Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-12-24 / 52. szám
l/BSÚrnap 1995. december 24. KARÁCSONY’95 SZ ABÓ G. LÁSZLÓ Scselkuncsik. Diótörő. Urálon innen és Urálon túl, Európában és Amerikában nincs még egy darab, amely gyakrabban szerepelne karácsonyi színpadokon, mint E. T. A. Hoffmann Csajkovszkij által megzenésített meséje. Pozsony és Párizs, Milánó és Szentpétervár, Bécs és Budapest, New York és Chicago balettszínpadán évről évre herceggé változik egy karácsonyi ajándékba kapott diótörő. S hogy az illúzió tökéletes legyen: általában olyan táncos kapja a szerepet, aki magánemberként is méltóságot, előkelőséget, nemességet sugároz. Dyen volt például Nurejev, a tánc rettegett istene, aki pályája során táncosként és koreográfusként is többször jegyezte a darabot, s ilyen a bécsi Staatsoper szólótáncosa, Solymosi Tamás is, aki karácsony táján a világ legkülönbözőbb pontjain ölti magára hercegi kosztümét.- Még balettintézeti növendék voltam, de a karácsonyaim már akkor is a Diótörőről szóltak. Az összes gyerekszerepet eltáncoltam a darabban. Ilyenkor természetesen az egész családnak látnia kellett, és jöttek is mindig, hogy megnézzenek. Délelőtt és kora délután még együtt voltunk, ünnepeltünk, aztán pár órára elszakadtunk egymástól. Én mentem táncolni, ők meg beültek szórakozni. Nekem ez fantasztikus érzés volt már akkoriban is. Jött a sok gyerek, velük együtt a felnőttek, hogy három felhőtlen órát töltsenek együtt, s ennek én lehettem az egyik főszereplője. Varázsos hangulatú esték voltak ezek. Kiskoromban egyébként, ahogy közeledtek az ünnepek, én már aludni sem tudtam rendesen. Van egy ablak a lakásunkban, a bátyám és én késsel-villával véstük bele, hogy jön a karácsony. Hétéves lehettem, Zoli meg tíz. Édesapá- mék azóta sem tüntették el közös művünket. A karácsonyfa mindig akkor került be a lakásba, amikor a nagymamával templomban voltunk. Mire hazamentünk, ott állt a zongorán, és a mennyezetet súrolta. Ez volt a nagy csoda. Ahogy feldíszítve az egész szobát beillatozta. A pesti karácsonyoknak természetesen egészen más a‘varázsa, mint bármelyik külföldinek. Bár ha együtt a család, lehetünk bárhol a világban, én jól érzem magam. • A szülőknek szánt ajándékokat általában Zolival együtt veszik meg?- Sokszor vásárolunk együtt, de ha Zoli csak az utolsó pillanatban érkezik haza, mert Londonban, Milánóban vagy Amerikában táncolt, akkor külön-külön vesszük a csomagokat. De az is megtörténik néha, hogy megegyezünk: te Apunak, én Anyunak veszem meg az ajándékot, és majd együtt adjuk át. • Ilyenkor ki szondázik? Melyikük kezd el nyomozni, hogy minek örülne a másik?- A szondázást, nagyon ügyesen, Anyu végzi. Valahogy mindig rájön, kinek mire fáj a foga. Előre persze sosem tudom, kitől mit kapok. Az mindig óriási meglepetés számomra. Zoli például akkor boldog igazán, ha látja, hogy nem győzök álmélkodni. Milánóból egyszer annyi ajándékot hozott, hogy alig fért rá a zongorára. Cipő, zokni, sapka, nadrág, pulóver - teljesen felöltöztetett. Bement egy boltba, s mindent megvett, amit szépnek talált. Az ízlésemet is tökéletesen ismeri, nemcsak a méreteimet. Pontosan tudja, milyen színekben, milyen fazonokban gondolkozom. • Fordítva ez mennyire érvényes?- Természetesen én is ismerem az érdeklődési körét. Én már nyáron el szoktam dönteni, mit veszek neki. Két évvel ezelőtt videokamerát kapott tőlem. Régi vágya volt. Fel akarta venni a próbáit, hogy bármikor visszanézhesse őket, és minden hibájából tanulhasson. Vagy ha nyáron együtt a család, abból is maradjon valami. A poén persze az volt, hogy a kazettákat raktam a keze ügyébe. Azt akartam, hogy elsőként azokat vegye észre. Először azt hitte, magnókazettákat kapott, és csak később jött rá, hogy tévedett. Akkor meg azt kérdezte, jó, jó, de minek, ha egyszer kamerája még nincsen? És akkor a zongora alatt talált egy újabb dobozt, amelyben a felvevőgép volt. A meglepetéstől szólni sem tudott. Mivel évad közben elég ritkán találkozunk, hiszen ő is több helyen táncol a világban, a viszontlátás számomra mindig felér egy kisebb karácsonnyal. Ilyenkor mindig kapok tőle valamit. Ha például lát egy remek horgászfelszerelést, biztosan vesz ugyanolyat nekem is. Vagy észrevette, hogy megy szét a bőrtáskám. Azonnal hozott egy újat. Egy még jobbat. AMSZTERDAM LAZA ÜNNEPE „Éveiből adódóan Zoli hamarabb kezdte el a pályát. Ő már Amszterdamban táncolt, én még a Balettintézet rúdjába kapaszkodtam. Karácsonykor azonban együtt ünnepeltünk. Vagy ügy, hogy Zoli jött haza, vagy úgy SOLYMOSI TAIMÁS ünnepei hogy a szüléink jöttek ki Amszterdamba. A Holland Nemzeti Balett igazgatója ugyanis meghívott a társulatba, hogy táncoljak velük, s akkor eldöntöttük: a karácsonyt Amszterdamban töltjük. Ahol sokkal lazábban ünnepelnek az emberek, mint nálunk. Otthon, családi körben kevesebb időt töltenek. Inkább étterembe mennek és ki az utcára, szórakozni. Apuék, emlékszem, kocsival jöttek ki hozzánk, mert abban az időben még nem tudtunk nekik repülőjegyet küldeni. Nagyon féltünk, hogy elakadnak az úton, de a jóisten velük volt, mert nemhogy hótorlaszokat, havat sem láttak Amszterdamig. Hazafelé is végig száraz autópályán mentek, és óriási szerencséjük volt, mert másnap, ahogy megérkeztek Pestre, Németországban annyi hó esett, hogy az utak hetekig járhatatlanok voltak. A karácsonyfát természetesen nekünk kellett megvenni, ami azt jelentette: az én feladatom volt beszerezni. Zoli ugyanis próbált a színházban. Nem kívánhattam tőle, hogy ezt is ő vállalja magára. Díszekért is én rohantam el, de mire megjöttek a szüléink, mindennel elkészültünk. És boldogok voltunk, hogy együtt lehetünk.” LONDON: KARÁCSONYFÁT PATIKÁBAN ,Ahány ország, annyi mentalitás. London óriási város. Valósággal ontják az árut az üzletek. Egyik bolttól a másikig taxival mennek az emberek, kezükben hatalmas süteményes dobozokkal. Én egy évig táncoltam az Angol Nemzeti Balettnál, de furcsamód december végén úgy alakult a helyzet, hogy Zolinak is dolgoznia kellett. De nem a Királyi Balettnál, ahová szerződés kötötte, hanem Milánóban, a Scalában. Tehát el kellett utaznia Olaszországba. S mivel Édesapánknak is rengeteg dolga volt, Anyuval együtt csak az ünnepekre tudtak Londonba jönni. Vagyis megint nekem kellett fát venni. Ez nagyon nagy feladat volt számomra, hiszen még nem tudtam, hogy Londonban hová kell mennem szép karácsonyfáért. Nem voltam ismerős a városban. Huszonkettedikén még ott álltam tanácstalanul, miközben Apuékat azzal nyugtatgattam a telefonban, hogy már megvan, iEetve kinéztem a legszebbet. Zoli is vagy ötször hívott, hogy megvetted már, otthon van? Majdnem, feleltem, de meglesz, ne aggódj! Kezdtem pánikba esni, mi lesz, ha nem kapok olyat, amilyet szeretnék. Kocsiba ültem és azt mondtam: addig nem jövök haza, míg nem lesz karácsonyfa. London nagy város, nem mertem túl messzire menni, nehogy eltévedjek. Állok a piros lámpánál a hatalmas kocsisorban, húznék el egy patika előtt, és mit látok? Egy gyönyörű karácsonyfát. Nem érdekelt, hányán tülkölnek mögöttem, kievickéltem a sorból, megvettem a fát, s már hívtam is Apuékat, hogy ilyen szépet még aligha láttak. Nem tudom, hány Diótörőt táncoltam azokban a napokban, de hogy elég sokat, az biztos. Ettől függetlenül mindent behajtottam, ami az ünnepekhez kellett. Mire a lakásba értünk Apuékkai a repülőtérről, már Zoli is hívott a repülőgépről, hogy tudjuk, hánykor érkezik. Kimenni sajnos, nem mehettem elé, mert a Herceget táncoltam, de este már az egész család együtt volt. Karácsonyi dalokat hallgattunk, feldíszítettük a fát, Anyu főzött, mi megterítettünk. Nagy örömömben ilyenkor nem is nagyon látom, mit eszem, bár a legtöbbször halászlé kerül az asztalra vagy rántott ponty. Londonban is lehet pontyot venni, még magyar paprikát is. Bemegy az ember az áruházba, és mindent megkap. Csak pénze legyen.” CHICAGÓBAN, EGYEDÜL „Ez volt a legszörnyűbb karácsony az életemben. Amerikában vendégszerepeltem, és nem volt lehetőségem hazajönni. Minden meghívást elvállaltam, amit kaptam. Egy hónap alatt húsz Diótörőt táncoltam. Chicagóban nagyon szép a karácsony, csak nem egyedül. Gyönyörűek a bevásárlóközpontok. Fény és pompa az egész város. Mindenki mindenkinek kellemes ünnepeket kíván, még az utcaseprő is segít, ha fel vagy pakolva és szállsz fel a buszra. És tele volt a kezem nekem is. Apunak is, Anyunak is, Zolinak is megvettem az ajándékokat. Leraktam az asztalra, az ágy mellé, és csak annak tudtam örülni, hogy majd tetszeni fog nekik. Karácsonyfám nem volt. Az utolsó pillanatra hagytam, hogy veszek majd, aztán lemaradtam róla. Csak egy fenyőgallyat kaptam, ami a pohárban is elfért. Gyertyát tűztem rá, csokoládépapírból csin- gi-lingit, bekapcsoltam a tévét, dőlt a zene - én meg majdnem zokogtam. Iszonyú nehéz volt egyedül. Később aztán megtudtam: a családi hagyományt, az otthoni meghittséget teljesen felborította az én távollétem. Zoli át is rendezte az ünnepeket. Tamás nélkül nem karácsonyozunk, mondta, és elmentek Ausztriába, a hegyekbe. Onnan hívtak fel többször is telefonon. Január ötödikén aztán, amikor már én is Pesten voltam, gyönyörű karácsonyt tartottunk.” BÉCS, ÜNNEPI KONCERTTEL „Ausztriában talán egy picivel visszafogottabban ünnepelnek, mint másutt. Bécsben a karácsonynak is más hangulata van. A belvárosban minden sarkon forralt bort, puncsot és sült gesztenyét árulnak. Ez is a varázshoz tartozik. És persze Grinzing! Bécs közelében. Ott szoktak nagy eszem-iszomot csapni. Voltunk már ott, mindegyikünknek tetszett. Körözött, felvágott, hagyma, retek, paradicsom, paprika, rengeteg finomságot kínálnak. Sétáltunk egy nagyot, beültünk egy koncertre, aztán irány haza. Haza, Pestre. Mert a legeslegjóbban otthon, a családi fészekben érezzük magunkat. Mi akkor vagyunk igazán boldogok, ha együtt lehetünk. A mi családunk mindig összetartó volt. Szüléink korlátlan nagy szeretettel neveltek bennünket. Ami életreszólő ajándék.” • Szabad karácsonya mikor volt legutóbb?- Nagyon régen. Amióta táncolok, egyszer sem. • Hogyan fogadná, ha mondjuk jövő ilyenkor egyetlenegy előadása sem lenne?- Akkor is bemennék a színházba. Megnézném, mit táncolnak a többiek. Amit most Pesten meg is tehetek. Huszonnegyedikén ugyanis szabad az estém, huszonötödikén reggel azonban már Bécsben kell lennem. Enyém az ünnepi Diótörő. És a karácsony előtti, tizenhetedikei előadást is én kaptam meg. • Dupla karácsonya volt már?- Igen, két évvel ezelőtt. Egyik nap Bécsben, másnap Budapesten lehettem a Herceg. • Éjféli misére el szokott menni?- Külföldön, egyedül nem. Pesten, a szüleimmel és Zolival gyakran. Ha másnap délelőtt nincs előadásunk, ott szorongunk mi is a Margit-templomban. • A karácsonyfát, szenteste, ki „táncolja” körbe?- Zoli és én. Anyu a vacsorával foglalatoskodik, Apu a díszeket és az égőket adogatja, mi pedig forgunk, röpködünk. A kardinális kérdés természetesen mindig a műhó. Hogy egy tonnát nyomjunk a fára vagy csak felet. Mert akkor mutat csak igazán szépen, ha ránézel és fázni kezdesz.
