Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-20 / 34. szám
MOTORKERÉKPÁROSOK RANDEVÚJA PÖSTYÉNBEN Peter Bálát a rendezvény főszervezője Székely Zsolt magyar versenyzővel Magda Attila, az egyik legígéretesebb magyar motoros ombat kora délelőtt a fürdőváros békés ' f—-j arcát mutatja; a forgalom gyér, csupán M néhány hirdetőtábla jelzi, Pöstyén K—/ m J Szlovákia és Magyarország motorkerékpár bajnokságának ad otthont. A katonai repülőtér felé vesszük az irányt, s bár közeledünk a pályához, nem hallani a gépek morajlását. Talán elmaradt a verseny? Bizonytalanságunkat egy melletünk elsuhanó, legalább 600 köbcentis óriásmotor oszlatja szét, a gép büszke tulajdonosa megfelelő szerelésben uralja járművét, s a nagyobb hatás kedvéért előzés közben egy keréken ágaskodva húz el. Amint megemésztettük a látványt, a pálya felől fantasztikus hangzavar üti meg fülünket. A formaságok elintézése után a lelátókra siettünk, ahol rögvest kiderült: a háromnapos rendezvény talán legszebb arcával fogadott, hiszen a királykategória, a Superbike szelíd motorosai száguldoztak korántsem szelídnek tetsző gépeiken. A csillogó-villogó óriásgépeken ülő csiricsáré öltözetű versenyzők szinte eggyé olvadva járművükkel suhannak a 4,4 kilométer hosszúságú pályán. Szerencsénk van. Éppen azon a lelátón foglalunk helyet, ahonnét legjobban a rajt-cél egyenest lehet belátni. A nyílegyenes szakaszon a pilóták nem kímélik gépeiket, a baloldali kanyarban szinte fekszenek a pályán, majd fokozatosan kiegyenesedve egyre magasabb fordulatszámra kapcsolnak. Amikor már minden higgadt autós rémülten a féket keresné, a Superbike menői még gázt adnak. A száguldás csak néhány másodpercig tart, hiszen az egyenes szakaszt egy kettős kanyar záija le, hogy aztán újra egyenes pálya várja a pilótákat. Ez még csak edzés. Igaz, időmérő, azaz az itt elért eredmény és a délutáni tréning alapján állapítják meg a rajtsorrendet. A laikusnak mégis úgy tűnhet, ez lehet a maximum, ennél többet nem lehet kihozni a gépekből. Pedig hol van ez még a tényleges ki- csúcsosodástól? Véget ért a húszperces edzés. A versenyzők java, mielőtt a depóutca felé venné az irányt, mint a lovagi torna bajnokai, felrántják gépük elejét, és néhány tíz métert egy keréken hajtva intenek búcsút a nézőseregnek. Csak a hirtelen beállt csöndben eszméltünk rá, hogy közvetlenül előttünk egy hangszóró bömböl. Eddig nem sikerült a vadászgépek hangerejével vetélkedő, a hangtompítót nélkülöző óriásmotorok keltette hangorkánt túlkiabálnia. A bemondó - a sportág jeles ismerője lehet - darálja a részeredményeket, s az egyes versenyzők teljesítményét egy-egy mondattal kommentálja. Ezek a közbeszúrt mondatok időnként nagyon árulkodóak: megtudhatjuk, ki nősült meg a napokban, ki gyógyult fel sérüléséből s máris Pöstyénben van, vagy éppen ellenkezőleg, kinek a szponzora lépett vissza, ezért a versenyző pillanatnyilag gép nélkül maradt és nem indulhatott. A bemondó hirtelen átvált olaszra; „tutti motort italiani” mondja többször, jelezve, jeles olasz kolónia alakult ki néhány napra a pös- tyéni reptér környékén. Aztán véget ér a szünet, és még az előzőt is meghaladó hangerővel rontanak be a pályára az óriásgépek. Nem csoda, a köbcentiméterek terén egy fokozattal nagyobb géposztály lépett színre, a 600-asok kategóriája. Hallásunk még hamarább válik tompává, mint néhány perccel ezelőtt, s a köröket is néhány másodperccel gyorsabban róják a pilóták. Fokozatosan a benzingőz jellegzetes illata is megcsap. Újra 20 percen keresztül morajlanak, dübörögnek a gépek, hogy aztán átadják a helyet a legnagyobbaknak, a 750 köbcentiméteres géposztálynak. A délelőtti edzések végeztével a boxutcába látogatunk. A lakó- és szerelőkocsik forgatagában minden rendű és rangú kétkerekű motoros jármű megtalálható, az oldalmotorral felszerelt közönséges kerékpároktól kezdve motoros rollereken, bizarr formájú robogókon át egészen a már klasszikussá nemesült csupa króm, csupa erő Harley-Davidsonig bezárólag. A verseny egyben a márkák versenye is. A laikus számára ismert márkákon kívül, mint a Suzuki, Kawasaki, Yamaha, Honda és Ducati, olyanok is vannak szép számmal, amelyekről csak a motorsportok kedvelői tudnak, mint a Casal, Gilera, Bimota és az Aprilia. A lemeztelenített járgányok körül olajos overallba öltözött szerelők-pi- lóták sürgölődnek, mint egy hangszert, úgy hangolják, változtatják a motorok hangját. Az álló helyzetben ber- regtetett, túráztatott motorkerékpároktól kékeslilára változik a levegő, ám ez itt senkit sem zavar. Még a kicsiket se, akik 6-8 évesen kisméretű gépeken száguldoznak fel s alá, korántsem gyerekes stílusban. Ebben a színes forgatagban imitt-amott magyar szó üti meg a fülünket. Nem véletlenül: a hazaiakat nem számítva talán a legnépesebb csapattal vannak jelen, lévén a pöstyéni erőpróba a magyar bajnokság részét képezi. Ennek okát egy kollégától, a budapesti Motor Revü szaklap újságírójától, Vörös Jánostól tudakoljuk: - A szlovák-magyar motoros együttműködés második éve tart, az oka pedig a sportág vezetőinek személyes barátsága és az anyagi kényszer. Egyik ország sem annyira gazdag, hogy külön-külön színvonalas bajnokságot tudjon lebonyolítani, ezért közös bajnokságot indítottak. Most mi jöttünk Pöstyénbe, szeptember elején ők jönnek a Hungaroringre - fedte fel az okot. A beszélgetés persze továbbra is motorosokról, a motorosok világáról folytatódott, melyből kiderült: lelkesedés, már-már fanatizmus kell a nagyon drága motorsport űzéséhez. A fiúk nem egyszer híres versenyző dinasztiákból kerülnek ki, legyen szó autó- vagy motor- kerékpár versenyzőkről. A körülöttünk álldogáló pilótákon látni, nem lehetnek puhány alakok; ha éppen nem bőrszerelésben vannak, hanem csak fürdőnadrágban vagy sortban, akkor látni, egy-egy bukás milyen komoly sebeket okoz, a tenyérnyi horzsolásokról nem is szólva. Magda Attila az egyik legígéretesebb magyar motoros, Yamaha gépével a 125-ös géposztályban legutóbb Csehországban megnyerte a mosti viadalt, Pöstyénben pedig a 3. helyen végzett: - Az időjárásra nem lehet panasz, ám a pálya nagyon síkos. Érezni, hogy tavaly óta felújították a pályaborítást - jegyezte meg. Hirtelen megélénkül a nyüzsgés a lakókocsik, szerelősátrak körül. Az ok: a hangosbeszélő az első délutáni edzésre szólítja a 125 köbcentiméteres gépeken versenyzőket. A már megedződött fülünk számára az egyébként erőtől duzzadó 125-ösök hangja csak darázszümmögésként hat. Visszatérve a lelátóra, a pálya közvetlen közelében újra és újra feltűnt egy agilis ember - Peter Báláz. A korábbi híres versenyző most a pöstyéni háromnapos viadal mindenese, szervezője, lelke. Kezében mobiltelefonnal adja az utasításokat, majd az autójába vágja magát, és a következő ellenőrző pontig hajt. Egy percre sem áll meg, szinte reménytelen vele szóba elegyedni. - Nem csoda. Azelőtt, vagyis 1989-ig a pöstyéni Szlovákia Díjáért motorversenyt a ZVÁZARM és a belügyminisztérium felügyelte a maga hatalmas apparátusával. A fordulat után ez a gyámság megszűnt, és a többszáz szervező helyett alig 10-15-en állják a sarat - magyarázta az egyik szervező, aki a sajtófelelős tisztjét is betöltötte. Az idei nagydíj a 4. volt a sorban, azonban a pöstyéni motoros viadalok története ennél sokkal régebbre nyúlik. Már 1949-ben rendeztek itt körversenyt, majd 1958-tól Szlovákia Díjáért küzdöttek itt a motorosok. Ez a sorozat 1989-ig tartott, két évig a tetszhalál állapotában volt a viadal, hogy aztán 1992-től Peter Báláz hathatós közreműködésével újra folytatódjék a hagyomány. Hiába, akik számára a motorok dübörgése mennyei zenének számít, akiket a benzin gőze megcsapott, azok nem élhetnek motorkerékpár versenyek nélkül - legyen szó versenyzőkről és szervezőkről egyaránt. Sidó H. Zoltán
