Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-12-31 / 53. szám

Telefonos tudakozódás névrokonoknál, de nem rokonlelkeknél B

Nem ér a nevem?

„Hölgyem, magának sincs jobb dolga szombat délután, minthogy engem hülyeségekről kérdezzen", fakadt ki a telefonban Michal Kováé. No, nem az „igazi”, a köztársasági elnök, hanem egy névrokona, akit aranyvasárnap előestéjén arról akartam faggatni, hogyan él együtt a nevével. Majd háborgását megtolsürgősen keressem fel a bazini szanatóriumot és alaposan vizsgáltassam ki magamat.

Hát ennek a Kováé úrnak vagy nem sikerült a karácsonyi ajándékbeszerzés, vagy éppen hívásom előtt különbözhetett össze a nejével, esetleg épp aznap volt egy bosszantó telefonhívása. Vagy az is lehet, Kováé urunk egyszerűen zsörtölődő típus, s válogatás nélkül szeret mindenkinek úgy istenigazából odamondogatni. Morgolódni inkább nekem lenne okom. Ez a telefonálási ötlet nem az én agyamból pattant ki, hanem a nagy főnökéből. Neki szent meggyőződése: a legideálisabb, ha a beosztottja szabad szombatját azzal tölti, hogy unos-untalan Michal Kováéokat, Ján Luptákokat, Bugár Bélákat kap telefonvégre, s arról faggatja őket, mi bajt hozott a fejükre, netán szerencsét az, hogy a sors ilyen névvel áldotta meg őket.

Tovább próbálkozom. A következő Michal Kováécsal sincs nagyobb szerencsém. Igaz, ő nem küld sehova sem, de udvariasan és nagy ásítozások közepette közli velem: nincs kedve semmiről sem társalogni, mert legjobb álmából zavartam fel. Sürgősen leteszi a kagylót, hogy ott folytassa az alvást, ahol abbahagyta.

A Kováé nevezetűek ma valahogy vissza- utasítóak. De talán akad kivétel. A következő úriember is ágyban van, lázas és izzad szegény, tudom meg a feleségétől. S meg sem mondja neki, hogy milyen ügyben akarom őt zaklatni, mert attól még a vérnyomása is felmenne!

Szitkozódó és szófukar urak után egy hölgynél próbálok szerencsét. Katarína Tó- thovát tárcsázom. Végre egy beszélgetőpartner, akit nem

Hangjából is kiérződik, mosolyog, miközben beszél, s ebből már sejtem, hogy jó helyen kopogtatok. Néha hátrányos, néha meg előnyös, hogy ezt a nevet viseli exférje után ez a pozsonyi fiatalasszony. Először a kellemetlen élményekre mond példát. Sokszor törnek rá vulgáris, ocsmányul szitkozódó telefonálók abban a hiszemben, hogy az igazi miniszterelnök-asszonyt tolták le. „Annyira belehevülnek a szidalmazásba, hogy akkor sem hagyják abba, amikor közlöm, hogy én csak a politikus hölgy névrokona vagyok”, meséli a vonal túlsó végén. Miért káromítják Tóthová asszonyságot? - puhatolózom. „Ezt én is szerettem volna megtudni, de eddig még egyetlen hívogató sem jutott el addig, hogy pontosan elmondaná, mi is a baja a kormányfő helyettesével”, bosszankodik a névrokon. Majd derűsebb epizódokkal szolgál. Elmondja, hogy amikor a munkaügyi hivatalban nyilvántartásba vették, az ottani hivatalnok viccelődve megjegyezte: hová jutottunk, hogy már egy Katarína Tóthová sem tud magának állást szerezni! Majd derültség közepette emlékezik arra, hogy szent meggyőződése, a neve is hozzásegítette ahhoz, hogy bejusson egy átképző tanfolyamba, amelyben már minden hely foglalt volt. Az ügyintéző hivatalnok, mihelyt megtudta a nevét, azzal biztatta, megpróbál valamit elintézni a számára. A mi Tóthovánk a legnagyobb derültséget kétségtelenül a bíróságon váltotta ki, ahol a tartásdíj miatt járt. Az ottani alkalmazottak egy része azzal ugratta őt, hogy egy Katarína Tóthová talán nincs is rászorulva a tartásdíjra. A többiek meg azon csodálkoztak, hogy egy ilyen nevű hölgy vajon miért nem jár szerencsével a bíróságon.

Hölgy után megint egy urat tárcsáztam. Ján Lupták, a pozsonyi orvos szívesen állt rá a csevegésre. A hangja alapján nyugodt, kiegyensúlyozott ember benyomását keltő doktor úr szerint semmi gondja a nevével, jól megvan vele. Toleránsnak tartja magát, s ezért nincs semmi kifogása névrokonával, a parlamenti képviselővel szemben. „Nézze, legálisan beválasztották a parlamentbe, így ott a helye. A munkásokat képviseli, s ezért elítélem azokat, akik kigúnyolják és Fandli Jancsinak csúfolják”, magyarázza az orvos. Ha demokratikus ország vagyunk, akkor ezt így kell felfogni, majd azt fejtegette, hogy az embert nem a végzettsége vagy például a nemzetisége szerint kell megítélni, hanem elsősorban a munkája és a magatartása alapján. Nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem, vajon a képviselő urat kifigurázó humoros kazettát sem venné meg? A vonal túlsó végén kacagás és ez a válasz hallatszott: „Pár hete már megvettem. Ahányszor meghallgatom, mindig jókat kacagok még a Ján Luptákot kifigurázó mondatokon is! ”

Pozsonyi szám után Kassát tárcsáztam, Jozef Márkus lakásán csengett a telefon. Az idősebb úr alighanem provokációra gyanakodott, ezért pusztán annyit mondott, így hívják és kész, ő erről nem tehet. „Egyébként sincs semmi bajom a nevemmel”, s ezzel letette a kagylót.

Talán a dunaszerdahelyi Bugár Béla beszédesebb lesz! Remegő hangú, kedves öregúr vette fel a kagylót és szépen megkért, ne kérdezősködjem, van neki épp elég egyéb gondja. Tíz éve ágyhoz kötött feleségét ápolja, s ez őt teljesen leköti. „Esetleg egy kicsit beszélgetni sincs kedve, hogy kikapcsolódjon”, próbálkoztam tovább. „Nem bánom.... de mégsem, le kell tennem, mert kifut a tej a sparhelten”... s a vonal elnémult.

nyi illetőségű Vladimír Meciar

szerepelt a listámon. Többféle változatra készültem fel, de arra, ami valójában történt, nem: ugyanis a telefont egyszerűen fel sem vették.

Az úgyszintén fővárosi Iván Gasparovic nyilván házon kívül volt, s csak üzenetrögzítőre olvashattam volna rá, milyen ügyben keresem...

Azt a Vífazoslav Móricot, aki nyilván nem az a Vííazoslav Móric, szintén nem nem lehetett személyesen elérni, mindössze az üzenet- rögzítővel társaloghattam...

Pozsonyban is akad jó néhány Bugár Béla. Az, akit kiszemeltem, folyékonyan ugyan nem tudott magyarul, de ráért és hajlandó volt szlovákul beszélgetni. „Többnyire kellemetlenségem adódik abból, hogy így hívnak. Főleg a bemutatkozáskor vannak gondjaim, mert tudja, mindjárt egy zsákba tesznek az igazi Bugár Bélával és szórakoznak a rovásomra", panaszkodott Bugár úr. Az utóbbi időben telefonon már nem zaklatják annyit, de a legutóbbi választások előtt bizony gyakran csengett a telefonja és a hívó fél csak annyit lihegett bele a kagylóba: te magyar disznó, meg hasonlókat. De ilyen hívások azóta nincsenek. „Egyébként a magyar politikusok közül a névrokonomat tartom a legelfogadhatóbbnak”, árulta el beszélgetőpartnerem .

Bugár Bélával ellentétben Peter Weiss

ugyancsak szűkszavúnak bizonyult. A pozsonyi telefonkönyvből kiszemelt fiatalúr zaklatásnak

vette hívá- s u n k a t. Kerek perec közölte, sem ideje, sem pedig kedve ahhoz, hogy velem szórakozzon.

Ezután

egy poA Bugár névvel előbb szerencsével jártam, ezért újra magyar politikus, A. Nagy László névrokonánál csöngetek telefonon. „Semmi

különös nem tör______________________

té

nik, ha bemu- f tatkozom, hiszen Nagy Lászlóból akad egy kocsiderékra való”, - árulja el az MPP elnökének egyik pozsonyi névrokona, aki gépész- mérnök. Valamikor csak a fővárosi telefonkönyvben 17 ilyen nevű személy szerepelt, nem tudom, hogy

most hányán vagyunk, fűzi hozzá. Megnyugtatom, hogy legalább még egyszer ennyien, hiszen nehezen tudtam eldönteni, hogy a sok hasonnevű közül melyiket válasszam.

„Nagy úrnak csak a neve nagy, ő maga hát mit mondjak... Szerintem még károkat is okozott nekünk, magyaroknak, amikor a kormányban voltak”, ezzel kezdte válaszát a nyárasdi névrokon, majd megegyeztünk abban, a továbbiakban mellőzzük a politikát. Személyesen nem ismeri A. Nagy Lászlót, és nem zavarja őt különösebben, hogy így hívják. „Sem a rokonok, sem a barátok és az ismerősök nem hecceinek a nevem miatt. Egyszóval egész jól megvagyok az én tisztességes nevemmel ” - foglalta össze a lényeget Nagy László Nyárasdról.

,JVem egy hétköznapi név az enyém, az biztos. Most már valamivel könnyebb elviselni, mint öt-hat évvel ezelőtt” - árulja el viselője, Ján Budaj. „Nem is gondoltam volna, hogy a bársonyosra sikeredett forradalom napjaiban milyen megpróbáltatást jelenthet e név viselőjének lenni. Rémes, sőt, majdnem elviselhetetlen volt annak idején. Függetlenül attól, hogy reggel, délután avagy éjszaka volt, vadidegenek hívogattak bennünket és szórták rám a szitkokat”, emlékezik vissza a pozsonyi Budaj úr. Elmondása szerint számtalanszor előfordult, hogy sírva várta őt a felesége, mert távollétében őrá zúdították a sok ocsmányságot. „Szép kis gyűjteményem van gyalázkodó és fenyegető levelekből, ezeket szintén hat évvel ezelőtt hozta a postás. De szerencsére, mind ritkábbak ezek a megnyilvánulások,” - teszi hozzá. Az utóbbi időben főleg olyanok hívják, akik az „igazi” Budajjal szeretnének kapcsolatba lépni, s tőle kérdezik a telefonszámát. Tehát - összegzi a tapasztalatokat a névrokon - vannak kellemes emlékeim is, de túlsúlyban vannak a felháborító epizódok.

Tengernyi telefonszám van előttem. Vajon melyiket tárcsázzam még fel? Talán ezt! Hallom, hogy a vonal túlsó végén bemutatkoznak. Ekkor kapok észbe, véletlenül nem is névrokon, hanem egy „igazipolitikuspéldány” számát hívtam fel. Ezúttal én voltam szűkszavú: elnézést, téves számot tárcsáztam,... mondtam zavartan. Majd csak úgy magamnak hozzátettem: nem önt, hanem a névrokonát akartam vonalvégre kapni...

Telefonálgatott: P. Vonyik Erzsébet

Vlado Gloss fotóit az említett politikusnevek eredeti viselőiről szerkesztőségi számítógépünk torzította tréfásra.

SZILVESZTER ’95 1995. december 31. 1/BSárPBP