Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-29 / 5. szám
Kevés meglepetés éri a kertészt az értékesíthető termését a föld felszíne fölött fejlesztő növények betakarításakor. A karfiolt, a fejeskáposztát a palántázást követően folyamatosan figyelemmel kísérjük a fejképződéstől az éréséig. A kártevő vagy a kórokozó jól látható a leendő termésen és a kártétel helyén védekezhetünk ellene. A fejesedő káposzta levélzete a talajművelés hiányát, a tápanyagellátás zavarait is jól mutatja. TORZ RÉPÁK A sárgarépa, retek, cékla azonban a termesztésük során alig hívja fel figyelmünket a „termésen” keletkező alaki elváltozásokra. A felszedéskor azonban csalódunk: az erőteljes lombozat alatt sokszor ágas-bogas gyökérrendszerű sárgarépát, hosszában felrepedt nyári retket vagy céklának nem nevezhető torzult répatestet találunk. A nyű kártételét is csak a felszedéskor vesszük észre. A gyökérzöldségek hagyományos síktermesztésénél a talajművelés hiányosságai következtében torzult répatestek aránya eltérő. Az első osztályú termés mennyiségét - a fajta helyes megválasztásán túl - technológiai fejlesztéssel is növelhetjük. A módszer kialakításakor gondoljunk a répatest optimális fejlődéséhez szükséges feltételekre. A gyökérzöldség növény erős karógyökeret fejleszt, amelyből másodlagos vastagodással alakul ki a répatest. Öntözés hiányában, száraz éghajlaton a karógyökér megnyúlik, a répatesten fehér, haj szál vékony gyökerek fejlődnek, ezekkel igyekszik felvenni a szükséges nedvességet. Amint a répa ismét kiadós mennyiségű vízhez jut, ezek a másodlagosan kialakult vékony, fehér gyökérszőrök elhalnak. (A vízhiány miatt kifejlődött fehér gyökérszőröket ne tévesszük össze a fonálférgek okozta tünetekkel!) A ritka, nagy ada- gú öntözés hatására a répa felreped. TÖBB, JOBB TERMÉS A répatest a laza talajban fejlődik a legjobban. Ez a síktermesztésben mélyszántást és talajlazítást jelent. A növény fejlődését azzal segítjük leginkább, ha a melegágyat a talajfelszín fölé emeljük. Ez az ágyásos vagy bakhátas művelési mód számos előnnyel jár:- kiváló minőség, hiszen a gyökértest a porhanyósra művelt bakhátban nem ágazik el;- a gyökér felszíne sima, gyűrűzetlen, a fajra jellemző színeződésű;- nem zöldül vagy parásodik a répa feje (folyamatos töltögetés);- nagyobb a termés mennyisége, nő az első osztályú répa aránya;- könnyű a növényvédelem és a gyomirtás;- csökken a betakarítási veszteség, a felszedés még szélsőséges időjárásnál is könnyebb, mint a síktermesztésnél;- átmenetileg saját helyükön is tárolhatók a bakhátban a gyökérfélék. A BAKHÁT IS JÓ Az ágyás és a bakhát elsősorban felhasználásukat illetően különböznek. Ágyást főleg haj tatásban sárgarépa, petrezselyem és hónapos retek termesztésénél használunk. Ugyanezek a növények szabadföldön kora tavaszi vetéssel, nyár eleji fölszedéssel is jobb eredménnyel termelhetők ágyásban, mint síkban. A céklát is érdemes ágyásba vetni. Az ágyás méretei és készítésének eszközei aszerint válKépünk a talajművelés hiányosságairól tanúskodik. A répatest hosszanti felrepedése a túl ritka öntözést, a fehér gyökérszőrök pedig az átmeneti vízhiányt jelzik. A fej antociános (lilás) színeződése mutatja, hogy a répa feje jócskán a talaj felszíne fölé nőtt. A póré bakhátra ültetve, majd később töltögetve hosszú, vastag hófehér szárrészt nevel. Ha az őszi felszedés elmarad, télen fagymentes napokon is sikeresen felszedhető. ~^ A Jaguár Fj bakhátban 30 cm hosszú répatestet fejleszt. Korai fajta, csomózva jól értékesíthető. A bakhát a talajfelszín alatti talajszerkezetet is kellően nyirkosán és morzsalékosan tartja. toznak, hogy mekkora felületen termesztünk e módszerrel. Bakhátat főleg erős karógyökeret fejlesztő zöldségfélék szabadföldi termesztésénél használunk. A bakhátat rotációs kapával, tárcsával vagy burgonyatöltögető géppel, majd hengerrel készítjük vetés előtt két héttel, így a talaj kellően leülepedik. A száraz időben készített bakhát összeesik, és nem tudunk belé jól vetni. A tenyészidő alatt a bakhátat egy-két alkalommal újratöltjük, különösen akkor, ha a nagy esőzésektől vagy az esőszerű öntözéstől az oldalfal lemosódik. Főleg a te- nyészidőszak elején készüljünk fel erre. A lombozat megerősödésével a növény már megvédi a bakhátat. Ágyásrendszerben a vetést, illetve az ültetést követően már csak nagyon indokolt esetben végezzünk további talajmunkát. Kertészet és Szőlészet MÉRGEZÉSEK A BAROMFIÓLBAN ENCEFALOMALÁCIA Szépen fejlődő, egészséges csirkéink között (leggyakrabban 3-6 hetes korukban) egyszer csak az egyik csirke felbukik és mereven kinyújtott lábbal, hátraszegett vagy oldalra elcsavarodott fejjel és nyakkal oldalán fekszik. Időnként görcsrohamok szakítják meg ezt az állapotot. Aztán a csirke a görcsrohamok megszűntével lábra áll, rendesen eszik és iszik. A rosszullét és a görcsrohamok később ismét fellépnek, s a csirke 1-2 nap alatt általában elpusztul. A következő napokban rendszerint újabb jószág betegszik meg, s hasonló körülmények között ez is elpusztul. Ez a betegség többnyire E-vitaminhiány okozta agylágyulás vagy encefalomalácia. Keletkezésének oka a takarmányban levő zsírok oxidációja. Peroxidok keletkeznek a takarmányban, mégpedig minél régebbi a táp és minél kevesebb benne a gyártás folyamán belekevert an- tioxidáns (a peroxidképződést gátló szer), annál nagyobb mértékben. Éppen ezért mindig friss tápot etessünk csirkéinkkel, s ha jelentkezne ez a betegség, akkor az addig etetett tápot cseréljük le frissre. Esetleg adagolhatunk antioxidáns premixet is, de csakis az előírt adagban és 5 napnál nem tovább, mert könnyen mérgezést okoz.'így rendszerint megszűnik a betegség. MIKOTOXIKÓZIS Sokszor előfordul, hogy főleg a növendék csirkék nem fejlődnek kielégítően. Sápadtak, vérfogyottak, étvágytalanok, felfújt beggyel álldogálnak. Vérpontok láthatók testszerte a felboncolt példányokon, a bélcsatorna nyálkahártyáján meg változó súlyosságú hurut vagy gyulladás látható. Többféle oka is lehet a betegségnek, de sok esetben mikotoxikózis (takarmánymérgezés) okozza a bajt. Mikotoxikózisról akkor beszélünk, amikor a takarmányban, például helytelen tárolás folyamán gombák szaporodnak el, ezek méreganyagokat (toxinokat) termelnek, melyeket az állat a takarmánnyal készen vesz fel. Ezek a toxinok nagyon veszedelmesek az állatok számára. Nemcsak fejlődésbeli, növekedésbeli lemaradást, termeléskiesést, szomorkodást, bágyadtságot, általános vérzékenységet okozhatnak, hanem legtöbbször tömeges elhullást is. Mindenképpen igyekezzünk tehát megelőzni. Ne etessünk lejárt szavatosságú, s főleg helytelenül tárolt tápokat! De nemcsak ez okozhat bajt! Sokszor még veszedelmesebb a rendesen be nem érett, a tárolás folyamán penészedé kukorica vagy más gabonaféle etetése. Ugyanilyen bajt okoz a penészes alom, továbbá a etetővályúból az alomba kiszóródott s ott penészedé, erjedő takarmány. Ugyanígy a kifutó talaján a sárban vagy a hó alatt erjedésnek indult zöldtakarmányok. Sajnos a szervezetbe jutott toxin közömbösítésére már nincs mód. A fejlődésükben erősen visszamaradt, vérfogyott, idült betegeket leghelyesebb húsra értékesíteni vagy egyszerűen kiselejtezni. Az egyedüli célravezető megoldás ebben az esetben is a megelőzés. Ha már fellépett, akkor azonnal szüntessük be az újabb méreganyagok szervezetbe jutását tápcserével, alomcserével, az erjedő, rothadó, penészes takarmány és növényi részek azonnali eltávolításával. (Folytatjuk) Kistermelők Lapja Hasznos tudnivalók a veteményezéshez Vetés előtt bizonytalan értékű magvakat próbacsírázásnak vessük alá. Kis tálkában nedves itatóspapírra 50-100 db magvat helyezzünk. és a csírázási hőmérsékletüknek megfelelő helyen tartsuk őket. A nagyobb magvakat nedves homokban csíráztassuk. A csí- ráztatáshoz használt közeget ne öntözzük túl, mivel az eredményességhez a hőmérséklet és a nedvesség mellett levegő is szükséges. A csíráztatási százalékot úgy kapjuk meg, ha megszámoljuk, hogy 100 (vagy 50) magból hány kelt ki. Ezután döntsük el, hogy a kérdéses magot érdemes-e elvetni. Döntésünknél figyelembe kell venni, hogy a talajban a körülmények kedvezőtlenebbek, mint a csíráztató tálban, tehát kevesebb kel ki. Az 50-70 százalékos eredmény már igen gyengének számít, az ilyen magot már nem érdemes elvetni. Lehetőleg mindig friss magot vessünk, bár a kabátosok (dinnye, tök, uborka) magjai a második évben csíráznak jobban. Ha bármilyen okból siettetni akarjuk a keiést, vetés előtt a magot 24 óráig vízben előcsíráztatnunk kell. Az előcsíráztatás- nál a magokat kössük kis vászonzacskóba vagy tegyük nedves homokba és tartsuk megfelelő hőmérsékleten. Amint a felrepedt magvak 1-2 százalékán megjelennek az első kis csírakezdemények, megkezdhetjük a vetést. Fontos szabály, hogy saját maga után monokultúrában ne termeljünk egy növényfajt sem. Ugyanis az ún. ta- lajuntság miatt évről évre kevesebbet teremnek. Szintén ne kerüljenek egymás után azonos helyre a rokon növények, amelyek ugyanabba a rendszertani családba tartoznak. Például egy családba tartoznak a burgonya, paprika, paradicsom (burgonyafélék); bab, borsó, lencse (hüvelyesek); dinnye- és tökfélék, uborka (kabátosok); sárgarépa, petrezselyem, zeller (emyősök). A veteményesnek igyekezzünk kialakítani az elővetemény, fő- és utóvete- mény váltásokat. Megfelelő tervezéssel - s ha, persze, az időjárás is kedvez - egy évben akár háromszor is „arathatunk”. Például a betakarított áttelelő saláta, hónapos retek, zöldhagyma, az őszi vetésű spenót vagy bimbóskel után vagy a fokozatosan lekerülő áttelelő kelkáposzta, korai karalábé, tavaszi saláta, tavaszi spenót sorai közé már vethetjük az uborkát, zöldbabot, csemegekukoricát, sárgadinnyét, görögdinnyét, nyári káposzta- féléket, nyári salátát; ezeket még követhetik a kései, ősszel beérő növények. Miklós Dénes kertészmérnök Múlt heti számunkban T. K. izsai olvasónk kérésére a szelídgesztenye hazai előfordulásával, fő termesztői körzeteivel és biológiai igényeivel foglalkoztunk. Hely hiányában nem tértünk ki szaporítására, s újabban rohamosan pusztító betegségére. Szaporítás, trágyázás Egyéb szaporítóanyag hiányában magvetéssel is próbálkozhatunk. A gesztenyét azonban előbb rétegezni (sztratifikálni) kell. Ezután, lehetőleg inkább tavasszal (áprilisban) ültessük ki. Az ősszel kiültetett gesztenyét a pockok, varjak általában megtalálják és elfogyasztják. Az ültetést 6-8 cm mélységbe, 30x10 cm-es kötésbe végezzük. Az első vegetációs idény elteltével a magoncokat - 1,20x0,30 cm-es kötésbe - át kell ültetnünk. Az átültetés előtt a talajt jó mélyen fel kell lazítanunk, hogy a gyökérfejlődésnek minél kedvezőbb feltételeket biztosítsunk. A csemetéket nitrogénben, foszforban, káliumban gazdag talajban neveljük. Végleges helyükre a fácskák 4 éves konikban kerüljenek. Minél jobbak a termőhely talajviszonyai, annál távolabbra (10x10, 20x20 m) ültessük őket egymástól, hogy a későbbiekben elegendő tér álljon rendelkezésre fejlődésükhöz. A nagyobb ültetvények talaját füvesítsük. A jobb megtermékenyülés érdekében igyekezzünk többféle kiónt telepíteni. A magoncokat természetesen be kell oltanunk; erre 2-4 éves korukban kerülhet sor. Egyes szerzők a kecskeláb oltás hívei, mások úgy találják. hogy ez gyengébb eredést biztosít. Az oltóvesszőket februárban kell megszedni, s nedves fűrészporban, hűvös helyen kell tárolni. A trágyázást a fák nagyobb terméshozammal hálálják meg. Nagyon jó eredményeket ad a 3—4 évente ismétlődő érett istállótrágyával történő tápanyag-utánpótlás (10-150 kg/fa). Nitrogéntartalmú trágyákat a vegetációs idő első felében (legkésőbb a nyár közepéig) juttassunk ki. Ügyeljünk rá, hogy ezek ne haladják meg a szükséges mennyiséget, mert nitrogén-túladagolással a fa nem érleli be terméseit, s könnyen fagykárt szenved. A szakirodalom ezért elsősorban (ha nincs szerves trágyánk) példányonként 10 kg kombinált műtrágyát ajánl. Sajnos az utóbbi években szelídgesztenyéseinket egy veszélyes kór. a szelídgesztenye kéregrák. kipusztulással fenyegeti. Okozója a Crypho- nectria parasitica nevű gomba. A szaporítóanyag beszerzésénél ezért legyünk óvatosak, s szigorúan tartsuk be a növény-egészségügyi szabályokat. (A betegséget az Élet és Tudomány 1994/42. száma - Szelíd- gesztenyekor, Pusztít mint a pestis címen - részletesen ismerteti.) -rSzerkeszti: Pomichal Richárd HÁZUNK TÁJA 1995. január 29. l/BSámsp
