Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-03 / 2. szám, szerda

1996. január 3. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ sz

ó íjD Nem kell félni a nyelvtörvénytől A lap munkatársa Milan Ferkóvai, a kulturális minisztérium államnyelvi főosztályának igazgatójával beszélgetett. m A közvéleményt érdekli a filmek szinkronizálásának kérdése. Többen felvetették, hogy a tévéből és a mozikból teljesen eltűnik a cseh szöveg. - Ezeket az ellenvetéseket rosszakaróink „konyháján" főzték ki, és természetesen tükröződött e véleményben a cseh médiumok érthető küzdelme is a szlovák piacért. Ezért'a törvénybe beépítettük, hogy nem kell szinkronizálni a felnőtteknek szánt programokat. A gyerekek számára azonban, 12 éves korig (erről az audiovíziózásról szóló törvény is rendelkezik) minden nekik szánt műsort szinkronizálni kell. Csupán azok a kulturális termékek, amelyekben az élő beszéd minimális, mint például a természetfilmek, lehetnek feliratosak. • A törvény a büntetésekről is rendelkezik, különleges „nyelvrendőrség" felállítását és pénzbeli bírságok kirovását teszi lehetővé. - Az ezekből származó aggályok nem helyénvalók. A törvény humanista és kulturáltjellege abban is megnyilvánul, hogy a büntetések csak 1997-től szabhatók ki. Most a nyelvi felvilágosítás egy éve következik, és nem inspektorokat, hanem nyelvi tanácsadókat képezünk ki. • A pénzbeli bírságok viszont előbb vagy utóbb elkerülhetetlenek. Kiket és mikortól sújthatnak e büntetéssel? - A vállalkozók esetében amikor nem megfelelő reklámot használnak, ha termékeiket bizonyos kísérőszöveggel látják el stb. Természetesen a törvény teljes mértékben vonatkozik a tömegtájékoztatási eszközökre is, és még sorolhatnám. Az eljárás a következő: nyelvtani hiba esetében a nyelvi tanácsadó először figyelmezteti a vállalkozót vagy bárki mást, aki a hibát elkövette, és megállapodnak egy konkrét időpontban, ameddig a hibát orvosolni kell. Ha ez nem történik meg, írásbeli figyelmeztetés érkezik, melyben feltüntetik az újabb határidőt és az esetleges pénzbeli büntetés nagyságát is. Ha ebben az esetben sem történik változás, akkor jön a tényleges pénzbeli büntetés, ami ellen az érintett fellebbezhet. Megismétlem, 199'6-ban nem lesznek pénzbeli büntetések. (MARCELA KOŠŤÁLOVÁ, PRAVDA) A DSZM, az SZTV és az államiság ünnepe A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom belső használatra szánt anyaga, amely a Szilveszter 1995 - PF 1996 címet viselte, bebizonyította, hogy a Szlovák Televízió - a törvényből kifolyólag egyébként még mindig közszolgálati párthoz kötődő. Az SZTV 1995/96-os szilveszteri forgatókönyv-javaslata a DSZM politikai grémiumában született, amit bizonyít a már említett dokumentum egyik mondata is. Az SZTV pártkötődését még inkább bizonyította az az éjfél előtti, Pozsony egyik teréről kezvetített adás, amely teljes öt percet fordított egy új napilap propagálására, amelyre a kormány korábban 17 millió koronát, idén pedig további 35 milliót különített el, azzal a feltétellel, hogy a kormányhoz közel álló lesz. Az adófizetők pénzének ilyen jellegű felhasználása éppen akkor történik, amikor a többi független napilap, hogy fennmaradjon, kénytelen árat emelni. Az SZTV néhány perces reklámért másoktól több tízezer koronát zsebel be, míg ebben az esetben ingyenes propagációt fejtett ki, miközben megint nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a tévé koncessziós díját valamennyi polgár fizeti. Ha a szilveszteri ünnepségek forgatókönyvét a DSZM grémiumában vitatták meg, ám ennek anyagi fedezetét (26 millió korona) a kormány állta, akkor felmerül a kérdés: e szituáció láttán akár egy közéleti tényező hatalommal történő visszaéléséről is beszélhetünk. És a történet további vetülete, de ezzel már az erkölcs és a jellem vizére evezünk, hogy a legerősebb kormánypárt kihasználja azt a természetes emberi örömöt, ami az új esztendő üdvözléséből ered, ezt saját javára fordítja, amit az államiság megünneplése mögé bújtat. (ĽUBOMÍR LINTNER, SME) Cseh-szlovák adósságok Az idén is folytatódni fognak az egyelőre eredménytelen tárgyalások az egyik oldalon Csehország és Szlovákia, a másik oldalon Németország között, mégpedig arról az adósságról, amely a volt szövetségi köztársaság és az egykori NDK között halmozódott fel. Németország azt követeli Prágától és Pozsonytól, hogy fizesse ki az 500 millió márkára rúgó adósságot. Az ismert, 2:1 arányú vagyonelosztásból kiindulva Szlovákiának 166 millió márkát kellene Bonnak fizetni. A negatív kereskedelmi mérleg úgy alakult ki, hogy 1990-ben, az egyesülés évében a volt NDK elutasította a cseh és szlovák áruk és szolgáltatások átvételét. A probléma ott kezdődik, hogy ezek a német részről lemondott szállítások a két ország között megkötött kormányközi szerződésben voltak rögzítve. A német fél az eddigi tárgyalásokon azzal érvelt, hogy a csehszlovák fél a német árukért és szolgáltatásokért nem fizetett - ám ez csak féligazság. Ugyanis kezdetben a már egyesűit Németország megígérte, hogy ezt az adósságot, ami nem Csehszlovákia hibájából született, egyszerűen törli. Később, Bajorország nyomására, amely a szudétanémetek fő központja, Bonn visszakozott, és ma Prágától, valamint Pozsonytól követeli az adósság kiegyenlítését. Ez a problémakör kemény dió lesz mind a közgazdászok, mind a jogászok számára. Csehszlovákia, illetve Csehország és Szlovákia valóban nem fizetett a német árukért, másrészt Németország megsértette az érvényben lévő kormányközi szerződést, és nem vette át a szerződésben rögzített árukat és szolgáltatásokat. Az eddigi négy, bizalmasan kezelt tárgyalási forduló nem volt elegendő a helyzet .megoldására. (BRANISLAV JANÍK, NÁRODNÁ OBRODA) (Rövidítve) A szakadás esztendeje Borostás, rongyos hajléktalan kies kartondobozlakában görnyedve nyomogatja a hordozható miniszámítógép billentyűit: telekommunikációs adatbankon át műholdas összeköttetéssel hívja le... a legközelebbi ingyenkonyha címét. Az éves ere karikatúráján látszik a horizont is, afféle vázlatos katonai videotérkép, lézeres tűzijátékvonalak kötik össze a háborúkat, pardon, békefenntartásokat Afganisztántól Zambiáig. Karikírozva bár, de 1995 tényleg a nagy kettészakadás esztendeje volt. Minden eddiginél gyorsabban szaporodva százmillióval lettünk többen, ebből 92 millió szegény házban és garantáltan szegénynek maradó hazában született. E pillanatban 5,77 milliárdnyian vagyunk, egynegyedünk az új esztendőben egyszer sem lakik jól, további egytizedünk viszont már júniusra beér az információs társadalomba, rákapcsolódva az elektronikus világhálózatra. A két világ közötti szakadékot hol szélesen, hol csupán pallón, de áthidalja a tőke és a tévé, elszállhat fölötte a csapatszállító repülőgép is, és hol gumifát és olajat csapolnak, ott a sárban is biztosan folyik a kóla. Az óesztendő igazi szakadása, amit egyelőre nem hidal át a tőke: a társadalmak belső törése. Amerikától Zimbabwéig egy srófra járnak a statisztikák: világátlagban hetven százalékkal nőtt tovább a szegény és a módos háztartások jövedelme közötti különbség. A legfejlettebbeknél végérvényessé vált a szakképzetlen vagy betanított munka leértékelődése, ráadásul félmilliárd hagyományos szakmájú városi munkás reálbére csökken rendületlenül. Csaknem hárommilliárd kapásnak újabb hét százalékot nyílt az agrárolló, holnap reggel a tőzsdén tizenegy zsák rizs ér egy nyomtatott áramkört. Hörögnek az újraelosztás csapjai Stockholmtól Johannesburgig, fejletteknél és közepeseknél egyaránt búcsút int a jóléti állam. Négy tucat országban esélyegyenlítő vagy létfenntartó szociális járulék helyett a Mikulás mellett a pénzügyminiszter is osztogatott „csomagokat". Pedig igen jó év volt: a tőkemozgás és a műszaki fejlődés felgyorsulása a világgazdaság négyszázalékos bővülését hozta, feltűnően jobb lett a ház, az autó, a mosogatógép, a festőrobot és a gyógyszer, gyerekjáték használni a kilencvenötös Windowst, és sok kutató önként leállította a génsebészetet, mert megijedt a mikroszkóp alatt lézerkéssel megnyitott jövőtől. Fantasztikus lehetőségek vannak ebben a világban - és okoznak zsigeri félelmeket. Nemcsak a génsebész ijedt meg. A hétköznapi életet viharos sebességgel átalakító változásnak csak az iránya sejlik, s már első hatásai brutálisan elkülönítik a két csportot: az egyikben digitálisan ügyes, okos, piacrugalmas, adófizető homo sapiens van, a másikban géptelen, tudatlan, költségvetési gondoskodásra szoruló emberke, aki legfeljebb munkaerő- és korlátozott fogyasztótartaléknak jó. Ritkábban önhibájából, gyakrabban pusztán azért, mert rossz jászolban született. Az ezredforduló előtt az is nyilvánvaló, hogy nem valamilyen országos vagy globális újrakezdés, bolygónyi üdvhadsereg a megoldás. Képte lenség elég menhelyet nyitni hárommilliárd koldus világában. Az is világos, hogy az erős és gazdag államok adófizetői nem pénzelnek tovább nemzetközi segélyeket. A lehetőségek menhelyét kell megnyitni: idén és a következő esztendőkben derül ki, hogy lesz-e olyan működő nagyhatalmi rendszer, amely a befektetések, biztonsági és szabadkereskedelmi szerkezetek működtetése révén legalább valós reményt ad arra, hogy elkerüljük a világok háborúját. Mindazonáltal: semmi különös. Neandervölgy óta félünk a jövőtől, és mégis mindig múltat csinálunk belőle. FÜZES OSZKÁR KOMMENTÁRUNK Benzin, te olcsó Meg kell hagyni, remek taktikai húzás volt a pénzügyminisztérium s ezáltal a kormány részéről. hogy a benzin árát január elsejével átlagosan literenkénti húsz fillérrel csökkentette. Hiszen elegendő csak a határon túlra, pontosabban Csehországba és Magyarországra kukkantani. Csehországban az új esztendőben 10-80 fillérrel drágult a benzin literenkénti ára, Magyarországon pedig a 100 forintos lélektani határt régen áttörve literenként 1 1 forinttal kerül többe az üzemanyag. Bár még nem vagyunk autósnemzet, azonban nem állunk távol az igazságtól, ha azt állítjuk, minden második családot érint az üzemanyag árának bárminemű változása. Az idők során beletörődtünk abba, ha a benzin árváltozása szóba került, ez alatt egyetlen dolgot értett mindenki: drágulni fog. Lám, most csoda történt, ha szimbolikus mértékben is. de csökkent az ár. Most aztán nehéz helyzetben vannak az ellenzéki vagy független közgazdászok, akik jó ideje azt hangoztatják, ha Szlovákia valóban kedvező makrogazdasági mutatói szóba kerülnek, hogy ez a mindennapi életünkben nem tükröződik. Mert úgymond szép, szép, hogy az ország valutatartalékai átlépték a bűvös 5 milliárd dolláros határt, hogy a külkereskedelmi mérleg többletet mutat, hogy a bruttó nemzeti össztermék tavaly 6 százalékkal nőtt, ám ebből az átlagpolgár vajmi keveset érez. A benzin árának mérséklődése viszont kézzelfogható eredmény. A fekete arany jelenlegi világpiaci ára nem indokolja az árcsökkenést, éppen ellenkezőleg, a télvíz ideji szokásos mérsékelt emelkedést mutatja. Magyarországon és Csehországban a növekvő adóterhek miatt történt a drágulás, nem a világpiaci ármozgások váltották ki. Az árkülönbözet magyar és szlovák viszonylatban már eddig is számottevő volt, most cseh—szlovák viszonylatban is spekulációs lehetőségek nyílnak az élelmesek előtt. Hiszen egyes benzinfajták esetében literenként 1.80—2,20 cseh koronát is eléri a különbség, így a halár menti szlovákiai benzinkutak új évtől többletforgalommal számolhatnak. A benzinár által kiváltott határ menti turizmust pedig "különösebb igyekezet nélkül is úgy lehet eladni: az ország kedvező képét javítja, hiszen az éllovasnak mondott reformországok polgárai csak irigykedhetnek a honi benzináraink láttán. Ha már a Szlovákiáról kialakítandó kedvező kép érdekében a külföldi újságírók nem vásárolhatók meg virslivel meg sörrel, mint ahogy azt egy külügyminisztériumi szaki javasolta, legalább a környező országok autósainak elismerését sikerült kiváltani. Az ország első embere Milan Markovié kiseprűzését követően (hol van már a tavalyi hó!) leszoktam a Szlovák Televízió nézésének kétes élvezetéről. 1996 első napján bevallom, bűnöztem: megszegve önkéntes fogadalmam, megnéztem az esti híradót. Mit mondjak, nem okozott csalódást. A hírműsor nagy része arról szólt, hogyan ünnepelt az ország népe népdalosan és műdalosan, leöntve az egész beszámolót az enyhén eufemisztikus szósszal: megmutattuk Európának, hogyan tudunk mi kulturáltan mulatni. És decensen hallgatni bizonyos kényelmetlen tényekről. Melyeket ugyan eltitkolni nem lehet, de elsumákolni annál inkább. Mert szó esett ugyan róla egy mondat erejéig, hogy az ország első újszülötte a főváros egyik külkerületi kórházában látta meg a napvilágot, de a röpke hírt követően a stábok és a kamerák szemérmesen odábbálltak, más „csecsemőnézőbe". Mert milyen fintorai vannak a kiszámíthatatlan sorsnak: a harmadik születésnapját ünneplő ifjú Szlovák Köztársaságot egy cigánygyerekkel ajándékozta meg a Jézuska! Magyarán: az ország első embere (már megbocsásson a miniszterelnök és az országelnök) legalábbis 1996-ban egy barna popsijú kis polgártárs... Képzelhető, milyen kényelmetlenül érezhették magukat egyes mélynemzeti politikusok a hír hallatán. Hogy a kormánykoalíció még annyit se tudjon megtervezni, ki szülessék elsőként az ígéret földjén!? Szerencséjükre független és objektív televíziójukban nem kellett csalódniuk, az tudta, mi a kötelessége. Csak a néző érezhetett némi furcsa szájízt, hogy ami néha közeli, hogyan válhat elérhetetlenül távolivá. A pozsonyi külkerületi kórházban nem jelentek meg a kamerák, a riporterek, a szenzációra vadászó firkászok. A hírt mindazonáltal nem lehetett eldugni: nyelvtörvények és szerveződő hazaffyas honvédelmi alakulatok dacára Szlovákia többnemzetiségű ország. Sőt: többszínű. S ez így van rendjén. KÖVESDI KÁROLY AHOGY ÉN LÁTOM Magyar gyomor számára emészthetetlen káposztaleves Sem testi mivoltunkban, sem lélekben nem voltak jelen a szlovákiai magyarok a kormány által szervezett újévi káposztaleves-partykon. Az még csak hagyján, hogy Turócszentmártonban. Zsolnán, Zólyomban és Trencsénben nem voltunk jelen, hiszen e városokban és környékükön csak elhanyagolható mértékben fordulunk elő. Az viszont már baj, hogy Dunaszerdahelyen, Komáromban és Királyhelmecen sem dáridózhattunk együtt szlovák polgártársainkkal. Nem rajtunk múlott, hogy így alakult a helyzet. Nem a véletlen műve, hogy az államnyelvről szóló törvény abban a pillanatban lépett hatályba, amikor a pillanatnyilag hivatalos szlovák államvezetés a teljes önállósulás harmadik évfordulóját ünnepeltette. Szlovákiában mostanában semmi sem történik véletlenül, és a jelképeknek fölöttébb nagy jelentőséget tulajdonítanak. Egy hajszálon múlott, hogy a nyelvtörvényből kihagyták azt a megállapítást, miszerint a jogszabály egyúttal jóvátételt is jelent úgymond azokért a bűnökért, amelyeket a magyarok ezer év alatt a szlovákok ellen elkövettek. A „történelmi szatiszfakcióról" szóló paragrafus végül kimaradt a nyelvtörvényből. Elvégre mégiscsak Európa legközepén terül el a Szlovák Köztársaság! Mindazonáltal ismerjük az előzményeket, a szándékokat és az indulatokat, amelyek a jogszabály végső megfogalmazásánál hatottak. így - hasonlóképpen azokhoz a szlovákokhoz, akik még (már) sejtik a demokrácia mibenlétét - mi, szlovákiai magyarok sem ünnepeltünk együtt a Hejszlovákokkal. Az ünnep azonban elmúlt, és nekünk most már valóban el kell tűnődnünk a „Hogyan tovább?"-ról. Hogy a Matica slovenská és a Szlovák Nemzeti Párt által ihletett törvénnyel a koalíciós többség mit szeretne elérni, azt a 12. paragrafus három sora bizonyítja a legegyértelműbben: hatályon kívül helyezték a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelvéről szóló 428/1990-es törvényt. Ez a jogszabály sem volt tökéletes, de szavatolta a magyar nyelv használatát, és nagyjából érintetlenül hagyta azokat a jogokat, amelyeket korábban sem az I. köztársaságban, sem 1948 után nem kérdőjeleztek meg. A hivatalos nyelvről szóló törvényre később lehetett volna építeni. És ami a legfontosabb: elviselhető feltételeket teremtett a magyarok számára, nem kellett attól tartani, hogy olyan feszültségeket gerjeszt, amelyeknek végüI is beláthatatlan következményei lesznek. A 428/1990-es törvény hatályon kívül helyezésével a nyelvhasználat szabályozásában jogi vákuum keletkezett, és ennek valóban óriásiak a veszélyei. Igaz, a kommunizmus évtizedeiben is volt ilyen jogi vákuum, hiszen a nyelvhasználati jogszabályokhoz nem dolgoztak ki végrehajtási utasításokat, így minden apparatcsiknak lehetősége volt arra, hogy saját szája íze szerint értelmezze a magyarok jogait. Az értelmezési lehetőség azonban nem volt parttalan, mert a pártvezetés ügyelt ana, hogy kezelhetetlen feszültségek ne keletkezhessenek. A kézi vezérlés segítségével akár egyik napról a másikra képesek voltak rendel teremteni. Ezzel szemben ma egészen más a helyzet. A legszélsőségesebb nacionalista kulturális szervezet, illetve az extrém soviniszta párt kormánytényezővé vált. A Matica slovenská és a Szlovák Nemzeti Párt jóindulatán múlik, hogy kormányon marad-e Vladimír Mečiar koalíciója. Azok, akik ezt a nyelvtörvényt megfogalmazták és elfogadták, a szó szoros értelmében a tűzzel játszanak. Bármelyik kisközségben bármelyik napon előfordulhat, hogy valamelyik nemzetibb szlovák „értelmezni kezdi" a törvényt, és elcsattan az az „első pofon", amelyről már annyiszor szó esett 1990 tavasza óta. Ilyen körülmények között ne csodálkozzanak a mélynemzeti szlovákok, hogy a magyaroknak 1996 első perceiben nem ízlett a nemzeti káposztaleves. Kisebbségünk zöme nem szélsőséges, és még kompromisszumokra is kész a békesség érdekében. Kollektív nemzeti öngyilkosságra azonban nem vagyunk hajlandók. A megoldást csak az jelenti, hogy minél hamarabb elfogadja a parlament a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvényt, amelynek szavatolnia kell, hogy nem kerülünk kedvezőtlenebb helyzetbe, mint 1918 és 1938. illetve 1948 és 1989 között voltunk.