvészelik az időt. Én és számos korársam végül is nem hallgattunk :zekben a hallgatásra ítélt évekjen, szűkebb körökben, szűkebb órumokon és az íróasztalfiókian mi igenis azsúrban voltunk \i emberi szenvedéstörténettel, imi ebben a térségben lejátszóiott, és ha most szabadon szólíatok róla, hát ez gondolom, a egmagasabb belső kielégülés ;rzésével tölthet el bennünket. - A mára lefordítva ezt a kérdést, miben érhető tetten a szociális emelkedettség? - Úgy hiszem, a szorító mindennapi szociális gondok ellenére nem érezzük annyira elhatározónak, hogy jelen pillanatban indulatokkal feszüljünk neki bizonyos problémák megoldásának. Közelebb kerültünk egy lépéssel a megértés irányában. Tehát ebből a szempontból megemelt értelmet nyert ez a régi megjegyzésem, magasabb szinten tudunk és merünk egymásnak igazat mondani, és nem politikába és áttételekbe burkolni szavainkat. Erről vallanak pozsonyi, prágai dialógusaink egyaránt. Boldog vagyok, hogy indulati töltést tartalmazó kérdésekről emberként, nyíltan, szabadabban tudunk szót váltani, gondolatot cserélni. Az én szemléletemben mindenképpen előreléptünk. Nem hibák és problémák nélkül; nagyon nehéz út áll még előttünk, de tisztább, emberibb lett a kézfogásunk. - Szociális értelemben vett kulturálódás és szociális feszültség viszont együtt van jelen mindennapjainkban. - Az előbb elmondottak azonban, szerintem bizalmat ébresztenek, hogy ezeknek a leküzdésében a felhasznált eszközök mégiscsak finomodtak valamelyest. Nem úgy vagyunk elégedetlenek, hogy a következő pillanatban csoportokba verődjünk össze és szabadcsapatot szervezzünk egy jövendő egymásra förmedéstől hajtva. Tehát a békülés, az emberi lélek és mentalitás békülékenyebb problémakezelő és elintéző eszköztára mégiscsak gazdagodott. - De ott van a balkáni tűzfészek, amit egy történész roppant találóan úgy jellemzett, hogy a jelent utolérte a múlni nem akaró műit. - Hát igen. Európának a legellentmondásosabban zúgó térsége ez, amely a felgyülemlett és oda beszorított elintézetlen indulati és politikai problémák szinte egész statisztikailag összegyűjtött góca. De ne feledjük, a Balkán példát is statuál, ami nemcsak bennünket csitít, hogy hátrább az indulataink gyúlékony avarával, hanem látjuk, a tágabb világ és az egész európai politika is szorongva keresi és próbálja oldani azt a katasztrófa árnyékéban zajló kibékíthetetlenséget. Tehát mellettünk áll egy intő példa, mely arra figyelmeztet, hogy ezt az utat elkerüljük, mert megvan a lehetősége annak, hogy futótűzként a mi térségünket is elérje. - Megnöveli-e mindez a kisebbségi irodalomnak mint adottságnak a szerepét? - Szerepét és feladatkörét. Majdnem hogy egy messiási gondolat továbbéltetésének felelőssége hárul a kisebbségekre. Hogya maguk emberileg teljesen természetes és jogos aspirációjú világát abban a keretben tartsák, amely nem robbantó anyagként kerül be az európai politika erőterébe. A kisebbségeknek egyrészt a léte, másrészt a szelleme és erkölcse, magatartása, szuggesztiója soha fontosa bb nem volt talán, mint ma. Itt nem egyszerű sorsbelenyugvásról van szó, hanem példaszerű elviselésről és szembenézésről a történelemmel. - A történelem Mészöly Miklós felfogásában a szellemi-erkölcsi megújulás ösztönzője. A nemzettudatról szóló Mészöly-esszé erről nemcsak elemzésekben gazdag látleletet ad, hanem szinte ajánlatrendszert is nyújt - A múltat faggatva azt igyekeztem végig- és körüljárni, hogy a különböző időszakokban táplált és magunkból kihordott nemzeti aspirációknak az útján hányszor fizettünk rá. Vallom, hogy a múltunkat erkölcsi iskolának és politikai tanulságok forrásaként kell felfogni. Mi a múltunk következményeit nagyon jól ismerjük, saját bőrünkön tapasztalva vagy egyéb kihatásaiban. Okosabbak kell hogy legyünk a múltnál. Mert egyébként a hibaismétlésnek, a tudatos hibaismétlésnek egy olyan pályájára csúszunk, amely szüntelenül fogva tart bennünket. Az egyik hibaismétlés követi a másikat. Tehát a történelmi ráfizetéseknek a sorozatát magunkban vagy feldolgozzuk, vagy újraprodukáljuk. Nincs más útja az emberi történésnek. Ezért a múlt hibás lépéseinek a korrekciójában kell gondolkodnunk. - S közösségi óhaj és születésnapi jókívánság, hogy ebben a Mészöly-életmű, még tovább gazdagodva, „kivételes korérzékenységével" szellemi erőforrást jelentsen. KISS JÓZSEF í ANTENNA Hyppolit, a lakáj Talán nincs is magyar tévénéző, aki ne ismerné azt a szatirikus vígjátékot, amelyben Schneider úr, a fuvarozó egyik napról a másikra hirtelen feltör, s gyökeresen megváltozik az élete. Főleg, mert felesége úgy dönt, ő sem akar lemaradni az előkelő, operába járó pesti hölgyismerősei mögött, és grófi lakájt szerződtet, tartva magát ahhoz, hogy jobb körökben ez a módi. Meg is érkezik a szigorú, tiszteletet parancsoló, az etikettet megkövetelő lakáj, Hyppolit, s ettől kezdve minden a feje tetejére áll Schneider úréknál. Történik mindez Székely István rendező 1931-ben forgatott filmremekében, a Hyppolit, a lakájban, amelyet ezúttal a Duna Televízió tűzött műsorára - vasárnap 19.00-kor. Nem hiszem, hogy lenne valaki, aki legalább egyszer ne látta volna e klasszikus vígjátékot-bohózatot, a második magyar beszélőfilmet - ahogy annak idején nevezték - vagy legalábbis annak színpadi változatát. (A közelmúltban a Játékszín előadásában, Molnár Piroska főszereplésével sugározta a televízió.) Miért van az, hogy ha újra és újra megnézzük, mindig ugyanolyan önfeledten tudunk szórakozni a többször látott képsorokon, helyzeteken, dialógusokon? Talán mert a Hyppolit, a lakáj azok közül a régi magyar filmek közül való, amelyek típusfigurái örök emberi hibákat és gyarlóságokat fogalmaznak meg. S mert hőseit, az úrhatnám, a külsőségekben megújulni vágyó, a flanccal előkelősködni kívánó félművelt polgárasszony és a fotel puha öblébe (el)nyomott, asszonyszóra pattanó papucsférj, illetve a lakáj Don Quijote-i figuráját olyan halhatatlan komédiások keltették életre, mint Fenyvessy Éva, Kabos Gyula és Csortos Gyula. Aligha van ember, aki nem látta, mégis ajánlom újranézésre, hogy a sok akciófilm és selyempuha sorozat mellett el ne felejtsük, milyen volt az igazi mozi. (tallósi) í JÓ HÍR Madonna Pesten lesz Evita Újabb elismerés a magyar filmgyártásnak: az amerikai Alan Parker (Éjféli expressz, Madárka, Angyalszív) hat héten át Budapesten forgatja az 1996-os év megaprodukciójaként emlegetett Evitát. Nem ez az első hollywoodi nagyvállalkozás, amelyhez Magyarország biztosít élő hátteret, és bizonyára nem is az utolsó. Tengerentúli számítások szerint ugyanis még mindig olcsóbb Közép-Európában forgatni, mint hollywoodi díszletek között, vagy eredeti helyszíneken - valahol odaát. Arról nem is beszélve: a magyar filmesek komoly elismerést vívtak ki amerikai kollégáik körében, hiszen szakmai tudásuk már megkérdőjelezhetetlen. A legbonyolultabb feladatokat is hibátlanul megoldják. Ahogy azt Sipos Lászlótói, a Magic Media munkatársától, az Evita budapesti produkciós irodájának asszisztensétől megtudtuk: a film forgatását Londonban kezdte el a stáb, s Buenos Airesből érkeznek majd Budapestre. Hat hétig dolgoznak Magyarországon, beleértve több vidéki várost is. A szigorú hírzárlat azonban a forgatás utolsó napjáig érvényes lesz, hiszen a címszerepet alakító Madonnát és a Che Guevarát játszó Antonio Banderast busásan megfizetett testőrök egész hada tartja majd távol helybeli és más, lehetetlent nem ismerő külföldi rajongóitól. A két világsztárnak magyar partnerei is lesznek. A hónapok óta tartó meghallgatásokra ez idáig kétszáz fővárosi színészt „mozgósítottak", de hogy ki milyen, s mekkora lehetőséget kap a filmben, arról egyelőre senkit sem értesítettek. Egy biztos: minden szerepre és szerepecskére többen is pályáznak, hiszen egy ilyen megaprodukció még az epizodistáknak is megannyit fizet. Hogy mennyit, azt majd Kulka Jánostól és Andorai Pétertől próbáljuk megtudni, akik magyar részről bizonyára a legtöbbet fognak zsebre vágni. (sz-ó) A KT kiadó Tatabányán Tatabányán jártak e héten a komáromi KT kiadó képviselői. A József Attila Megyei Könyvtár meghívásának eleget téve dr. Szénássy Árpád előadás keretében számolt be a kiadó terveiről. Idei első kiadványukat, a Honismereti Kiskönyvtár sorozatban megjelent Adyfalvától Zágonig című kötetet, mely Erdély híres személyiségeinek életrajzát tartalmazza, a szerző, dr. Szénássy Zoltán mutatta be. A komáromi kiadó együttműködése a tatabányai könyvtárral nem új keletű, s kapcsolataikat továbbra is szeretnék fenntartani. Terveik között szerepel például közös helytörténeti és reprint kiadványok megjelentetése is. Az érdeklődők egyébként hamarosan a KT kiadó újabb kötetét is kézbe vehetik. Nyomda alatt van már ugyanis dr. Szénássy Árpád Komárom kétszáz éves újságírás-története című könyve. (aye) Kiállítások Tegnap délután nyitották meg Veronika Rónaiová Re-lnterpretációk című kiállítását a dunaszerdehelyi Vermes-villában. A kiállítás mától várja a látogatókat. Ugyancsak tegnap délután nyílt Imro Weiner-Kráľ kiállítása a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeumában Vagonok címmel. A bemutató anyaga, ahogy a cím is utal rá, egy elvetemült, elvadult kor pusztító hangulatának művészi dokumentációja. (t-sl)