Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-18 / 25. szám
Harminc esztendeje pusztított az árvíz a Csallóközben Patnál 1965. június 15-én reggel 8 óra 30 perckor szakított gátat az ár. Szemtanúk vallomása szerint a gát közepe felemelkedett, majd visszaesett és átszakadt. A megindult víztömeg gyorsan szélesítette a medrét. 86 méter hosszan tépte át a gátat, borzalmas erejével tövestül tépte ki a nagy fákat és magával sodorta a belterületre. Másodpercenként 1200 köbméter víz ömlött át a szakításon. Az ár a Zsitva medre felé hömpölygött, kitöltve a mélyedéseket és már délben elérte a falut. (A község krónikájából) F eltamadott (és lassú kihalásra ítéltetett?) Mészáros Erzsébet, S. Forgon Szilvia, Zsilka László riportjai (Fotók: Prandl Sándor hagyatékából) Három évtized előtti eseményeket idézve a község polgár- ' mesterének, Szabó Olgának visszaemlékezését hallgatom.- Emlékek? Alig hétéves voltam, az árvizet nem tragédiaként fogtam fel. A legnagyobb élményem az volt, hogy csónakról szedtem a cseresznyét, a kezemet se kellett kinyújtanom érte, mert az árvíz a fák koronájáig ért. Most is nevetve mondja, milyen izgalmas volt, hogy az unokanővérével ott ugrálhattak a sérült gáton. Dehogyis gondolt ő akkor arra, hogy a gát tovább szakadhat, az örvénylő víz pedig pehelyként magával ragadhatja őket. Szinte látom a „tenger” közepén húzódó keskeny gáton a lobogó szőke hajjal szökdécselő leánykát, a nagy pusztítás közepette is gondtalanul kacagva... Szabó Olga számára az is feledhetetlen élmény maradt, hogy magasabban fekvő házukban három család is lakott, mert a vízzel elöntött, alacsonyabb részen épült házakból a rokonok hozzájuk menekültek. Volt, aki a padlásra szorult. Hát lehettek ettől nagyobb élményei egy virgonc csacska kisleánynak? Pat magasabban fekvő részét nem érte el az ár, a víz, csak a később épült falurészt öntötte el. A helybeliek a legnehezebb pillanatokban is megőrizték humorukat, mondván: nem Patot, hanem „incét” pusztította el az ár - hívják ugyanis e községet szlovákul Patincének. Pedig közben ma már alig felfogható egyéni tagédiák játszódtak le. Egy híján száz ház dőlt romba! Sokaknak a szemük láttára roskadt össze a nagy kínnal, verejtékkel épített családi fészkük. Vajon mit érezhették azok, akiknek annyi szorgalommal létrehozott otthonukat percek alatt elnyelte az ár, és a romok alatt ott maradt szerény berendezésük, az ágyuk, asztaluk. Reménykedtek-e akkor, hogy lesz még erejük talpra állni, újrakezdeni? Az emberek a riasztó előjelek ellenére sem hittek a gátszakadás veszélyében. A hivatalos szervek is inkább nyugtatgatták őket, hogy az 1954-es árvíz után megerősített gátak már biztonságosak. A károkat növelte, hogy a szakadásra így nem is készültek fel. Sőt! Annak bekövetkezte után se fogták fel a veszély nagyságát. Sokan akkor se menekültek, amikor a víz már a falu házainak falát mosta. A szigorú felszólítás ellenére a lakosságnak csupán kétharmada menekült el, 147 személy a tilalmat megszegve otthonában maradt. Néhányu- kat ezért erőszakkal lakoltattak ki, s volt, akit a végveszélyben már helikopterrel kellett menteni a háztetőkről. A mentési munkálatok a szakadás után még egy teljes hétig folytak. Közben állandóan szakadt az eső, az emberek a nagy pusztítás közepette is már a jövőre, az életre gondoltak. Kilátásaikat a közben kibontakozó, nagyszabású országos segítség is táplálta. Így az apadás, majd a talaj szikka- dása után - a katonaság segítségével - megkezdődhetett az összedőlt épületek bontása és a romok eltakarítása. A minisztérium július 20-án megjelent közleményét a tanév szeptember elsejei megnyitásáról már a visszatérő élet vitathatatlan jeleként érzékelték. Ekkor szomorodott el csak igazán a kis Olga. A páti diákokat ugyanis Liptovská Porub- kára vitték a tanítóikkal együtt. Ahogy minden más iskola diákjait is más-más vidékre. A hazai iskolák még alkalmatlanok voltak az oktatásra, vagy a hajlék nélkül maradtak ideiglenes otthonaivá váltak. A szülőfalujához már akkor is ragaszkodó kislány nehezen viselte az idegen környezetet, a szigorúbb fegyelmet és az iskolai egyenruhát is előíró kötöttséget. A gyermeki tiltakozás étvágytalanságában csapódott le, s mire a szülei a karácsonyi szünetre hazahozták, már jócskán lesoványodott. Ráadásul megmakacsolta magát, hogy ő pedig már nem megy vissza. Szülei így Komáromban kerestek albérletet. A kis Olga akkori esetéből Szabó Olga polgármester számára két fontos tanulság is levonható. Az első a szülőföldhöz való ragaszkodás; a második, hogy igaznak vélt akaratát már a gyermekkorában is érvényesíteni tudta a felnőttekkel szemben is. A vele való beszélgetés közben az a benyomás alakult ki bennem, hogy ez a két kitűnő tulajdonsága a polgármesteri tisztségben is nagy hasznára lehet. Nemcsak neki, hanem a közösségének is. Pat község most a lakosság további sorsát olyannyira meghatározó árvíz harmincadik évfordulójára készül. Akarva-aka- ratlanul is felelevenednek a lassan feledésbe vesző emlékek. Amit az emberi emlékezet nem őrzött meg, megtalálható a falu szépen megírt krónikájában. Világhy Árpád gyöngybetűs sorai oly élethűen rögzítik az akkori eseményeket, hogy azokról az elkövetkező nemzedékeket is eleven képet kaphatnak. A falu története, az árvíztől kezdődően, nem csupán e kis közösség sajátja. A krónikában olvasom, hogy a mentést követően a romok eltakarítására elsőként a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub húsztagú csoportja érkezett: leendő tanárok, mérnökök, főiskolások, lelkészek. A krónikás a húsz nevet is feltüntette a sűrűn teleírt oldalakon, nehogy feledésbe vesszenek. Második csoportként a Kassai Tizen- kétéves Iskola, majd harmadikként a Somorjai Tizenkété- ves Iskola diákjai érkeztek tanáraikkal. A krónika huszonhét üzem nevét örökíti meg az ország minden részéből (Ho- donín, Kyjov, Szakolca, Holies, Miava, Prága-Kelet stb.) A korabeli jelszó az volt: Egy üzem - egy ház, ám a valóságban egy-egy üzem több házat is felépített. Bár az árvíz közvetlen áldozatot nem követelt, a krónika lapjai szomorú események emlékét is őrzik. A menekítés közben családtagokat kellett elszakítani egymástól. A fiatal Pém Tihamér is Marcelházára telepített családját akarta meglátogatni. Úszva vágott neki az árnak. És bár kiváló úszó volt, mégis csak három nap múlva, egy vízben álló fa koronájában találtak rá. Virten temették el, és csak később szállították át hamvait a falujába. A krónika feltünteti a Patról elköltözött 22 család névsorát is. Egyesek a víztől való félelmükben hagyták el a falut, mások jobb megélhetésre lelve költöztek új lakhelyükre. A lakosság azóta is egyre fogy: mintegy százhúsz személy nyugdíjas és az újszülöttek száma alig súrolja az elhalálo- zottakét. Vajon a mai nemzedék fél-e a víztől? A polgármesternő szerint igen. bár nem az árvíz veszélye aggasztja őket.- A Duna mellett élünk, messze ismert termálfürdőnk is van, mégsincs ivóvizünk! A bősi erőmű felépítése óta a talajvíznek nincs öntisztulása. Ugyanis a 70-90 centiméteres agyagréteg alatti 100-180 centis homok- és kavicsrétegben a víznek korábban szabad mozgása volt. Ez a mozgás a betonépítménnyel most elzárult. Hiába az erőmű építőinek optimista hitegetése, a tények mást mondanak. A Duna mentén lakókat, hivatalosan, harminc évvel ezelőtt is a gátak biztonságos voltáról nyugtatgatták. A harmincadik évforduló a tragédia emlékén túl az emberi összefogás emlékét idézi. Időszerű tehát a kérdés: az emberek miért csak a veszélyben nyújtanak egymásnak segítő kezet? V/SV 1965: Özönvíz izsaiak nem ijednek meg egykönnyen a Dunától. A ;szú évszázadok során megtanultak vele, mellette élni. :ik kiismerték szeszélyeit, s igyekeztek biztos távolság- í építkezni, mert töltés nem lévén, a víz minden ta- iszal kifutott. A gát csak a múlt század végén készült el, alu is csupán azután kezdett terjeszkedni. Új utcák, új :ak épültek. Az 1965-ös árvíz főleg ezeket söpörte el. 'Comlósi Menyhért magyar-szlovák szakos pedagógus, izsai árvízvédelmi bizottság vezetője bizony keveset dt azokban a napokban. De nemcsak ő. A falu majd idén lakója nyugtalanul leste-várta a híreket.- Éreztük a bajt. A Duna nagyon magas volt és az eső k esett. A gát igen rossz állapotban volt, állandóan járatni kellett. Június 15-ére virradóra is kint voltunk i csapat emberrel, hogy lokalizáljuk a szivárgást. Reg- azután csörgött a telefon: Patnál átszakadt a gát, azon- meg kell kezdeni az evakuációt. Pár perccel múlt ak- ■ fél kilenc. \ falusiakkal hangosbemondón közölték a tényállást, nt egy fölbolydult méhkas, olyan lett egyszeriben a fa- Rövidesen megérkeztek a hadsereg teherautói, és az aiak többsége Szentpéterre került, mások Hetényben, jványban találtak menedéket. A szinte semmi nélkül ező menekülőket mindenhol jó szívvel fogadták. Este re befejeződött a falu kiürítése. Éppen jókor, mert a ekkorra már elérte a falut.- Két irányból zúdult felénk az áradat - emlékszik vissza Komlósi Menyhért. - A páti szakadástól a víz nekiment a virti partoknak, onnan a Zsitva holt ágán zúdult vissza. A másik áradat a lapos területen tört rá a falura. Vasárnap fejeztem be épülő házam alapjait, és csütörtökön már teljesen a víz alá került. A faluban csak a község vezetése maradt meg egy pár férfi. A falusiak állatai a plébános istállójába kerültek, a szövetkezet állatállományát pedig már korábban elhajtották. Június 17-én a csi- csói gátszakadás után a Duna szintje lecsökkent, és megkezdődött az apadás. A faluban azonban még két hétig állt a víz. A fő utca, a templom környéke olyan volt, mint egy sziget, csak kétéltűvel vagy csónakkal lehetett megközelíteni. De még el sem vonult a víz, az emberek már jöttek vissza. Féltek, nehogy kirabolják őket, mivel olyan hírek is szárnyra keltek. Akinek még állt a háza, az beköltözött oda, nem bánta, hogy veszélyes; akinek meg már összedőlt, az elaludt a szabad ég alatt is. Nagy meleg volt, trópusi hőség, nyugodtan lehetett kint is aludni. Vagy száz férfi őrködte át így a két hetet a vízzel körülzárt faluban. Családjuk szerteszét: a gyerekek valahol Csehországban, a feleségek, az idős szülők rokonoknál, ismerősöknél, idegeneknél; sokan azt sem tudták, hol. Ők azonban rendíthetetlenül őrizték otthonukat, míg az össze nem roskadt, sőt azon túl is. Izsa házainak nagy részét ugyanis elvitte a nagy víz. Az 520 házból 267 teljesen romba dőlt, 199 pedig részben megrongálódott. A talajvíz még a legmagasabb pontokon levő házakhoz is eljutott. Vajon mit érezhetett az, aki látta, miként dől össze a háza?- Az emberek elkeseredettek és idegesek voltak. Főleg a bizonytalanság nyugtalanította őket. Hol fognak lakni? Miből pótolják elveszett kis vagyonkájukat? Amikor megtudták, hogy a segítség nem marad el, megnyugodtak. És a segítség valóban nem maradt el. Az egész ország összefogott, hogy segítsen a szerencsétlenül járt csallóközieknek. Az „Egy járás - egy falu” akciót a Trencséni járás kezdte, amely épp Izsa egyik védnöke lett, a csehországi Uherské HradiStével és Sumperkkel együtt. A tren- cséniek 90 házat építettek fel, főleg olyan idős embereknek, akik erre önerőből képtelenek lettek volna. A jáchy- movi uránbánya és a príbrami rézbánya az iskola felett vállalt védnökséget. Az izsai iskolások az egész nyarat a príbrami úttörőtáborban töltötték, szeptemberben pedig mindegyikük 4000 korona tanévkezdési hozzájárulást kapott! Az új tanévet még nem kezdhették otthon, mert az iskola átmeneti szállásként szolgált a fedél nélkül maradt családoknak. Az alsó tagozatosok a Pozsony melletti Harmónián, a felső tagozatosok a Vágújhely melletti Ótu- rában kezdték a tanévet. Komlósi Menyhértet a katedra mellől hívták haza, hogy megbízzák a falu újjáépítésének irányításával. Izsán 1966. szeptember 2-án megtarthatták a községa- vatót. Röpke egy év alatt nagyjából fölépült a falu, lakhatóvá vált a házak többsége. A nagy árvíz emléke azonban még sokáig kísértette a falu lakóit. A szemtanúk emlékezetében még most, harminc év után is elevenen él, hogy milyen az, amikor a víz az úr. S erre emlékeztet a faluban álló árvízi emlékmű is. (Összeállításunk második része jövő heti számunkban) Egyforma szeretettel Mák Ferenc, drnavai (Rozsnyói járás) olvasónk levele szerkesztőségünkhöz: Mivel a mai napig is fennáll az árvízveszély, hajlandó vagyok két olyan gyermeket magamhoz fogadni néhány hétre, akiket az árvíz miatt kitelepítettek. Három gyermekem van (11-15 évesek), így biztosítva van, hogy a hozzám kerülő gyermekek jól fogják magukat érezni. Szíveskedjenek elintézni, hogy gyermekeimmel egyidős fiú vagy lány kerülhessen hozzám, s akár magyar, akár szlovák az anyanyelvűk, egyforma szeretettel gondoskodom róluk. A helybeli magyar tanítási nyelvű általános középiskola igazgatója vagyok, így megvan a lehetőség. hogy esetleg a gyermekekkel foglalkozzam. (Új Szó, 1965. június 26.) A bajban is magyaros vendéglátás- Néhány percre jöjjenek el hozzánk - invitál bennünket az elárasztott Nagykeszi egyik még szárazon maradt házának tulajdonosa. -Igyanak egy korty pálinkát... Tízen vagyunk, de senki se mozdul.- Kortynyi vizet elfogadnánk... Későn kapunk észbe, hogy ivóvíz itt nincs, és a faluban húsz-harminc embernek csak egy-két ládá- nyi szomjoltó söre és limonádéja van. Ki tudja, meddig maradnak még itt, mikor téved errefelé egy kétéltű, és lesz-e a fedélzetén ital?- Van kevéske sörünk és limonádénk, jöjjenek csak - így a válasz, és most már nem utasíthatjuk vissza a magyaros meghívást. Gály Iván (Új Szó) Két és fél percenként három tonna kő Lassan, de szervezetten folyik a munka. A teherkocsik vezetőinek zöme alig egy-két órát pihen naponta. Két és fél percenként ürítik ki a háromtonnás rakományukat a két gátnyúlvány tövében háborgó, tiltakozó vízbe. A víz falja a követ, a gát minden métere mintegy tizenhat kocsirakományt követel. Egymást keresik • Zsemberi Pál Érsekújvár, Tu- recká 4. szám alatti lakos kéri Zsemberi Aurélia, Patkoló Lajos és Sárközi József, Nagymegyer 156. sz. alatti lakosokat, hogy költözzenek hozzá. • Kúr Paula és Horváth Mária nagykeszi lakosok értesítik férjüket, hogy a gyermekekkel együtt Dubníkban tartózkodnak és kérik őket, utazzanak hozzájuk. • Németh Károly bogyai lakost értesíti leánya, hogy édesanyjával együtt Dőlny Óhajban tartózkodnak. • Michal Zat'ko, a GTA sofőrje Nyitráról, aki NR 00-70 rendszámú tehergépkocsijával Medve körzetében tartózkodik, azonnal térjen haza, meghalt a lánya. • Révai Rozália, Kelecsény 124. sz. alatti lakos keresi testvéreit, Bélát, Elemért és Nándort. Jelenlegi címe: Branovo 215. (Új Szó, 1965. június 27.) ÉVFORDULÓ 1995. június 18. l/BSÉmap
