Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-05 / 6. szám
Vasárnap 1995. február 5. PUBLICISZTIKA Eg y apolitikus elmélkedései VÁLOGATÁS SCHÖPFLIN ALADÁR PUBLICISZTIKAI ÍRÁSAIBÓL Felfedezésszámba menő könyvet jelentetett meg a budapesti Századvég-Nyilvánosság Klub kiadó, amikor Ars scribendi sorozatában nemrég Schöpflin Aladár fiának, Schöpflin Gyulának az összeállításában kiadta ezt a válogatást a nagy kritikus és irodalomtörténész publicisztikájából. Igaz, a sorozat korábban megjelent kötetei is többé-kevésbé elfeledett írók vagy művek újrafelfedezését kínálják. Schöpflin Aladár publicisztikai írásaival azonban némileg más a helyzet. Ezek a századunk első évtizedeiben, zömükben a húszas-harmincas években különböző folyóiratokba és újságokba írt s azóta is ezekben lappangó cikkek most jelennek meg - három kivételével - kötetben először. Együttes közzétételük ma tehát igazi újdonságot, felfedezést jelent. S hogy mennyire azt jelenti tartalmában, mondanivalójában is, kiderül, ha közelebbről vesszük szemügyre a kis gyűjteményt. Schöpflin munkásságában - akárcsak számos előde és több jelentékeny kortársa művében is - irodalom és publicisztika nem vált ketté úgy, mint később s mint manapság is. Ő sokkal inkább egyenrangú műfajként kezelte a kettőt, ugyanazon írástudói felelősséggel és szempontokkal, ugyanazon elmélyültséggel írva kritikát vagy tanulmányt, mint újságcikket. S ha tudjuk, milyen kivételesen nagy formátumú és tekintélyű kritikus volt Schöpflin Aladár, akkor már sejthetjük, hogy nagyon érdemes felfedeznünk és megismernünk az újságíró, a publicista Schöpflin Aladárt is. A fentiek tudatában ugyanakkor az is világos számunkra, hogy nem lehetett éppen könnyű dolga a kötet válogatójának és összeállítójának, Schöpflin Gyulának. Hiszen neki kellett édesapja hatalmas életművében válogatva elsőként élnie a publicisztika műfaji megkülönböztetésével (amihez a műfajelmélettől nem túl sok támpontot kaphatott), és azt a gazdag műnek mindössze egy töredékével prezentálnia. Üttörő feladatát Schöpflin Gyula, aki maga is író, avatottan végezte el. A műfaji disztinkciót szervesen a Schöpflin-műben gondolkodva tette meg: egy, az írás és irodalom értelmét, író és társadalom kapcsolatköreit megvilágító cikksorozattal nyitva a kötet élén utat a szorosabban társadalmi, politikai, emberi kérdésekre összpontosuló Schöpflin-cikkek gondolatvilágába. Ezzel egyúttal világosan érzékelhetővé tette Schöpflin publicisztikájának alapvetően írói jellegét. Schöpflin Aladár felfogásában az író „gondolkodó és ítélő lény ", akinek „nem szabad lemondania arról, hogy kritikát mondjon a fennálló politikai, társadalmi és erkölcsi állapotok fölött, hogy szót emeljen az aktuális élet igazságtalanságai és kegyetlenségei ellen, hogy hangot adjon egyesek és embercsoportok szenvedéseinek és vágyainak, hogy kutassa a bűn szerepét az életben és hogy bátran hirdesse az igazságot, amit felismert vagy felismerni vélt”. Az irodalomnak pedig az ő értelmezésében „életfenntartófunkciója” van: „nem ígéri ugyan a gazdasági állapotok javulását, a politikai viszálykodások megszűnését, de as ARS SCRIBENDI Schöpflin Aladár Egy apolitikus elmélkedései ígéri és meg is tudja adni, ha megadják a szabadságát, az életben való hitet, a nagy emberi események folytonosságát, az ember önbizalmának visszatérését, az örök szépség nemes luxusát". S ez a felfogás képezi alapját Schöpflin, a „politikamentes íróember” (ahogy újságíróként egyik hírlapi cikkében nevezi magát) publicisztikájának is. Politikamentessége persze nem úgy értendő, hogy nincsenek nézetei politikai dolgokban, hanem úgy - miként ő írja Babitsról -, hogy „irtózik a politikába való beleelegyedésnek még a látszatától is, nézeteit nem akarja beilleszteni semmiféle pártdogmatikába'’. Az „apolitikus” Schöpflin mindenkor szellemi szabadsága birtokában gondolkodik a politikáról is. Azt hiszem, ez az oka - a rendkívüli tehetség, rátermettség mellett - annak, hogy újságcikkei ma, 60-80 évvel a keletkezésük után, is időszerűek. Amiről Schöpflin gondolkodik - és sok olyan dologról gondolkodik ebben a kötetben, amelyek ma is kérdések vagy újra kérdésekké lettek -, az rendszerint a gyökereiig világosodik meg előttünk az ő áthatóan tiszta, elfogulatlanul pontos és tényszerű fejtegetéseiben. Külön érdeme ennek az összeállításnak, hogy a szó szoros értelmében feltárja, kiemeli az ismeretlenségből Schöpflinnek a Prágai Magyar Hírlapba írt cikkeit. Ezekről nem tud a Schöpflin munkásságáról készült bibliográfia sem. Pedig a 20-as években és a 30-as évek elején egy egész sor magvas publicisztikai írása jelent meg ebben a prágai újságban. Köztük olyanok (mint pl. az 1932-ben írt „Hit és politika” című), melyek gondolatait, meglátásait az azóta eltelt évtizedek csak megerősítették. Egyébként a kötet címe is a Prágai Magyar Hírlapból veszi eredetét, ahová „Egy apolitikus író elmélkedései" közös cím alatt írta Schöpflin a cikkeit. Hadd hívjam fel itt a figyelmet Schöpflin Aladár publicisztikájának egy másik, a mai Magyarországon úgyszintén kívül eső ismeretlen, feldolgozatlan forrására: életpályájának elejére, pozsonyi újságírói kezdeteire. Ez olyan korszaka Schöpflinnek, amelyhez a fiának nem fűződhet emléke, hiszen jó másfél évtizeddel megelőzte az ő születésének idejét. Móricz Zsigmond vette észre, amikor 1922-ben, az ötvenéves Schöpflint köszöntve visszaemlékezett első találkozására a huszonéves Schöpflinnel, hogy: „Már ugyanaz volt, aki ma... Huszonöt év alatt nem változott külső s belső karaktere... ” Ez elmondható a schöpflini publicisztikáról is. Az író-újságíró Schöpflin egyénisége, felfogása korán, már pozsonyi fiatal éveiben kialakult. Huszonkét éves, végzős teológus a pozsonyi evangélikus akadémián, de már a helyi napilap, a Nyugatmagyarországi Híradó belső munkatársa is, amikor Jókai ötvenéves írói jubileuma alkalmából, 1894. január 6-án a Híradó első oldalán megjelent „Zarándoklás Jókaihoz” című cikkében az irodalom és társadalom viszonyára vonatkozó s egész későbbi művét döntően meghatározó nézeteinek már ezt a kiérlelt megfogalmazást adja: „A mai ünnep a magyar közönség meghódolása a magyar nemzeti irodalom előtt, melynek szeretetére Jókai szoktatta rá. Ebben áll a mai Jókai-jubile- um nagy kultúrtörténeti jelentősége... Hol volna a mi egész nemzeti kultúránk, ha nem állottak volna elő felébresztésére az irodalom munkásai; kik teremtették volna meg? A politikusok talán? A politika eszméi csak ott tehernek termékenyítők, ahol a közszellem fel van ébresztve, ahol meg van egyengetve az út közelterjedésükre. A közszellem pedig semmivel sincs szorosabb kölcsönhatásban, mint az irodalommal; mert valamint élénk, életerős közszellem csakis ott van, ahol az irodalom sarkallja folytonos lüktetésre, úgy erős irodalom is csak ott lehet, ahol a közszellem is alkalmas eszméi befogadására, törekvései támogatására ”. Fukári Valéria ‘E, g*y víz. Somogyi Tibor felvétele Törpe emberke, mire vetemedtél! Kikiáltottad magad a természet koronázatlan királyává, és felfuvalkodottságodban programként hirdetted meg leigázását. Hadat üzentél óriási erejének és saját gyengeségednek ismerete nélkül. Mondd, micsoda király az, aki a saját birodalmát pusztítja ? Mert, ugye, te ezt teszed. Őserdőket irtasz, s nyomodban kietlen pusztaság marad. Szilaj folyók vizét mesterséges mederbe kényszeríted, miközben a bő vizű kutak vizét kiapasztod. Lápokat csapolsz le, s helyükön sivatag marad. Mérgező anyagokkal árasztod el a talajt, a vizeket és a levegőt. Felelőtlenül felszabadítottad a természet rejtett erőit, mielőtt romboló hatásukat felismerted volna. Dölyfösen kinyilatkoztattad, hogy az atomhasadás titkának feltárásával végleg úrrá lettél az anyagon. Hirosima és Csernobil végzetes tévedésednek tragikus mementója. Kiszámíthatatlan erők béklyóit tépted le, s most tehetetlenül megszeppenve állsz velük szemben. Szűknek érezted a Földet és a végtelen felé emelted tekinteted. Előbb a bábeli torony lépcsőin indultál az ég ostromára. Ma űrhajóid száguldanak a világűrben. De jaj, ebben sincs köszönet! Rakétáid éktelen lyukakat ütöttek Földünk ózonburkán, s e pajzs se véd többé biztonságosan a halálos sugarak ellen. Nyomodban mindenütt pusztulás... Míg fejed magasra emelve sóvárogva kémleled az eget - azon töprengve, miként igázhatnád le a távoli csillagokat -, apró bolygónkon gyógyíthatatlan kórok milliószámra szedik áldozataikat. „Király!" így jár mindenki, aki másokat akar leigázni! Miért e borús gondolatok a bősi erőmű leszakadt betontömbje láttán? E művet is az emberi géniusz hazai diadalaként kürtölték világgá. S a természet - nem is az erejét fitogtatva, csak úgy figyelmeztető ujját felemelve - tavaly márciusban alaposan ránk pirított: Emberke, ne becsüld túl szerény képességeidet! Lám, csak egy kisebb áradás, és az ember nagy műve megrokkant... Félő, hogy a Dunának ettől többre is telik erejéből. Nyújtsd hát, emberke, a jobbodat, és élj a természettel békességben. Nehogy a leigázóból egy szép napon - leigázott váljék... (zsilka) Hátára fordulva nézte a mennyezet mozdulatlan árnyait. Legalább tizenöt perce felébredt, amikor a bejárati ajtón át óvatosan távozó Erőssy Szilárdot megugatta a szomszéd kutyája. Azóta Balázs és Anya töltötte ki lelkét és szendergő tudatát. Nem tudja hányadszor, most is mélyen beszívta Szilárdék ágyneműjének természetes illatát. Még mindig eszébe jut az a délután, amikor a fiú és az asszony elmentek hazulról, hogy új esztendőt köszöntsenek Ágiéknál. Igaz, Balázs nem nagyon akart menni, de mivel a magukkal hozott falusi szokásokhoz ragaszkodtak, férfiember ment Anya előtt jószerencsét kívánni. - Marhaság - gondolta Horkai. Azt azért nem vetette el, hogy megőrizzék, amit meg lehet a hagyományokból. Arra Anyának már nincs ideje, hogy főzött szappannal meg szappanos mosóporral sikálja az ágyneműt. Biohatások, illatosítók, keményítők habjában forgatja ezeket a mosógép. Csak teregetni kell. Némán, józsefattilásan. Ahogyan anyja tette és teszi ma is. Ő még oldotta a ké- kítőt, ami Horkai gyermekeszével felfoghatatlan volt, hogy fehérített vele. Szőke haja volt, s neki lebbent az égre. Már egy hete csak a mamára és Anyára. Két nő az életében. Szilárd partok kikötői. Boldogságai és fájdalmai, lelkiismerete forrásainak rejtekhelyeivel. Az utóbbiak saját lelkében erednek. Önvád, feledékenység, rosszindulat és bűntudat hizlalja vizét. Olykor észrevétlenül árasztva meg azt, máskor tudatos cselekedetei fakasztanak szomorúságot a tapasztalt hatás nyomán ebben a patakban.- Ne ártsak ott, ahol használni nem tudok! - mormolta a vánkosba az egyetlen vezéreszmét, amit az intézmény közlönyében megjelent írásainak helyszínein járva kötelezőnek tartott a maga számára. Az igazság kereséséről már rég lemondott. Igazságok vannak. Földön és égen. Az egyetlen, az igazi, a megcáfolhatatlan Istennél lakozik. Járva az országot, fogyasztva a kenyerek a vizet és a sót emberek százainak otthonaiban, fokozatosan rájött arra, amit sokáig nem volt képes elhinni: Nekik igazságaik, a maguk életén átszűrve - igazuk van. Bírák, jegyzők ítélkeznek fölöttük, igazgatók, szövetkezeti elnökök szólnak bele sorsukba. Legtöbbször meggondolatlanul vagy csak a törvények szikár betűinek szellemében, a számokkal kikarózott gazdasági érdekeknek megfelelően...- Nem tudom mit érek el ma is - sóhajtott fel, s lábát a hűvösségében is simogató szőnyegre ejtette. A fürdőszoba ajtajának a kilincse szokás szerint kicsúszik a kezéből, s az ajtó nagy zajjal becsapódik mögötte. - Ha eddig nem vett észre Erőssy néni, akkor most bemutatkoztam - nyomta arcát a langyos vízbe. A fogkrém egyik tanár barátja mentateájának ízét lopta a szájába. Megtörölközve meg már frissen főzött kávé illatát vélte érezni. Áthaladva az este tágasabbnak látott halion, a bőrfotelek előtti asztalkán már ott gőzölgőn a napi első adag. Már ingujját gombolgatta, amikor Szilárd dolgozószobájába benyitott Erőssy néni. Legalább két éve nem látta, azóta kicsit mélyebbek lettek a ráncai, de kíváncsisága a régi maradt:- Fiad, feleségedből vannak? - s választ sem várva folytatta: - Igaz is, majd elfelejtettem, Balázst láttam, amikor júniusban osztálykiránduláson a Tompa-szobornál nézelődtek.- Tetszik tudni, Balázs egyre okosabb fiú lesz, Anya, akarom mondani, Juli, meg egyre többet dolgozik.- Szüleid? Egészségesek mind a ketten? Találkoztok rendszeresen? - sorjáztak Erőssy néni kérdései. Horkai rövid, tömör válaszokat adott, nem akarta elkedvetleníteni ezt a kedves asszonyt.- Szeretik őket az unokák? Szeretniük kell, mert nekünk már csak ez lenne az egyetlen örömünk. Látod, Szilárd nem is emlegeti a nősülést. Beszélték a városban, hogy van valakije, de amikor vállalkozni kezdett, elmaradtak egymástól - legyintett indulatosan Erőssy néni, majd megszelídülve folytatta: - Gyere reggelizni, már előkészítettem a kolbászt, mert Szilárd meghagyta, amikor elment. Kérsz egy pohárka szilvapálinkát?..Jó, jó, tudom, te is vezetsz. A konyhát fokhagymás kolbász illata töltötte meg. Ebben az évszakban, néhány héttel a disznótorok után. ezzel a csemegével tisztelik meg G.-ben a legkedvesebb vendéget. Már ahol még telik a disznóhizlalásra, aminek költségei szinte megfizethetetlenek. Ezért is ragaszkodnak földjeikhez az emberek, s ha már ultimátumszerűén megfenyegették őket a szövetkezetből alakult mezőgazdasági részvénytársaság vezetői, hogyha kiveszik földjüket, nem fogják bérmunkában megművelni, akkor legalább a használatért szeretnének néhány mázsa gabonát látni. Mindez annak a levélnek az alapján jutott Horkai eszébe, amelynek majd ma ered nyomába. Sajnos, előre tudja az eredményt: Termett, termett, de az adóssága olyan nagy a részvénytársaságnak, hogy kénytelenek minden terményt pénzzé tenni. Csak az nem jut eszükbe az uraknak, hogy a föld nem az övék, s használatáért legalább minimális bért illene fizetniük a többségükben megöregedett földtulajdonosoknak... Reggeli indulatok Horkainak az ételről is az ember és a munka jut eszébe. Egyik nem lehet a másik nélkül. Ráadásul ez a kolbász mesés indítója a napnak. Indulatait mérsékli minden falatja. Erőssy néni látva, mily jóízűen falatozik, nem állja meg kérdés nélkül:- Este még visszajössz ? Nem rakom el az ágyadat.- Nem tudom, de igyekszem Szilárdot előbb kiszabadítani a dobozai közül. Beülünk majd valahová, de szeretnék előbb ágyba kerülni, mint tegnap.- Az jó lesz. Aztán jnajd figyeld meg, kivel lesz kedvesebb a szokásos jómodomál.- Ejnye, Erőssy néni, nem vagyok én itt annyira ismerős, hogy ilyeneket észrevegyék - mentegetődzött Horkai.- Az újságíróknak ehhez szemük van. Mint ahogy a hazudozó riportalanyt messziről felismerik - nevetett nagyot az öregségének elején tartó asszony. - Igaz is, már akartam kérdeni, hol az autód?- Ne aggódjon, Szilárd cégének az udvarán hagytam, azt mondta, ott megőrzik. Erőssy néni némán tudomásul vette a tényállást. Ugyanezzel ;t mosolygós nyugalommal tette be mögötte az utcai kiskaput, amikor elindult a nagyraktár felé. Világosodni kezdett, s mintha a reggel kiteljesedésével gondolatai is látható rendbe szerveződnének. A levél a zsebében lapul, léptei alatt ropog a fagyott hó. Két kilométer séta áll előtte Szilárd cégének telephelyéig. Ismerve Szilárdék családi vonásait, biztos volt benne, hogy mire odaér, barátja a híres-neves Horkai-féle koktéllal váija: egy csésze méregerős feketekávé, egy pohár jégbehűtött tonik.
