Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-09-03 / 36. szám

llasSrnap 1995. szeptember 3. RIPORT

Eb

ért András a Selmecbányái Bányászmúzeum munkatársa. E múzeum hat épületben, a város hat pontján található; de Ebért úr a városközpontban, a Szentháromság tér egyik hajdani polgárházában dolgozik. Itt található a múzeum ásványgyűjteménye, és egy információs iroda. Ez utóbbi Ebért András igazi munkahelye.- Az itteni munkához a nyelvismeret szükséges, tehát nem jövünk zavarba, ha idegen nyelveken szólnak hozzánk. De ennek az irodának más feladata is van. Amint látja, itt körülöttünk a polcok tele vannak ásványokkal, kövekkel. Ásványok vételével és eladásával is foglalkozunk, ámbár ez bonyolultabb ügy annál, mint hogy ezt a munkát sima üzletnek mondjuk. Az igazi haszon ugyanis nem az anyagi nyereség. Ide elsősorban volt bányászok vagy olyan gyűjtők jönnek, akik abbahagyták a gyűjtést, esetleg valami más oknál fogva akarnak túladni a gyűjteményükön. Behozzák az ásványokat, mi megnézzük azokat és felbecsüljük az értéküket. Azután az itt látható vitrinekbe kerülnek, s várják az új gazdájukat.- Mennyi az önök haszna?- Kevéske, néhány százalék az eladott ásvány árából. Ezt viszont

a múzeum céljaira fordítjuk. Az igazi haszon azonban abban rejlik, hogy néhány esetben meg tudjuk akadályozni, hogy az igazi értéket jelentő kövek olcsó pénzért külföldre kerüljenek. Ezekre a múzeum is igényt tart, és a máshol szerzett hasznon megvásárolja őket. így is gyarapodik múzeumunk ásványgyűjteménye, amely

a prágaival is vetekszik. Éppen ezért nagyon sokan keresnek fel bennünket.- Honnét van az embereknek ennyi ásványuk? Hiszen szinte mindig behoznak valamit...- Mint mondtam, partnereink java része bányász. Ők a valamikori tilalom ellenére is felhoztak ezt-azt a bányából. Hányán mondták már nekem: Ha én akkor tudom, hogy ami a lábam alatt hever, az ilyen érték, akkor ma gazdag vagyok!- Ügy tudom, amolyan turistacsalogató boszorkányságokkal is foglalkoznak.- Igen, erről sok geológus azt mondja: akár visszaadhatná a diplomáját, mert nem ezt tanulta az egyetemen. De tekintsünk úgy a dologra, hogy ezzel is közelebb hoztuk a köveket, az ásványokat az emberhez. Újabban ugyanis mint mindent, az ásványokat is kapcsolatba hozták az emberi élettel, a születési jegyekkel, s így az egyes kövek szerepet kaptak a horoszkópokban. Nyugaton ez már elcsépelt lemez, nálunk viszont most éli a reneszánszát. Jó üzlet ez annak, aki idejében ébredt. Ásványhoroszkóp... Szeretünk hinni a hihetetlenben.

— Ön az egyik pilllanatban szlovákul beszel, majd magyar turistákat igazít el, a következő percben pedig németeket szolgál ki. Ilyen lehetett valamikor a régi selmeci polgár is. Hogy érzi magát ma Selmecbányán?- A mi családunk száz éve költözött ide. A nagyapám magyar volt, a nagymama szlovák. Édesanyám magyar, apám német. Selmeci polgárok leszármazottja vagyok tehát, de az a világ lejárt. Nézze, ma az óváros szinte üres. Az

emberek a lakótelepeken élnek, az idősek kihaltak, a gyönyörű polgárházak üresen maradtak. Messziről jött emberek települtek oda, akiket ma már kirakni sem lehet onnan. Az érték az óvárosban maradt, de a lakók, az új tömbházakban, nem élnek együtt a történelmi várossal. Ahhoz, hogy Selmecnek újra polgársága legyen, elsősorban az embereknek kell megváltozniuk. Polgárrá kell válniuk. Olyanná, aki büszke e város múltjára, büszke az elődeire. De ez már egy más téma.

Görföl Jenő

Kellő elszántsággal, akarattal és kitartással nagyon sok minden elérhető. Számomra röviden ennyi a summázata a gutái környezetvédők cselekedeteinek. Megszerezték a komáromi hajógyár kikötőjében évek óta veszteglő ászó vízimalmot, el v ontatták a Kis-Duna holtágának gutái szakaszára, hogy a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tegy ék. Történt mindez még 1990-ben, amikor az említett vízimalom több éve teljesen kihasználatlanul állt a komáromi kikötőben.

Iván Sálit, a Szlovák Természet- és Tájvédők Szövetsége (SZTTSZ) gutái alapszervezetének a vezetőjét illeti dicséret, hogy az 1989-ben legalizált szervezet elé nagyon is konkrét célokat tűzött ki: a városi hivatal közbenjárásával megszerezni az úszó vízimalmot, elvégezni rajta a szükséges rekonstrukciót és múzeumként megnyitni a látogatók előtt a Kis-Duna partján. A merész terveket hamarosan tettek követték: az önkéntes környezetvédők már 1990-ben a malom felújításán dolgoztak. Akik kivették részüket a munkálatokból, állítják, hogy volt is mit csinálniuk, ugyanis a 80-as évek elején készült vízimalmot a komáromi kikötőben jócskán kikezdte az idő vasfoga. Mindenesetre sikerült befejezni a malom felújítását, sőt a rekonstrukció utolsó szakaszában még a vízimalom tulajdonjogát is megkapták. Történt ugyanis, hogy a helyi ön- kormányzat a környezetvédők kérésének eleget téve az 1995. május 25-i ülésén a malmot jelképes összegért, pontosan 1 koronáért eladta a SZTTSZ gútai alapszervezetének. így a lelkes környezetvédők ez év június 24-én tulajdonképpen már a saját úszó vízimalmukat nyithatták meg, egyfajta műszaki múzeumként, amely ma már délelőtt 10 és délután öt óra között várja az érdeklődőket.

A teljesség igénye nélkül azt azért érdemes a gútai vízimalomról elmondani, hogy valójában egy, a századunk 80-as éveinek elején tervezett és kivitelezett építmény. A malom megtervezését és megépítését a Szlovák Műemlék- védelmi Hivatal komáromi irodája kezdeményezte, mégpedig azzal a céllal, hogy a ma emberének bemutathassa, hogyan is néztek ki a Dunán és a Vágón hajdanán nagyon is jól működő és a molnároknak jó bevételi forrást jelentő vízimalmok. Mivel a dunai és a vági vízimalmok közül kivétel nélkül mindegyik tönkrement, a tervezők - a Szlovák Műszaki Főiskola Építőmérnöki Karának munkatársai - jobbára csak a

hátramaradt rajzokból, fényképekből és műszaki leírásokból indulhattak ki. Olyan terveket készítettek, amelyek integrálták az egykoron működő malmok elemeit. Tehát a gútai malom egyfajta összegzése is a Dunán és a Vágón működő vízimalmoknak. Ugyanakkor a malom tartószerkezete jóval masszívabb, mint az elődeié volt, hogy a látogatók hadának és a jégzajlásnak'jobban ellenálljon. A konstrukciót pedig fém tartószerkezetek teszik masszívabbá. Ugyanakkor a malom beltere is egy kicsit nagyobb, mint a 1 zimalmoké, mégpedi; csoportosan érkező láti mesen elféljenek bem dekessége, hogy fa hetősen sokfajta fából A gútai kömyezetv szerint az emberek dör dálattal tekint a szár olyan jelentős, ám na nyezetvédőkre. Azon! nütt, így Gután is al akik leginkább az érté fáradoznak. Vannak, vagy jóllehet akarati mégiscsak hozzájámli fényének csökkentéséi csoportja például már dett, hogy tábortüzet tartó hajó fedélzetén.

könyvek mai napig közlik a receptjét). A Mayr Viktor-féle cukrászda helyén az én diákkoromban már a jó nevű Schuh-cuk- rászda működött; ennek a helyét foglalta el a második világháború után a Gyermekcukrászda. Most pedig már az sincs meg.

De milyen cukrászdákra emlékszik még az én nemzedékem? Pozsony legszebb és mondhatnánk: „legelőkelőbb” cukrászdája kétségkívül a Fő tér és a Halászkapu utca sarkán álló Jeszenák-palota földszintjén berendezett Mayer-cukrászda volt. Hogy mikor alapították, pontosan nem tudom. de hogy már a Monarchia idején létezett (Ortvay ugyan 1905-ben még nem említi), az kétségtelen, mert a nálam idősebbek sokszor emlegették, hogy a

Grassalkovich-palotában udvart tartó főhercegi család tagjai is látogatták.

Volt a belvárosban még több jó nevű cukrászda: a Nyerges utcában a Stiirzer, a Hviezdos- lav téren a már említett Schuh, a mai Fehér utca és a Mihály utca sarkán a patinás Levius- féle cukrászda (most könyvesbolt van a helyén, de volt ott cipészszövetkezet is), aztán a Straka és az Úri (Hosszú) utca sarkán álló régi házban a Sokol cukrászda, melyet a szüleim még Patzelt néven emlegettek. Hogy ez mikor szűnt meg, arra

A régi Pozsonnyal foglalkozó szlovák nyelvű kiadványok csak nagyon mellékesen említik a hajdani cukrászdákat. Az egyetlen cég, amelyről név szerint megemlékeznek, sőt egykori reklámját is közlik, a Wendler-féle pékség és cukrászda.

De lássuk, mit találunk a pozsonyi sütő- és cukrásziparról Ortvay Tivadarnak a Pozsony város utcái és terei című könyvében! Az akkori Kossuth tér (most Hviezdos- lav tér) nevezetességeit tárgyaló szakaszban ezt olvashatjuk: „A közelben levő Mayr Viktor-féle cukrászda messze vidéken ismeretes készítményei finomságáról és kitűnőségéről. Közeli szomszédságában van a régi Scheuermann (ma Lauda)-féle Mákos- és Dióspatkó-sütőház, mely Pozsony e nemben való hímevességét megalapította.

Pozsony e specialitásai, melyekhez a pozsonyi kétszersült is járul, eredetileg Bécsből az ottani beugli- és mandoletti sütőktől származott el hozzánk a középkorban... Idővel aztán e pékiparág helyben annyira gyarapodott minőségileg, hogy városunk a külföldön is a legjobb hírhez jutott. Képviselik ma városunkban ez iparágat már az említett Scheuermann-Laudán kívül Bittó Miklós a Halászkapu utcában, Schwap- pach Ágost a Frigyes főherceg úton és Wendler Gusztáv a Stefánia úton...” (i. m. ^304-5. old., 1905).

Az Ortvay által felsorolt üzemek közül én már csak a Stefánik utcai Wendler-üz- letet ismertem, amely az én gyermekkoromban már túl volt fénykorán. A híres pozsonyi kifli - a diós-, mákospatkó is lassan feledésbe merült (bár a szakács-