Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-09-03 / 36. szám
Bár évről évre egyre több európai látogat cl ebbe a távoli országba, a legtöbb ember számára Japán elérhetetlen álom. Persze, mindenki hallott már valamit a japán csodáról, a technikai fejlettségről, arról, hogy Japán a világ egy ik leggazdagabb, ugyanakkor legdrágább országa is. Arról is sokan tudnak, hogy a japánok mennyire ragaszkodnak hagyományaikhoz, sokan viselnek kimonót és a mai napig működnek gésák, akikről nem lehet tudni pontosan, hogy milyen szolgáltatásokat is nyújtanak a hozzájuk ellátogató férfiaknak. Többen elszömyülködtünk már, hogy a japánok nyers halat és tengeri algákat esznek, ráadásul pálcikával és nagy élvezettel. Anélkül azonban, hogy az ember ott élne, elég nehéz elképzelni, hogyan fér meg a tradíció és a szupermodern a japán hétköznapokban. Japán négy nagyobb és kb. 3300 kisebb szigetből áll. Területéről a statisztikák is különböző adatokkal szolgálnak, valahol 372 313 és 377 780 négyzetkilométer között van. A Csendes-óceán és a Japán-tenger mossa partjait. Területén több éghajlati öv jellemzői megtalálhatók, a nedves kontinentálistól a szubtrópusiig. Lakóinak száma egy 1993-as adat szerint 124,8 millió, melynek 99 %-át japánok, a maradék 0,8 %-ot a szigetek őslakói, Tokió, Asakusa templom: idősek és fiatalok egyaránt hisznek a szent füst gyógyító erejében- az ainuk - és koreaiak teszik ki. Az ország területének nagyobb részét hegyvidékek és erdők borítják. Viszonylag kicsi a lakható terület, a népsűrűség értelemszerűen magas. A városok fölfelé terjeszkednek, az ingatlanok képviselik a legnagyobb értéket. A tradíciók és az amerikanizálódás mezsgyéjén egyensúlyozó ország egyébként parlamentáris monarchia. A császár szerepe nem sokban különbözik az angol királynőétől. A császári család feltétlen tiszteletet élvez. A parlamentben a liberális demokratáknak van a legtöbb mandátumuk, de a kormány koalíciós. A politikai palettán megtalálható minden irányzat, a szélsőbaltól a szélsőjobbig. A politika a japánok között nem beszédtéma. Olyannyira nem, hogy a barátok sem tudják egymásról, hogy ki melyik párttal szimpatizál. A társadalom „öregszik”. A várható élettartam mind a nőknél, mind a férfiaknál nagyon magas, ezzel szemben évről évre egyre kevesebb gyermek születik. Ennek nemcsak az az oka, hogy Japán jóléti társadalom, hanem az 1990-es évek elején kezdődött recesszió is, melynek következtében sok kis cég ment tönkre és a nagyobbaknak is elég nehéz megtartaniuk piaci pozíciójukat. A japán társadalmat az élet minden területén sokkal inkább az erkölcs és a hagyományok, mint a jogszabályok irányítják. Az esetleges viták elintézésére kialakult ősi megoldások után - végső esetben - kerül csak sor pereskedésre mind a magánszemélyek, mind a cégek között. A társadalomban azonban megfigyelhető a tradícióktól való elszakadás, főként a fiatalabbaknál. Míg az idősebbek például szertartásszerűen meghajolnak leendő szomszédaik felé, mielőtt leülnek a metrón, a A Shinkanzen, a leggyorsabb vonat jelent, hogy állnia kell a metrón. Ennek ellenére az idősek feltétíen tiszteletet élveznek. Amerikanizálódás ide vagy oda, a nőknek a mai napig csak másodlagos szerep jut. Bár az iskolában a lányok émek el jobb eredményeket, elhelyezkedési esélyeik messze elmaradnak a fiúké mögött. A felvételi beszélgetésen intim kérdésekkel és testi adottságaik nyílt szemrevételezésével, illetve az azokra tett megjegyzéssel igyekszenek megfutamítani őket. Ha mégis megkapnak egy állást, nem ritka a szexuális zaklatás, és persze sokkal inkább bizonyítaniuk kell, mint a férfi kollégáiknak. A nők igyekszenek minél előbb férjhez menni és az első gyermek megszületése után háztartásbeliként irányítani a család életét, anyagi ügyeit. A férfi egyetlen feladata, hogy eltartsa családját. Sokat dolgoznak, sokszor késő estig vagy hétvégén is. Kötelező a kollektívával együtt az összejövetelekre is eljárni, ami ivászatot takar, vagy valamilyen sportolást. Sokan, egy-egy görbe este után, a munkahelyükhöz közel egy szállodában töltik az éjszakát, mert elkésni másnap reggel sem lehet. A gyerekek keveset látják apjukat A társadalomnak nem is a család az alapja, sokkal nyabb kihasználását segítik a technika vívmányai, mint például a shinkanzen - az .ágyúgolyó” -, amelynek köszönhetően egy viszonylag távoli nagyváros is egyetlen nap alatt megjárható. Főként az üzletemberek kedvelik. Ilyen az E-mail is, vagyis az elektromos levél, amellyel számítógépek segítségével levelezhetnek a cégek és az üzletfelek egymással. Ez ma már postai szolgáltatásként is hozzáférhető. A szabadidő eltöltéséért sem kell messzire utazni. Van mesterséges sí- és golfpálya. Aki pedig mégis a hagyományokhoz ragaszkodik és meg is tudja azt fizetni, élvezheti a teaceremóniát vagy ellátogathat a gésákhoz, akiket kiskoruktól fogva a kecses járásra, az ősi hangszerek megszólaltatására, régi énekekre és táncokra, sőt még versírásra is tanítanak. Mestereivé kell válniuk a teakészítésnek s felszolgálásnak, illetve annak, hogy a megfáradt férfivendégeknek tökéletes szellemi felüdülést nyújtsanak... A testi örömökért azonban valóban máshova kell menniük az erre is vágyóknak. Japán érdekes keveréke a hagyományosnak és a mainak, s minden téren sajátos utat jár. Ami Japán számára a „ma” - az nagyon sok ország számára csak a, jövő”. Bízzunk benne, hogy nem elérhetetlen. Szabó Csilla (Archívum (1) és a szerzőfelvételei) inkább a csoport. A japánok óvodás koruktól kezdve elsősorban egy közösség tagjai és csak utána önálló egyéniségek. Erősíti ezt az egyenruha, amely az óvodától a munkahelyekig szinte mindenhol kötelező. A közösségtől nem illik lemaradni vagy abból kiemelkedni. A feladatokat közösen kell megoldani. A szabadidőt is együtt illik eltölteni. Közös a felelősség és a dicsőség is. Ez a fajta nevelés szép lassan kiöli az emberekből az egyéniséget, nagyon hasznos viszont a futószalag mellett. A hagyományos neveltetésből fakad az is, hogy nem illik nyíltan ellentmondani senkinek. A kívülálló számára a japánokkal való kommunikáció roppant felszínesnek tűnik, hiszen mindenki kínosan ügyel arra, nehogy olyat mondjon vagy tegyen, amivel bárkit is megsérthet. A tradíciók azonban a legtöbb esetben összhangot találnak a praktikummal. Egy üzleti tárgyaláson, természetesen, kell tudni nemet mondani, ellenvéleményt kifejteni, még ha sajátosan japán udvariassággal is. Tapasztalatom szerint a japán csoda másik titka - a csapatmunka mellett - a pontosság és az idő maximális kihasználása. Erre is kiskoruktól nevelik a japánokat. Elkésni bárhonnan megbocsáthatatlan udvariatlanság. Senkit sem érdekelnek a kifogások, hiszen a közlekedés kiszámítható és pontos. Az idő hatékofiatalabbak hanyagul ledobják magukat az üres ülésre. Mielőtt azonban bárki leülne, gondosan meggyőződik róla, hogy nincs-e nála rászorulóbb a környéken. Ennek a gondos körültekintésnek is sajátos oka van, de erre csak a japán lélek mélyebb ismerete adja meg a választ. Feltűnő ugyanis, hogy a nagyon udvariasnak gondolt fiatalok nyugodtan ülve maradnak, miközben egy botjára támaszkodó idősebb ember kapaszkodik közveüenül előttük. Még csak úgy sem tesznek, mintha mindebből semmit sem vennének észre. A magyarázat - az európai fejjel gondolkodónak - nagyon furcsa. Japánban ugyanis minden kis szívességet egy hasonló nagyságúval illik viszonozni. Ha valaki egy idegennek átadná a helyét, megfosztaná őt annak lehetőségétől, hogy a szívességét valamikor is viszonozza. Ezzel viszont nagyobb kellemetlenséget okozna neki, mint amit az E város gyorsan belopta magát a szívembe. A természet zöld ölébe rejtett házak, az első levegőszippantás, a kellemesen arculcsapó tengeri szellő, az emberekből áradó nyugalom mind-mind kedvesebbé tette számomra az ötmillió lakosú Dánia fővárosát, hatalmas területen nyújtózkodó kikötői gócpontját. Nem csoda, hogy tornyosulnak bennem az emlékképek. 1. Bármerre visz az utunk, mintha egy hatalmas ligetben járnánk, ahol az épületek szelíden bújnak meg a zöldrengetegben. Kivéve a város tenger felőli részét. A kék víztükör betölti az egész látóhatárt, s valahol a végén a svédországi part kontúijai rajzolódnak ki. A kikötő meg kínálja a maga hétköznapi nyüzsgését, amibe a tengerjáró óriásoktól a turistákkal teli sétahajók siklása mind beletartozik. A parton egy lengyel vitorlázó úszőalkalmatosság felújítása folyik. Önkéntesek akrobatamutatványok közepette festik a hajótestet. Aztán Koppenhága egyik szimbólumához is eljutunk. Ki ne akarná megérinteni a ten- gerszegély kövein ülő sellőt, amely oly sok turistát csalogat magához. Széles utcaként hömpölyög a tengercsatoma a belváros felé. Mindkét partján megannyi jacht, apró csónak és rengeteg ember. Ünnep lévén Dániában, így sokan kiülnek a víz mellé, szól a hangos zene, foglaltak a kávéházak és zsúfolásig tele minden. Üldögélnek, hemperegnek, iszogatnak a koppenhágaiak. Alig lehet átfurakodni köztük. Két utcával arrébb már csendesebb és tágasabb világ fogad. A teret a királyi család palotái veszik körül. Lenyűgöző építmények, bejáratuk előtti díszőrséggel. Alig néhány méterrel távolabb a koronázó templom tornya nyújtózkodik a magasba. Hűvös falai között megpihenve gyönyörködhetünk belső szépségében. 2. Egy tipikus dán családnál vacsorázunk. Esetünk azért típuspélda, mert az országban sok a vadházasság, gyakran próbaképpen. Vendéglátónk Magyarországról kivándorolt munkás, élettársa hivatalnoknő. Egy szavát sem értem, de vendégszeretete, örömteli fogadtatása tekintetéből könnyen kiolvasható. Van kocsijuk, ízlésesen berendezett lakásuk. Tíz éve élnek együtt, s úgy veszem észre, fennakadások nélkül. A hölgy tizenéves lánya is velük van, sőt a vacsorára fiatal partnerével érkezik. Két-három nap alatt gyakran felbukkan a fiú, alighanem már közel kerültek egynáshoz. De mások is benyitnak hozzájuk. Lakótelepi házukban gazdag társasági élet folyik. Kávéznak, kortyolgatnak, csevegnek... 3. Koppenhágában járva vétek lenne kihagyni a Tivolit, a város világhírű vidámparkját. Esti fényárban még ragyogóbb látvány, megannyi élménnyel. Órák hosszat leköti a látogató figyelmét. Szinte kifogyhatatlanok a szórakozás lehetőségei: a színházi előadástól a különböző óriáskerekeken és az emberi rátermettséget próbára tevő alkalmatosságokon keresztül a sokféle lövöldékig rengeteg pénzfaló kínálja magát. Egyáltalán nem gond költekezni. Közben az árusok is aratnak. Ököl- nyi nagyságú fagylaltgombócom ára csupán szimpla bevétel a zsebükben. Röviden leírhatatlanok a Tivoliban szerzett élmények, csak ott látni, mennyire határtalan az emberi fantázia. mi mindenben lehet szórakozást találni. Másnap Koppenhága tán legmagasabb dombtetőjére visz az utunk, az évenként kétszer ismétlődő kirakodóvásárra, ahol még bővebb a választék, mint a hasonló hazai árusítóhelyeken. Felsorolni is sok, amit itt kínálnak. Még dán koronát is lehet venni. Persze, nem feketén, hanem hivatalos beváltóhelyen. Ilyenkor kicsiben a Tivoli is kilátogat a hatalmas rétre. Amíg a szülők bámészkodnak, költekeznek, addig csemetéik szórakozva ugyanazt tehetik: körhintában, lövöldéknél, vagy éppen a mászókákon... Mindezt látva kissé irigyeltem a koppenhágaikat. Nyugodtságuk távoli, szinte elérhetetlen sziget az agyonhajszolt középeurópai számára. J. Mészáros Károly És forogni kezd a kávéscsészekészlet Üldögélnek, pihennek a zsúfolt csatornaparton (A szerző felvételei) KITEKINTŐ 1995. szeptember 3.
