Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-25 / 26. szám
ELNÖKI SZÉKHELYRE SEM FUTJA AZ ORSZÁGNAK? „A palota termei, udvara, kertje fényes időket értek meg, főleg Mária- Terézia idejében főúri s pompaszerető gazdája Grassalkovich herceg alatt. Fényes bálok zajlottak itt le és főúri társaságok jöttek itt össze. ” - írja Ortvay Tivadar az 1905-ben megjelent Pozsony város utcái és terei című könyvében. A pozsonyi Grassalkovich-palota ma újra kezdi visszakapni egykori fényét. Legalábbis küllemében, mert igazi élet egyelőre nem költözött belé. Fényes bálokat már aligha tartanak a patinás falak között, úri társaságok összejövetele azonban annál valószínűbb, hiszen elnöki székhelyül szolgál majd az egykori főúri lak. Az államfő itt fogadja majd vendégeit, akik többsége nyilván úriember, sőt főúri méltóságok tisztelettétele is biztosra vehető. Egyébként: nem első alkalommal szolgálja majd ezt a célt az épület. A Szlovák Állam idején Jozef Tiso székelt benne, a háború után pedig Benes elnök pozsonyi székhelyéül szolgált... Kezdjük azonban régebbről a palotával való ismerkedést. Ortvay szerint az épületet 1760-ban építették, s annak építője nyilván Hildebrand Paulai Ferenc volt, aki - egyebek mellett - a gödöllői kastélyt és a budai várkápolnát is építette. (Egyéb források szerint Paccasi, Mária Terézia udvari építésze lehetett az építő). A Grassalkovich család 1841-ben férfiágon kihalt, és egy idő múlva a palotából is kiköltözött a fény és a zajos élet. A palota később egy időn át bérbe adott rongyraktárul szolgált. Az épület akkor kapta vissza régi fényét, amikor 1882-ben Frigyes főherceg költözött belé, majd 1897-ben meg is vásárolta a palotát. 1918 és 1938 között az országos katonai főparancsnokság székhelye lett, később - mint már említettük - elnöki székhely volt. Az ötvenes években az úttörőszervezet kapta meg, több évtizeden keresztül csak pionírpalotának nevezték. A nyolcvanas években felsőbb helyeken úgy döntöttek, hogy a palotát restaurálják, és abban létrehozzák a tudomány, a kultúra és a művészetek házát. Aztán „közbejött” a ’89-es forradalom, és a palota a kultuszminisztérium tulajdonába került. A rendszer- váltás utáni első kormány a modem művészetek galériáját tervezte az épületbe; de olyan elképzelések is születtek, hogy a palota a szövetségi köztársasági elnök, Václav Havel pozsonyi székhelyéül szolgált volna. Végül 1993 áprilisában egy szakembercsoport ezt az épületet választotta ki az immár önálló Szlovák Köztársaság elnökének állandó székhelyéül. Az épület azóta a köz- társasági elnöki hivatal tulajdona, és ő törődik a palota felújításával is. Nem irigylésre méltó feladat ez, hiszen már akkor 250-300 millió koronára becsülték a felújítás költségeit. (Csak összehasonlításképpen: a pozsonyi Prímáspalota felújítása annak idején szintén 250 millióba került, de például a prágai Rudolfínumot 1,25 milliárd koronás költséggel hozták rendbe.) A Grassalkovich palota felújításának eddigi anyagi hátteréről Ján Klepáctói, az elnöki iroda gazdasági igazgatójától kaptunk tájékoztatót: - Az 1993-as évben 64,5 millió koronát fektettünk a felújítási munkálatokba, 1994-ben 103 milliót költöttünk erre a célra, az 1995. évre pedig 61,9 milliót kaptunk - az igényelt 90 millió helyett. A legtakarékosabb eljárás mellett is legalább ennyire lett volna szükségünk ahhoz, hogy a köztársasági elnök az eredeti tervek szerint 1995. július elsejével beköltözhessen új székhelyére. Az idén hiányzó 30 millión kívül jövőre további 40-50 millióra lenne szükségünk a kastélykert rendbehozatalához, valamint a kerítés egyik fele mentén húzódó Besztercebányai utca sétálóutcává átalakításához. Amennyiben nem sikerül pénzt szerezni, kénytelenek leszünk leállítani az építkezést. Évi 6,5 milliós albérlet! Meglehetősen furán hangzó állítás, hogy egy köztársasági elnöknek nincs saját székhelye. Márpedig Szlovákiában ma ez a helyzet. A Prímás-palotában székelő elnök csupán bérli az ottani helyiségeket - évi 6,5 millió koronáért. Az elnöki hivatal néhány irodája a közlekedési vállalat épületében kapott ideiglenesen helyet, a várban pedig a parlament tulajdonát képező termeket használják. Ráadásul a köztársasági elnöknek rezidenciája sincs. Még szerencse, hogy Michal Kováé a hetvenes években csinos családi házat építtetett, így az államfő mégsem egy lakótelepi bérházban kényszerül lakni. A rekonstrukció befejezéséhez mindenképpen szükség van a hiányzó harmincmillióhoz, de az elnök emberei már nem is remélik, hogy ezt az összeget megkapják a kormánytól és a parlamenttől. - Járt itt egy négytagú parlamenti küldöttség - így Kle- páé -, de ők kerek perec kijelentették: szikot ábrázoló nagy homokkőszobrok - Donner Ráfáel ifjúkori alkotásai - tesznek mu- tatósabbá. Ezen a lépcsőn majdan a vendégek lépnek a fogadóhelyiségekbe, az elnök egy hátsó, díszes falépcsőn jár majd az első emeleti dolgozószobájába. A termek többségében eredeti stukkódíszek láthatók. Ezek azonban csak újonnan elkészített másolatok, mert az ötvenes években végzett felújítás során az összes emeleti mennyezecserélt mennyezetre viszaragasztották az eredeti díszítést. Sőt! Azt is megtudni e „cédulákról”, hogy az akkori felújítás során egy hasonló jegyzéket találtak, amely azoknak a bécsi aranyozóknak a neveit tartalmazta, akik a 19. században rekonstruálták a helyiséget. A palotának nincs konyhája, csak ételelőkészítője, ahonnét a odaszállított fogásokat szolgálják majd fel a fogadásokon. Van viszont hölgyterem, ahol az elnök felesége fogadja majd a vendégeket kísérő hölgyeket. Ezért ilyen stílusú, nőies bútorral rendezik be, és „arany” tapétával borítják a falait. A hölgyszobához tartozik még egy újonnan kialakított kisebb ovális terem, amelyet Ján Klepáő imigyen mutatott be: - Most már mi s büszkélkedhetünk egy olyan helyiséggel, mint amilyen Clinton elnök dolgozószobája a washingtoni Fehér Házban. A bútorok egylőre teljesen hiányoznak az épületből. Ezeket úgy pótolják, hogy régiségkereskedésekben vásárolnak korabeli darabokat és készleteket. Mostanáig mintegy negyven bútordarabot vásároltak. Például öt darab 19. századi kései barokk könyvszekrényt övenezer koronáért - a hozzáértők szerint szinte ingyen - vásároltak meg; egy múlt századi állóóráért viszont négyszázezer koronát adtak ki. Szükséges mindez, hiszen a szlovák elnöknek is olyan előkelő környezetben kellene fogadnia vendégeit, ahogyan őt fogadják külföldön. Székeket és egyéb ülőalkalmatosságot nem vásárolnak a régiségboltokban, hanem az eredetiek alapján újonnan készíttetik el azokat. A Prímáspalotában ugyanis már megtörtént, hogy egy múlt századi széknek egyszerűen kiesett a lába, s eléggé kínos lenne, ha éppen egy előkelő vendég alatt rogyna össze a szék. Aki nem ismeri Szlovákia politikai helyzetét, azt gondolhatná, hogy valóban nem vagyunk gazdag ország, így nem olyan egyszerű dolog csak úgy harmincmilliót adni egy palotára. Akinek viszont nem újdonság az államfő és a kormányfő közötti feszült viszony, és azt is tudja, hogy a parlamentben milyen szava van a kormánypártnak, az tisztában lehet azzal: egyáltalán nem véletlen, hogy éppen erre az épületre nem jut harmincmillió - amikor a vadprivatizációs ügyletekben ennél sokkal nagyobb összegek sem számítanak elég nagynak. Világos, hogy ez is csak egyik módja ama igyekezetnek, hogy az államfőt lehetetlenné tegyék. Természetesen, ez Szlovákia jó hírnevének sem használ. A Prímáspalotában például megtörtént, hogy a dán királynő látogatása idején, kénytelen-kelletlen ugyanabban a helyiségben szolgálták fel a kávét, amelyikben azelőtt ebédeltek - ami a magas diplomácia etikettje szerint abszurdumnak számít! Ráadásul, két órával később a sajtó- értekezletet is ugyanebben a helyiségben tartották. Nem valószínű, hogy az ilyen kényszer szülte melléfogások után a külföldi újságírók dicshimnuszokat zengenek majd Szlovákiáról. Ezzel szemben, ha például a Szent Borbála kápolnát maga a Szentatya szentelhette volna fel, az ugyancsak jó színben láttatná az országot a nagyvilágban. Csakhogy a közeli kormányfői palotában - úgy tűnik - fontosabb a személyes viszály. Nyilván, ha nem Michal Kováé látná el az elnöki teendőket, az a harmincmilliócska is régen megtaláltatott volna már!.... így viszont marad az államfő, marad az ország - legalábbis egyelőre - elnöki székhely nélkül. I'oliliküi pénzhiány rintük a megítélt 61,9 millió éppen elegendő. Többen tanácsolták már, hogy tartsunk gyűjtést, de ezt mi csak végső esetben elfogadható kényszer megoldásnak tartjuk, hi szén a világon nincs arra ---------------------pé lda, hogy egy államelnök gyűjtést tartson - az elnöki székhely rendbehozatalára. Más megoldást választottunk. Az elnöki iroda birtokában van a Veiké Uherce-i kastély, amely annyira rossz állapotban van, hogy a felújítása legalább százmilliót igényelne. Mivel tudjuk, hogy nekünk erre amúgy sem lesz anyagi keretünk, úgy döntöttünk, hogy eladjuk. Becsült eladási ára 28,5 millió korona, amiből még az idén be lehetne fejezni a Grassalkovich-palotát. Csakhogy van itt még egy probléma: ha sikerül is eladni a kastélyt, annak árát legfeljebb novemberben kapnánk kézhez, nekünk viszont legkésőbb júliusig szükségünk van a pénzre. Ezért harmincmilliós ideiglenes kölcsönért kéréssel fordulunk a pénzügyminisztériumhoz, amit a kastély eladásából térítenénk majd meg. A riporternek Stefan Holéíknak, a Nemzeti Múzeum munkatársának szakavatott magyarázatát hallgatva sikerült megszemlélni a már javarészt helyreállított palotát. Látható, hogy a restaurátorok mindenben igyekeznek hűek maradni az épület eredeti - vagy vélhetően eredeti - formájához. Ezért lesznek például fehérre mázolva az ablaktáblák, összhangban a fehér-szürke külső vakolattal. A télikert ajtóiról sem gondolta volna senki, hogy egykor világoszöldek voltak, de mivel a vizsgálatok során erről győződtek meg, az ajtók ma újra ilyen színben pompáznak. Az épület egyik legreprezentatívabb része a széles lépcsőfeljáró, melyet a terem négy szegletében elhelyezett, a négy évszatet vasbetonnal cserélték fel, és csak némelyikre ragasztották vissza az eredeti stukkót. A kápolnának viszont a padlózatával----------------------------------------------- volt a legnagyobb gond GAÁ L LÁSZLÓ a mostani felújítás köz- ----------------------------------------------- ben, mivel azt az úttörők korszakában civilvédelmi raktárként használták, és leaszfaltozták. Épp a Szent Borbála kápolnában tették ezt, ahol Mária Lu- dovica koronázásakor, 1808-ban, a magyar Szent Koronát három napon át közszemlére állították. Most viszont azt tervezték, hogy a felújított kápolnát - szlovákiai látogatása során - II. János Pál pápa szentelte volna fel, ám a körülmények másként hozták... üzenet a stukkó alatt A köztársasági elnök dolgozószobája mellett található a Zeneterem, amelyet talán Haydn-teremmé keresztelnek át. A nagy zeneszerző legalább háromszor vendégszerepeit e palotában - és most a vendégek fogadására szolgál majd. A termeket egykor fűtő cserépkályhák elpusztultak, ezért fényképek és rajzok alapján készíttették el azok mását. Természetesen, eredeti funkciójukat nem töltik már be, hanem elektromos fűtőelemmel csak temperáló hőmérsékletet tartanak fenn. Villanykapcsolót viszont sehol nem látni - pedig a csodával határos módon megmaradt eredeti csillárok villanyárammal világítanak majd. A villanykapcsolók ugyanis az ajtófélfákba rejtett kis „ablakocskákban” vannak, a konnektorokat pedig a talajparkettbe süllyesztett kis csapóajtók rejtik. A bálterem állítólag a Prímáspalota Tükörterme mellett - Pozsony legreprezentatívabb terme lesz. Ennek dí- szei megegyeznek a gödöllői kastély díszíts tésével. és ez arra vall, hogy a tervezője -í mégis Paccasi, a francia-olasz származású bécsi műépítész lehetett. A mennyezet felú- J jítása során - az egyik stukkó alá rejtett „cédulán” - megtalálták mindazon mesteremberek jegyzékét, akik az ötvenes években végrehajtott felújításkor a vasbetonra O TUSKE s két hete már nyilvánvaló, I /"Vamit hét-nyolc hónappal L/ezelőtt csak az ellenzéki pártok és mozgalmak rosszmájúsága táplálta megállapításnak titulált a kormánykoalíció: a vagyonjegyes privatizáció második hullámának befellegzett. Az ellenzékiek sajnos, jól „olvasták” a parlament 1994. november 3-ról 4-re virradó éjszakáján hozott döntéseit, így tudták, hogy nem beszélnek mellé, amikor azt állítják: az új kormánynak nem lesz érdeke, hogy eleget tegyen a több mint három és fél millió vagyon- jegykönyv-tulajdonos várakozásának. Nem lesz érdeke, hiszen ha az eredeti koncepció szerint folytatja a vagyonjegyes privatizációt, akkor erősíti a magántulajdonosok rétegét. és ez teljesen ellentétben áll azzal a szándékával, hogy a lehető legtöbb területet tartson közvetlen felügyelete és irányítása alatt. Noha a fenti szándék kimondatlanul is nyilvánvaló volt. a kormány képes volt hónapokon át azzal „etetni” népét, hogy a vagyonjegyes privatizáció második hullámának a hivatalba lépést követő második napján általa leállított előfordulója indítását csak azért odázza el, mert ki kell szűrni a vagyonjegykönyv-tulajdono- sok közül azokat, akiknek bejegyeztetése valamilyen okból érvénytelen. A törvénytisztelő polgár azt mondja erre, ám legyen. Csakhogy a „szűrésnek” már rég ismertek az eredményei, és az érvénytelennek nyilvánított vagyonjegykönyvek tulajdonosainak száma korántsem apasztja meg számottevően a második hullámban részt venni kívánó kisbefektetők három és fél milliós tömegét. Amely mindeddig „türelmesen” várakozott, jóllehet, szinte hétről hétre kisebb értékű vagyon kuponos módon történő privatizálását helyezte kilátásba a kormány. Az eredetileg ígért 70-80 milliárdos csomagból végül is 30 milliárdos csomag lett. De ez is mindeddig csak ígéret és már az is marad, hiszen zseniális módot ötlött ki a kormány agytrösztje ennek a még össze sem állt kínálatnak az „igazságos” szétosztására: úgy osztja szét ezt a vagyont, hogy közben kölcsönkér azoktól, akiknek adja. Hiszen a kötvény nem más, mint „értékpapír formájában kibocsátott adóskötelezvény, amely pénzkövetelést testesít meg” - írja a szakirodalom. Igaz, közben kamatozik is, csakhogy mivel rengeteg lesz belőle, és mivel számolni kell azzal, hogy sokan akarnak majd ezektől az értékpapíroktól megszabadulni, egyértelmű, azoknak lesz igazuk, akik már eleve értéktelen értékpapíroknak titulálják. Hogy a három és fél millió va- gyonjegykönyv-tulajdonos, aki a választópolgárok közel 80 százaléka, nem erre a módszerre „szavazott” akkor, amikor megvette, majd bejegyeztette az őt részvényjegyzésre feljogosító könyvecskéjét, az a kormányt - úgy látszik - nem nagyon érdekli. Bár lehet, hogy idegesíti, csak egyelőre jól leplezi. Idegesítheti, hiszen aláírásgyűjtési akció kezdődött a kuponos megmentéséért. Pontosabban azért, hogy a második hullámban az eredetileg ígért 80 milliárd korona értékű vagyon kerüljön magánosításra a milliók által megtanult és már meg is kedvelt módszerrel. És ha összejön a népszavazás kiírásához szükséges 350 ezer aláírás, akkor „kérhetjük”, ami nekünk jár. Hogy megkapnánk-e ettől a kormánytól, az a kötvények kilátásba helyezése óta több mint kétséges... Pákozdi Gertrud FÓKUSZBAN 1995. június 25. lAsá/77BP
