Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-05 / 6. szám

y"v a m* február 4—11-e feI \J/| lejthetetlen dátum.

J- I »y • A világ és Európa

tragikus dátuma. A három nagyhatalom: Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió ekkor tartotta jaltai értekezletét, amelyen véleményt cseréltek a világ II. világháború utáni elrendezéséről.

A háború még javában dühöngött, de a szövetségesek győzelme már nem lehetett kétséges; bár ez a szövetség kezdettől nagyon ingatag volt. Teljesen eltérő országok abszurd szövetsége. Tagjait egyetlen cél vezérelte: a hitleri Németország legyőzésének célja. Ez láncolta őket össze a háborúban, és most megérezték, össze lesznek láncolva ezután is, mert csakis együtt fogyaszthatják el győzelmük édes gyümölcseit. Maga Sztálin, e szövetség rossz szelleme mutatott rá erre, amikor a tanácskozás harmadik estéjén vacsorát adott vendégei tiszteletére. Pohárköszöntőjében ezt mondta: „A diplomácia történetében nem ismerek még egy olyan esetet, amikor három nagyhatalom olyan szoros szövetséget kötött volna, mint ez, amikor a szövetségeseknek lehetőségük lett volna ilyen nyíltan kifejteni nézeteiket. Tudom, hogy bizonyos körökben ezt a megjegyzést naivnak fogják értékelni, de egy szövetségben nem szabad becsapni egymást. Tapasztalt diplomata azt mondja erre: miért ne csapnám be szövetségesemet? Én viszont úgy hiszem, jobb nem becsapni a szövetségest. Lehet, hogy szövetségünk azért olyan szilárd, mert nem csapjuk be egymást, de lehet, hogy azért is, mert nem olyan könnyű becsapni egymást. ”

Megindítóan őszintének tűnő szavak. Az embernek mégis az az érzése, hogy valakiket nagyon becsaptak Jaltában. Ha alaposabban áttanulmányozzuk a tanácskozás nagyon is foghíjas anyagait - amelyekben a sok homályos utaláson kívül szinte egyetlen konkrét megállapodásra se bukkanunk meg kell állapítanunk, hogy Jaltában tulajdonképpen csakis politikai elvekben egyeztek meg: a háború utáni osztozkodás és együttműködés alapelveiben, de a konkrét ügyeket sorra nyitva hagyták, vagy megfelelő irányelvekkel a javaslattevő bizottságok hatáskörébe utalták.

Az is feltűnő, hogy a nyugatiaknak alig voltak kiforrott elképzeléseik a jövőről. Rooseveltit legfőképp az a cél vezette, hogy a Szovjetuniót bevonja a Japán elleni háborúba, mert Japán megszállását oroszok nélkül elképzelhetetlennek tartotta. Akkor ugyanis még nem volt kész az atombomba, és az elnöknek a siker hírével kellett hazaérkeznie, hogy beszámolhasson a kongresszusnak. Churchilll viszont az angol gyarmatbirodalom háború utáni helyreállítása tartotta lázban, noha érezte - európai lévén -, hogy egész Európa jövendő sorsa forog kockán. Ezért minduntalan heves vitákba keveredett a cinikus Sztálinnal, aki viszont nagyon is tisztában volt a brit birodalom gyöngéivel. Igazából egyedül a Szovjetunió érdekei kötődtek azokhoz a kérdésekhez, amelyek később Európa és a világ számára elsődlegesen fontossá váltak, és ezeket Sztálin a maga szemszögéből eredményesen védelmezte.

Hangsúlyozom: „a maga szemszögéből”, mert valójában a Szovjetuniónak is mások voltak az érdekei, nem azok, amelyeket Sztálin Jaltában képviselt. Csak hát

a világpolitika csinálói számára a történelmi teendők (Jaltában mindenképpen ilyen teendők állottak a „három nagy" előtt) igen gyakran napi teendőknek mutatkoztak, s ily módon saját, pillanatnyi érdekeik szerint döntenek olyan kérdésekben, amelyeknek messzemenő következményeit felmérni nem tudják. Hibásan döntenek, és később ezeket a hibás döntéseket különböző módon manipulálják, hogy a világ számára jóknak tűnjenek.

Azt kell hinnünk, valami hasonló történt Jaltában, a Livadia-kastélyban is. Bár ismétlem: Jaltában alig történt döntés. Megállapodások születtek, amelyek a politika számára gonoszabb természetűek.

Már a tanácskozás programjának felépítése is az oroszoknak kedvezett. Először a frontokon kialakult helyzetet vitatták meg, és mivel ebben az időben a vörös hadsereg csapatai sikeresen törtek előre, az egész tanácskozás hangos lett e sikerektől. Sztálin úszott a dicsőségben, s ez még inkább magabiztossá tette őt. Ugyanakkor a nyugati támadások elakadtak az Ardennekben, és Olaszországban sem nyomultak oly gyorsan előre, mint ahogyan tervezték. Mindez

tokból pontosan felvázolható az a csapda, amelyet a szovjetek állítottak a nyugatiaknak Jaltában - s amelybe a nyugatiak gyanútlanul belesétáltak. A halálosan beteg Roosevelt ugyanis nem hitt Kennannak, ehelyett a teljesen naiv és jóindulatú Harry Hopkinsra hallgatott. Ezért később nem alaptalanul állították róla, hogy „egyáltalán nem tudta, mit csinál, és képtelen volt felmérni a konferencia határozatainak következményeit. ”

Harry Hopkinson kívül volt Roosevelt- nek és Churchillnek még egy „sugallójuk”: Benes, akiben feltétlenül megbíztak. A nyugatiak szemében ugyanis a csehszlovákok 1918 óta orosz szakértőnek számítottak, és Jalta előtt is kikérték a véleményüket. Beneí, aki a háború alatt sokat tartózkodott Moszkvában és többször tanácskozott Sztálinnal, személyi titkárának, Eduard Taborskynak emlékiratai szerint azt sugallta megkérdezőinek, hogy „lehet Sztálinnal tárgyalni”, azaz nyíltan egyezkedni.

Minderről természetesen Sztálinnak is értesülései voltak, és maga is ennek megfelelően viselkedett Jaltában. Erre utal többek közt az ún. lengyel kérdésben tanúsíJALTA csapdájában

arra ösztönözte az oroszokat, hogy a február végére tervezett végső hadműveleteket előbbre hozzák, és a nyugatiak megsegítése ürügyén, már január közepén beindítsák. A nyugatiak pironkodtak sikertelenségeik miatt, de Churchill jól látta a kialakult helyzet veszélyeit is. Tudta: megindult a verseny Európa meghódításáért, és aki nagyobb területeket hódít meg, előnyösebb helyzetben lesz a végső osztozásnál. Éppen ezért javasolta egy délről kiinduló szövetséges támadás elindítását, hogy elvágják az Európa szíve felé tartó szovjet előrenyomulás útvonalát. Roosevelt azonban nem támogatta, és Sztálin, átlátva a szitán, szintén ellene fordult.

És itt kell szólnunk a jaltai tanácskozás még egy alapvetően fontos tényezőjéről, az amerikaiak magatartásáról. Amikor a tanácskozás zengeni kezdett a szovjet csapatok semmivel nem pótolható sikereiről, George Kennan, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének akkori tanácsosa szükségesnek tartotta, hogy írásban figyelmeztesse az elnökét a szovjet szándékok veszélyeire. „Teljesen tudatában vagyok a háború realitásainak - úja -, valamint annak a ténynek, hogy túlságosan gyengék vagyunk, semhogy a háborút Oroszország közreműködése nélkül megnyerjük. Elismerem, hogy Oroszország háborús eredményei ragyogóak és hatásosak és bizonyos mértékig méltányolandók... Emellett azonban nem látom szükségét annak, hogy megkössük a kezünket egy olyan politikai programmal, amely egészében véve annyira ellentétes az atlanti közösség érdekeivel, annyira veszélyes mindarra nézve, amit Európában szeretnénk megőrizni. ”

Kennan konkrét javaslatokat is tett arra vonatkozólag, hogy a tanácskozáson mire kellene odafigyelni, és ezekből a javaslaton magatartása. E kérdés megvitatása vezetett végül is a Kennan által kifogásolt politikai program elfogadásához, és a nagyhatalmak érdekszférájának kialakításához, azaz a világ megosztásához.

A lengyel kérdést először Roosevelt vetette fel a február 6-i ülésén. Azt javasolta, hogy Lengyelország keleti határa a Cur- zon-vonal mentén húzódjon, de hozzátette, hogy jó lenne megvizsgálni, nem lehetne-e némi engedményt tenni a lengyeleknek Lwow körzetében. Ugyanakkor javasolta, hogy kisebb számú, de tekintélynek örvendő lengyelekből hozzanak létre egy tanácsot, amelyre az ideiglenes lengyel kormány létrehozása hárulna a végső megoldásig, az első szabad választások megtartásáig. Churchill támogatta Roosevelt javaslatát, de hangsúlyozta, hogy Lwownak szovjet birtoknak kell maradnia.

Talán nem kell külön figyelmeztetni arra, hogy a Curzon-vonalban a csehszlovák sugallat köszön vissza ránk, hiszen 1919- ben ők javasolták Párizsban az antant hatalmaknak, hogy ezen a vonalon húzódjon a lengyel-orosz határ.

Természetesen, a nyugati javaslatokra Sztálin se maradt néma. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy Lengyelország kérdése az oroszok számára mindenekelőtt biztonsági kérdés, mert „Lengyelországgal függnek össze a szovjet állam legfontosabb hadászati problémái... A történelem folyamán Lengyelország mindig olyan korridor volt, amelyen az Oroszországra támadó ellenség átvonult. Gondoljunk akárcsak az utolsó harminc esztendőre: ez idő alatt a németek két ízben vonultak át Lengyelországon, hogy megtámadják országunkat. Mi a magyarázata annak, hogy Németország eddig mindig olyan könnyen gázolt át Lengyelországon? Főképpen az, hogy Lengyelország gyenge volt. A lengyel korridor... csak belülről zárható el, saját erőivel. Ehhez pedig az szükséges, hogy Lengyelország erős legyen. Ezért érdeke a Szovjetuniónak egy ilyen Lengyelország létrehozása. ”

Ami a Curzon-vonalat illeti, Sztálin emlékeztetett arra, hogy ezt a vonalat nem az oroszok találták ki. Szerzői Curzon, Clemenceau és az 1919-es párizsi béke- konferencián résztvevő amerikaiak terjesztették elő. Akkor az oroszok nem értettek vele egyet, mert Lengyelország számára hátrányos volt. „És most talán azt kívánják tőlünk - folytatta Sztálin hogy kevésbé legyünk oroszok, mint Curzon és Clemenceau volt? Ez szégyenletes volna ránk nézve, ”

Lefegyverző érvelés. Éppen ezért javasolta, hogy „Lengyelországot nyugat felé, Németország rovására kárpótoljuk", és szabadítsuk meg a németektől.

Ezután Sztálin rátért, hogy mit ért az oroszok számára olyannyira óhajtott erős Lengyelországon. Ismertette, hogy Lengyelországnak jelenleg két kormánya van: az emigráns londoni kormány és a szovjet felszabadító seregekkel együttműködő varsói kormány. Egyetértett Roosevelt javaslatával, hogy a végső szót, választásokon, a lengyelek mondják ki, melyik kormányt akaiják.

Ekkor ismét Roosevelt kapcsolódott az eszmecserébe, és elmondta, hogy „Lengyelország például szolgál majd a felszabadított Európáról szóló nyilatkozat elveinek gyakorlati megvalósítására". Az amerikai elnöknek fogalma sem volt arról, hogy ezzel a nyilatkozatával szabad kezet adott Sztálinnak a Szovjetunió által felszabadított országok háború utáni belső ügyeinek rendezéséhez. Hiába hangsúlyozta, hogy „a

lengyel választásoknak, akárcsak Caesar feleségének, minden gyanún felül kell állniuk". Sztálin nyomban rácsapott, hogy „Caesar feleségéről ezt csak a legenda tartja. Valójában nem volt egészen makulátlan ”.

Roosevelt elnök azonban ezután is ragaszkodott hozzá, hogy a lengyel választások egészen makulátlanok legyenek, mire Sztálin megkérdezte, mit tegyen ő, ha a vörös hadsereg hátában a londoni kormány diverzánsai már eddig is 212 katonáját ölték meg, fegyvereket rabolnak, szabotázsakciókat hajtanak végre. Roosevelt válasza: „Ez a probléma ötszáz éve okoz gondot a világnak. ” Gondolatát Churchill folytatta: „Arra kell törekedni, hogy a lengyel kérdés ne okozzon többé gondot az emberiségnek. ” „Ezt okvetlenül meg kell tenni!” erősítette meg Sztálin, s ezzel a kör bezárult. A Szovjetunió szabad kezet kapott, hogy a saját érdekszférájában a maga érdekeinek megfelelően intézze ügyeit. Megtörtént tehát az első lépés Európa és a világ megosztására, a nagyhatalmak érdekszféráinak kialakítása felé.

És hogy ez konkrétan mit jelentett, azt talán Benes láthatta elsőnek, amikor 1945 tavaszán elindult Moszkvából haza, és Kárpátalján szembe találta magát azokkal a szovjet agitátorokkal, akik a Csehszlovákiának ígért országrész elszakításáért ágáltak. Jalta gyümölcse tehát kezdett beérni, és Be- neS semmit sem tehetett. Kárpátalja magyarjait ekkor már vitték a marhavagonok Szibéria felé a „malenkij robotra”, de mi, nyugatabbra élők még a tudatlanság boldogító ártatlanságában egy jobb jövőről, jobb békéről álmodoztunk. Semmit sem tudtunk Jaltáról és a „három nagyról”, akik démoni erőket szabadítottak a világra. „Ötven évre!” - mondta akkor Sztálin, de mi most, ötven év múltán is érezzük, hogy Jalta miatt szenvednek, pusztulnak emberek a Balkánon, Jalta miatt lövik a csecsen szabadság- harcosokat, Jalta miatt tartoznak oroszhonhoz a Kurilli-szigetek, ma is még Jalta miatt megosztott Európa.

Jalta csapdájában szenvedünk, és csak fohászkodhatunk: Jalta veszedelmeitől, szabadíts meg, Uram, minket!

Szőke József

Kulin György, a magyar amatőr csillagászok apostola

Kilencven éve született a csillagász és tudománynépszerűsítő Kulin György, aki 1935-ban került a Szabadság-hegyi Konkoly- Thege alapítványé budapesti Asztrofizikai Múzeumba. A kisbolygók nyomon követésének munkájában vett részt. Aktív tevékenységének köszönhetően 84 új kisbolygót fedezett fel, melyek közül tizenháromnak ő számította ki a pályáját, így a bolygók elnevezése is tőle ered. Továbbá két üstököst fedezett fel (Kulin 1940a, Bemasconi - Whipple - Kulin 1942a), amelyek az első külföldön is regisztrált magyar felfedezésű üstökösök voltak.

Kulin Györgynek, az amatőr csillagászat egyik úttörőjének tudománynépszerűsítő írásai kezdetben a Természettudományi Közlönyben, majd a Búvár hasábjain jelentek meg. A távcsőkészítés, valamint a csillagászati megfigyelések során szerzett gyakorlati tapasztalatait A távcső világa című könyvében fogalta össze. A több átdolgozott kiadást is megért könyve - számos távcsőtípus és állványzat részletes leírásával, azt egyszerűbb elemektől a bonyolultabb mechanizmusokig - ma is az amatőr csillagászok bibliája. Az azóta más szerzők tollából megjelent hasonló tárgyú művek mind Kulin György nagy alapossággal összeállított és megírt munkájára hivatkoznak. A Természettudományi Társulat keretében 1944-ben megszervezte az amatőr csillagász alosztályt, majd útjára bocsátotta a Csillagok Világa című folyóiratot. 1946-ban életrekeltője volt a Magyar Csillagászati Egyesületnek, és még ugyanebben az évben oroszlánrészt vállalt az első magyar tudománynépszerűsítő obszervatórium, a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló létrehozásában. Az általa létesített intézmény mintájára az elkövetkező évek során több hasonló szándékkal működtetett csillagvizsgálót alapítottak országszerte, amelyek ma is a kozmosz rejtelmeit kutató amatőrök szolgálatában állnak.

Kulin György szinte megszámlálhatatlan mennyiségű csillagászati távcsőtükröt tervezett és saját kezűleg csiszolt a műkedvelő csillagászok számára. A 10-15, sőt 20 cm átmérőjű távcsövek optikai elemeit eleinte Németországból, később Oroszországból szerezte be. Nagy szerepe volt A Föld és az Ég című folyóiratok elindításában. Népszerű előadásait nemcsak a magyar- országi közönség, hanem más országok amatőr csillagászai is gyakran élvezhették. Több alkalommal járt Szlovákiában is. (Fontosabb művei: A távcső világa, Csillagászati kisenciklopédia, Mit mondanak a csillagok?)

(kosár)

Bödők Zsigmond felvételén amatőr csillagászok egy tíz évvel ezelőtti szaktáborozáson

MÚLTFAGGATÓ 1995. február 5. l/BSŰrnBp