Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-29 / 5. szám

Renert Beáta tizennyolcadik éve kosarazik az élvonalban

„Ha menni fog, folytatom..”

K

osárlabdasportunk nagy ígéretei közé tartozott a hetvenes években. Szülővárosában, Dunaszerdahelyen ismerkedett a sportág ábécéjével, aztán Somorjára hívták, a második ligás csapatba. Mindössze három hetet töltött új állomáshelyén, amikor egy pozsonyi tornán a Slovan kiszemelte magának, és végül a fővárosi kékeknél kötött ki. Renert (akkor még Csicsay néven ismerték) Beáta ott töltötte játékoséveinek legszebb és leghosszabb időszakát. Nyolcvanban őt választották Szlovákia legjobb kosarasának, klubcsapatával bajnoki ezüstérmet szerzett az egykori csehszlovák ligában, s bekerült a junior, majd felnőtt válogatottba, amelynek mezében legalább ötven mérkőzést játszott. Aztán Ausztriában profiskodott, onnan tért vissza Pozsonyba, de ezúttal a kékek riválisához, a Sporitefnába. ősszel igazolt a somorjai ligaújonchoz. Azóta a Filozof Samorín szélsője. Csapata két egymást követő hazai veresége után szólítottam meg.

Somorja a végállomás

• Szokott-e rágódni az elvesztett találkozókon?- Valamennyit nehezen viselem el, mert mindig győzni akarok. Ugyanakkor igazán fiatal együttesünk van, ezért nem lehet folyton sikerről álmodozni. Hát ehhez igazítom elvárásaimat.

• Hosszú ideje az élvonalban játszik, valóban tapasztalt kosaras. Csupán a tudásából él, vagy még valami új is ragad önre a mérkőzések folyamán?- Elég sokat jelent a tapasztalatom. Emellett minden meccsből lehet tanulni, ami javamra is szolgálhat.. Egész fiatal társaim között persze még megállóm a helyem, mert nekik éppen a rutinjuk hiányzik.

• Gyors, dinamikus játék a kosárlabda. Mit élvez belőle a legjobban ?- A variabilitását. Másodpercenként változhat a helyzet a pályán, egymást követik a váratlan pillanatok. Sokszor balra indulnék, de már jobbra kell lépnem, mert abba az irányba folytatódik a

támadás, s nekem nem szabad lemaradnom róla. Egyszerre játszom a gondolataimmal és mérlegelem a védelem várható mozgását, miközben magam is megpróbálok úgy indulni, hogy kosárközeibe vagy dobópozícióba kerüljek.

0 Minden kosárlabdázó vágya a pontszerzés. Mérkőzésenként mennyi az egyéni csúcsa?- Nemigen emlékszem rá. A Slovan- ban átlagban húsz pontot szoktam dobni, azt hiszem, idehaza harminchárom volt a legtöbb. Hároméves ausztriai profisko- dásom idején értem el legjobb teljesítményemet: negyvenhat ponttal. Igaz, alacsonyabb színvonalú bajnokságban történt, meg egyedüli idegenlégiós lévén, jobbára csak rám maradt a kosár megcél- zása. Jelenlegi csapatomban megoszlik ez a szerepkör, így törvényszerűen nem csak találataimmal tűnhetek ki.

Bea és fia hazaindul

0 És hogy áll a büntetődobásokkal? Mindegyikhez egyforma elszántsággal lát hozzá?- Kivétel nélkül. Mert ki ne szeretne a kosárba találni? Persze, sokat számít, hogy sikerül-e az első kísérlet. Ha igen, nincs baj. Amikor egy-egy kimarad, megindulhat a lavina, s a pszichikai nyomás alatt többet is elrontok. Ez a játékelem igazából nem tartozik az erősségeim közé.

0 Könnyen összegyűjthető az öt büntetőpont. Előfordult már, hogy kipontozódás miatt egyetlen félidőt sem fejezhetett be?- Még nem. Azért gondolkodni is kell a pályán. Ha gyorsan összejön három figyelmeztetés, tanácsos elővigyázatosabban folytatni. Mert ha meggondolatlanul odaütök, és megkapom a negyediket, aztán már csak úgy-ahogy védekezhetek, arra várva, mikor fújják le az ötödiket. Az pedig általában gyorsan bekövetkezik.

0 Sportolói pályafutásának eddigi állomásai: DAC, Somorja, Slovan, GAK Graz, Sporitetna és Somorja. Vagyis először tért vissza oda, ahol egyszer - igaz, rövid ideig - már kosarazott. Idehúzta a szíve, vagy az előző klubjából menekült?- Kellemetlen helyzetbe kerültem a pozsonyi Sporiteffiában. Tavaly bajnoki döntőt vívtunk a Ruzomberokkal, és utána szerintem kicsit az edzők fejébe szállt a dicsőség. Ősszel romlani kezdett a hangulat a csapatban. Sok volt a változás, több társunkat elengedték, így a játék sem ment annyira. Pedig korábban én is azt hittem, még a bajnokot is sikerül legyőznünk, s akár elfoglalhatjuk a trónját. Keretünk összetétele erre engedett következtetni. Először Rázgová hagyta ott a klubot. Akkor már én is éreztem a nyomasztó légkört, és egy napon bejelentettem a trénernek, hogy továbbállok. Edzenem azért kellett valahol, így So- moiján érdeklődtem. Ott mindjárt kaptak az alkalmon. Mondtam a vezetőknek, ha elenged a Sporitelúa, hozzájuk jövök, mert szívem visszahúz a városba, és inkább csallóközi csapatnak segítek az I. ligában maradni, mint hogy Lévára vagy esetleg megint Ausztriába menjek.

0 Foglalkoztatja-e sportolói múltja, vagy csupán a holnapokon jár az esze?- Jóformán napról napra élek. Nagy tragédia volt számomra, amikor négy esztendeje meghalt az édesanyám. Máig nem tudtam kiheverni. Akkor azt mondtam, ezentúl inkább semmit sem tervezek előre. Ahogy jönnek a dolgok, úgy fogadom el őket. Most játszom, s ha abbahagyom, elkezdek majd töprengeni azon, mivel folytassam. De amíg megy, kosarazni szeretnék.

0 Melyik sikerére a legbüszkébb?- Legemlékezetesebb számomra a Slovannal szerzett bajnoki ezüstérem. A döntőben a VS Praha volt az ellenfelünk, és Duracka edző ült a kispadunkon. Igazi tétmérkőzésen nem szerepeltem a válogatottban, viszont igazán maradandó élmény számomra, hogy már tizennyolc évesen kijutottam az olimpiai selejtezőtornára. És még valami: tagja voltam az EB-bronzérmes junior csapatnak.

0 Egyedüli profi kosaras Somorján. Mit jelent ez a gyakorlatban?- Ebből élek. Lejárok edzésekre, vagy Pozsonyban készülök. Csapattársaim az iskolát látogatják, Cipárová és

Csata után a kispadon, Vynuchalovával

Vynuchalová dolgozik, ők szabadidejükben kosaraznak.

0 Hazai meccseiket lelkes kulissza előtt játsszák. Mindig feldobja a közönség hangos buzdítása?- Rengeteget segít a biztatás. Nézőink nem agresszívak, nem kihívó- ak, nem szemtelenek, megtapsolják az ellenfél szép támadásait is. Öröm előttük játszani.

0 Elégedett-e azzal, amit kosarasként elért? Vágyott-e valaha többre?- Húszévesen szültem Roman fiamat. Utána többre vihettem volna a válogatottban, ha akarom... Klubszinten elvárásaim megvalósultak.

0 Majdnem Somorján kezdte a kosárlabdát, ott is fejezi be?- Sok függ az egészségemtől. Ha menni fog, folytatom. Különben vége. Szerződésem az évad végéig szól.

J. Mészáros Károly

(Prikler László felvételei)

Ljuba boldogsága és bánata

Húsz évvel ezelőtt az újságírók szavazata alapján Ljudmila Turiscseva lett az év sportolója a Szovjetunióban. Ezt megelőzően többször is bekerült az első tíz közé, de csak 1974-ben lett övé a pálma. Turiscseva 1967 és 1976 között a szovjet válogatott tagjaként négy olimpiai aranyérmet (egyet egyéni összetettben, hármat csapatban), hét világ- és nyolc Európa-bajnokságot nyert, s 1975-ben és 1976-ban győzött a Világ kupán is. Jelenleg Ukrajnában él, a Dinamo sportegyesület torna szakágának a vezetőedzője (ide tartozik a sportakrobatika és a ritmikus sportgimnasztika is), és ő az ukrán tornaszövetség elnöke. A Szovjetszkij Szport riportere mai életéről beszélgetett vele, ebből az interjúból idézünk.

• Mondhatjuk, hogy sportvezetőként immár a második karrierjét építi?- Ez számomra kötelezettség, nem karrier. Jelenleg vezetőedzőként szerepelek, de a valóságban adminisztrátor és szervező vagyok. Úgy érzem, a beosztásomban hasznos munkát végzek, hiszen jól ismerem az élsport minden összetevőjét. De a kötelezettségek nem jelentenek a számomra terhet, bár sok nehézséget kell leküzdenem. Gondoskodom a tornaszerekről, a felszerelésről, a versenyek rendezéséről, intézem a tornászok hazai és külföldi utazását is.

• Milyennek látja az orosz tornát?- Oroszként, bevallom, a nagy ország szétbomlása csalódást okozott nekem. Groznijban születtem, sokáig Rosztovban éltem, a szovjet válogatott tagjaként sokat tartózkodtam Moszkvában, végül Kijevbe mentem férjhez. Minden városban vannak rokonaim, jó barátaim. A velük való találkozás azonban különböző okok miatt nehézségekbe ütközik manapság. De konkrétan a kérdésre válaszolva elsősorban a női tornáról mondhatok véleményt. Leginkább nemzetközi versenyeken látom az oroszokat, ők most ellenfeleink. Imádom az orosz nyelvet - az ukránt még nem sikerült tökéletes szintre fejlesztenem -, imponál az orosz jellem, szeretem az orosz zenét, szóval képtelen vagyok elszakadni az orosz kultúrától, a sporttól, a tornától. Véleményem szerint a szakadás nagyon kihatott a sportra is. A téli olimpián az oroszok sikerrel szerepeltek, de még eredményesebbek lehettek volna a FÁK égisze alatt. Az az érzésem, hogy Atlantában az oroszoknak nehéz lesz. Az orosz tomasport is szegényebb lett a szétválással. Kitűnő edzők, csak hogy megkereshessék a kenyerüket, külföldön vállaltak munkát. A legjobb ukrán és fehérorosz tornászok kiválásával gyengül a csapat is.

0 Hol lakik jelenleg?

— Több mint tizenhat éve mentem férjhez Valerij Borzovhoz (a szovjetek egykori kiváló vágtázója - a szerkesztő megj.), azóta Kijevben lakom. A városközpontban van egy nem túl nagy, de kellemes lakásunk.

0 Húsz esztendővel ezelőtt egy szokatlan kérdést tettek fel önnek, amely a férjhez menésre vonatkozott, és ön azt válaszolta, hogy a montreali olimpiáig nem akar szerelmes lenni.

— így történt. Valerijjal 1976-ban, Montrealban ismerkedtünk meg, és örülök, hogy a sors olyan kegyes volt hozzám, hogy ő lehetett a társam az életben. A házasságunk boldog és sikeres, a férjem jelenleg az ukrán ifjúsági és sportminiszter, a nemzeti olimpiai bizottság elnöke.

0 Mennyire hatnak egymás munkájára?

— Valerijjel együtt a sportban nevelkedtünk, ezért könnyen megértjük egymást. Úgy érzem, nem zavarjuk egymás munkáját, ellenkezőleg, inkább segítünk egymásnak. Gyakran vitatkozunk, de nem veszekszünk. S nem utolsósorban az is lényeges, hogy már érett fejjel

keltünk egybe, és tisztában voltunk azzal, hogy milyen kötelezettségekkel jár a házasság.

• Van egy kislányuk, igaz?- Tánya egy évvel az esküvő után született, most tizenpt éves. Elvégezte a kilencosztályos matematikai líceumot, és most a villamossági műszergyártási intézetben tanul. Próbálkozott a tornával és a ritmikus sportgimnasztikával is, de kilencévesen a papája nagy örömére atlétizálni kezdett.

• Mi volt az életében a legszomorúbb pillanat?- Kezdetben úgy gondoltam, hogy ezt a pillanatot akkor éltem át, amikor a montreali olimpia után véget ért a tornászpályafutásom. Mára azonban rájöttem. hogy az a legszomorúbb, amikor az ember elveszít valakit a hozzá közel állók közül. Édesanyám viszonylag fiatalon, ötvenkét évesen halt meg. Egész életemben éreztem az odaadó segítségét, ő volt a legfőbb támaszom. Minden, amit elértem, neki köszönhető. Aztán néhány évvel ezelőtt meghalt Valerij édesapja, akivel már a megismerkedésünk első pillanatától meleg szeretet kötött össze. Ezeknél nincsen fájdalmasabb emlékem.

0 Mondja inkább a legboldogabb pillanatot!- A sportban az, amikor olimpiai bajnoknő lettem

Münchenben, a magánéletemben pedig az esküvőm és a kislányom születése. »• .