Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-16 / 29. szám
Vasárnap 1995. július 16. tükör ÉLETKÉPEK i Öregek a fodrásznál Fodrászt mondok, mert borbélyok már nincsenek. Fodrászatok vannak, és annak férfi meg női szalonjai. Mert ebben az egyben már egyenrangúak lettünk a hölgyekkel. Mindannyian negyven koronát fizetünk a hajvágásért. Haaaj! Pedig micsoda különbség!... Na, de nem ide akarok kilyukadni. Hétfőn délelőtt van, s azon töprengek, miként is fogom leadni megrendelésemet a bögyös fodrásznőnek, mert már borbélyok sincsenek, csupán fodrásznők, s azok előtt nem szívesen ég le az ember intelligenciából. Amióta ugyanis lassabban nő a hajam, ritkán járok borbélyhoz, illetve hát fodrászhoz; s így nem tudom, hogy a legutóbbi hajvágásom óta mennyit ment előre a világ, milyen frizurák jöttek divatba. Legutóbb ugyanis az előttem székbe ülő azt mondta: „na havla"; mire eltökéltem, hogy én is megrendelem e nemes férfiúról elnevezett frizurát. Gondoltam, ami megfelel a cseh elnöknek, nekem is megfelelhet, bár én korántsem lépdelek annyit vörös szőnyegen, mint ő. El is készült a divattal lépést tartó frizurám, ám a baj akkor kezdődött, amikor odahaza a feleségem nem akarta elhinni, hogy fodrásznál voltam. Azt hitte, elfröccsöztem a negyven koronát, mert a hajam hátul ugyanúgy rálógott a galléromra, mint reggel, amikor fodrászhoz indultam. Okulva a történtekből, most már jobban odafigyeltem az előttem sorra kerülők megrendeléseire. Igen ám, de hétfőn délelőtt lévén a szalonban csupa hozzám hasonló nyugdíjas kuporgott; s azok, amint az öblös székbe huppantak, sorra „katonás” vagy „regrutás” frizurát rendeltek, jelezve ezzel, hogy alaposan nyírják meg őket. A három fodrásznő már kuncogott, s egyre vidámabb lett. Amikor az ablaknál szorgoskodó hölgy ártatlan képpel megkérdezte, hogy odakinn talán mozgósítás van-e?, elszabadult a pokol. A legfiatalabb fodrásznő fuldokolni kezdett a kacagástól, s kifutott a mellékhelyiségbe, nehogy baja essék. Ekkor kerültem sorra én. Már épp azt fontolgattam, hogy inkább lelépek a szégyen elől, amikor az egyik fodrásznő megfordította a forgószék kispárnáját, s rám szólt:- Tessék parancsolni! Behúzott nyakkal ültem a székbe, s már előre rettegtem a botránytól, amikor a fodrásznő szelíden megkérdezte:- Maga is regruta?- Igen - nyögtem alig hallhatóan, mire olyan fergeteges röhej tört ki a szalonban, hogy most már mindhárom hölgy a hasához kapott, és egymást taposva futott a mellékhelyiség felé. Alig csitult el a röhejhullám, mellettem is megürült a szék. Egy vézna, idős emberke ereszkedett bele előkelőén. Mindenki előrehajolt és úgy figyelt, hogy ki-ki majd kiesett a nadrágjából.- Hát az úr milyenre kívánja? - kérdezte a fodrásznő.- Vőlegényesre - felelte a vendég. Ismét kitört a röhej, abban a hiszemben, hogy ez a kuncsaft huncutságokban is jártas ember. A fodrásznő is veszi a lapot és tovább faggatja:- Rövid távra?... Na, erre már mindenkinek folyik a könnye az önfeledt kacagástól. Magam is rugdosom a talpam alá helyezett lábtartót. Ám a szomszédom rendületlen előkelőséggel komoly marad. A fodrásznő ettől olyanná válik, mint akinek megégette a kása a nyelvét. Rádöbbent, hogy a vézna öregúr igazat beszél. Valódi vőlegény. Egyszerre paffá válunk. Úgy meredünk magunk elé, mint akiket meggázolt az idő; s összetöpörödtünk, mint a fán felejtett alma. Csupán a valódi vőlegény néz ránk a tükörből, kevélyen. Szőke József Jelenet az előadásból (Tóth Lehel felvétele)- Másfél éve egy keddi napon, de az is lehet, hogy pénteken, Thór Lilla kedvenc tanárnőm bemutatta Bárány Jánost, a Heti Ifi szerkesztőjét - kezdte a „mesét” az érsekújvári Gumidió Színházról Kaprinay Zoltán, az alapítók egyike. - Kitaláltuk, hogy csinálunk egy színházat, s mivel a Gumidió lapként, az elektronikai szakközépben, a gimiben meg az egészségügyiben eléggé befutott, elhatároztuk, hogy Gumidió lesz a neve. Zoli, a menedzser, toborozni kezdte az embereket. Kiplakátozta, hogy buli lesz, aki akar, jöjjön. - Kiválasztottuk Karinthy: Kacsalábon forgó kastélyát, keserves munkával betanultuk, eljutottunk a Jókai-napokra és elhoztuk a legjobb jelmez és díszlet díját. A kedvenc tanárnő, Thór Lilla így emlékezett a hőskorra: - Bárány Jancsi telefonált, hogy szeretne színházat csinálni a középiskolásokkal, segítenék-e. Vállaltam, mert én is akartam a tanításon kívül valami pluszt adni a gyerekeknek. Bárány János Komáromban vagy Pozsonyban is szervezhetett volna diákszínházat, mégis vállalta, hogy minden csütörtökön Újvárba utazzon. Mert:- Éreztem, hogy itt nagyon életképes háttért találok. A Kaprinay Zoli jó értelemben vett diákvezér. Amikor először találkoztunk, ott ült a sok gyerek, hogy szeretne színházat játszani. Az első próbákat egy ebédlőben tartottuk - a szakácsnő jóvoltából, amíg a Csemadok fel nem vállalta a csoportot. Az újvári középiskolások legújabb bemutatója Z. Németh István: Hócsúnyácska és a hét törpince című kamaszkomédiája volt.- A Hócsúnyácska valóban gyerekek számára íródott, de mivel a Gumidió világa - legalábbis amíg én rendezem - a groteszk és az abszurd, ilyen felfogásban vittük színre. Eleve adott volt, hogy cirkuszban játszódik, illetve, hogy ott is játszódhat. A bohócok a hét törpince, a tündérek táncosnők. S mivel komédiává sikeredett, kikiáltottuk kamaszkomédiának. - Bárány János az ügyes jelmez- és díszlettervező Kiszucsan Kornéliát említi, és a jókedvű kamasz színészeket. A Gumidió a Jókai Színház stúdiójának is neveli az utánpótlást. A Hócsúnyácska zenés darab. A slágergyanús dalok zenéjét és szövegét Z. Németh István szerezte (a Jókai Sznház művészei énekelték fel kazettára). A szerző nagy álma, hogy ezek a dalok - és a többi szerzeménye - eljussanak a szélesebb közönséghez. Az előadás szép volt, jó volt, de a Gumidió nem csücsül a babérjain - mert a Gumidió mindig valami újat próbál adni - hallottam a három alapítótól. Hogy vajon mi lesz az?- Ó, az még titok! - utasították el a kérdést. De nyomban elmesélték, hogy Z. Németh István olyannyira megszerette a Gumidiót (a gumidiósok meg őt), hogy kifejezetten a „dióknak” ír egy darabot. A Gumidió azon is gondolkodik, hogy zene nélküli, prózai operettet mutat be, talán a Luxemburg grófját! A harmadik változat szerint maradnak a régi koncepciónál, mely szerint a mese az a műfaj, amely a legjobban mesétle- níthető, és egy keleti mesefűzért akasztanának a közönség nyakába. Addig is játszanak. Hócsúnyácska és a hét törpince mindenhová elmegy, ahová meghívást kapnak. A hírek szerint Budapestre is... Thór Lilla az érsekújvári elektrotechnikai középiskola tanára: - Úgy láttam, hogy a gyerekeket nem érdekli semmi. Talán azért, mert mindenütt káoszt látnak. Ha az órán megkérdeztem tőlük, mivel akarnak foglalkozni miután végeznek, nem tudták. Azt mondták, hogy csak lesz valami, akár munkanélküliek lesznek. Éppen az ilyen dolgokban - például a színházban - látom a lehetőséget, hogy a gyerekek felocsúdjanak a letargiából, hogy valami mást is meglássanak. Itt nagyon jó csapat alakult ki, megváltoztak a gyerekek is. Előnyükre. Jó hatással van rájuk, hogy szerepelnek és sikerük van. A színház csodát tett. Az év végi bizonyítványba is jobb jegyek kerültek. (kopasz) J únius 9-11-én rendezték meg Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni... elnevezésű népdaléneklő versenyt, elsősorban határon túli magyar népdalénekesek számára. Marsai Edit, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium 3. A osztályos diákja 2. helyezést ért el, valamint három különdíjat is kapott: a Kapcsolatok Művelődési Alapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyar Népfőiskolái Collegium kü- löndíját. A verseny alkalmából beszélgettünk. • Mióta énekelsz népdalokat?- Amióta az eszemet tudom. Ipolyszakál- lason élek a családommal, és falun természetes dolog a népdaléneklés. Sok dalt hallottam a nagymamámtól, anyuéktól. Ha együtt vagyunk, utazás közben vagy a közösen végzett munka során mindig énekelünk. • Biztosan korán felfedezték, hogy különös csengésű, egyéni színezetű hangod rendkívül alkalmas szólóéneklésre.- Alapiskolás koromban rendszeresen jártam énekversenyre, gyakran díjat is kaptam. A Daloló Ipolyvölgye járási dal- és táncünnepélyen is sokszor énekeltem. • Gimnáziumba kerülve sem hagytad abba...- Több lehetőségem adódott, hogy a szélesebb nyilvánosság és szakemberek előtt is kipróbáljam magam. Elsős koromban Balassagyarmaton énekeltem az Édesanyám rózsafája - határok nélkül nevű népdaléneklő versenyen, ahol 2. lettem. Ugyanabban az évben a magyarországi Ki mit tud? gútai elődöntőjén első lettem. Idén tavasszal Ipolyságon került sor a Csillagok, csillagok... országos népdaléneklő versenyre. A középiskolás kategóriában első díjat kaptam. A szatmárnémeti verseny ennek következménye. • Mesélj erről a versenyről!- A népdalénekesek főképp határon túli magyarok voltak, erdélyiek, vajdaságiak, kárpátaljaiak, felvidékiek. Magyarországról kevesen jöttek. Összesen talán negyvenen lehettünk, 14 évestől 50 évesig. A szombati elődöntőből, melyen előre meghatározott kötelező népdalokat énekeltünk, tizenöten jutottunk a döntőbe. Vasárnap már szabadon választott népdalokat adtunk elő. • Te konkrétan mit énekeltél?- A Vétessék ki szóló szívem ghymesi balladát és egy erdélyi népdalt, a Kihajtottam Virág ökröm a rétre... kezdetűt. • Milyen volt a verseny hangulata ?- Nagyon jól éreztem magam, a többi versenyzővel egyáltalán nem méregettük egymást ellenségesen, inkább segítettünk egymásnak. • Komoly megmérettetést jelentett ez a verseny, hiszen csaknem a legfiatalabb énekesként szinte a maximális pontszámot kaptad.- Nagyon örültem a díjaknak, mert jó visszajelzések, erőt adnak. Egy ilyen verseny azért is fontos, mert rengeteget tanulhatok a többi énekestől. Az első helyen egy csángó nő végzett. Nagy élmény volt számomra a csángó táj szólás, a dalok különleges hangzásvilága. Fel is vettünk magnóra egy nagyon szép csángó altatódalt és egy balladát. Szeretném megtanulni őket... • Minek alapján választod ki, hogy mit énekelsz versenyen vagy egyéb fellépésen?- Az a lényeg, hogy szép legyen a dallama, hogy igényes legyen, sok-sok hajlítással, érdekes ugrásokkal. Hogy meg kelljen dolgoznom érte. Ismerőseim, barátaim sokszor kérnek, hogy tanítsam meg őket valamilyen népdalra, de amikor meghallanak egyet-egyet, valahogy mégsem vállalkoznak. • Igazán ritka dolog, hogy valaki tizenéves korában ennyire tudatosan fordul az ősi népdalkincs felé, hiszen ez nem divatos, felkapott dolog, a fiatalok inkább szégyellik, semmint vállalják. Miért éppen népdalokat énekelsz?- Mert nagyon tetszenek, mert szeretem őket. És mert nem szabad, hogy elfelejtődjenek! N. Tóth Anikó Kánikula (Vlado Gloss felvétele)
