Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-29 / 44. szám
Műteremben két nem sorolom, mert rengetegen vannak. Minden résztvevő köteles mun- káját „leadni”. A szobrászok egyébként sem viszik el, amit helyben alkotnak, mert a szervezők (szándékosan?) hatalmas rönköket készítenek a számukra. Hat szobor - eddigi alkotásaik - Dunaszerdahelyre került, a Vermes-villába. A négy tábor termése sok szép alkotás. Az eredeti terv szerint gyűjteménynek szánták, de hogy hol kapna helyet, egyelőre nem lehet tudni. Almási Róbert attól tart, sehol, ezért előbb-utóbb kénytelenek lesznek elárverezni a képeket. Mielőtt erre sor kerülne, a képeket még az idén kiállítják a Vermes-villában, jövő márciusban pedig a komáromi Bástya-galériában. (kopasz) (Fotó: a szerző és Vlado Gloss) mert... Történt azonban, hogy egy légyölő galócát megcéloztam a bal lábammal, és a rúgás talált. A gomba kalapja felrepült az alacsony fenyvesek tetejére. Rúgótechnikám mégsem aratott osztatlan sikert, sőt, a kísérőm: André - Párizsban született cseh jogász - kissé dorgálóan megjegyezte:- A légyölő galócák az erdők virágai, nem szoktuk széttaposni és rugdosni! Marié asszonynak is volt hozzám néhány szava:- A légyölő galócának is megvan a maga szerepe az edőben: a szépsége mellett az erdei állatok fogyasztják. Talán mondanom sem kell, szégyelltem magam a gombatip- rás miatt, nagyon szerettem volna eltitkolni, hogy vadászember vagyok... Távozóban a Svratka völgyéből egy aprócska település, Ledce mellett vezetett el utunk. Szemben, a Svratka túlsó partján, vár állott - mondták kísérőim és Ján Ziíka seregei állomásoztak ott. A várat később lebontották, de a gom- bázók még most is emlékeznek a régi legendás időkre. Ősz van a Svratka völgyében is. Motesiky Árpád Az idei nyár úgy kerül be majd a gombaszedők krónikájába - mondja Feri barátom, aki a gombázást mesteri fokon műveli -, hogy a nagy és hosszan tartó szárazság miatt nem volt gomba. Még a hegyes erdőségek is csalódást okoztak a gombá- zóknak, pedig ott tartósabb a reggeli hajnal. Az ősz viszont áldásos... Ám a gombázásnak is megvannak a maga szakmai fortélyai és szabályai. Az egyik igen fontos szabály - tanított bennünket, fiatal vadászokat Jani bácsi -, hogy a gombát nem szabad műanyag tasa- kokba gyűjteni, azokban szállítani vagy raktározni. A másik tanítása az volt, hogy aki a gombák ismeretét könyvből tanulta, az ne bízzon a tudományában, mert más a könyvben szépen megfestett gomba, és egészen más a hajnalok hajnalán az erdőaljban talált, a felkelő nap fényében csillogó gomba... Node, néhány igen fontos intelmet azért a könyvekből is elfogadhatunk. Például azt, hogy a mérges gomba leforrázva sem ehető, hiszen épp a gyilkos mérgek vészelik át a főzést. Nem igaz az sem, hogy az a gomba mérges, melynek a levében főzött hagyma, petrezselyem, ezüstkanál megfeketedik. (Ez csak a kénvegyületeket jelzi, nem a mérget!) Nem szabad a leszedett gombát tartogatni, a megfőzött gombát másnapra eltenni, jégszekrényben őrizgetni! Ennyit a szabályokról, amelyeket a könyvek szerint fontos betartani... Nos, ennyi tilalomfa után milyen gombákat gyűjtsünk? A válasz egyszerű. Csakis a közismerten ehető gombákat: a csiperkéket (sampinyon), az őzlábgombákat és a tinó- rukból se az epeízű tinórut gyűjtsük. A gombák között is nagy a hasonlóság, és a nem mérgező, de fogyasztásra alkalmatlan gombák se tévesszenek meg bennünket! Ha valamelyik gombafajta szemre, színre és illatra egyaránt nagyon tetszik nekünk, de nem vagyunk biztosak a fogyaszthatóságában, nem szégyen megkérdezni a tapasztaltabb gombagyűjtőt és a tanácsát kikérni! Így voltam én is a minap a Svratka völgyében, csehországi gombázó utamon. Cseh barátaim nem győztek derülni afelett, hogy mi minden került a kosaramba. Például a mifelénk kedvelt pereszkét sem ajánlották gyűjtésre. Fiatal, alacsony fenyvesek között bóklásztunk, az esőcseppek maradványai nyakunkba csorogtak az ágakról. A piros, nagy karimájú, fehér pöttyökkel díszített légyölő galócák nagyságban és szépségben messze verték a többi gombát, ámde ezek mérgező hatása közisEgy városnak a kóbor kutyák mellett a gazdátlan macskák jelentik a legnagyobb gondot. A macskák rendkívül gyorsan szaporodnak, egy- egy nőstény évente háromszor is képes hat-nyolc utódot világra hozni. Ha ezekből csak nyolc macska eléri az ivarérett kort, és újabb nyolc macskának ad életet, a második évben ez 72, a harmadikban 648, az ötödikben pedig már több mint 50 ezer ivarérett egyedet jelent! Ezek az állatok többnyire valóban tragikus körülmények között pusztulnak el az éhségtől, hidegtől, fertőző betegségektől. Vagy az ember végez velük: légpuskás hajtóvadászatot rendez, esetleg egyszerűen falhoz csapkodja, vízbe fojtja őket. Ezért az Állatok Szabadságáért Mozgalom a macskák sterilizálásában látja a lehetséges megoldást. Furcsa, hogy éppen egy állatvédő egyesület áll elő ilyen javaslattal, de - szerintük - ez még mindig etikusabb megoldás, mint az előzőleg felsoroltak bármelyike. Ezért a mozgalom nyomást kíván gyakorolni az önkormányzatokra, hogy közösen végezzék el a kóbor macskák általános sterilizációját. (holop) Fotó: Vlado Gloss RIPORT 1995. október 29. 1/ÖSárfíHp
