Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-19 / 47. szám
Uasúrnap 1995. november 19. MŰVÉSZVILÁG 9 Jó filmeket látott a Fórumon? Nem bánta meg, hogy elfogadta a fesztiválbizottság meghívását? Hiszen otthon sem unatkozik. Csehov Cseresznyéskertjében próbál a Katona József Színházban, Dömer Györggyel és Gáspár Sándorral a Stílusgyakorlatokat játssza a Komédi- umban, Eszenyi Enikő szeretője Szabó Ildikó filmjében, a Csajokban.- Örülök, hogy itt lehettem. Ennyi jó filmet egyszerre régen láttam, ennyi szeretetet pedig még sohasem kaptam. Otthon sem, nemhogy külföldön. Három alkotást szeretnék az olvasók figyelmébe ajánlani; nagy boldogságomra mind a hármat díjazni tudtuk. Milcso Mancsevszki Eső előtt című angol-francia-macedón koprodukcióban készült rendezése igazi profi munka, döbbenetes jelentés a balkáni helyzetről. A Muriéi esküvője bájos ausztrál komédia nagy adag ember- és életszeretettel. Fiatalos hév, pontosan tálalt forgatókönyv, izgalmas elemek.... élveztem nagyon a történetet. De még ennél is értékesebb munkának tartom Antónia Bírd angol filmjét, A papot. És nemcsak azért, mivel nem mindennapi humanizmus árad belőle, hanem mert finoman, tisztán, hatásvadászat nélkül beszél a katolicizmusról és a homoszexualitásról. A rendezést, az operatőri és a színészi munkát tekintve ez volt szerintem a fesztivál legkiforrottabb filmje. Tehát nézőként is kellemes hetet töltöttem Pozsonyban. De ha félreteszem a személyes meghatódottságom, akkor azt kell hogy mondjam: túl jó érzéseim nincsenek a világot látva. Akármerre nézek is, a kép fájdalmas és elszomorító, s még csak apró jelét sem látom annak, hogy nyugodtabb idők következnének. Sem a világpolitikából, sem a környező országok külpolitikájából nem tudok erre következtemi. Az az igazság, én már nem is bízom a politikusainkban. Meggyőződésem, hogy valamit nagyon rosszul csinálnak. És ha ők ezt képtelenek jól csinálni, akkor nekünk, állampolgároknak kell a sorsunkat irányítani. Nem engedhetjük, hogy rossz irányba vigyenek bennünket. Normális emberi barátságokat kell kötni, amelyekből aztán kulturális és üzleti kapcsolatok születhetnek. Ha nem ezt tesszük, alighanem elvérzünk. • Ez már az éhező művész félelme?- Ott még azért szerencsére nem tartok. • Csak eljátszotta, tudom. Kafka és Rózewicz segítségével a nyári Diákszigeten. Mi volt ez? Monodráma a szabad ég alatt?- Inkább performance. Utcai előadás. Árkosi Árpád rendezővel megpróbáltuk újraértelmezni a commedia deli’ arte és az utcai színházművészet műfaját. Én szeretem az ilyen kalandot. Felvillanyoz, mert nem köt semmilyen hagyományos színpadi korlát, s bátran hagyatkozhatom a fantáziámra. Kafka hőse az éhezés professzilnalistája, Rózewicz Az éhezőművész elmegy című darabja pedig, mondjuk azt, hogy idellógiai háttérként szolgál a történethez. Felhívásként. Az éhezőművészen és az impresszárión kívül egyedül a ketrecet hagytuk meg az eredeti anyagból, abban ült a kafkai kisember fekete kalapot, propeller nyakkendőt és fekete köpenyt viselve. Az impresszáriót, aki alkalmazottai által szalonnás kenyeret árult szentenciával, maga a rendező alakította, de szavak helyett csak mozdulatokkal kommunikáltunk. Egy hosszú, két méter magas asztal volt az éhezőművész játéktere, s hasonlóan a Színészautomata című évekkel ezelőtti előadásomhoz, itt is különböző etűdök alkották a darab gerincét. Általában tizennégy-tizenöt etűdöt mutattunk be, de tartalékban volt még vagy tíz. S mint mindenkinek, az éhezőművésznek is megvan a maga keresztje. Pléhből készült, persellyel a tetején. Miután belépődíjat nem szabtunk meg, a tisztelt nagyérdemű, ha méltányolta a produkciót, jutalmazott bennünket. Ha fémpénzt dobtak a perselybe, természetesen hallani lehetett, ahogy vé- gigcsörgött-zörgött a kereszten. Ezen általában nevettek az emberek. De amikor leért az aljába és a művész elindult a kereszttel, látni lehetett, hogy az minden egyes pénzbedobás után nehezebb lett. Árkosi Árpád a magyar rendezői kar egyik legtehetségesebb egyénisége, Magyarországon még sincs munkája. Romániában dolgozott nemrég. Ez megdöbbentő és elkeserítő. Külföldön fődíjat nyer, otthon pedig éppen hogy csak fenn tudja tartani magát. Ennek persze ő is oka részben, mert visszahúzódó, szerény ember, aki nem szeret előtérbe kerülni. 9 Önnek is tolakodnia kell, hogy munkája legyen?- Én még mindig válogatni tudok. Számomra Az éhezőművész is többletmunka volt. Azért vágtam bele, hogy segítsek egy kicsit Árpi helyzetén. Ha nem ő rendezi az előadást, el sem vállalom. Inkább elmentem volna pihenni. Ezt megelőzően ugyanis a gyulai Várszínház nyári produkciójában a Szent Johanna dauphinjét játszottam. • Ez lesz a belépőjegye Csiszár Imre társulatába, a Művész Színházból alakult Tháliába?- Egyelőre nincs szándékomban elszerződni a Katonából. Egyszerűen kíváncsi voltam Csiszárra. Még sosem dolgoztunk együtt. Ráadásul speciális igényt kellett kielégítenünk, hiszen a szabad tér mindig más formát, más megközelítést kíván, mint a hagyományos kőszínházi előadás. És azt Imre, el kell hogy ismerjem, remekül kitalálta. Rendkívül jól tud elemezni. A dauphinhez azonban nem volt Negyvenedik születésnapját Pozsonyban, az elsőfilmes rendezők nemzetközi fesztiválján zsűritagként ünnepelte Bán János. Egészen pontosan: őt ünnepelték. Habos tortával, több láda pezsgővel, dzsesszbenddel. Egy évvel ezelőtt, amikor Jaro Rihák Albert, Albert című filmjének főszerepét játszotta, a forgatás utolsó napján, a dévényi éjszakában tűzijátékkal búcsúzott tőle a stáb. Bán Jánost ugyanis mérhetetlen tisztelet és elismerés övezi ezen a tájon. Az én kis falum félnótás kocsikí- sérőjeként sokak szívébe belopta magát, Albert Skarvan, a humanista szlovák orvos hiteles életre keltésével viszont a gondolkodó agyakba is beférkőzött. „Amit a politikusok elrontanak, azt általában nekünk, színészeknek kell megjavítanunk. És ahogy Jifí Menzeltől kapott barátom, Marian Labuda az Albert, Albert bemutatója után bejelentette: a szlovák-magyar alapszerződést mi már réges-rég megkötöttük. Én a személyes kapcsolatok barátságteremtő erejében amúgy is sokkal inkább hiszek, mint a politikusok fennen hangoztatott hivatalos szerződéseiben. ” SZABÓ G. LÁSZLÓ Politika „A bőrömben sem érzem jól magam...” (Prikler LászJó felvétele) Bán János pozsonyi „szerződése” Albert Skarvanként a szlovák filmben szükség különösebb rendezői leleményre. A szerep tónusa sok mindent meghatároz. Ez egy tisztán gondolkozó, érthetően fogalmazó, normális ember, akiből később Franciaország egyik legnagyobb királya lesz. Itt nincs mit megfejelni, ezt elég jól eljátszani. Imre pedig olyan előadást rendezett, amelyben egyszerűen éltek a tézisek, és nem halványultak el a filozófiai értékek. • Szabó Ildikó másfajta helyzet elé állította. Tőle meglehetősen extrém figurát kapott. Egy magyar indiánt.- Jó munka volt, azt hiszem, az eredménye is meglesz. Nyers és közönséges a szöveg, de az életünk is durva. Pár helyen azért átfogalmaztuk a brutalitást. Eszenyivel rendkívül jó dolgokat találtunk ki; fantáziát és humort vittünk a jelenetekbe, Ildikó pedig hagyta, aminek mindketten örültünk. Átgondolta, amit mondtunk, és egyetlen percig sem vitatkozott. Ez nagyon sokat lendített a játékunkon. Eszenyivel a Tanmesék a szexről című filmben forgattam először. Régen volt. Most szorosabb helyzetbe kerültünk. Én vagyok a szeretője. Válófélben van a férjétől, és engem választ. Furcsa a fickó, az biztos. Minden évben három hétre beöltözik indiánnak, és elmegy a Bakonyba. Ott él a barátaival, akik ugyanúgy gondolkoznak, mint ő. 9 A Katona József Színházban milyen most a hangulat?- Tavaly rosszabb volt. Nyolcmillió forint adósságunkat a színház alapítványából kellett kifizetni, ami azt jelentette, hogy heti három-négy előadásnál többet nem tarthattunk. Az évi nyolc produkció helyett csupán négy készülhetett el, és még annak is örülnünk kellett. Ebben az évadban már jobb a helyzet, hiszen az OTP szponzorál bennünket. Hetente ötször játszhatunk, és már a színpadon is folyamatosan próbálhatunk. Tavaly ugyanis sem a villanyszámlát, sem a műszakiakat nem tudta rendesen fizetni a színház. Ami pedig az én személyes helyzetemet illeti, megmondom őszintén: ha én a saját színházamban dolgozom, akkor az anyagi csődöt jelent számomra. Az ott kapott fizetésből nem könnyű megélni, más, komolyabb munkát pedig nem vállalhatok évad közben, mert az egyeztetés miatt problémás lenne. • Vezető beosztásról beszélhetünk ilyen helyzetben? Léteznek még egyáltalán ilyen-olyan pozíciók a Katona társulatában ?- Előéletek, múltak, egzisztenciák vannak. És vezető színészek is természetesen. Haumann Pétert és Végvári Tamást merem annak nevezni, bár az az igazság, jelenleg annyira formálódóban van a társulat! • Újraformálódik?- Azért nem mondom, hogy fejlődik vagy átalakul, mert nem erről van szó. Egyszerűen csak formálódik. • Milyen irányba?- Ezt én is tudni szeretném. Nem tőlem függ a színház profilja. Nekem semmiféle döntési jogom nincs a Katonát illetően. Legfeljebb annyit mondhatok bizonyos esetekben, hogy nem. 9 Jól érzi magát ebben a helyzetben ?- Nem. De a saját bőrömben sem érzem túlságosan jól magam. Azt hiszem, közeledik megint egy időszak, mint hét évvel ezelőtt, amikor kiszálltam a darálóból. Túl sokat dolgoztam és kezdtem ismételni magam. Idő kellett, hosszabb színházi szünet, hogy feltöltődhessek. Nem is emlékszem már, mikor voltam legutóbb szabadságon. Egyik munkából megyek a másikba, miközben érzem, kevesebbet kellene dolgoznom. Mert ez sok. Előbb-utóbb a rovására megy valaminek, amit esetleg sokkal lényegesebbnek gondolok. Az lenne jó, ha most megkeresnének egy reklámmal és busásan megfizetnének. Akkor kevesebbet vállalnék. • És a Cseresznyéskertből is kimaradna?- Abból aligha. A saját színházában kötelezettségei vannak az embernek. Arról nem is beszélve, hogy a Cseresznyéskert a világirodalom egyik legjobb darabja. Ebben nincs is rossz szerep. Zsámbéki Gábor Jepihodovot osztotta rám, s mi A revizor nyolcvanhetes bemutatója óta most dolgozunk újra együtt. • Nyolc éve már annak is, hogy fergeteges sikerű előadásuk, a Stílusgyakorlatok lekerült a Katona repertoárjáról. Most újra játsszák, csak éppen másutt. A Komédiumban. Miért került sor a felújításra?- Ázért, mert egy ilyen előadást bűn lenne nem játszani. Nyolc évig mindig másvalakinek kölcsönöztem a videlkazettát, de én magam sose néztem meg az elejétől a végéig. Most viszont igen. És azt gondoltam, komoly hiba lenne veszni hagyni egy ilyen értéket. Félre kell tennünk a személyes sértettségünket, és bele kell vágni újra. Az nem lehet, hogy húszéves barátságok menjenek tönkre ostoba politikusok miatt. 9 Akkor mondjuk ki azt is, hogy önök hárman, nyolc évvel ezelőtt, háromféle politikai irányvonalat képviseltek.- A politika csupán egy bizonyos része volt a mi történetünknek. Különválásunk igazi oka másban keresendő. Ellentét támadt köztünk és a színház vezetősége között, és megegyeztünk, hogy mind a hárman kilépünk a társulatból. Én aztán mégis meggondoltam magam és maradtam. És itt, ezen a ponton széttört a barátság. Dömer és Gáspár úgy érezték, elárultam őket. Ebből lett az alapkonfliktus. És voltak aztán a politikai nézet- különbségek. De ma már az sem olyan éles köztünk. Meg is beszéltük rögtön az elején, hogy mielőtt a próbákat elkezdenénk, a politikát kizáijuk a munkából. Ha nem bízunk egymásban, ha előítéleteink vannak kinek-kinek a jellemhibájából adódóan, az kizáró ok lehet az előadás felújításában. Itt csak az önfeledt játéknak van értelme, s elmondhatom: ha nem is volt olyan látványos az egymásra találásunk, minden egyes próba örömet jelentett számunkra. Azt az egy hónapot, amelyet az előadás újrafogalmazásával töltöttünk, hihetetlen boldogságban éltük meg mind a hárman. A darabot pedig szikárabban és pontosabban játsszuk. Úgy, mint legelőször, még a főiskolán. 9 Pozsonyi barátjával, Marian Labudával nem vágyik újra kamera elé?- Én már elhatároztam: proponálni fogom Magyarországon, hogy együtt dolgozzunk. Egészen biztos. És nemcsak azért, mert a Menzel-film óta nagyon sok huncutságba keveredtünk, hanem mert két ilyen alkatra, azt hiszem, építeni kellene. 9 Egyszemélyes színházával, a külföldön is re- velációt jelentő Kukac Matyival hová készül legközelebb?- Seattle-be és Clevelandbe. Anglia és Arizona után ez lesz az újabb kihívás. De már nem izgulok annyira, mint a canterbury-i fesztivál előtt. Felkelthetnek a legmélyebb álmomból is, az angol szöveg már ugyanúgy folyik belőlem, mint a magyar. Csak meg kell nyitni a csapot.
