Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-08 / 41. szám
Exkluzív interjú Szepesi György világhírű sportriporterrel, a FIFA örökös tagjával Szepesi György és a tőle elválaszthatatlan MIKROFON. (Vlado Gloss felvétele) Másrészt mögöttem szólal meg a közönség; s hajó formában vagyok, akkor előbb tudom mondani, akár a gólt, akár a 11-est. Ha benn ülök a fülkében, minderről lemaradok! • Váltsunk témát, de maradjunk továbbra is a labdarúgásnál: a ’78-as argentin-holland vb-döntőt követően már nem közvetített labdarúgó-mérkőzést. Vajon miért?- Tudósítottam én úszásról, vízilabdáról, ott voltam minden olimpián, a futballt azonban nem tudtam közvetíteni, mert 1979-ben az MLSZ elnöke lettem. Az azért fura dolog lett volna, ha a szövetség első embere leáll a pálya szélére közvetíteni. 0 Valóban nem bánta meg ezt a lépését?- Nem, nem! Annak ellenére, hogy Végh Antal barátom a kezdet kezdetén azt mondta: a legnagyobb tragédia, hogy Szepesi lett az MLSZ elnöke! Pedig még semmit sem tettem, hiszen akkor Zsivótzky Gyula, aki szinte a műtőasztalról ment az olimpiára, és nyert. Aztán Albert FI őri vagy Bene Feri... Folytathatnám még, de mindenkit úgysem lehet megemlíteni. Ezek mind-mind példaképül szolgáltak... 0 De vajon mi a helyzet ma?- Ez a legnagyobb bajom, hogy nagyon kevés olyan sportembert találok, akire azt lehet mondani: ti vagytok a példaképek! Ez egy kicsit összefüggésben van a labdarúgás hanyatlásával. A ferencvárosiak diadalát követően viszont nemcsak a pesti fiatalok kezdtek el focizni a grundokon, hanem a vidéki srácok is. Újra megjelentek a gyerekek a pályán, a grundokon, s ez jó jel. Tehát ha egy kis siker van, akkor valamelyest feléled a sportélet. Ezt én fontosabbnak tartom, mint a sikerekkel behozott pénzt. • Van-e olyan sportesemény, sportág, amiről nem közvetített?- Jelentős sporteseményről - azt hiSzepesi Györggyel nem könnyű interjút készíteni. No nem azért, mert kerüli az újságírókat, hanem mert még mindig nagyon elfoglalt ember. Hetvenhárom évesen is olyan elánnal szerkeszt, közvetít, mint ötven évvel ezelőtt, amikor elkezdődött sportriporteri pályafutása. De nemcsak rádiózik, hanem a FIFA örökös tagjaként, a nemzetközi futballszövet- ségben is dolgozik. A jellegzetes hangú kommentátort már évtizedekkel ezelőtt egy ország zárta szívébe. A közelmúltban, Siófokon - hosszú szünetet követően - ismét élőben közvetített labdarúgó-mérkőzést. Az ötvenéves, felettébb sikeres pályafutás érdekességeiről, valamint buktatóiról kérdeztem a neves sportriportert. 0 Milyen érzés volt Siófokon fél évszázados rádiós évfordulót ünnepelni?- Nagyon tudatosan készültem erre a jubileumra. Három évvel ezelőtt elhatároztam, 1995. augusztus 16-án közvetítek ismét focimeccset. Pedig nagyon sokan kértek, vállaljam el ilyen vagy olyan labdarúgó-mérkőzések kommentálását, esetleg jótékony célú találkozókon álljak ki a pálya szélére, s legyek a főszereplő. Legutóbb a Vasas öregfiúinak mondtam nemet, azzal hárítottam el kérésüket, hogy arra a bizonyos siófoki, ünnepi összecsapásra készülök. 0 Miért éppen az izraeliek elleni barátságos mérkőzést választotta?- Ezt valóban sokan nem értik. Én sem így képzeltem el, sokkal attraktívabb meccset szerettem volna közvetíteni. Amikor ez a gondolat megszületett, akkor az Osztrák Labdarúgó Szövetséggel kötöttünk megállapodást, hogy ők játszanak ezen a napon Budapesten. • Ebből azonban semmi sem lett. Miért?- Kár, nagy kár, mert életem első focimeccsén is osztrák-magyar derbit közvetítettem... Időközben az UEFA úgy döntött, hogy ezen a napon Észtország ellen Európa-bajnoki selejtezőt kell játszaniuk a „sógoroknak”. Ezért kénytelenek voltak lemondani a magyarok elleni, augusztusi barátságos találkozót. Mivel az izraeliek bejelentkeztek, ezért én úgy gondoltam, az ötvenéves jubileumot nem lehet az 51. évben megünnepelni. Várhattam volna a jövő év áprilisáig. Egy kicsit azért az osztrákok távolmaradása jelentette az ünneprontást. • No meg az, hogy 2:0 arányú vereséget szenvedett a magyar válogatott...- Hát igen! Mindig nagyon szomorú vagyok, voltam, ha kikap(ott) a nemzeti tizenegy, most sem volt ez másként. Egyébként semmit nem izgultam, jól aludtam, majd’ két napot lenn töltöttem „Atlantában is ott leszek!” Siófokon. Egyet az izraeli, egyet pedig a magyar csapattal. Tehát: ugyanúgy cselekedtem, mint évtizedekkel ezelőtt. • Vajon miért kíváncsi a sportriporter a mérkőzés előtti előkészületekre?- A játékosokat is illik megismerni, ám ez felettébb könnyű dolog. A riporternek bele kell magát élnie a futballista lelki világába, a pálya és az öltöző hangulatába. Egyszerűen azt is tudni illik, hogyan készül az együttes, milyen a légkör az öltözőben, ki kivel társalog, milyen a másnapi meccsre való ráhangolódásuk. A találkozó hangulatát csak akkor lehet visszaadni a hallgatónak, ha a riporter megismerkedik a kulisszatitkokkal (is). Én mindig arra gondoltam, mit érezhet maga a játékos, akinek a másodperc tört része alatt kell döntenie a zöld gyepen. • Az ötven év alatt mindig ilyen komolyan készült a közvetítésre?- Az első meccstől az utolsóig - kivétel nélkül - a fent említetteket praktizáltam. Én azt nem tartom komoly rádióriporternek, aki fél órával a kezdés előtt jelenik meg a stadionban. Erre van egy jó példám. Egyszer megbíztunk egy sima mérkőzés közvetítésével valakit - Csepelen. Nevet hadd ne mondjak! Az NB 1-es meccs előtt játszottak egy magyar-román ifjúsági Eb-találko- zót. A szünetben kerestem a kollégát, vajon hol lehet? Akármilyen hihetetlenül is hangzik, öt perccel a bajnoki találkozót megelőzően jelent meg! Megkérdeztem tőle: hol voltál? Ő erre higgadtam ezt válaszolta: „Most jöttem ki, megvan az összeállításom. Az előző találkozóval nem bíztak meg, mi közöm hozzá!” Ez már egy komolytalan sportriporteri magatartás. Azt nem vitatom, hogy az illető lehet a világ legjobb politikai riportere, de sportkommentátor sosem lesz. Mert akit nem érdekel a tét nélküli bajnoki mérkőzés tudósítása előtt az, hogy egy ifi Eb-selejtezőt játszanak, annak a futballhoz semmi köze, abból riporter nem lesz! • Ezek szerint a riporternek órákkal a középkezdés előtt a stadionban kell tartózkodnia ?- Igen, ám ez sem elég. Nyitott szemmel kell járnia, hogy érdekességekről is beszámolhasson. A riporternek akkor is ott kell lennie, ha nem közvetít; aki csak akkor megy ki a focipályára, amikor tudósít, azt én - sajnos - nem tudom elfogadni. Ez egy külön világ, amelyben az érintettnek benne kell élnie. Minden meccsen van három olyan akció, négy olyan egyéni megmozdulás és öt olyan emlékezetes pillanat, amiről érdemes beszélni, hogy ez milyen szép volt, és nem csak arról, milyen rossz volt az a bizonyos mérkőzés. • Az azért felettébb furcsa dolog lett volna, ha egy Egyetértés-Diósgyőr találkozóra is úgy készült volna, mint egy magyar-angolra...- Az idő múlásával valóban tettem különbséget, de egy dolog nem változott: az ilyen ún. nem attraktív összecsapásokra is felkészültem, mivel aki ezt a 90 percet hallgatta, annak kellett a legjobb produkciót nyújtanom. Ugyanis ennek a meccsnek is megvolt a maga százezer hallgatója! 0 Mindig is az volt a vágya, hogy sportriporter legyen ?- Nem. Először nagy futballista akartam lenni, ám a szakemberek azt mondták, nem vagyok tehetséges. Ötéves koromtól imádom a futballt, s mind a mai napig ez a legnagyobb szenvedélyem. Amikor rájöttem arra: a sportoló nyújtja az igazi nagy produkciót, elhatároztam, riporter leszek. És ezért mindent megtettem. Nem magamról akartam, akarok beszélni, hanem arról, aki a pályán van. Az senkit sem érdekel, hogy esik eső, és én a partvonal mentén bőrig ázom. • Mire büszke Szepesi György?- Néhány dologra. Az egyik az, hogy 1934-től kezdve mindig igazolt amatőr versenyző voltam: labdarúgásban, kosárlabdában, evezésben és teniszben. A másik: 52 magyar olimpia aranyérmet közvetíthettem. Amikor a mexikói ötkarikás játékok után egyesek nagyon csúnyán támadtak, a sportolók mellém álltak, pedig nem tudták, mi is történt valójában a honi futballban. Ezek felejthetetlen élményt jelentenek számomra. 0 Igaz, hogy mindig az oldalvonal mellől közvetítette a focimeccseket?- Igen! Innen a rálátás sokkal rosz- szabb, mint a lelátóról, ám közvetlen kapcsolatban vagyok a játékosokkal, hallom mindazt, ami a pályán történik. még bonni tudósító voltam. Én sosem támadtam őt, Végh viszont állandóan bombázott. Szerintem számára senki sem megfelelő ezen a poszton. Most, ha találkozunk, megöleljük egymást. Hát, ilyen viszonyban vagyunk. haragudott? Még a bíráló cikkek sem idegesítették?- Ezekből nem csináltam problémát. Egyszer volt olyan kijelentésem, amikor Molnár Ferencet idéztem: „A céltábla nem lő vissza!” És ezt is megtámadták, mire én azt mondtam, ezúttal a céltáblának vissza kell lőnie. Nem a legsikeresebb kijelentés volt, mivel mindenki azt kérdezte: mi az, hogy visszalő? 0 Mely magyar sportolókat sorolná a leg-leg-leg kategóriába?- Nagyon nehéz a választás, mert akkor sportáganként kellene menni, s ebben az esetben sem lehetne összehasonlítani. Kétségkívül, hogy Puskás Öcsi kezdi a sort, mert a futball áll a legközelebb hozzám. A Papp Laci, akinek három olimpiai aranyérmét közvetítettem, a Balczó Bandi, akinek a legnagyobb teljesítménye az volt, hogy másfél évtized után jutott fel a csúcsra, a szem - nem maradtam le, viszont a jégkorongot csak a rádióban közvetítettem. Sajnos, erről lemaradtam! Soha nem tudósítottam műkorcsolyáról, síversenyről, ezek teljesen kimaradtak az életemből. Elvégre nem rádiós műfajok. A téli sportok közül egyedül a korcsolyával és a hokival foglalkoztam. Egyvalami nagyon fontos: sose közvetítettem téli olimpiáról! Viszont: 1948-tól valamennyi nyári ötkarikás játékokon jelen voltam. Ha minden jól megy, akkor jövőre, Atlantában is ott leszek! 0 Volt-e már ún. balhés helyzetben?- Nagyon sokszor. Salgótarjánban történt, hogy a Vasas elleni bajnoki labdarúgómérkőzésen - telt ház előtt - a második félidő elején a hazaiak 16-osán belül felvágtak egy Vasascsatárt. Én vonalban voltam, s egy másodperccel előbb mondtam, hogy 11- es! A lelátón rádiót hallgatók közül mindenki azt hitte, én kiabáltam be a bírónak, ítéljen büntetőt. A végén óriási botrány lett, üvegeket dobáltak felém, abba kellett hagynom a közvetítést. Végül is ezzel a góllal nyertek az angyalföldiek, engem pedig rendőrautóval menekítettek ki a salgótarjáni stadionból. Még most is azt állítom: teljesen jogos volt a tizenegyes! 0 Salgótarjánt - minden bizonnyal - messziről elkerülte...- Hosszú éveken át arra kértem a kollégákat, ne küldjenek oda. De most már nagyon szívesen látogatok a bányászvárosba, ahol nagyot nevetnek az évekkel ezelőtti sztorin. • És külföldön ?- Belgrádból, az 1. vízilabda-vb helyszínéről a finálét közvetítettem. A Tasmajdan-uszodában kialudt a villany, és 45 percen keresztül, anélkül, hogy bármit láttam volna, teljes sötétségben kellett beszélnem. Minden lehetségesét elmeséltem pólósainkról, valamint az ellenfélről. Ezt annak köszönhettem, hogy a meccs előtt felkészültem. Mindig számoltam azzal, váratlan meglepetés érhet. Egy sportriporter sosem mehet biztosra... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ 0 Soha senkire sem
