Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-18 / 14. szám, csütörtök

1996. január 18. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ Ó 3 | NINCS GOND A KIEGETT FŰTŐELEMEKKEL Veszélyes hulladék a szemétdombon A környezetvédelmi minisztérium a veszélyes hulladékokra vonatkozó törvények átdolgozásán fáradozik, az ú] alapel­veket március végéig kell lefektetni. Azért szükséges az át­dolgozás, mert az utóbbi Időben a tárca ellenőrei rengeteg visszaélést tapasztaltak - nyilatkozta tegnap Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter. ÚJ Szó-tudósítás Az ellenőrzések 57 százaléka végződik bírságolássaC az eddig kiszabott büntetések összege 42 millió koronára rúg, a cégek megszűnéséből kifolyólag azon­ban csak az összeg 60 százalé­kát sikerült behajtani. A legsú­lyosabb esetek közt a TELLUS TELLUMO és az E. H. S. cégeljá­rását említette a miniszter. Mint ismeretes, ez utóbbi például a pozsonyi Slovnafttól 24 000 tonna hulladékot vett át, s azt a losonci téglagyár udvarán, illet­ve egy trencséni szeméttelepen rakta le. - Rendkívül nehéz az ilyen társaságok nyomára buk­kanni, hiszen azok kizárólag ap­róhirdetések, telefon vagy pos­tafiók segítségével tartják a kap­csolatot megrendelőikkel - kö­zölte a miniszter. A radioaktív hulladékokkal kapcsolatban Zlocha elmondta: a Jaslovské Bohunice-i atom­erőmű által termelt alacsony ra­dioaktivitású hulladék tárolásá­ra megfelelő eszközök állnak rendelkezésre. Nincs gond a kié­gett radioaktív fűtőelemek időle­ges tárolásával sem, s végül azok valószínűleg Oroszország­ba kerülnek feldolgozásra. Ugyanez mondható el majd a je­lenleg félkész mohi atom­erőműről is. (hol) JÚLIUS TÓTH NEM POLITIKUS Fegyvergyárost sirámok VÁLASZ OLVASÓINKNAK Elfelejtve K. G.; Fél éve dolgozok egy magánvállalatnál a saját szer­számaimmal (hegesztőpisztoly, menetvágó, különféle fo­gók, kulcsok stb.). Korábban ezeket az eszközöket - las­sanként - saját használatra vásároltam, és több tízezer ko­ronám bánta. Kérhetek a használatukért valamilyen bért, térítést a munkáltatómtól? TA SR-hír - A szlovákiai gépiparon belül a speciális termelés aránya csak 3,8 százalék. Nem feltételezzük, hogy ez az arány a jövőben ­még optimális esetben sem ­eléri a 20 százalékot - közölte tegnap Július Tóth, a trencséni székhelyű DMD Holding Rt. elnö­ke. Tóth szerint Szlovákia gépi­para nem használja fel kellőkép­pen kapacitásait, amelyek jelen­leg négyszer nagyobbak az or­szág szükségleteinél. A DMD Holdingot 1995. szeptember 29­én a gazdasági minisztérium hív­ta életre; kezdeti, 1 millió koro­T A SR-hí r A kulturális minisztérium teg­nap állásfoglalást tett közzé a kelet-szlovákiai színművészek sztrájkjával kapcsolatban. A do­kumentum többek között leszö­gezi, a Kelet-szlovákiai Színház életre hívása összhangban van az 567/1992. sz. törvénnyel. A sztrájk miatt a színház nem látja el alapfeladatát, és a tárca sze­rint ellentétben van a 2/1991. sz. törvénnyel, s a kassai kerüle­ti bírósághoz fordul. Ľuba Blaškovičová, a sztrájkbizottság szóvivője közölte: tiltakozó sztrájkjuk immár nemcsak szak­(Folytatás az 1. oldalról) • Nem kétséges, hogy a tör­vényjavaslatot a kormány elfo­gadja, és ismerve az eddigi, parlamenten belüli gyakorlatot, feltételezhető, hogy a leg­felsőbb törvényhozás jóvá is hagyja. A gyakorlatban mi vál­tozik meg ezzel az alapítványok háza táján? - Ez nemcsak a magyar nem­zeti kisebbséget fogja érinteni, hanem a nézeti kisebbségben élőket is, és egy időre azt hi­szem, visszaveti a szabad gon­dolkodást, az adományozó­készséget és egyáltalán azt a hitet, hogy embertársainkon így is segíthetünk. Az eddigi gya­korlattal ellentétben, amikor a körzeti hivatalok regisztrálták az alapítványokat, a bejegyez­tetési procedúra megváltozik. Engedélyezési eljárást kell vé­gigvinni ahhoz, hogy az alapít­vány működhessen. Tehát az új törvényjavaslat szerint nem a nás alaptőkéjét a Nemzeti Va­gyonalapnak köszönhetően 349,9 millió koronára emelte. Tóth megítélése szerint a holdin­got alkotó vállalatok kiinduló helyzete rossz, sőt a legnagyobb, a meghatározó cégek egyene­sen kritikus állapotban vannak. Július Tóth kitért a Wall Street Journal január 11-i számában megjelent cikkre is, amely eset­leges későbbi politikai szerepét vázolja fel. Az érintett közölte: ­Nincsenek alapvető politikai ambícióim. Nem tudok politizál­ni, én csupán az állam gazda­ságpolitikájának a végrehajtója vagyok. szervezeti megnyilvánulás, ha­nem polgári engedetlenség is. így tiltakoznak az ellen, ahogyan keresztülvitték az eperjesi és a kassai színház összevonását. Hozzátette, anyagi kárról nem lehet szó, ugyanis valamennyi előadást megtartják, csupán minden egyes előadás előtt egy kiáltványt olvasnak fel. Rudolf Schuster, Kassa polgármestere levélben fordult Vladimír Mečiar miniszterelnökhöz, hogy segít­sen a fennálló helyzet megoldá­sában. Az eperjesi színház szak­szervezete tegnap sztrájkké­szültségre szólította fel tagjait. körzeti hivatalok lesznek az ille­tékes állami szervek, hanem az egyes szakminisztériumok. Amikor a szaktárca megvizsgál­ta az alapítvány küldetésének tervezetét, továbbadja azt a bel­ügyminisztériumnak, amely fe­lülvizsgálja az alapító nevét, az alapítvány céljait stb., majd ezek után megadja (vagy nem) az alapítvány működési enge­délyét. Tehát a legmagasabb állami irányítás kezében dől el az alapítvány létrehozása. To­vábbá az alapítványok működ­tetését megnehezíti, eseten­ként lehetetlenné teszi azzal, hogy bevezeti, megszabja a mozdíthatatlan tőkét, ami a leg­újabb ismert változat szerint 100 ezer korona. Ez az összeg persze a kormánytárgyalások során még változhat. Ha figye­lembe vesszük, hogy a magyar kultúra és egyéb kisebbségi te­vékenység támogatására mennyi apró alapítvány műkö­dik, amelynek alaptőkéje mind­ÚJ Szó- és TA SR-tudósítás A MAGYAR KERESZTÉNYDE­MOKRATA MOZGALOM veszé­lyesnektartja a kormánykoalíció pártjainak egyezségét a köztár­saság védelméről szóló törvény elfogadásáról. Csáky Pál alelnök szerint az a jogszabálytervezet, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt dogozott ki, durván sérti az alap­vető emberi jogokat és a szó­lásszabadságot. Hangsúlyozta: egy ilyen törvény elfogadásával Szlovákia kirekesztheti magát a demokratikus államok közössé­géből. Bárdos Gyula szóvivő sze­rint a DSZM kénytelen eleget tenni a Szlovák Nemzeti Párt kö­veteléseinek, mivel nélküle nem tudja biztosítani a szlovák-ma­gya r alapszerződés ratifikálását. Megalapozottnak tartja a felté­telezést, hogy a kormánykoalí­ció a választási rendszerben is változtatásokat akar eszközölni, amelyek jelentősen gyengíthetik a szlovákiai magyar képvisele­tet. Csáky elutasította Juraj Schenk külügyminiszter vélemé­nyét, hogy a magyar képviselők lojalitási nyilatkozatukkal előse­gíthetnék az alapszerződés par­lament általi megszavazását. Az elvárást indokolatlannak tekinti, mivel a magyar képviselők ugyan­úgy letették az alkotmányos es­küt, mint szlovák kollégáik. Az MKDM - mint mondta - szolidá­ris a kelet-szlovákiai színházak sztrájkoló munkatársaival, és az alapítványokról szóló törvényter­vezet ellen tiltakozó nonprofit szervezetekkel. Határozottan elítélte a kulturális minisztérium TA SR-hir A Szlovák Villamos Művek ré­szét képező vízerőmű-hálózat az elmúlt esztendőben a Vág, Árva, Garam és Duna folyón, összesen több mint 5000 GWh villamos energiát állítottak elő, ezzel a ter­vet 118 százalékra teljesítették. Az 5038 GWh villamos energiá­ból 2149 GWh-ta Dunán kívüli fo­össze néhány tízezer korona, esetenként 150-200 ezer ko­rona, ezek az alapítványok va­lószínűleg a törvény hatálybalé­pése után elveszítik életképes­ségüket. Természetesen akkor, ha a parlamenti megtárgyalás során nem változik meg a tör­vénytervezet. Bár megjegyzem, hogy ebben az esetben mind­járt az első pontban leszögezik, hogy a probléma sürgősségére való tekintettel mellőzik a tör­vény alapelveinek a megvitatá­sát. • Ez mit jelent a gyakorlat­ban? - Azt, hogy a törvénynek nem a filozófiai, tartalmi változata kerül a parlament elé, hanem a paragrafizált. Megmondom őszintén, én nem tartom indo­koltnak ezt a rettenetes sietsé­get, ezért gyanakvással foga­dom az említett törvényjavasla­tot. központosító törekvéseit és a ci­vil szervezetek működésébe va­ló beavatkozást. Hóka László önkormányzati felelős bejelentette: az MKDM is kidolgozott egy saját, közigazga­tási beosztásra vonatkozó terve­zetet, amelyben Pozsony mellett Kassa is megyei jogú városként szerepel. Az MKDM tervezete 14 megyével számol, köztük egy úgynevezett Duna menti megye létrehozásával. Egy kérdés kap­csán közölte: javaslatuk és a Magyar Polgári Párt tervezete között nincsenek lényeges elté­rések. Az MKDM arra törekszik, hogy a Magyar Koalíció egy kö­zös közigazgatási beosztási ja­vaslattal álljon a parlament elé. (horváth) A DEMOKRATIKUS BALOLDAL PÁRTJA kritikusan fogadja az or­szág területi-adminisztratív fel­osztásának új koncepcióját. A törvénytervezetet a párt felüle­tesnek és csupán az összefüg­gésekből kiragadott részproblé­mák megoldására alkalmasnak tartja. - Azzal, hogy a törvény csak 1997. január elsejei ha­tállyal lépne életbe, a tervezett változások egész éves vita alap­ját fogják képezni, ami a nyilvá­nosság figyelmét elterelheti a társadalom gazdasági és szoci­ális problémáitól - közölte Vili­am Sopko, a DBP alelnöke. A magyar-szlovák alapszerződés kapcsán Milan Ftáčnik alelnök közölte: - A DSZM csupán azt bizonyítja, hogy a nacionalisták uszályába került. lyókon épült erőművekből nyer­tek, 253 GWh-t a szivattyús erőművek révén, 2636 GWh-t pe­dig a bősi erőműben állítottak elő. A számok jelzik, hogy Bős szere­pe meghatározó. Miroslav Zacha­rovský, a Trencséni Vízerőmű igazgatója közölte, hogy 1995­ben a Vágón épült sučanyi, hričovi és vágbesztercei erőmű­ben nagyjavítást végeztek. m Az egyes szakminisztériu­moknak a későbbiekben is lesz valamilyen feladatuk az alapít­ványok működését illetően? - A javaslat szerint az alapít­ványok kötelesek benyújtani az illetékes szakminisztériumok­hoz az éves költségvetésüket, és év közben is állandóan figye­lik az alapítványok működését. Tehát a minisztériumok egyfaj­ta ellenőrző szerepet fognak betölteni az alapítványok vo­natkozásában. Az alapítványok kötelesek hivatalos auditorral végeztetni az éves elszámolást, az adóhivatalnak bejelenteni azoknak az ajándékozóknak a nevét, akik nem kívánnak ano­nimitásban maradni. m És mi lesz a már működő alapítványoknak a sorsa? - Ezeket újra kell jegyeztetni, és az új törvény szerint kell ala­kítani a működtetési rendsze­rét. Itt jegyzem meg, hogy az egyik barátom szeretne alapít­ványt létrehozni, segíteni is­merősének, aki elvesztette a lá­bát. Az alapítványra összegyűlt A Munka Törvénykönyve 131. §-ának b/ pontja számol ilyen térítéssel, de ennek a térítésnek a feltételeit és összegét a Mun­ka Törvénykönyvét végrehajtó jogszabályoknak kellett volna megállapítaniuk. Ilyen végrehaj­tási előírás azonban eddig csak összegből kívánja megvásárolni a tolókocsit. Nos, ezek után le­hetetlennek tartom, hogy szán­dékát megvalósítsa, ami szo­morú, de sajnos, tény. a Ha ez a törvényjavaslat a jelenlegi formában kerül elfo­gadásra, életbelépése után ho­gyan változtatja meg a már működő Rimaszombat és Vidé­ke Alapítvány tevékenységét? - Alapítványunk kis tőkével rendelkezik, ez azt jelenti, hogy az év folyamán kevesebb támo­gatást tudunk nyújtani azok­nak, akik számítanak ránk. Bár továbbra is életképes lesz, de kevesebbet adunk helytörténe­ti kiadványok, kulturális ren­dezvények, szakmai képzések támogatására. Pedig ebben az évben szerettük volna, ponto­sabban szeretnénk anyagilag segíteni a medveshidegkúti táj­ház megnyitását is. Mindezek ellenére nekünk működtetnünk kell az alapítványokat, mert ezek önmegtartásunknak fon­tos alapjai. FARKAS OTTÓ az alkalmazottak saját gépko­csijainak szolgálati utakra tör­ténő felhasználásával kapcso­latban született meg (lásd az utazási költségek térítéséről szóló 119/1992. Tt. számú tör­vényt). DR. G. D. -U­Bemutató Komáromban Én egy analfabéta vagyok, avagy Bokszkesztyű és rózsa a címe annak az előadásnak, amely Sándor György írásaiból készült, és pénteken január 19­én, 19.00 órakor kezdődik a Ko­máromi Jókai Színház körtermé­ben. A produkciót Benkő Géza és Tóth Attila mutatja be. -s­[ KÖZLEMÉNY A Hamvas Béla Klub szervezésében az emberi jo­gokról és a polgári engedetlen­ségről tart előadást Kis János filozófus. Beszélgetőtársa: Beré­nyi József és Sándor Eleonóra. Helyszín: a galántai Esterházy­kastély. Időpont: 1996. január 19. (péntek), 17 óra. Szponzo­rok: Bíró István Alapítvány, MarczSofí, Media Mathematics. Frissítőről a szervezők gondos­kodnak. K-20 EPERJES IS CSATLAKOZOTT Tart a sztrájkkészültség Szükségünk van rájuk ENERGIATERMELES Bős kulcsszerepe FOGLALKOZTATASI ALAP Elkészült a költségvetés A Foglalkoztatási Alap elnök­sége ez évi első ülésén úgy döntött, hogy 1996 első ne­gyedévében az aktív és a passzív foglalkoztatáspolitiká­ra 1,439 milliárd koronát fordí­tanak. Jaroslav Šumný elnök közölte, hogy ebből az összegből 700 millió koronát az aktív foglalkoztatáspolitiká­ra fordítanak. Az alap elnöksé­ge foglalkozott a járási szintű alapok pénzügyi helyzetével is, és megállapította: nyolc járás­ban az utóbbi két évben felgyü­lemlett kötelezettség megha­ladja az idei első negyedévben nekik szánt pénzkeretet. TA SR Ivan Gasparovic a legszimpatikusabb A FOCUS közvélemény-kutató ügynökség december elején reprezentatív felmérést végzett. A felmérés során arra volt kíváncsi, hogy mennyire közismertek és szimpatiku­sak az egyes politikusok (táblázat), valamint arra, hogy az egyes politikusokról van-e kiforrott nézetük a megkérde­zetteknek. 1 2 3 4 5 6 Bugár Béla 10,4 22,2 47,0 13,6 4,6 2,2 Ján Čarnogurský 10,1 30,5 47,8 8,5 1,2 2,0 Milan Čič 19,0 29,6 10,8 25,0 12,0 3,7 Duray Miklós 2,9 10,0 64,0 12,7 8,0 2,4 Mikuláš Dzurinda 17,1 32,2 20,9 18,2 8,8 2,8 Ivan Gašparovič 24,7 39,4 19,7 12,5 1,7 2,0 Michal Kováč 22,6 43,2 26,3 5,6 0,5 1,8 Sergej Kozlík 12,9 29,6 25,1 17,4 12,0 3,0 Ján Lángoš 6,0 17,4 38,2 21,2 13,7 3,4 Ivan Lexa 1,4 12,3 50,2 17,9 14,7 3,5 Ján Ľupták 7,4 27,3 48,7 10,9 3,4 2,4 Jozef Markuš 10,8 27,8 33,7 14,5 9,8 3,5 Vladimír Mečiar 21,2 32,3 41,2 3,4 0,4 1,5 Jozef Moravčík 15,9 46,3 20,6 11,8 2,9 2,5 Juraj Schenk 6,3 21,5 18,0 24,1 25,3 4,8 B. Schmögnerová 23,3 30,8 12,7 17,1 12,9 3,1 Ján Slota 9,8 24,0 39,5 14,5 9,1 3,1 Peter Weiss 19,3 49,9 17,7 8,6 2,5 2,0 Jelmagyarázat: 1. - szimpatikus számomra 2. - szimpatikus is meg nem is 3. - nem szimpatikus 4. - ismerem, de nem tudom megítélni 5. - nem ismerem 6. - nem tudom, nem válaszolt A politikusok sorrendje aszerint, hogy a megkérdezettek tudták-e őket értékelni (az 1., 2. és 3. pontra adott válaszok összesítése): Vladimír Mečiar 94,7, Michal Kováč 92,1, Ján Čarnogurský 88,4, Peter Weiss 86,9, Ivan Gašparovič 83,8, Ján Ľupták 83,4, Jozef Mo­ravčík 82,8, Bugár Béla 79,8, Duray Miklós 76,9, Ján Slota 73,3, Jo­zef Markuš 72,3, Mikuláš Dzurinda 70,2, Sergej Kozlík 67,6, Brigi­ta Schmögnerová 66,8, Ivan Lexa 63,9, Ján Lángoš 61,6, Milan Čič 59,4, Juraj Schenk 45,8

Next

/
Thumbnails
Contents