Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-09-17 / 38. szám

1995. szeptember 17. GYERMEKVILÁG Ko rán reggel van, de édesapámék már rég a mezőn kapálnak. Édesanyám most megy utánuk. Neki még meg kellett főz­nie az ebédet. Azt viszi apámék után. Én föl-fölpillantok félálomból, s látom, hogy a kosarat lepedőbe bugyolálja és a hátára billenti. Körültekint, a kannát kezébe fogja, és már kívül is van az ajtón. Két órával később lógó orral baktatok az iskolába. Sehogyan sem tudok bele­nyugodni, hogy napról napra magamra maradjak.„De jó lenne, ha megeredne az eső! Akkor itthon maradnának a szüleim” - sóhajtok és fölpillantok az égre. Az osztályban nagy lárma fogad. A ta­nító úr még nincs bent. Padtársaim egy­mást túlharsogva tárgyalják, hogy az éjjel cirkusz érkezett a faluba, s már építik a sátrat. A legjobb barátom. Csikós Pista a leghangosabb.- Én már voltam ott - harsogja. - Ringlispil is lesz. Akinek nincs pénze, felmegy a tetejére hajtani. Ötször hajt, egyszer ül. Te is eljössz, Laci? - fordul felém. - Mert én megyek. Ha látnád, mi­csoda cirkusz lesz! Milyen hatalmas sát­rat építenek! A gyerekeknek egy koronát kell fizetniük. De két tojást is elfogadnak. Az óriási zsivajnak a tanító úr vet vé­get. Megkezdődik a tanítás, de az eszünk a cirkuszon jár. Össze-összedugjuk a fe­jünket, sugdolózunk, nevetgélünk. A ta­nító úr többször ránk szól és megfenyeget bennünket. Ha nem hagyjuk abba a sug- dolózást, kormost kapunk. Déli harangszókor lépünk ki az iskola kapuján. Amíg magunkon érezzük a taní­tó úr figyelő tekintetét, csak megvan a rend. De amikor alakja eltűnik a kanyar­ban, fölbomlanak a sorok. Szétszaladunk a szélrózsa minden irányába. Hamar haza akarunk érni. Hiszen mindegyikünk első szeretne lenni a cirkuszban. Pista még utánam kiáltja:- Ebéd után majd beszólok érted. De otthon találjalak ám! Hamar kell indul­nunk, hogy jó helyünk legyen... Lihegve, kimelegedve érek haza. Éhes vagyok, de nem eszem levest, mert sie­tek. Csak az asztalra készített tányérból veszek egy szelet kalácsot, azt gyömö­szölöm a számba. A cirkuszon jár az eszem, és gyorsan kihúzogatom a kony­haszekrény fiókjait. Pénz kellene, leg­alább egy korona. Mindent fölforgatok, de egy fia pénzdarabot sem találok. Eszembe jut a szénatartó. Odajárnak toj­ni a tyúkok. Máris nyargalok a kisói felé. Gyerünk a szénatartóba! Keresem a tojá­sokat, de a tyúkok fészke üres. Lógó or­ral kászálódom ki a kisólból. Csalódottan indulok vissza. Hallom, hogy Pista beki­ált az udvarba.- Laci, hol vagy?! Gyere már. Ha nem sietsz, elkésünk.- Csak menj! - kiáltom vissza. - Én nem mehetek. Nincs pénzem, és tojást sem találok.- Azért csak gyere! - csalogat Pista. - A ringlispilre felülhetsz pénz nélkül is. Ötször hajtasz, egyszer ülsz. Nekem a cirkuszra van egy koronám. De ha a ring­lispilre is föl akarok ülni, hajtanom kell. Hirtelen a homlokára csap. - Tudod mit?! Nem ülsz föl, hanem megkérjük a ringlispiles bácsit, adjon neked egy koro­nát a hajtásért.- Megpróbálhatjuk - mondom Pistá­nak reménykedve. Becsukom a ház ajtaját és gyorsan út­nak eredünk. Néhány perc múlva ott leb­zselünk a falu végén, a sátraknál. A ring­lispil már forog. Vidám gyereksereg ve­szi körül. Ha megáll, nagy zsivajjal tó­dulnak még közelebb. Mindegyik helyet akar rajta. Kapdossák a láncon csüngő ülőkéket. Pajtásaim mind ott vannak. Pis­tával előre tolakszunk, hogy fölmászhas­sunk a létrán a ringlispil tetejébe. Hajtani szeretnénk, és sikerül is. Ott állok Pista háta mögött, kezem markolja a vastag ge­rendát. Füttyszóra megindulunk, és kör- be-körbe toljuk magunk előtt a gerendát. Harsogva szól a zene, s mi az állandó körbenjárástól egészen elkábulunk. Az ötödik hajtás után kissé szédelegve má­szunk le a létrán. Én a ringlispilest kere­sem, és amikor megpillantom, szaladok hozzá.- Bácsi, most jöttem le a hintáról, öt­ször hajtottam - mondom neki hadarva.- Akkor menj, ülj föl rá!- De én nem akarok felülni, inkább egy koronát szeretnék.- Pénzt nem adok. Csak ülni lehet - feleli a vörös hajú körhintás, és már megy is tovább. Mit tehetek. Fölkapaszkodom egy ülőkére, és bánatosan nézem a cirkusz bejáratát, ahol már gyülekeznek a gyere­kek. A ringlispil elindul, és én szállók, szállók, hintázva forgok a levegőben. Köröttem sikonganak a gyerekek, de én összeszorítom a számat és arra gondolok, minden hiába, ha nem láthatom a számo­ló kutyát, a cammogó medvét meg Jancsi bohócot.- Ez se sikerült - mondom Pistának ló­gó orral, amikor leszállók.- Nem adott pénzt? - kérdezte Pista.- Nem... Azt mondta, üljek föl, de pénzt nem ad. Megyek is haza. Minek csellengjek itt, ha a cirkuszba nem mehe­tek. Pista tartóztat, de én nem látom értel­mét a maradásnak. Ballagok hazafelé, dühömben a lábam elé kerülő kavicsokat rugdosom. Ekkor hirtelen megdobban a szívem. Előttem néhány lépésre aprócska, haj­lott hátú öregasszony tipeg. Bokáig érő szoknyát visel. Karján jókora kosár him­bálózik. Nem is a kosár nagy, inkább az anyóka töpörödött. Ez a nénike az én dédanyám. Messziről is megismerném, mert nincs még egy ilyen hajlott hátú öregasszony a faluban. Nem kiáltok utá­na, tudom, úgy sem hallaná meg, hiszen évek óta nagyot hall. Egy ugrással mel­lette termek, elveszem a kosarát, és kísé­rem egészen hazáig. Otthon fáradtan ereszkedik a küszöbre. Mellé teszem a kosarat, és a füléhez hajolva nagyot kiál­tok:- Dédanya, adjon egy koronát!- Mit?! - kérdezi dédanyám, és apró szemét szúrósan rám mereszti.- Egy koronát adjon! Elmennék a cir­kuszba.- Korona? Cirkusz? Nincs. Én még nem voltam cirkuszban, pedig megértem a nyolcvankét esztendőt. Neked se kell odadugni az orradat! Föltápászkodik, betipeg a konyhába. De én utánasomfordálok.- Akkor két tojást tessék adni! - harso­gom a fülébe.- Tojást? Az sincs. Nem tojnak a tyú­kok - feleli és elfordul tőlem. Legyintek és csalódottan indulok kife­lé. Ő is csoszog utánam. Az udvaron csir­kék csipognak, tyúkok kárálnak. A tyúk­ól ajtaján kövér tyúk repül ki szapora kotkodácsolással. Figyelem a tyúkot, és visszapillantok dédanyóra. Aztán hátrafe­lé indulok. A tyúkól előtt megállók, sze­memet a nyitott ajtóra szegezem. Bemá­szom az ólba, két tojást a zsebembe csúsztatok, és szaladok kifelé.- Te gonosz! - hallom dédanyó hang­ját. Hátranézek. Lihegve szalad utánam. Erre még jobban nekiiramodom. Nem előle futok, ő úgysem érne utol. Azért rohanok annyira, hogy minél előbb a cirkuszhoz érjek. Egyik kezemet a zse­bembe dugom, védem a tojásokat, össze ne törjenek. De jaj! A kezem valami nedvességet érez. Rosszat sejtve megál­lók. Kezemet alig merem kihúzni a zse­bemből. Csak állok és bámulok kábán, és alig akarom elhinni, hogy a cirkusz­ból mégsem lesz semmi. Dédanyó itt áll már mellettem, és fenyegetve emeli föl ösztövér karját. Dühös nagyon rám, én meg rá. Lassan kihúzom kezemet nadrá­gom zsebéből. Ujjaim közül vastag cseppekben csurog az összetört tojás sárgája.- No, te gonosz, megvert az Isten! - pihegi dédanyó, és görnyedt háttal visszafelé tipeg. Szemrehányóan nézek utána, és fejem lógatva, borús szívvel indulok hazafelé. Otthon letelepszem a küszöbre, és a cir­kuszra gondolok. Aztán eszembe jut édesanyám figyelmeztetése, hogy etes­sem, itassam meg a csirkéket. Föltápász- kodom, a kút kávájáról leveszem a csor­ba cserépfazekat, vizet merek belé, és a csirkék tálkájába csorgatom, a szakajtó­ból meg magot szórok nekik. Később visszatelepszem megint a küszöbre. A mezők felől szellő kerekedik, és megmozgatja az eperfa lombját. Fölné­zek az égre, és abban reménykedem, hogy holnapra talán megjön az eső, s ha édesanyámék itthon maradnak, talán ka­pok egy koronát, s én is elmehetek a cir­kuszba. OZSYALD ÁlU il) versei | Mond ók a Jöttünk. mentünk. szaladtunk, messzi nem is jutottunk, csak a világ végére, kerek erdő szélére... Megéheztünk alaposan, az éhségtől szemünk koppant, letettük a tarisznyát, főztünk egy tál puliszkát. IKamkarhmu \ Keskeny üt, kisvaséit, | hegyre fel, menni kell, j messzi még a sötét, I éifonyák hiába j várjéik a vacsoráit. | — Ki köhög? j — Mi zötyög? Mielőtt még elolvadna, siess, számold meg, hány gombócból áll ez az óriásfa­gyi! Nos? Készítette: Miroslav Motycík A iÍM'ikiis toMtesii Kisvaséit nyöszörög, A farkas így szól a sünhöz;- Hallód é, sün koma, bor bélyműhely nyílt az erdőben, Elmehetnél és megnyiratköz- hatnál, túl nagy a tüskéd, így bizony nem vagy valami csi­nos legény! Éppen akkor somfordáit arra a róka, hallotta ti farkas szavalt, ő is megtoldotta;- A te helyedben én fel­tétlen elmennék a borbély­hoz megnylratkoznl, süni pttllás! A sün nevetett,- Az én helyemben? Azt elhiszem De nem vagy az, én helyemben, Én pedig, ha megnyiratkozné k, fél nem kellene az olyan tanácsa­dóktól, mint amilyenek ti vágytok. Azzal összegömbölyö­dött és legurult a dombol­dalról. A két ravaszdi ott­maradt. és csak nézett utána, MEGFEJTÉS Az augusztus 27-ei számunkban közölt feladat megfejtése: a 4-es számú útvonalon. Nyertesek: Bugár Klaudia. Alistál: Csók Tibor és Zsolt, Lénártfalva; Kurucz Marian, Galánta; Bokros Gabriella. Balázsfa: Szabó Adrián. Párkány. A sasmama fog egy héját és hazaviszi a fészekbe a fióká­jának. Az azonban csak tur­kál a héjában és nyafog, hogy vércsét szeretne ebédre.- Nincs vércse! - mér­gelődik a sasmama. - Meg kell enni a héját is, abban van a vitamin. A világ legmagasabb hegycsúcsa két méterrel kevesebb A földrajzkönyvekben és a lexikonokban az áll, hogy a világ legmagasabb hegycsúcsa a Himalájában magasodó 8848 méteres Mount Everest. A leg­újabb mérések szerint csak 8846 méter. A Mount Everest nem ment össze, csupán a tökéletes technika teszi lehetővé a pontos méréseket, amit ameri­kai és olasz tudósok végeztek. S az évek alatt a csúcsot borító jég- és hóré­teg vastagsága is változott. A szatellitek segítségével pontosan megállapít­ható a tengerszint és a csúcs közötti távolság. A két métert leszámítva - a Mount Everest Így is a világ legmagasabb hegycsúcsa. (köp) fáradt már, s ha megéill: tűzköpő ördögök rugdalják oldalát.

Next

/
Thumbnails
Contents