Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-25 / 26. szám
lgozik az édes- ám is, aki más jnka mellett a ke- cgyártó mestersé- t is folytatja. • Magánvállal- zóként mik a ter- i?- Az igényes, jó nőségű munka lytatása, s ezzel a iládi hagyomány jkítése. Szeretni a fiammal is jgszerettetni a fát, aval végzett mun- t, s továbbadni ki mindazt, amit iládunk ebben a ikmában megta- lt. Az lenne jó, ha vidékünkön össze- na egy olyan csa- t, amely magas inten képes elvé- zni bármilyen smunkát. Így /an szolgáltatáso- t kínálhamánk, lilyenekre - bí- m benne - lesz íny és kereslet. Idén tavasszal iffi Lajos műhe- :ben készült a Rozsnyón húsvét itt megnyílt Sabi Pizzeria belső rendezése. Felkerestük hát annak lajdonosát, Körösy Tibort, s meg- rdeztük: elégedett-e a fiatal asznahorkaváraljai mester mun- jával?- A teljes belső famunka: az abla- k, székek, asztalok, a berakott kiFO Idén a tavasz is késett a malonyai arborétumban is, pedig igazán szépnek csak akkor mondható, amikor az örökzöldek mellett a tavasz virágai nyílnak. Még a madárdal is szebben hangzik, ha beindul a vi- rágzás, amely aztán a télbe nyúló őszig tart. Érdekes, hogy az arborétum Kis- falud határában fekszik, mégis mint malonyai arborétum vonult be a 8 köztudatba, és egyike a legrégibb európai, egzotikus és ritka nővé- nyekkel teli botanikus kerteknek. E füvészkertet az alig huszonhárom esztendős jogászdoktor, dr. Ambrózy-Migazzi István alapította 1892-ben. Ambrózy István Nizzában született (1869. március 5.), a Migazzi nevet szépséges felesége, Antónia után vette fel, akinek édesapja az aranyosmaróti szolgabíró volt. Az arborétum területét Ambrózy István hozományul kapta, amelyet apósa, Migazzi Vilmos a szép kilátás miatt vásárolt: látni onnan a gímesi várat, sőt jó időben még Hrussó várát is. Másrészt viszont szenvedélyes halász volt, és a birtok alatt folydogáló Zsitva folyócskában bőven termett a hal és a rák. Tegyük közben hozzá, hogy a fiatal jogász, dr. Ambrózy bárói rangját a konopiStéi várkastély parkjának rendezéséért kapta, de ő alapította a prü- honicei arborétumot is. Ott kezdődött ismeretsége a cseh származású Josef Mysák kertésszel, aki később a malonyai arborétum megalakításánál is segédkezett. A füvészkert kiépítésével párhuzamosan épült a neoklasszicista kastély is, amely ékessége az arborétumnak és a Zsitvavölgyének. A „semper vireo” (örökzöld) jelszót tűzték ki célul és az örökzöld (sempervirens) fákat gyűjtötték, ám kezdetben inkább a lelkesedés dominált, mint a tapasztalat és a szakmai tudás. Mindennek ellenére sok szép különlegességet sikerült összegyűjteniök és meghonosítaniuk a malonyai botanikus kertben. Századunk elején, 1914-ig már hatszáz örökzöldfaj meghonosítását tartották számon, ám a növényeknek az 1919-es fagyok nem kedveztek. Ráadásul a kertalapító Ambrózy István Vas megyébe költözött és megalapította az azóta híressé vált Jeli Arborétumot. Néhány szép esztendőt élt meg ott, s 1933. i augusztus 31-én tért örök nyugovóra. Kám faluhoz közel pihennek hamvai... J Az arborétum történetéhez tartozik, hogy a gazda távozása után a kertész Josef Mysák is hamarosan visszavonult, noha tudását nem rejtette azután sem véka alá, 1925-ben jelent meg a „Mindig zöld lomblevelű fák” című könyve, amelyet Ambrózy Istvánnak ajánlott. A füvészkert mai látogatói leginkább a kínai, koreai és a tengeren túli örökzöldeket csodálják és a malonyai tujafákat szemlélik. Mintegy kétezerkétszáz fafajtát tartanak Kora fiyár az arborétumban Ünnepi, nem ünnepi, az idén is volt könyvhét Magyarországon. Jobban mondva könyvnapok, hiszen a 66. évfolyam egy munkahétig, azaz öt napig tartott. Depressziós, vihar előtti (vagy inkább utáni) hangulatban. Az okok és szimptómák ismeretesek, a következmények be- láthatatlanok. „Az olvasó nép országában" hovatovább már csak szándéka él az olvasásnak, pontosabban már csak a bolondok olvasnak, akik hajlandók a betevő falatot megvonni maguktól, hogy kultúrát vegyenek. A kommunizmussal, úgy tűnik, egy óriási illúzió dőlt össze. A tudás immár nem hatalom s a hatalomnak nem kell a tudás. A rendszerváltás óta folyamatosan történik a könyvkiadás pumpolása, s a legutóbbi társadalombiztosítási akármi csak a végső döfést adta meg az íróknak, kiadóknak. S itt kezdődik (vagy tetőzik) az országos züllés. Mert míg a hatalom fél a bányászoktól, a vasutasoktól, a rendőröktől és a taxisoktól, mi félnivalója lehet a csöndes magányban dolgozgató „csodabogaraktól”, akik nem mennek ki tüntetni, nem verik be a parlament ablakát? Legfeljebb elmehetnek takarítónőnek, akinek, hangozzék bármily morbi- dul, magasabb az órabére. A magyar társadalom azonban fejvesztésre van ítélve, mert egy ország nem létezhet a tudás, az alkotómunka folytonossága nélkül. „Az európai mezőnyben még soha nem volt ilyen jó a magyar irodalom pozíciója, csodálkozást kelt a külföld számára eddig ismeretlen tehetségek sorozatos feltűnése és generációkat összekötőfolytonossága. Egy futballcsapatra való szerző áttörte vagy éppen most töri át a nyelvi korlátokat, s ha a nemzetek válogatott tizenegyét összemérik, a magyar irodalom ott van, ahol a magyar futball vagy a magyar film volt a legjobb éveiben. ” Konrád György írta-mondta ezeket a szavakat. De vajon kinek? A szakmának, amely tudja mindezt? A hatalomnak, amely fittyet hány az egészre? Konrád kétség- beesett üzenetét azóta széthordták a hírügynökségek. Lehet, az egész kulturált Európa csóválja a fejét. A hatalom pedig hallgat, sumákol, s a túlélők szánalmas logikájával számolja a garasokat, amelyeket az irodalom megnyuvasztásával nyert. S hogy mi következik ebből számunkra, határon túli magyarok számára? Nem nehéz elképzelni. Mert míg a rendszerváltás első éveiben sok pénz „csordogált át” hozzánk is (s tűnt el egy része rejtélyesen, pártérdekek és magánhasznok útvesztőiben), a forrás itt is elapad. Aztán már se „itthon”, se „otthon”, se innen nem fútyöl, se onnan. Mehetünk takarítani mi is, mert a hatszázezres piac legfeljebb hónaposretek vagy sertésoldalas felvételére képes. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a rendszerváltás nagy vesztesei éppen az értelmiségiek, akiket a régi rendszer leginkább nyomorított. Mintha egy bosszú teljesednék ki rajtuk. - kövi Képzőművész és költő. Luzsicza Lajos és Bettes István, cseme- gézés közben. (Méry Gábor felvételei) Választék, az volt nyilván és kevesen tudják, hogy van az arborétumban egy télen is zöld tölgy (Quercus cerris), Josef Mysák találta a felsőelefánti parkban 1906-ban, nem messzire a pálos kolostortól. Az örökzöld tölgyet Ambrózy- ról nevezte el, amely továbbszaporítás útján már a világ más arborétumaiba is eljutott. A kertészek kísérletezések és átültetések során felfedeztek egy - addig még ismeretlen - tuját (Thuja occiden- talis), azt viszont Josef Mysákról nevezték el. A botanikus kert kezdetben alig negyvenhektáros volt, amely mára 67 hektárra duzzadt, de ide tartozik még egy 14 hektáros terület, amelyet kelet-ázsiai növényekkel ültettek be. A kötött, agyagos talaj és a kedvező évi csapadék- mennyiség kedvez a növényeknek és a napfényt a domboldalakon szinte ingyen kapják egész esztendőben. Az arborétum emelkedése kétszáz méter, a legmagasabb pontja há- romszáztizennégy méter, s majdnem a legmagasabb pontján található az arborétum tavacskája és a mesterségesen kialakított patakrendszere. Tavasszal a kastély körül bőven nyílik a kúszó cserje, a lila akác és virágzik a japán som. Az arborétum főbejáratánál kőoroszlánok fogadják a látogatót: az egyik mogorva, a másik mosolygós, mintha a nyíló azáliák üdvözletét küldené. A kilencvenes évek legelején az arborétum zárva tartotta kapuit a nagyközönség előtt. Ám megalakulásának századik évfordulóján teljes pompájában fogadta újra látogatóit. A mai gazdasági állapotok közepette a kertészeti tudományok és az arborétum fejlesztésére aligha gondolhatunk. Motesiky Árpád RIPORT 1995. június 25.
