Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-09-03 / 36. szám
EGY NEM MINDENNAPI KIADVÁNY ÁLMA lányos ví- t, hogy a is kényel- malom ér- :i meglétek. ílmondása bsége cso- talán nem elkes kör- int minde- ; olyanok, tüntetésén >3 akarattal § enére, de 3 vízimalom .£ atalok egy .2 merészke- a malmot '3 A malom bérbe vételével és üzemeltetésével azonban korántsem fejeződött be az Iván Sáli vezette csapat gutái tevékenysége. Ez év július 29-én egy nagyon jól sikerült countryfeszti- vál és countrybál keretében adták át a vízimalom előtti területen kialakított ökoparkot. A Határok nélkül nevet viselő parkot ugyan ma még csak bérlik a környezetvédők, de remélik, hogy a tulajdonjogi viszonyok rendezése után azt is sikerül megvásárolniuk. Ugyanis további terveik között szerepel egy környezetvédelmi oktatótábor megszervezése és egy agroturisztikai központ kialakítása. Szeretnék a Kis-Duna holtága és a folyó új medre közti szigetet egy kis skanzenné átalakítani - terveik szerint a környék népi építészetének egy-egy reprezentánsát felépítenék a szigeten, nyáron pedig az érdeklődőknek bemutatnák a környéken egykoron élő népi mesterségeket. Továbbá a gutái természetvédők a Komáromi járásban tevékenykedő kollégáik bevonásával a már beígért alapítványi támogatás mellett egy nemzetközi tábort is szeretnének megszervezni, mégpedig a mozgássérült gyermekek részére. Amint a fent leírottakból is kitűnik, a gútai környezetvédők már megvalósult terveit további merész álmok követik. Álmok, amelyeket a pesszimisták aligha tartanak megvalósíthatónak, azonban akik ismerik az elszánt környezetvédőket, nem kételkednek a nagyratörő, a nyilvánosság által is nagy támogatást érdemlő tervek megvalósulásában. Kosár Dezső már nem emlékszem. Minden cukrászdának volt valami specialitása, sajátos légköre, s mindegyikben addig maradt a vendég, ameddig akart, senki sem „nézte ki”. A szlovák és a cseh fiatalság, kivált az első köztársaság idején, a háború után nyílt Mysák- féle cukrászdát részesítette előnyben. Ez ma is megvan, eredeti helyén a Stúr utcában, csak persze a berendezése és a hangulata régen nem ugyanaz, mint valaha. Voltak aztán kevésbé nevezetes, de azért jól menő cukrászdák, mint például a régi Szárazvámon a Sperl vagy az egykori Günther (most Lermontov) utcában a Gudema. Ez utóbbi egy szuterén helyiségben volt, és egyáltalán nem a szép környezet jellemezte, hanem az aránylag olcsó, de kitűnő sütemények. Ide inkább azért tértek be az emberek, hogy megvegyék és hazavigyék a remek krémest, suhajdaszeletet, rigójancsit vagy sajtos „rolót”. Gyermekkoromban nem sokszor vittek el cukrászdába, ehhez valamilyen ünnepélyes alkalom kellett, vagy valamiféle „érdemet” kellett szerezni. Ilyesmi volt a jó bizonyítvány, egy-egy kivételes születés- vagy névnap. De „vigasztalásul” is elvitt néha édesanyám cukrászdába, így például akkor, amikor középfülgyulladás miatt operáltak, egy-egy fájdalmas kezelés után betértünk a Wendlerhez, s ott ún. luxuskiflit (ez olyan kalácstésztából készült, kristálycukorral megszórt kifli volt) vagy indiánfánkot ehettem. Egyetemi hallgató koromban - ez már a háború éveiben volt - sok időt töltöttünk barátaimmal főként a Mayer-cukrászdában, mert azt szerettük a legjobban, ott lehetett a legkedélyesebben beszélgetni. Hogy milyen volt ez a cukrászda? Két helyiségből állt, az elsőben a sok finomsággal megrakott pult foglalta el a legtöbb helyet, de azért volt ott néhány szép asztal is, ezeknél inkább csak a „futó” vendégek foglaltak helyet. A második, a belső helyiség volt az igazi. Most is magam előtt látom szép biedermeier berendezését, jól emlékszem a kisebb-nagyobb politúros asztalokra, biedermeier huzatos székekre, kényelmes kis kanapékra, a falakon függő régi metszetekre, tükrökre, a sarokban álló, szép régi porcelánnal tele vitrinre. Mindezzel tökéletes összhangot alkottak a tányérok, csészék, evőeszközök, az udvarias kiszolgálás, a tisztaság és rend. A sütemények, italok, tea, kávé minősége megfelelt a szép környezetnek. Persze az árak itt valamivel magasabbak voltak, mint az egyszerűbb nd-cukrászda, felülnézetben így fest a Stürzer - ma (Vlado Gloss felvételei) cukrászdákban, de ezen senki sem ütközött meg. Időnként megjelent az akkori tulajdonosnő - egy feketébe öltözött, csip- kefőkötős dáma, nyakán fekete bársonyszalag, kezében láncon egy lomyon -, üdvözölte a vendégeket, és visszavonult. Azt beszélték, hogy még a saját alkalmazottainak sem árulta el bizonyos speciális sütemények „titkát”, hanem saját kezűleg keverte össze a nyersanyagokat, az alkalmazottak dolga már csak a „kivitelezés” volt. A háború végén persze mindenütt megcsappant a sütemények választéka, a Mayer-cukrászdában is, de hamisítatlan, igazi feketekávét még 1945 elején is lehetett ott kapni, igaz, hogy minden vendég csak egy csészével fogyaszthatott, erre gondosan ügyeltek, s nem tettek kivételt még a törzsvendégekkel sem. Rajtam és barátaimon nem sokat kerestek, mert mi bizony szerényen fogyasztottunk, nem enni jártunk oda, hanem élvezni a szép környezetet és a halk, családias légkört. Ezt azonban soha nem éreztették velünk, ugyanolyan udvarias bánásmódban részesültünk, mint az ún. „nagy fogyasztók”. A második világháború utáni cukrászdáknak - mert hiszen a Stürzer, a Mayer, a Schuh, a MySák helyén államosított üzemek működtek - egyáltalán nem volt már „egyéniségük”, sajátos hangulatuk; berendezésük többnyire sivár műanyag asztalokból, székekből állt, majd mindegyik ugyanazt a választékot kínálta, kiszolgálásról szó sem volt. A vendég, vagy inkább vásárló a pultnál kiválasztott valamit, azt tányéron a markába nyomták, fizetett, aztán kereshetett egy ülőhelyet valamelyik asztalnál, ahol - lehetőleg gyorsan - elfogyaszthatta, amit vett. Dehogy lehetett az ilyen cukrászdákban kedélyesen üldögélni vagy beszélgetni! A rendszerváltás óta nyílt néhány új cukrászda, amilyen például a Fő téren a Roland. Ennek már kezd „egyéni légköre” kialakulni. És ígérik, hogy felújítják a Ma- yer-cukrászdát, majd ha sikerül renoválni a Jeszenák-palotát... Lehet, hogy megérjük, de az akkor sem lesz már ugyanaz, ha „régi fényét visszakapja”, mert hiszen mi sem vagyunk már ugyanazok... Mayer Judit it lenne a Mayer-cukrászda, ha nem ilyen lenne a Jeszenák-palota külleme VAY ÁDÁMTÓL az angol királynőig A leleszi születésű és a helyi nyomdában grafikusként dolgozó Kiss Egon Károly neve a honi képzőművészeti berkekben aligha cseng ismeretlenül. Alapító tagja a közel húsz évvel ezelőtt alakult és a bodrogközi- ungvidéki képzőművészeket tömörítő Ticce klubnak. Munkái már régen kivívták mind a szakma, mind a képzőművészet iránt érdeklődők elismerését. Grafikáit, olajfestményeit a magángyűjtők, a magyarországi képzőművészeti alkotótáborok és múzeumok egyaránt őrzik. Ez a cikk viszont azt a tizenkét évvel ezelőtti, 1983-ban született törekvést akaija feleleveníteni, mely 1995-ben vált valósággáA Nyíregyháza melletti Vaja község Vay Ádám Múzeumába a kiscsemyői születésű, Magyarországon régészi diplomát szerzett Varga Béla került igazgatónak a nyolcvanas évek elején. Mivel a Vay család leszárma- zottainak ágai nemcsak szerteágaztak, hanem jóval a határon túlra is mutattak, konkrétan Angliáig, így megbízták dr. Fiikom Pált e szálak felkutatásával, és egy kötetben való összefoglalásával. (E mű mai kiadását a szerző sajnos nem élte meg.) A kiadvány tekintélyét a szakbírálók: dr. Kállay István egyetemi tanár, dr. Püspöki Nagy Péter egyetemi docens és dr. Käfer István irodalomtörténész hitelesítik. Kiss E. Károly pedig a grafikai kivitelezést vállalta. Az egykori kódexekre emlékeztető betűk papírra vetése aprólékos, türelmes munkát igényelt. Fél évig is eltartott, amíg megtelt az ötvenöt oldal teijedelmű, kézzel írt szöveg. A kézirat egyébként már tizenegy évvel ezelőtt nyomdakész volt, de akkoriban nem találtatott támogató, aki a nem csekély nyomdai költségekkel járó kiadást finanszírozta volna. Az idén azonban Balogh Gyula, a vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. tulajdonosa méltó lokálpatriótaként biztosította a kiadáshoz szükséges anyagi fedezetet. A háromszáz példányban készült kiadvány minden darabja számozott és egyenként közel ötvenezer forintba kerül. A legizgalmasabb mozzanatra szeptemberben kerül sor, amikor a kiadót és a kivitelezőket Londonban fogadja majd 11. Erzsébet angol királynő, hogy átvegye a számára készített tiszteletpéldányt! Mi, az Ung-vidéki lokálpatrióták azzal büszkélkedhetünk, hogy a családfa egyik ágán Csicser község hajdani ura, Csicsery Ambrus, a másikon a nagymihályi Pongrácz Dénes és Gsáholyi Ilona szerepel. Mert ez sem kevés. D. Varga László Kiss E. Károly munka közben A borítólap (A szerzőfelvételei) RIPORT 1995. szeptember 3.
