Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-25 / 26. szám
60 SZPONZOR 32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor franó&z írásunk a 8-9. oldalon 1995. június 25. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona nehéz az iskolatáska! Bizony, egyre nehezebb volt az elmúlt hetekben. Mennyei érzés lesz lepottyantani a szoba sarkába, s búcsút venni tőle két hónapig. Éljen a vakáció. Ezúttal azonban csak így, felkiáltójel nélkül. Mert a gyerekeknek lehet hogy nem, de a szlovákiai magyar szülők ezreinek az idén gondterhelt szünideje lesz. A szokásos fejtörés helyett (úgymint: hová tegyük a gyereket, menjen- e a nagymamához falura, lesz-e pénzünk táborra, magával hordja-e a kölyök a lakáskulcsot - a nyakába akasztva egy zsinegen -, vagy a szomszédba adjuk be, akad-e egy kis zsebpénzszerző brigádmunka) egy teljesen abszurd és fölösleges gond sorakozik a többi mellé: mi lesz szeptember elsején? Mert az a két hónap gyorsan elröpül, s a szeptember elsejei első csengetéskor kiderül, van-e olyan érett a szlovákiai magyarság, hogy megvédje anyanyelvi iskoláit? Van-e benne annyi bölcsesség, türelem és szívósság, hogy egyszerűen kijelenti: NEM. Nem, mert ami nem jó a gyerekeinknek, nem akarjuk. Nem akarhatjuk, mert ártanánk nekik. Az édes anyanyelvűktől, a tudás forrásától szakítanánk el őket, pusztán azért, hogy néhány rosszindulatú, elvakult és felelőtlen, tetteit nem mérlegelő embernek igaza legyen. Szándékosan írtam rosszindulatút,v mert minden épelméjű ember számára világos, hogy aki a gyerekek felhasználásával akar politikát csinálni, annak nincs helye sem bársonyszékben, sem parlamenti pad- ban, de még a portásfülkében sem. A szuzai menyegző háromezer évvel ezelőtt sem ért célt. De talán nem is érdekes, hogy milyen pszi- chéjű, lelki- esetleg elmeállapotú emberek azok, akik el akarják venni mások nyelvét. Az sem érdekes, hogy szeretik-e Dobíinsky csodálatos nyelven írt meséit, olvasnak-e világirodalmat, tudják-e, mi a szerelem, szeretnek-e virágos réten járni vagy gólyakelepelést hallgatni. A mi szempontunkból az sem érdekes, hogy ki adott nekik jogosítványt nagy horderejű, a békére és felemelkedésre áhítozó társadalom felforgatását célzó intézkedések meghozására. Tehetik, hiszen a választási rendszer nálunk is olyan, amilyen, s azok lettek megválasztva, akik. Ebben a kormányban minden pozícióba a legmegfelelőbb ember került. Ezek a bölcs demokraták ott ülnek a hatalom csúcsain, s nem kommunikálnak az ország népével. Kevéssé nyugtathat meg bennünket a tény, hogy a többséggel sem. Miért éppen velünk tennének kivételt? Miért éppen a magyar pedagógustársadalmat kérdeznék a gondjairól, miért éppen a mi keservesen, hovatovább filléres gondokkal fenntartott kultúránk istá- polásán törnék a fejüket, amikor a sajátjukat is heré- lik? Igaz, ott csupán a „másként gondolkodó” művészt, képtár-igazgatót, színházi rendezőt igyekeznek megregulázni vagy eltávolítani, libapásztorokkal vagy régi jó elvtársakkal behelyettesíteni, míg a mi esetünkben hidegháborút kezdtek, a nyelvünk, az identitásunk felszámolását tervezik. Ez a szellemi Vietnam, ez a huszadik századvégi bozótháború (s ezt talán ők maguk is sejtik) megnyerhetetlen, megvívhatatlan és teljesen fölösleges. Hogy mégis miért erőltetik, azt csak ők tudják. Igazából tehát nem is az a kérdés, hogy ők mit akarnak, hanem hogy mi mit akarunk. És mit tehetünk az adott helyzetben. Tárgyalni? Csak megértésre törekvő partnerekkel lehet. Engedetlenség? Úgy tűnik, semmi más nem segít. Igaz, valahol elgondolkoztató, hogy mi is a gyerekeket akarjuk felhasználni az engedetlenségre (sztrájkra, tüntetésre?), de a kétkedő hangok hallatán mindig annak a szülőnek a példája jut eszembe, aki gyermekének magyar nevet akart adni az ötvenes években. A hivatalnok megtagadta a kérést, erre ő kijelentette: akkor nem lesz neve a gyereknek. Legalábbis a hivatal számára nem. Erre aztán a tisztelt hivatal jobb belátásra tért, s lett neve a gyereknek, Isten és Hivatal színe előtt. Meggyőződésem, hogy szeptemberben a tisztelt iskolaügyi minisztérium engedni fog a negyvennyolcból, mert teljesen abszurd és elfogadhatatlan, logikátlan dolgot akar ránk erőltetni. A jó sakkozó azonban mindig egy lépéssel az ellenfele előtt kombinál. Merem remélni, hogy szervezőink a szeptember elseje utáni napokra is készülnek, amikor az úthenger után az útkaparók jönnek. KÖVESDI KÁROLY
