Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-10-01 / 40. szám

l/BSÉrnap 1995. október 1. PUBLICISZTIKA- Sind Sie verheiratet? - tette fel egyszer hollandiai sakktársam (ellenfelem?) a kissé bizalmasnak tűnő kérdést. Ahhoz képest, hogy egy sima sakkpartival kezdődött az ismeretségünk, bizony alaposan benne vagyunk már egymás családi életének megsejtésében.

Valójában le akartuk győzni egymást az elején, és azóta is mindannyiszor azt akaijuk, amikor leülünk egymással szemben a 64 kockás fekete-fehér táblához. De csakis akkor.

Bert már nem mai gyerek - ami a születési idejét illeti -, s mint annyian, ő is az örökifjak táborát szaporítja életvitelével. Az első nagy háború után született nem sokkal, akkor, amikor a holland kormány ezrével fogadta be országába az árván maradt magyar gyerekeket.- Bert Hágában született - mondta nekem egyszer Finet -, és nekem nagyon megtetszett a fellépése, tapintatos udvarlása. Olyan fővárosi fiatalember volt, aki nem játszotta meg az eszét. Ráadásul úgy éreztem: volt mire szerénynek lennie. Hamarosan megkérte a kezemet.- Biztosan örömmel fogadtad ajánlatát - mondtam Finetnek. - Beit valóban nagyon kedves, kellemes ember.- Hát persze. Egy nőnek azonban vigyáznia kell az érzelmeivel: én mindjárt éreztem, hogy az „igazi” kéri a kezem. Mégis először azt válaszoltam neki: talán.

Talán a véletlen műve lehet, amit azóta többször megcsodáltam s megirigyeltem: Bert minden este kézcsókkal vett búcsút 70 éves hitvesétől! Hitves: ez a legmegfelelőbb kifejezés - és belátom, ezt én is csak akkor vettem észre (a kézcsókkal együtt), amikor a saját házasságom már romokban volt. Ők Guadában élnek. Egy aranyos, tündén kisváros ez. Carla, a lányuk viszont Rotterdamban él, elváltán. Neki bizony nem sikerült az, ami a szüleinek.

Mikor a vendégük voltam, én mindig Carla egykori szobáját kaptam meg, és sokszor, hosszasan nézegettem Carla kislánykori játékait. Leemeltem a polcokról a hajas babákat, szemlélgettem a picinykori fényképeket - a mostaniból (Carla most 34

éves) pedig azt hittem megsejteni, miért is nem sikerülhetett az ő páros élete. Szomorúságot sugárzott az a nappaliban mindig szem előtt levő fénykép. Olyan nő nézett rám vissza a fotópapírról, aki talán azokat az embereket vonzza magához, akik kölcsönösen kellemes és előnyös megbecsülés helyett csak kihasználják őt. A Finettől és Berttől elcsípett egy-egy félmondat megerősíteni látszott ezt a feltevést... (Tönkretettél engem! - csattant egy alkalommal volt feleségem hangja —, igaz, hogy én is téged, de az nem számít... Ez a mienk, úgy tűnik, valamelyest egy egészen másik eset, bár én nem hiszek abban, hogy léteznek igazán egyedi esetek. Valakinek érdeke az, hogy itt a földön az emberek minél többet békétlenkedje- nek egymással.)

Soha nem vittem túlzásba azt, hogy megpróbáljam megoldani a Carla-rej- télyt. Mindenesetre, amikor már nem voltam „verheiratet”, hiába kértem Bertet, hogy találkozhassak Carlával. Az apai féltés mindig talált kifogást, hogy a magát már többször megégető nagylány ne kerülhessen egy újabb szívtipró szoknyapecér karmaiba. Sőt! Bért az egyik jó barátját, Pault is időközönként vegyes érzelmekkel említette, aki - természetesen - szintén a 64 kockás játék szerelmese. No meg a szép nőké.- Huszonkét évvel fiatalabb felesége van - újságolta egyszer némi megrökönyödéssel.

Paul valóban nagy gavallér látszatát keltette, ő sem fukarkodott soha a kézcsókkal - legalábbis házon kívül. Én őt Kékszakállnak kereszteltem. Ekképp is üdvözöltem, egy kicsit bekalkulálva, hogy visszakaphatom tőle a férfiúi bókot.

(Miért válnak el az emberpárok? És miért maradnak együtt, akik együtt tudnak maradni? Biztosan nem olyan nagy titok, nem is teljesíthetetlen bravúr ez. Csak hát sokan utólag próbálunk okosak - okosabbak - lenni: igaz, akad szép számmal, aki nyilvánvalóan enélkül hal meg.)

Bért egy alkalommal félelmetesen nagy leleplezést produkált számomra erről a titokról. Örök mosolygós, kedves modorához kezdettől fogva hozzátartozónak gondoltam azt, ahogy a család „negyedik tagját”: Pussi Pimet, a hatalmas, rozsdaszínű kandúrt gardírozta. Pussi Pim Finet tulajdona volt, természetesen, az ő ölében dorombolt naphosszat. Mégis gyakran adta jelét annak, hogy őmacskasága Bertet is kegyelmébe kegyeskedik fogadni. Tőle is kijárt neki a simogatás. Sőt! Bért, mint családi anyagbeszerző, természetes kötelességének tekintette a többi élelmiszer bevásárlásával együtt a mindennapi Wiskast is hazafuvarozni. Bertnek ugyan nem járt ki az ölben dorombolás, de olykor joga - nem kötelessége! - volt őurasága számára a menüt fel is szolgálni.

Milyen jól megvannak hárman - gondoltam már évek óta, és valóságos megdöbbenést okozott nekem, amikor Bért - valószínűleg a kézcsókok miatti elismerésem s irigykedésem láttán - kijelentette: - Én nem szeretem ezt a macskát.

Akkor is mosolygott, amikor ezt mondta nekem. És akkor is, amikor egy alkalommal kijavította bimbódzó hollandnyelvi igyekezetemet: - A lief- je megszólítás - mondta - a levelezésben csak nagyon bizalmas kapcsolat esetén jár a címzett hölgynek...

Finet, az ő 70 évével, avagy azt nyugodtan feledve, bizony bókra, udvarlásra készteti Bért barátait. Persze, ártatlan kis udvarlások ezek, amelyek a sikeres családi életben kifejezetten eltűrni ajánlottak. (Utólag már képeztem magam.) És ártatlan volt persze az a kis feddés is, amit a melléfogásomért Berttől kaptam.

Bertnek egyébként szép munkája volt a nyugdíjba vonulásig: mozgó röntgenes minilaborral járta a vidéket, és a környező településeken kiszűrte azokat, akiknél valami rendellenességet talált az átvilágítás.- Nem szerettem Bért munkáját - mondta Finet. - Nyugtalan voltam miatta, és sokat zsörtölődtem ezért vele.- Miért? - kérdeztem. - Hiszen Bertnek szimpatikus volt ez a munka.- Igen, tudom - mondta Finet. - De mindig olyan soká jött haza...

Bért ma már majdnem mindig otthon van; csak akkor pattan - frissen és ruganyosán - a fürge bringa nyergé•e gy ‘POűíÁiiví z

be, amikor úgy látja; Finet egyedül kíván maradni.

Aránylag későn térnek nyugovóra. Bért méginkább, a televízió előtt ül éjfélig; és még véletlenül sem bóbiskol el. Én olykor még eltúlzottnak is éreztem érdeklődését a világ minden tájáról sugárzott események, politikai hírek iránt. Na, persze, azért megnéz ő mást is: egy alkalommal az ugyancsak késő esti zuhanyozást szakíttatta meg velem: - Gyere, gyere gyorsan, ez a műsor tetszeni fog neked! - szólt utánam lelkendezve és lelkesítve: egy luxemburgi adó csábította nézőit csábosán vetkőző buja szép lányokkal. (Mekkora lehet a szerepe a szexualitásnak a jó házasságokban? Egy régi receptet bizonyosan ajánlatos követni: szabad jó étvágyra szert tenni máshol (bárhol), de vacsorázni, reggelizni, ebédelni - jó, a legjobb otthon... No és mikorra is való a szex? Tényleg este „kell" ágyba bújni? Goethe megírta: Csodálatos feleségemmel szerettük egymást reggel, délben, este; és nem ragaszkodtunk a „hagyományos" helyszínekhez..

Nem minden ara Goethe-feleség, mindenesetre jól tesszük mi, férfiak - vélhetően -, ha nem molesztáljuk nőnket akkor, akikor ő nemigen akarja. De valószínűen felelősek vagyunk - talán épp a tolakodásainkkal - azért is, ha beköszöntő „hagyma-időszak": hagyj ma és holnap is hagyj! Milyen okos tud lenni az ember- utólag.)

Ketten a Németalföldről - Finet és Bért - szemmel láthatóan s naponta tapasztalhatóan nem megkésve tettek szert erre az okosságra. De követném, de utánoznám én is őket!... De vajon alkalmasak vagyunk-e mindannyian efféle ideális családi életre? Ha meg nem, akkor van-e elég erőnk nem kötni házasságot, nem alapítani családot, nem vállalni olyan felelősséget, aminek esetleg nem tudunk megfelelni?!

Az én nagyrabecsült holland házaspárom, tudtommal, nem jár templomba. Otthon, kicsi családi fészkükben teremtették meg a hitet, szeretetet, bizalmat, megbecsülést, jóságot, az el nem túlzott féltést. És az örökké kislánynak számító Carlát, ezt a meglett asszonyt, kedves ivadékukat sem „engedték” messzire költözni. A naponta felcsendülő telefon alig tizennyolc kilométerről közvetíti a várva várt hangot. Carla már a saját külön életét próbálja élni - elváltán is. És nem esik nehezére, nyilván rendszeresen, a soha el nem szakadó köldökzsinór túlfelére: az örök otthonba kopogtatni.

Médl Sándor

TÉPELŐDÉSEK

1. A jövő bekötött szemmel jár előttünk.

2. Meghalni nem elég. Föl is kell támadni.

3. Akármilyen fönnen szárnyal a gondolat, csak a könyvek börtönében vészelheti át a jövendőt.

4. A félelem a bátorság árnyéka.

5. A jótettet nehéz megbocsátani.

6. A léleknek vágyai vannak, a testnek szükségletei.

7. Ha nem akarsz nagyon boldogtalan lenni, ne akarj nagyon boldog lenni.

8. Az igazság terhével nehéz fölkapaszkodni a csúcsra.

9. A szív azt is észreveszi, amit az értelem igyekszik elkendőzni.

10. Hamis társadalomnak hamisak az istenei.

11. Az egyik ember a semmiben is talál valamit, a másik a valamiben sem talál semmit.

12. Minden élőnek el kell szenvednie a végítéletet.

13. A hely szelleme nem mindig a szellem helye.

14. Egyszer minden történet véget ér. És kezdődik egy másik.

15. Ha az igazságot ketté törjük, féligazság lesz belőle.

16. Az esett ember előtt nem szokás kalapot emelni.

17. Ha az életben nem foglalod el mihamarabb a helyedet, más foglalja el.

18. Az orvosi könyvek leginkább arra valók, hogy föltárják pusztulásunk körülményeit.

19. Ha keserűségedben magadra zársz ajtót, ablakot, egy ablakot azért felejts nyitva - a reménynek.

20. A boldogság hasonlatos a homokdűnéhez. Hamar elfújja a szél.

21. A jó politikusnak a meteorológiához is értenie kell. Mindig tudnia kell, merről fúj a szél.

22. Gyakran azzal ver meg bennünket a sors, amivel megáld.

Dénes György

A két férfi némán elindult a város felé, ahol még nem zártak be a kávéházak és a sörözők, mert azokban most kezdődik egy másik élet - hársak, kapualjak, öregasszonyok és kutyák nélkül.

Egy más időszámítás, más emberekkel, más tárgyakkal és más erkölcsi értékekkel.

Amikor a söröző előtt sorakozó autókhoz értek, Erőssy Szilárd szólalt meg először:- Ezek a csodakocsik jelképezik gazdájuk lelkivilágát. Kilencven százalékos biztonsággal eltalálom a tulajdonos jellemét abból, milyen az autójának a külseje és a belseje. Száz apró jelkép fejezi ki, mit gondol, mit érez, milyen a nemi beállítódása, szereti-e a pénzt, vagy éppen mindenét a célszerűség, a tárgyak egyszerűségéről is leolvasható mértéktartás jellemzi.- Úgy beszélsz, mintha kívülálló lennél, mintha rád nem lehetne érvényesíteni ugyanezeket a kritériumokat. Várj csak! Ahogy így hevenyészetten felidézem a kocsidat, semmi jellegzetesét nem tudok megnevezni... Talán a belső visszapillantó tükrön himbálózó bőrből metszett kettős halat, mert a halakjegyében születtél.- Az sem lenne ott, ha nem anyámtól kaptam volna. Nem szeretem a nyakláncokat, a hivalkodó ékszereket, még az ilyen mívesen formáltakat sem. Ezért függesztettem a tükörre. Látod, mások mennyire a hitükkel és a pénzükkel kérkednek. Rózsafüzéreken lógó fa- vagy fémkeresztekkel deklarálják lelkiismereti elkötelezettségüket. Szerintem, bizonytalanok. Önmagukban hisznek, s mindent ennek a függvényében cselekszenek. Nézd meg, hány ily módon deklarált keresztény lökdösi a golyókat ebben a csehóban!- Az a gyanúm, hogy ezek a pasasok a sörözőben is felismerhetők lesznek méretes aranykeresztjeikről, csörgő karpereceikről.

Beléptek. A söröző hipózott savanykás szagát még nem nyomta el a dohányfüst. Késő estére eldől ez a fizikai törvények szerint zajló folyamat, természetesen a füst javára.

Az asztaloknál hangos baráti társaságok, a tekepályák körül pénzükért reszkető hazardőrök, meg a játékot sport szintjén űző profik. Bennük a mindennapokban szerzett gyakorlat szüli a magabiztossátoporgott asztaluknál a pincér. Bal tenyerén hatalmas fémtálca, rajta a már előre kicsapolt sörök. Horkai valamikori brünni és prágai kószálásai során ismerte meg ezt a gyors, szinte önkiszolgálósdi módszert.

Szilárd barna sört kért, Horkai kissé tétovázott, hogy barnát vagy pilzenit igyon. Végül kikötött a pilzeninél. Talán mert a tudatalattijában már működött egy emlék, amit a pincér kiszolgálási stílusa piszkált fel.- Valamit azért csak sikerül megtanulniuk a külföldivé lett testvéreiktől...

Férfiak egymás között

got, míg a szenvedélybetegség határán élők számára a nyerés lehetősége a motiváló erő. Ennek a sörözőnek a tulajdonosa nem a játékautomaták kiszámíthatatlan elektronikus rendszereire alapozta a vállalkozását, hanem a játék, a sport, a pénz, a szellemi és fizikai erő kívánta különleges adottságokra. Ha valamelyik is hiányzik a tekepályához befizető kuncsaftokból, egymást kopasztják meg. S ebből a szenvedélyes játékból a legtöbb haszna a tulajdonosnak van, hiszen a kockáztatáshoz legalább ötször kell egy este kifizetni a bérleti díjat, ami óránként kétszáz korona. Persze, ezt az egymással játszó asztaltársaságok közösen állják, amit aztán a vesztesek fizetnek ki. Vagyis: aki nyer, az nemcsak a bankot viszi, hanem ingyen is játszott.

Miután befészkelték magukat az egyik faragott bokszba, s lassan szemrevételezték a társaságokat, el kellett dönteniük, milyen sört isznak, mert máris ott- Gondolod, hogy ez a közvetlen csapolásos módszer természetesebb egy sörözőben, mint mondjuk a bajorországi, ahöl egy sörsátorban minimum negyvenféle sört csapolnak?

Horkai meglepetten hallgatott. Erre nem gondolt, hiszen a soha ki nem ürülő peremes fémtálcákat a cseh kisvendéglőkben ismerte meg.

Ezek a viszonylagosságok. Bezártság és nyitottság szülte más-más mértékek. Földrajzi és politikai bezártság akkor, geopolitikai maszlagolások most. Csak kábítják az embereket, hogy minden elveszett, elmúlt a múlt, most meg jön a nagy nyugati jövő, pedig a méreteket kellene arányítani egymáshoz, meg a mi elvett lehetőségeinket az ő megadott lehetőségeikhez. Mindjárt meglátszik, ki a Jani Európában, mégha pénze nincs is. Persze, azt a bizonyos prágai söröstálcát Horkai megnézné ma is. Egyesek szerint külföldön már az is aranyból van, mint maga a város.- Min morfondírozol? - szólt rá váratlanul Erőssy Szilárd.- Azon gondolkodtam, amit a müncheni sörsátorról mondtál. Már csak az érdekelne, van-e a kínálatban szlovák sör. Nem tudod véletlenül? - s azzal szájához emelte a söröskorsót.- Csak nem te is átvedlettél hej szlováknak, aki importált krumpliból nem volt hajlandó megfőzni a sztrapacskát, mert csak szlovák árut vásárol?- Ott még nem tartunk, de az a müncheni sörsátor nagyon érdekelne. Csak úgy szociológiailag, mert az sokat elárulna a mentalitásukból, hogy a negyvenből mennyi az idegen sör. Meg azt is, mennyire nacionalista a bajor vendéglős. Azt tudom, hogy a bajorok sörivásban igencsak pántlikás bajorok, talán még bajorabbak, mint szlovákabbak a hejszlovákok, akik inkább nem esznek sztrapacskát, mert magyar vagy lengyel krumpliból... azért ne tessék, hát mégse illik.- Pajtás, nehéz veled, ha iszol - mélázott el Horkai eszmefuttatása fölött Erőssy Szilárd. - Igen ritkán kerülünk ilyen helyzetbe, de a mostani különösen meglep engem.- Semmi különös, csak aktualizálom a sörözésünket - koppintott a tölgyfaasztal tetejére Horkai.

Már nem szóltak egymáshoz, értették egymás hallgatását, amiben benne volt egy más politikai ábránd tűnékenysége fölötti sajnálkozás, meg a haza térbeli beszűkülése is, aminek azonban nem feltétlenül kellene együttjámia szellemi beszűküléssel.