Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-16 / 29. szám
állunk a nagy nyárban, s talán még mindig töprengünk, számolunk: hol, kivel, mennyiért töltsük, mint mondani szokássá vált, megérdemelt szabadságunkat. Van, aki eldönti, erdőben csatangol, dombra kúszik, van, aki repülőre száll, s a manapság divatos Mallorcán landol, ahol földi paradicsomot vél felfedezni. Mások otthon pihennek aktívan - csempéznek konyhát, fürdőszobát. Megint mások spanyolországi, olaszországi üdülőközpontok valamelyikét választják, hogy tengerparti napernyőrengeteg és embertömeg közepén leljék meg saját kétnyugágyas szigetüket. Közben talán Robinson lakatlan, csendes birodalmáról álniodoznak. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha az ember jobbra, szebbre, többre vágyik. Nyáron is - mondjuk forró lakótelepi betonkolosszusok helyett Côte d’Azur-i pálmákra. Nos, ha nincs, mi visszatartsa - olasz csempe, kerti paradicsom vagy az üres pénztárca -, mehet is a nagyvilágba. Hiszen ma már a lehetőségek, szinte mint az álmok, határtalanok. Az utazási irodák elképesztő kínálatából mindenki kedvére válogathat. Mehet máris városnéző körútra, kenyai szafarira, Las Vegas-i kaszinóvilágba, fáraók földjére, Disney-parkba, Kalandkikötőbe... Hogy mi a Kalandkikötő? Spanyolország két parányi falujának határán épített vidámpark: ma innen indulhat bárki Cook és Kolumbusz nyomában felfedező útjára. Nem is kell tengerre szállnia, ha jól bírja a lába, gyalog vághat neki a nagyvilágnak. Nem ámítás! A Port Aventura 115 hektáros területén - hirdetik reklámok, s kik arra jártak - valóban körbe lehet járni a világot. De vannak ám telhetetlen emberek, akiknek az efféle szórakozás, szabadságolás fabatkát sem ér. Nem jelent számukra igazi kalandot a Kalandkikötő, ahonnan Cook kapitány Polinéziájában „működő" vulkánok tövében csónakázhatnának, nem elég izgalmasak Mexikó szúrós kaktuszai, a vadnyugati „sa- loonok" csapóajtói, sem kánkdnozó táncosnői. Nem vágynak arra sem, hogy Robinson módjára lakatlan szigeten lustálkodjanak vagy a tavasszal megnyílt francia Futuroscope-park hatalmas mozitermében foglaljanak helyet légpárnás karosszékben. Hogy elhitessék velük: levegőbe emelkedő léggömbben ülnek, háromezer méteres magasságban repülnek Kanadából Mexikóba, majd hirtelen az óceán vizébe bukva kutatják a titokzatos mélységek világát. Vannak emberek, akikben különös vágyak ébrednek. Nyáron is, a szabadságok idején, ők különleges utazási irodákat és még különlegesebb cégeket keresnek fel, melyek reményeik szerint valóra tudják váltani furcsa óhajaikat. Nem is kell messzire mennünk, hogy önsanyargató emberekkel találkozzunk: Prágában olykor „sorban állnak" olyan szálláskeresők, akiknek hő vágya, hogy legalább egy éjszakát tölthessenek Havel elnök egykori, kommunista korabeli rezidenciájában, a pankráci börtön cellájában. Túl Pankrácon, Prágán és Európán, túl Délkelet-Ázsián, Közép- és Dél-Amerikán, ahol hőskorát éli a szexturizmus és az AIDS, álljunk meg egy pillanatra az Egyesült Államokban, ahol pár évvel ezelőtt elképesztő ötlet pattant ki üzletemberek fejéből. Legyőzhetetlen izomkolosszusok, filmvásznon életre keltett „igazi férfiak” történetei ihlették őket arra, hogy rambomániás amerikaiak számára a kínok közti szabadságot biztosítsák. Két német újságírónak, a Stern magazin munkatársainak korábban alkalma adódott arra, hogy „Rambókat” kísérjen el egy különleges utazási iroda által a kaliforniai Sierrában fenntartott „pokoli táborba", ahol, mint vallották, vendéglátók „játszadoztak az emberi méltósággal". Mi történik egy ilyen táborban? Háborúsdit játszanak élesben Vietnamot, Libanont megjárt veteránok és férfiasságukat bizonyítani kívánó naiv turisták, akiknek az a feladatuk, hogy fiktív foglyokat szabadítsanak ki. Nem valószínű, hogy a szabadítók szerepébe bújt szabadságolok a nagy kaland kezdetén tisztában voltak azzal, mire lehet számítani egy mesterséges fogolytáborban. Ott képzeletbeli ellenség nagyon is reális módszerekkel vetkőzteti ki „ma- cho" mivoltukból az izompacsirtákat. Belőlük válnak oszlophoz kötött foglyok, akiket a forró nap kínoz - „míg a bőr leválik a testről, s rá kövér, fekete legyek telepednek". Fejjel lefelé lógatva elektomos sokkoknak teszik ki a legbátrabbat, míg „a fájdalomtól görcsbe rándul teste”, s mint reszkető kisgyerek sírni kezd: „Haza akarok menni". A két újságíró-tanú, mint vallotta, „nem érzett sajnálatot a foglyok, s gyűlöletet sem kínzóik iránt.” Amit láttak, nem más, mint „valódi foglyokat sértő, durva, utálatos szadomazochista show volt". Szinte hihetetlen, hogy helye van a világban ennyi elfajzott embernek, akik a halál árnyékát lesik, mert csak ott találnak élvezetre, míg mások... Mások valós háborúk és kínok közepette lassan elfelejtik, mi a szabadság. (tini Rémy hajdanán Vincent van Gogli-ot marasztalta, ösztönözte: fesd meg a forró nyár napraforgóit, a nap sárgáját... Manapság francia írókat, rendezőket, színésze- királyi sarjakat marasztal a rozmaring- és levendulaillatot árasztó provence-i falucska, alwl mén- helyre találnak a stressztől, a fárasztó karriertől, a mindennapoktól menekülő jij,,.- \ hírességek. Itt hájnak meg, ha pihenésre \vágynak, s lia felejteni akarnak. Saint Rémy vissza- visszatérő vendége Karolina monacói hercegnő, aki gyerekei vagy olykor liéiga, Stefánia hercegnő társaságában iidiit hétvégi „Mas (la Source” házában. S ki hinné? Teljesen „prózai” dolgokkal foglalkozik. Reggelente a piacon kóborol, bevásárol, majd festeget, lovagol, olykor a helyi kolostorhoz tartozó levendulaföldeket járja he, az apácáktól gyógyteát és régi recept szerint készült píneamézet vásárol. Felejteni, kikapcsolódni jár Saint Réniybe Diana walesi hercegnő is. Karolina házának közelében f edezte Jel a számára megfelelő, nyugalmat árasztó mintegy 200 éves rezidenciát. Nem csoda, hogy Diana, akit a nagy botrányok után lép- ten-nyomon paparazzik üldöznek, szívesen tér vissza Saint Rémyhe. A helybéli iÍzletesek, étteremtulajdonosok, sőt, még a piaci kőjük is prominens vendégeik védelmére kelnek, s elzavarják a szenzációliajhász fotósokat, tévéseket. Az „őslakosoknak” is élni kell valamiből, nekik pedig a legtöbb pénzt a megbúvó hírességek hozzák. A 7 Tagé alapján Az oldalt öszeállította: Urbán Gabriella Ha sztárok útra kelnek... Barbra Streisand kizárólag Louis Vuitton védjegyű kofferekkel hajlandó repülőre szállni. Rendkívül igényes, és szereti felhívni magára a figyelmet, nemcsak útitársaiét, hanem a fedélzeti személyzetét is, amely mindig igyekszik teljesíteni furcsábbnál furcsább óhajait. Ha Claudia Schiffer és David Copperfield együtt utazik, a légi- társaságok álnevekre állítják ki repülőjegyeiket. A gépben Claudia állítólag csak tiszta vizet iszik, David Moet Chandon vagy Dom Pérignon pezsgőt kér. Liz Taylornak nem kell magyarázkodnia a repülőtéren, ha a megengedettnél sokkal több - gyakran 25 koffert kíván felpakol- tatni a gépre. A világsztár természetesen az első osztályon foglal mindjárt két helyet, akkor is, ha egyedül utazik. Nem tűri ugyanis, hogy valakit mellé ültessenek. Szemtanúk szerint az út alatt rengeteg pezsgőt megiszik, de csak keveset eszik, s gyakran cseveg a légikisasszonyokkal. Michael Douglas rendszeresen utazik Mallorca szigetére, mert korábban ott vett víkendházat. Hollywoodból, illetve Los Angelesből Londonon át Barcelonába repül, onnan magángéppel utazik tovább Mallorcára. Gérard Depardieu francia filmszínész általában Miamiban tölti szabadságát, s más, sztárallűrökkel bőven megáldott kollégáival ellentétben nem haragszik meg, nem csinál botrányt, ha nem jut helye a repülőgép első osztályán. Nyáron a repülőtereken gyakran látni „bermudában”. Sezona Richard Gere-t a kofferbe Németországban érdekes felmérést végeztek szabadságra induló hölgyek körében. Megkérdezték tőlük: kit vinne magával a pálmák alatti üdülésre? A legtöbben Richard Gere-í, a népszerű, rendkívül csinos amerikai színészt „csomagolnák be kofferükbe". Többen szavaztak Alain De- lonra, Róbert Redfordra, Dávid Copperfieldre, Sean Conneryre, kevesebben Jeff tíridges-re és Placido Domingóra. A furcsa toplista utolsó helyére még bekerült Helmut Kohl kancellár is. VAKÁCIÓ 1995. július 16.