Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-07-02 / 27. szám

prilisban töltötte be a hatvanat Erich von Danikén svájci író, számos magyarul is megjelent mű szerzője (A Szfinx szemei, A vén Európa rejtélyei, Istenek stratégiája, A jövő emlékei). Könyveit cáfolják, vi­tatják, elmarasztalják, de olvassák - ed­dig ötvenötmillió példányban - az egész világon. Júniusban Pozsonyban járt, az idegen civilizációk (egyszerűbben: ufók) létezését (illetve nem létezését) tárgyaló konferencián, programjának ki- csúcsosodásaként háromórás előadást tartott. Másnap, az újságírókra alig fél órát szánt. A sajtó - világszerte - annyit támadta őt, hogy ez talán nem is csoda. Az ember - lévén értelmes lény - kí­váncsi. Mindig többet akar tudni. Vá­laszt kapva egyik kérdésére, nyomban felveti a következőt. Az ember többnyire vallásos környe­zetben nő fel. Gyerekkorában titokzatos és szépsé­ges történeteket hall istenekről, csodák­ról. Aztán elérkezik az a kor, amikor kritikusabban nézi a világot, s nemcsak hinni akar, hanem tudni is. Például azt: mi a világűr? Hogyan keletkezett? Vég­telen-e, avagy véges? És óhatatlanul fel­teszi magának azt a kérdést is: egyedül vagyunk-e értelmes lények a világmin­denségben? S akkor jön valaki - Erich von Dani­kén -, aki modem felfogásban magya­rázza a titkot. A piramisok, a Nazca- vonalak, a bibliai történetek rejtélyei új megvilágításba kerülnek. Sokak számára viszont elfogadhatatlanok az érvelései. Sikerének egyik titka - bevallása sze­rint - abban rejlik, hogy szokatlan ma­gyarázatokat fűz a bizonyítékokhoz. Si­kerének másik titka, hogy könyveinek stílusa könnyed, érthető; szándékosan a szórakoztató műfajt választotta. Persze, a komoly tudósok nagyon nem szeretik, ha valaki belekontárkodik a szakmájuk­ba. Danikén pedig mást se tesz, mint a régészet, az antropológia, a teológia, az űrkutatás területére „téved” mindunta­lan. De mert nem lehet valaki minden terület szakértője, ezért a népszerű írót - teljesen joggal - az adott szakterüle­(Vlado Gloss felvétele) ten kutató tudósok laikusnak tartják. És ő ezt nem is veszi tőlük zokon. Ö maga még nem látott ufót, de a föl­dönkívüliek felbukkanásának tényeit - szerinte - magas körök próbálják eltit­kolni. Vajon kinek áll hát érdekében, hogy elhallgassa az információkat? „Többéves munkásságom alatt meg­tanultam, hogy az információk valójá­ban nem titkolhatok el - mondja az új­ságíróknak Pozsonyban Danikén. - Az egyetlen, amit tehetnek, hogy megmá­sítják a tényeket, és a nyilvánosság az elferdített igazságot hiszi el.” A rejtélyes Nazca-vonalak 20 hatal­mas, vésett rajzból és több száz apró vo­nalból állanak, amelyek valamilyen pá­lyára emlékeztetnek. A dezinformációs osztálynak (mert állítólag létezik ilyen!) sikerült megfordítani a valóságot: a nyilvánossággal elhitették, hogy a Naz- ca-fennsík ábrái (a kezek, a kutya, a majom, a kolibri stb.) az érdekesek - holott éppen a 450 kilométer hosszú vonalak érdemelnek figyelmet! (Egy magyar fizikus, Agócs János is vizsgál­ta e vonalakat, s arra a meggyőződésre jutott, hogy a Nazca-fennsík ábrái vala­mikor a kozmikus erők és földsugárzá­sok összegyűjtésére szolgáltak, illetve bizonyos járművek fel- és leszállásának megkönnyítésére.) Az USA-ban létezik egy csoport, amely kiderítette, hogy a CIA legalább 200, a NASA pedig 100 esetben titkolta el a nyilvánosság elől a földönkívüliek megjelenését - állambiztonsági okokra hivatkozva. A csoport azzal indított pert a kormány ellen, hogy megsértette az in­formációk szabad áramlásának jogát biztosító törvényt. A per másfél évig hú­zódott, végül is a kormánynak ki kellett adnia az ufókra vonatkozó dokumentu­mokat, de csak a húsz évnél régebbieket. És még ezeket is cenzúrázhatta - amennyiben egyes kitételei veszélyeztet­nék az USA állambiztonságát. Danikén sokat elolvasott a dokumen­tumból; mély benyomást tett rá a Fehér Ház „cégjelzéses” papírja, a pecsétek, az USA elnökeinek aláírása. Nem árt tudni, hogy az egyik pecsét „csak” az iratok elolvasására jogosít fel, a másik — mondta Danikén Pozsonyban jegyzetelésre is. A hivatalos körök so­káig tagadták, hogy bármiféle adatokat is gyűjtenének az ufókról. A hozzáfér­hetővé vált dokumentumok viszont azt bizonyítják, hogy az amerikai kormány nem mondott igazat, mert igenis gyűjtötte az adatokat.... Ismét sokat beszélnek a Roswell-inci- densről is: Új-Mexikó területén 1947- ben lezuhant egy ufó. Benne földönkí­vüliek tetemeit találták, és az amerikai tudósok fel is boncolták őket. A bonco­lást filmezték és a filmet a Kodaknál hívták elő! Néhány hónapja felbukkant az operatőr (82 éves!) és elmondta: kó­piát készített a filmről, amit jó pénzért (150 ezer fontért) eladott „valami an­golnak”. Az angol másfél millió fontért akarja azt továbbadni egy tévétársaság­nak. Azt suttogják, hogy kiválasztott körökben már vetítették e filmet. Dani­kén viszont szkeptikus a filmet illetően, mert még nem látta, és a tapasztalatok arra intik: ez is a dezinformációs osztály ötlete lehet - hogy végül az egész világ nevessen az ügyön. Az archeológusok sem rajonganak Danikenért. Ők például azt állítják, hogy a gízai Nagy Piramist több mint húsz évig építették. Danikén viszont cá­folja állításaikat. E piramis két és fél­millió (!) kőbálványból áll, a legtöbb 2,5 tonna súlyú, de vannak 12 és 20 ton­násak is. Egyszerű számítások alapján évente 125 ezer darab követ kellett megmunkálniok a rabszolgáknak, na­ponta tehát 416-ot, azaz kétpercenként egyet! S akkor még nem vettük számí­tásba, hogy a követ először ki is kellett termelni és az építkezés helyére szállíta­ni. A mai fejlett technikával sem tud­nánk ekkora feladattal ilyen gyorsan megbirkózni. Danikén nem azt állítja, hogy földönkívüliek építették a pirami­sokat, csupán annyit jegyez meg: műszaki tudást meg - esetleg - eszkö­zöket kölcsönöztek az egyiptomiaknak, hogy létrehozhassák a csodát... Németországban a napokban jelenik meg legújabb könyve Az első nap már elkezdődött címmel. Témája: a földön­kívüliek visszatérése. Minden vallás is­meri az újbóli visszatérés gondolatát. Ha valakinek rosszul megy a sora, arra vágyik, hogy jöjjön valaki, aki mindent jobb irányba terel. Vagy valóban a visszatérés ígérete volna emögött? Ha igen, akkor ki tette ezt az ígéretet? - tet­te fel a kérdést Danikén. Az ő válasza: úgy hiszi, hogy a földönkívüliek! A hajdani keleti blokkban, Moszkván kívül, eleddig nem járt. Biztosra veszi, hogy a mi „térfelünkön” is vannak érté­kes információk. Az ufó-kérdést il­letően a keleti blokk nyitott, s mivel már nincs akadálya az utazásnak, négy­öt év múlva talán innen is összegyűlik egy könyvre való adat. Mert csak olyan helyekről és dolgokról ír, ahol szemé­lyesen járt, amit ismer. Sokat vár a régi tibeti és indiai temp­lomok katakombáiban rejtőző írásoktól is. Mostanáig ezeket csak egyetlen szemszögből vizsgálták. Ha szárnyas lé­nyekről olvastak bennük, azt angyalnak fordították; ha arról, hogy embereket égi magasságokba ragadtak, akkor mennyországról beszéltek... A régi szö­vegek ma már rendelkezésre állnak, csupán a modem szemléletű fordítás hi­ányzik. Ő épp ezektől vár sokat. Az olvasói - szintén. Kopasz-Kiedrowska Csilla 1Q/IO ~^en történt. Hét len- X jL gyei fogoly meg­szökött a szibériai gulagokból. Hosszú utuk Indiában ért véget. Egyikük, Slavomir Rawicz később könyvet írt az esetről. Eb­ben megemlíti, hogy a szökevé­nyek, amikor a Himalája hegyi zónáin haladtak át, két havasi em­bert láttak az egyik szikla ormán. A magas termetű, mintegy két és fél méteres állatokat erős szőrzet borította. Medvére emlékeztettek, és annak ellenére, hogy tudomá­suk volt az emberek közelségéről, viselkedésük semmiféle félelmet nem ámít el. A szikla ormán úgy két órát tartózkodtak. Az utóbbi száz évben hasonló hírek Indiából, Nepálból, Kínából és Bhutánból is érkeztek, de egyik sem volt olyan részletes, mint Rawicz leírása. A havasi ember, akit Jetinek neveznek el, talán a legismertebb talányos ál­lat Földünkön. Aki a Himalájába látogat, annak a bennszülöttek számtalan legendát mesélnek erről a rejtélyes élőlényről. Né­melyik legenda arról szól, hogyan támadt rá a Jeti az emberekre. utazónak megrázó élményben volt része, amikor a Mount Everest környékén 1,8 méteres szörny­nyel találkozott. Majomra emlé­keztetett, mellső végtagjai a térdé­ig értek. Találkozásokat találko­zások követtek, de senkinek sem sikerült fogságba ejtenie Jetit. Ám állítólagos skalpját sikerült megszerezni. 1960-ban, kimon­dottan Jeti keresésére, kutatócso­port indult a Himalájába. A cso­portot a Himalája jó ismerői, a Mount Everest legyőzői, Edmund Hillary és Desmond Dóig vezet­ték. Ők hat hétre kikölcsönözték a havasi ember skalpját Khum- jung lakóitól. (A tudósok hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a skalp nem más, mint egy nagyon értékes tibeti medvefajta bőre.) Hillary és Dóig később kijelentet­ték, hogy Jeti léte csupán mítosz. Ám Desmond Dóig ezután meg­másította véleményét, és azt állí­totta, hogy a havasi ember létét nem lehet teljesen kizárni. Ren­geteget foglalkozott a havasi em­berről érkezett hírekkel, és a kö­vetkező áttekintést adta róla: A himaláji bennszülöttek sze­A Jeti létét hangoztatok leggyakrabban a felfedezett láb­nyomokkal bizonyítják állításu­kat. Már a múlt században érkez­tek effajta hírek Európába. Szá­zadunk harmincas éveiben pedig fényképek is megörökítették a le­leteket. Az első ismert fotó 1937- ből származik, F. S. Smythe öte­zer méter magasságban készítet­te. Eric Shipton angol kutató 1951-ben, a nepáli és a tibeti ha­tár közelében, a Menlung gleccseren felfedezte a havasi ember lábnyomait. A legjobban kivehető lábnyom mellé helyezte hegymászó csákányát, és fényké­pezett. A felvételen a lábnyom 33 centiméter hosszú és 20 cm szé­les. Figyelemreméltó a hüvelyk­ujj hossza. A későbbi években is többször találtak nyomokat. 1978-ban pél­dául Hunt angol lord 35,5 centi­méter hosszú és 17,7 centiméter széles lábnyomot fényképezett le. Erről jelentést tett a Királyi Geográfiai Társaságnak: „A Mo­unt Everest egyik völgyében vol­tunk. Este volt, már sötétedett, amikor feleségemmel megpillan­tottuk a nyomokat. Tisztán láttuk, milyen frissek, állítom, hogy azon a napon járt ott. Az arány­lag kicsi, de meredek domboldalt vastag hótakaró borította, és a hatalmas emberformájú lény tal­pa alatt teljesen összeállt a hó. A nyomok hosszúkás, ovális alak­ban követték egymást. 355 milli­méter hosszú és körülbelül fele olyan széles nyomokat hagyott maga után. ” (Idézet A. C. Clark, Titokzatos erők világa című könyvéből.) Külön kategóriába tartoznak azok az emlékezések, amelyek a Jetivel való találkozásról tanús­kodnak. A bennszülött lakosok el­beszéléseit már említettük. Az idegenek tanúsága sokkal érdeke­sebb. A walesi Don Williams azon szerencsések egyike, aki sa­ját szemével látta a havasi embert himaláji expedíciója során. Ez 1970 júniusában az Annapurna megmászása során történt. 1975- ben Janusz Tomaszcuk lengyel rint a havasi ember három fajtája létezik. Dzu teh, a hatalmas, vas­tag bőrrel fedett lény, amely álla­tokat támad meg, majd felfalja őket. Aztán az erdőben ordítva rohangáló, faágakat szedő Thel- ma (kis ember). S végül a harma­dik típus, a Mih teh. Ez az em­berszabású majomra emlékeztető vad lény, melynek testét fekete vagy rozsdabarna szőrzet borítja, mintegy 6000 méter magasság­ban él. Az első két típusból Dóig szerint az egyik nagyon értékes tibeti medvefajta. (Ezt eddig még a bennszülötteken kívül senki nem látta.) A másik a gibbon he­gyi változata. A harmadik eset­ben pedig nem zárja ki, hogy ed­dig ismeretlen lényről van szó. A szkeptikusok, akik nem hisznek Jeti létében, állítják, hogy eddig még senki semmi­lyen meggyőző bizonyítékkal nem szolgált. A nyomok pedig bármilyen más állat nyomai, amelyek a hó vagy a napsütés hatására elváltoztak. Nem hisz­nek a havasi ember létezésében már csak azért sem, mert szerin­tük ilyen magasságban nem jutna elegendő élelemhez. Mindezek ellenére ez a rejtély továbbra is sokakat foglalkoztat. Bár aligha valószínű, hogy a kö­zeljövőben minden kétséget kizá­róan megoldódik. Reménysugár lehet az, hogy a Himalája legis­mertebb részeit a főidényben ren­getegen látogatják. Előfordulhat tehát - ha Jeti valóban létezik -, hogy valaki találkozik vele, le is tudja fényképezni, esetleg a hegy­mászók filmre is veszik. Az is le­het, hogy az emberek tolakodó kí­váncsisága elől már régen a hegy­ség eldugott zugába költözött. K ínában 55 000 dollár jutal­mat ígérnek mindenki­nek, aki be tudja bizonyítani Jeti (a havasi ember) létét. A legma­gasabb jutalmat az kapja, aki élve szerzi meg Jetit. Kevesebbet kap az, aki ennek az érdekes fajtának a maradványaira bukkan, illetve fényképet vagy videofelvételt hoz a havasi emberről. A Kvéty nyomán: -ja­1995. július 2. UBsárnap

Next

/
Thumbnails
Contents