Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-29 / 44. szám
elejtsék el a revíziót! A magyaroknak meg kell tanulniuk örökre együtt élni Trianonnal - mondta a meghökkent fültanúk szerint nyersen és világosan. Hallgatósága, az amerikai magyarság képviselőinek egy része nem ezt várta, mert ez az előadó nyilvánosan, többször is „szörnyszülöttnek, tragikus történelmi tévedésnek” minősítette a versailles-trianoni béke- rendszert. - Ha Közép-Európa, benne Magyarország, Szlovákia és Románia valóban csatlakozni akar a fejlett Nyugathoz, akkor hagyja maga mögött Versail- les-Trianon és Jalta-Potsdam örökségét, e helyett nézzen a jövőbe - fogalmazott tanáros komorsággal hangsúlyozva: a területi és a kisebbségi problémák megoldásának egyetlen ésszerű módja a demokrácia és az integráció. legfeljebb harmincöt másodpercem van, hogy elmondjam az álláspontomat. Ha ezalatt nem sikerül világosan kifejtenem, akkor kivág az ablakon. Ezt sok ember nehezen viseli el.” A rangban felette állók viszont azt nem kedvelik, hogy Holbrooke abszolút nem törődik a hivatali dzsungelharcokkal, könnyedén átlép klikkhatárt és tekintélyt. Kezdő újságíró-kommentátorként nem átallotta így jellemezni Henry Kissingert: „nagy ember, nagy hibákkal”. (Most sokan Holbrooke-ra mondják ugyanezt, szemére vetve, hogy ambíciói még Kissingeréit is túlszárnyalják.) Christopher külügyminiszter szerint Holbrooke akkor jó, ha egyszerre több és nagyon nehéz dologgal kell foglalkoznia. Ilyenkor óriási munkabírással, éjjel-nappal dolgozik. Ha viszont nincs lekötve félelmetes energiája, akkor veszélyes. Richard Holbrooke alighanem az egyetlen amerikai vezető diplomata, aki egyáltalán beszélni mer ilyesmiről. Társai rendre kitérnek a kevésbé kényes kérdések elől is, jó esetben off the record, azaz csupán az újságíró tájékoztatására és nevük elhallgatását kérve mondanak - semmit. Holbrooke viszont minden interjút és sajtóebédet azzal kezd, hogy „utálok a falnak beszélni. Ha mondok valamit, akkor az éppen azoknak szól, akiket az újságírók tájékoztatni akarnak”, tehát névvel, címmel mondja, olykor úgy, hogy megáll a magnó az újságírók kezében.- A legnagyobb hülyeség, ami az állatvilág és az emberiség történetében létrejött - összegezte véleményét a gondos diplomáciai alkudozással nagy nehezen kimunkált boszniai ENSZ-NATO kettős egyeztetési módszerről. - A fegyverszállítási tilalom kiagyalói büszkék lehetnek: ez akkora hiba volt, hogy ki se lehet javítani - fűzte hozzá. Ekkor éppen Belgrád- ba készült, rezzenéstelen arccal megjegyezve Milosevics szerb elnöktől, hogy „nem éppen rendes ember, általában sem vádolható azzal, hogy betartja a szavát. De vannak módszerek, amelyekkel észhez lehet téríteni.” A washingtoni diplomáciai és újságírói karban enyhén szólva nem szoktak hozzá ehhez a stílushoz. Holbroo- ke-ot sokan imádják, még többen utálják - írják az amerikai lapok, az okot éppen ebben a viselkedési, gondolkodási és közlési módban jelölve meg. Az sem mindennapos, ahogy Holbrooke ujjat húz a sajtóval. Az elmúlt hetekben sztárrá emelkedett - és a bennfentes mivoltukat ezzel is fitogtató újságírók által azóta immár Dickként emlegetett - diplomata általában is gyakran ironizál a tudósítókkal: - Figyeljenek, most olyat mondok, aminek megértése nagy kihívás lesz az önök számára - kezdte egy minapi tájékoztatóját. És aztán kifejtette, mit is jelenthet a kisebbségi autonómia fogalma és gyakorlata, ami „valóban idegen az amerikai politikai hagyománytól... de talán mégsem felfoghatatlan önöknek. Vagy ha mégis, hát akkor legfeljebb megint elhallgatják vagy félremagyarázzák”. így is lett. Holbrooke inteijúalanyként sem szereti a hosszú és óvatos kérdéseket. Ha ilyet kap, rögtön megismétli, azaz lerövidíti és lényegretörően értelmezi. Ami nem azt jelenti, hogy így is válaszol. Millimétemyi pontossággal érzi, hogy az adott pillanatban mennyit mondhat - és ez sohá nem több a hivatalos amerikai álláspontnál. Csak konkrétabb. Ez a brutális nyíltság idegesíti Holbrooke főnökeit és beosztottait is. Az utóbbiak egyike panaszolta a Washington Post hasábjain, hogy „mindig Veszélyes még a barátaira is, akikkel általában a „parkolópályán” vész össze. Ahogy komájával, Anthony Laké nemzet- biztonsági főtanácsadóval. Végeredményben Laké fedezte fel Holbrooke-ot, amikor 1976-ban Carter elnök demokrata csapatához keresett külügyeseket. Dick így lett harmincöt évesen a külügyminisztérium Ázsiával foglalkozó államtitkár-helyettese. Azóta már elhidegült Lake-től, akit óvatoskodó és tétova figurának tart. A százki- lencven centis, mázsás, robbanékony Holbrooke és az apró termetű, minden szerepléstől viszolygó Laké teljesen egyetért abban, hogy nekik kell jobbá tenniük az egész világot, ám a módszert illetően minden véleményük eltér. A gyakorlatról nem is beszélve. A minapi tizenegy órás belgrádi tárgyaláson sokszor úgy tűnt, hogy vége, nincs tovább. Tényleg, egyszer a jugoszláv külügyminiszter felpattant és elvi- harzott az ajtó felé. Holbrooke elébe ugrott, és teljes fizikai súlyával visszanyomta a minisztert a tárgyalóasztal melletti székbe. Laké kis híján infarktust kapott pusztán attól, hogy hallotta a sztorit. Ráadásul Holbrooke, amennyiben rajta múlik, nem habozik az Egyesült Államok teljes világhatalmi súlyát önállóan is latba vetni. Akkor is, ha államtitkár-helyettesként éppen nincs hozzá joga. Irigyei azt is a szemére vetik, hogy végső soron ez a világhatalmi súly, nem pedig az ő személyes teljesítménye eredményezheti a balkáni rendezést, amelynek diadalát persze kisajátítja magának. Ám tény: a világhatalmi erő érvényesítése Cartemek, Chris- tophemek nem sikerült, hanem Holbrooke személyében öltött testet. A most 54 éves diplomata láthatóan óvatos, de nem aggódik. „Évi kilencszáz- ezer dollárt vesztek azzal, hogy köztisztviselői fizetésért dolgozom” - mondta tréfás-komolyán. Amikor másfél éve hazahívták a bonni nagyköveti posztról és európai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettes lett, óriási energiával beleolvasta magát Európába. Történelem, gazdaság, filozófia, szépirodalom. Ügy látszott, nem megy vele sokra. Az öreg földrész nyugati fele súlyos bizonytalanságok, keleti fele pedig drámai válságok tucatjait éli át. Holbrooke az „ázsiai csapat” becses tagja, viszont az Európával foglalkozó amerikai „arisztokratikus elitklub” (egyelőre) nem vallja őt magáénak. A NATO-bővítés ügyében pillanatok alatt összeveszett Kis- singerrel, Brzezinskivel és a többi „európaival”. Holbrooke a határozott, viszonylag gyors keleti kiteijesztés híve, amit szerinte az oroszok úgyis kénytelenek lesznek tudomásul venni. Azt is látja - mondja is! -, hogy Közép-Európa történelmileg a Nyugathoz tartozik, és ezt a Nyugatnak örömmel, aktív támogatással kellene üdvözölnie. Első intézkedése az volt, hogy elrendelte: az amerikai külügyminisztérium hivatalos dokumentumaiban ezentúl ne Kelet-, hanem Közép-Európának nevezzék az osztrák-magyar, olasz-szlovén határtól az orosz határig teijedő térséget. Holbrooke elkötelezett híve az egységes, osztatlan Európának, amelynek szerinte előfeltétele az aktív, sőt vezető amerikai szerep: azt USA európai hatalom - írja cikkeiben. Vitatkozik is azokkal, akik szerint a Németország és Oroszország közötti térséget kizárólag e két állam kölcsönös garanciájára kellene bízni, és így félig- meddig meg kellene tartani Moszkva különleges világhatalmi státusát. - Megértem Oroszország sajátos érdekeit, de határozottan biztosítani kell Közép-Európa függetlenségét... És: nem lehet még egy Jalta, semmilyen nagyhatalmi osztozkodás sem. Nincsenek már érdekszférák, illetve: csak egy van. írásaiból, előadásaiból kitűnik: nem retten vissza újszerű elképzelésektől. Annak az iskolának a tagja, amely a világpolitikai idealizmus demokrata párti hagyományait akarja ötvözni a republikánus gyakorlatiassággal. Előbb meg kell próbálni igazságos, erkölcsös megoldásokat találni, de ha nem megy, akkor minden erővel az elérhető egyensúlyt kell megteremtem. Ez nem csak Boszniára vonatkozik. Az sem, amivel Holbrooke újat akar hozni a geo- stratégia-elméletekbe. A Holbrooke-dokt- rína szerint a Közel-Kelettől a volt kommunista térségen át egészen a nyugat-európai jövővitákig nem számos kisebb, hanem egyetlenegy nagy válsággócról van szó. Ennek valamennyi (a számítások szerint 182) konfliktusproblémáját egységes erőviszonyrendszerbe foglalva kell kezelni, minden érintett államot becsábítva vagy bekényszerítve az új egyensúly kereteibe. Ez végső soron a nagy- és középhatalmi lista, az erősorrend újraírása, Angliától Grúziáig. Ilyen módszerességgel látott neki a boszniai „ügykezelésnek” is. Iráni, török szempontokat kezdett vizsgálni, aztán a görög-albán-macedón-muzulmán-hor- vát, szlovén-olasz viták csitításával szőtt „erőviszonyhálót” a szerbek köré. Holbrooke az első olyan amerikai vezető diplomata, aki részletes és pontos ismeretekkel rendelkezik arról, amit ő maga is „leegyszerűsítve magyarkérdésnek” nevez. Egyrészt megtanulta, másrészt családi indíttatásból: a minap harmadszor nősült, felesége Kati Marton, neves magyar-amerikai újságírónő. Holbrooke „magyarbarát”, minden fájdalmunkkal együttérez. Nem „holmi érzéketlen realitásokkal” próbál lebeszélni bennünket a sérelmi és revíziós politikáról. Hanem azzal, hogy a térség békés, demokratikus és jóléti fejlődése kizárólag a határviták és történelmi sérelmek elfelejtésével biztosítható. Új határok csak új háborúk és új sérelmek és szenvedések után érhetők el, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy jobbak lennének a mostaniaknál. Sőt... A magyar-román, magyar-szlovák európai integráció viszont a határok átjárhatóságát és a demokrácia, benne a kisebbségi jogok érvényesülését hozná. - Nem azt várjuk el az alapszerződések sürgetésével, hogy Budapest, Bukarest és Pozsony bármiről lemondjon. Hanem azt, hogy ezek az országok sazabaduljanak meg végre a múlt bonyolult terheitől - mondogatta a tavasszal. A balkáni rendezés elvi bázisát megvonva az egész térségre érvényesnek tart néhány alapelvet. A tételek: a határok stabilitása és ezen belül a kisebbségi jogok érvényesítése etnikai önkormányzatok révén is, valamint a konfliktusokban békés megegyezés, amit nemzetközi jogi szerződések és nagyhatalmi garanciák biztosítanak. Szó, ami szó: ha ez sikerülne, örömmel vitatkoznánk azon, hogy vajon az eredmény Holbrooke személyes vagy inkább az USA nagyhatalmi súlyának köszönhető-e. Füzes Oszkár (Rövidítve) Kioltott emberi életek —földi maradványok eg\ boszniai falu főutcáján Muzulmán asszonyok, gyerekek Tuzlából, Zvornikból. Földönfutókká váltak. A horvát kisfiú nem érti, miért ölték meg apját a szerb katonák. Csak sírni tud. PORTRÉ_______________________________________________________________________________________________________ 1995. október 29. l/BSÉmBp
