Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1996-01-18 / 14. szám, csütörtök
[Š] ÚJ szó REGIO - HIRDETES 1996. január 140. Komáromi nyilatkozat Az MKDM, EPM, MPP, KDM és DP komáromi járási szervezetének a vezetői január 10-én nyilatkozatot fogadtak el az időszerű belpolitikai történésekkel kapcsolatban. Ebben egyebek között ez áll: Az 1996-os év elején egységesen helytelenítjük azokat a lépéseket, amelyeket a jelenlegi kormánykoalíció képviselői rákényszerítenek polgárainkra és társadalmi éleinkre. Az általuk gyakorolt demokrácia számunkra idegen, mert erőszakos, protekcionista és vulgáris. A járásban az ilyen politikának az a következménye, hogy folyamatosan váltják le az államigazgatási vezetőket, néhány község előnyös állami támogatása más községek rovására megy, s elvetik a más véleményeket. A koalíciós politikai erők tevékenységének „eredményeképpen" távozniuk kellet a vezetőknek a következő szervek, illetve intézmények éléről: járási és körzeti munkaügyi hivatal, adóhivatal, tanügyi hivatal, szociális biztosító, múzeum, gútai körzeti hivatal, járási és körzeti környezetvédelmi hivatal. Az ' erőszakkal eltávolítottak helyére a koalíciós pártok támogatóit nevezték ki - legtöbb esetben pályázat nélkül, vagy formálisan hirdettek pályázatot, de az előre - kiszemelt személyt hagyták jóvá. Kivitelezőik az „akcióötösök" tagjai, a kormánypártok járási előkelőségei voltak. Járásunkban eddig magyarok és szlovákok békességben és megértésben éltek, ezért nem érthetünk egyet a kormánykoalíció lépéseivel, amelyek egymás ellen hangolják őket. Ilyen lépéseknek tartjuk az olyan propagandisztikus és politikai döntéseket, amelyek a nemzetiségeket egymás ellen hangolják a vegyes lakosságú területeken, például az alternatív oktatás erőszakos bevezetését, az államnyelvről szóló törvény megszavazását, a kormánypárti hírközlő szervek tevékenységét. (ú) IPOLYVISK Szívügyük az iskola Ipolyvisk kis falu, 750 lakossal. Volt olyan év, hogy 20-25 embert Is temettek, az újszülöttek száma meg csak 4-5 volt. Egyre öregszik a falu. Aránylag magas a munkanélküliség, ez idő tájt 80 embernek folyósítanak munkanélküli-, illetve szociális segélyt. Régebben sokan Jártak dolgozni Ipolyságra - az időközben megszüntetett tejfeldolgozóba, vagy a Pleta- és a Strojstav-üzembe, ahonnét szintén sok embert elbocsátottak az utóbbi években. Tavaly 11 állástalant alkalmaztak közhasznú munkákra. Szépítették a köztereket, gondozták a temetőt, kivágták a topolyost. - Van egy két tanerős, 1-4. osztályos kisiskolánk, benne 31 tanulóval. Az óvodába húsz csemete jár. A két épületet anyagi lehetőségeinkhez mérten fokozatosan rendbe tettük. Az iskolának a tetőszerkezetét is megjavíttattuk, mert beázott. Mi szívügyünknek tartjuk az iskolát, fenntartására nem vonakodunk pénzt adni. Végeredményben, közvetve, a gyermekeinknek, unokáinknak adjuk - fogadott Kovács Lajos polgármester. Néhány roma család is él a faluban. Egy időben gondot okozott a gyermekek iskolalátogatása. Ezért az Ipolysági Körzeti Hivatal szociális osztálya úgy határozott, hogy a roma családoknak kiutalandó szociális segélyből a gyermekeknek járó pénzt a községi hivatal kapja meg. Kezdetben berzenkedtek is miatta, de aztán belátták, jó kezekbe kerül a pénz, és azóta a gyerekek rendszeresen ott ülnek a padokban. - Ami a beruházásokat illeti, tavaly került átadásra a hulladéktelep, ahová nyolc településről érkezik háztartási hulladék. Vízvezeték építését vettük tervbe, amely saját forrásunkból kapná a vizet. Szerény számítások szerint is vagy 25 millió korona kell a kivitelezésre. Ha a költségek felét állná az állam, a maradék összeget is nehéz lesz előteremteni. A társadalmi szerveződések közül említést érdemel a tűzoltók tevékenysége. Vezetőjük László Tibor, akinek nem kis érdeme van abban, hogy önkéntes tűzoltók eredményesen szerepelnek a körzeti versenyeken. A labdarúgócsapat a járási bajnokság III. osztályában játszik, ősszel a negyedik helyen végeztek a tabellán. (bodzsár) LOSONC Negyvennégyen rács mögött Egy nyomozati anyag, mint arról Tibor Kurunczi, a Losonci Járási Vizsgálati Hivatal tájékoztatott, esetenként három-négy bűnesetet is tartalmaz. A hatóságoknak sok a munkájuk, ezt támasztja alá, hogy tavaly Losoncon összesen 781 aktát nyitottak, az előző évről 150 lezáratlan ügyük maradt, és 83 dossziét különböző okok miatt újra elővettek. Az elmúlt év során a 815 kivizsgált és lezárt bűncselekmény közül 571 került az ügyészek elé, akiknek segítségével a tavalyi esztendőben összesen negyvennégy személyt juttattak rács mögé. (-kas) TOKETEREBES Csökkenő munkanélküliség A Tőketerebesi járásban 1994ben még 23,29 százalékos munkanélküliséget jegyeztek, a múlt év végén „már csak" 18,98 százalékot. A járási munkaügyi hivatal tájékoztatása szerint a csökkenést a közhasznú munkákkal sikerült elérni. A múlt év januárjában 369, az év végéig pedig már 2096 ilyen jellegű munkahelyet létesítettek az állásnélkülieknek. Ezeket a munkahelyeket általában a már tartósan munkanélküliek, a pályakezdők és a leszázalékoltak foglalták el. Az állásnélküliek átképzését illetően a hivatal megpróbál rugalmasan reagálni a munkaerőpiac igényeire. Pillanatnyilag a textilés gépipari, valamint fémmegmunkáló üzemek részére képeznek át munkanélkülieket, mert csak ezek tudnak munkát biztosítani a régióban. A munkaközvetítő az egészségileg károsodottakat az állapotuknak és képességeiknek megfelelő munkahelyekre irányítja. 1995-ben 28 leszázalékolt személy jutott így munkához. A közhasznú munkahelyek kialakítása és az egészségkárosodottak elhelyezése is elősegítette, hogy 4,31 százalékkal sikerült csökkenteni a munkanélküliség arányát. Az ugyan ennél is alacsonyabb lehetne, ha a kormányzat hatékonyabban támogatná az új munkahelyek létesítését és - megfelelő gazdaságosság esetén - a régi iparvállalatok fenntartását, illetve néhány mezőgazdasági üzem újjáélesztését. A területre jellemző, hogy az illetékesek eddig túl könnyen döntöttek egy-egy vállalat vagy üzem, illetve más munkahelyek leépítéséről. (katócs) APRÓHIRDETÉS • A SODEX Kft. gyakorlattal rendelkező könyvelőnőt keres. Tel.: 0709/52 22 28 vagy 52 22 39. VS-27 • A Tompái (Lévai járás) „Družba" szövetkezet felvesz: szőlészeti-borászati pincemestert és önálló könyvelőt. Tájékoztatás címünkön: PD Tupá 935 84, telefon/fax: 0812/922 21. VS-35 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289, 0036/96 317 518,117-es mellék. VS-154/4 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásárolunk magas napi áron. Azonnal készpénzzel fizetünk. Cím: Miskolc, Széchényi út 92., I. emelet 2. sz. Tel.: 0036/46 344 285. VS-1028 • •:• • Ezenúton cégünk eladásra kí-nálja az általunk gyártott műtrágyák teljes választékát. Egyben értesítjük üzletfeleinket, hogy műtrágya nagyraktárt nyitottunk Perbetén (Pribeta) a komáromi "járás részére, valamint Ekecsen (Okoč) a Dunaszerdahelyi járás részére. Ezennel köszönjük minden üzlettársunknak a jó együttműködést az 1995-ös évben. Címünk: TECHAGRA Diakovská cesta 13 927 00 Šaľa Tel.: 0706/36 12, 35 91, 20 86 Fax: 0706/32 05. VS-46 • •> • Eladó Avia 30 L trágyaszóró Agroliazhoz, 2 db Unimó bódé, 6 mx2,5 m-es, 2 db öntöződob, valamint Ford Sierra 2,3 dízel. Érdeklődni a 0709/93 810-es telefonszámon lehet. V-65 • •:• • Vennék családi házat kerttel Pilisen vagy Fülek környékén. Tel.: 0819/31 23. V-78 • Eladó kétszobás szövetkezeti lakás Komáromban. Tel: 0708/62 39 73. V-96 • • • Nádasdon a 119-es házszám alatt húscsirkék eladók, 33 korona/kg. Tel.: 0709/977 194. V-116 •:• • Vásárolunk szlovák és cseh részvényeket. Tel.: 0709/952 515. V-130 • Eladók 9 hetes német farkas spicc kutyakölykök törzskönyvvel, kitűnő szülőktől (CAC, CACIB, BOB, szlovák bajnok, kategóriagyőztes). Tel.: 0709/52 65 00. KN-128 • Eladó Favorit 136 L, műszaki vizsga után, kitűnő állapotban. Tel.: 0819/41 93, 18 óra után. KN-129 • Eladó építkezési telek 6,6 ár építkezési anyaggal együtt Tornócon (Trnovec n/Váhom. Tel.: 0706/34 05. KN-131 ... m Eladó Škoda 105, gyártási év 1977. Irányár: 25 000 korona. Tel.: 0812/38 55, esti órákban. KN-132 ... ... • Eladó ponyvás IFA 50-es. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0819/941 969, reggel 7-től este 18 óráig.- KN-134 • • • Eladó Š-1203-as, gyártási év 1979, GO motor, GO karosszéria, új lakk. Ár 55 ezer korona, valamint 15 000 literes vastartály négy lábon. Ár 5 ezer korona. Tel.: 0707/952 276. KN-135 • • • Vennék 21-es ponyvás Aviát. Tel.: 0810/941 91. KN-136 • Redőnyök és rolók most akciós áron megrendelhetők. Szerelés és szállítás ingyenes. Cím: Ergolex, Kúpeľná 355, Zemianská Olca. Tel.: 0819/96 425. V-39 • A Vágsellyei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az 1996/97-es tanév I. évfolyamába a beíratás 1996. január 22-től január 26-ig lesz naponta 9-től 17 óráig az iskola főépületében. K-6 • • • A Szenei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a kedves szülőket, hogy az 1996/97-es tanév I. évfolyamába a beíratás 1996. január 24-én, szerdán és január 25-én csütörtökön 13 és 18 óra között lesz az iskola épületében. A magyarbéliek és a dunaújfalusiak számára a kihelyezett osztályokban a beíratás a magyarbéli iskolában történik. Szeretettel várjuk gyermekével. K-10 • Kiútkeresés - az Együttéléssel. Január 19-én Ráson 18 órakor Komlósy Zsolt, 20-án Kőkesziben 17 órakor Boros Zoltán lakossági fórumon vesz részt. A rendezők minden érdeklődőt szeretettelvárnak. K-16 • Az MKDM-napok keretében szervezett lakossági fórumon és évzáró taggyűlésen, 1996. január 18-án 17.30 órakor Csilizradványon a kultúrházban Farkas Pál, a MKDM alelnöke találkozik az érdeklődőkkel. K-17 A DEAKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT pályázatot hirdet a Deáki Közszolgáltatási Vállalat (Termálfürdő) igazgal-ói állásának betöltésére. A pályázat feltételei: - főiskolai vagy középiskolai végzettség, min. 5 év gyakorlatvezetői beosztásban - az idegen nyelv ismerete előnyt jelent. Fizetési feltételek az önkormányzatokra érvényes fizetési előírások alapján. A pályázatokat a községi hivatal címére küldjék rövid életrajzzal együtt 1996. január 25-ig. Cím: Obecný úrad, 925 81 Oiakovce Bővebb felvilágosítást a 0706/20 33-as telefonszámon nyújtunk. Komárom, Kertész u. 1 (a szemészeti klinika mellett az emeleten), te!: 0819/50 56 Kassa, Kovács u. 25, tel: 095/6228 639 A Szőgyéni Mezőgazdasági Szövetkezet munkaerőt vesz fel a SURGE szerelési és javítási részlegére. Feltétel: - főiskolai végzettség műszaki vagy közgazdasági szakon, -jó angol nyelvtudás, megfelelő fellépés, -jó kummunikációs képesség, - életkor: 25 év felett. Belépés azonnal Az írásos jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: Poľnohospodárske družstvo, 943 54 Svodín. Bővebb tájékoztatás Humai úrnál a 0810/94 214 -es telefonszám 26-os mellékén. GALANTA EV ELEJI AKCIÓ MÁRKAKERESKEDÉS KÍNÁLATA: Ha Ön január 31-ig nálunk vásárol FELICIA COMBI GLX típusú személygépkocsit, 10 ezer korona értékben tartozékokat ajándékozunk FELICIA COMBI GLX Önnek i n9y ene s tereléssel. •• mert ÖN bizonyára kellemesen szeretne utazni." ŠKODA - AZ ÖNNEK TERVEZETT AUTÓ MÁRKAKERESKEDÉS Bratislavská 30 924 01 GALANTA Tel.: 0707/43 50. 803 170 Tel /fax: 0707/45 31 MÁRKASZERVIZ Z. Kodalya 14 924 01 GALANTA Tel.: 0707/802 585 Tel./fax: 0707/803 90 Baromfitenyésztők figyelem! 1996-ra az alábbi baromfifajtákra várjuk megrendeléseiket: 6 hetes csirkék / 55 korona (rozsdabarna és fekete) 42 napos előnevelt pulykák (1,8 kg)/185 korona 7 naposkacsák / 46 korona 1 naposlibák / 89 korona A kínált baromfiállomány állandó állatorvosi felügyelet alatt van, kifogástalan egészségi állapotának, ellenállóképességének és igénytelenségének köszönhetően eppen az Ön baromfiudvarán a helye. Cím: Anna Novosádeková Školská 399, 946 37 MOČA Tel.: 0819/977 239 . 'cmmiMiim: •