Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-06-18 / 25. szám

- Képviselő asszony, ne vegye fara- gatlanságnak, ha megkérdezem: egyetemi évei során előfordult önnel, hogy kirepült egy-egy vizsgáról?- Nemleges választ kell adnom. Egyetemistaként akkor kerültem a legkényelmetlenebb helyzetbe, amikor az egyik tanárom azzal gyanúsított, hogy lepuskáztam az írásbelimet, mert a szókincsem, legalábbis a szóban forgó tantárgyból, az épp a tankönyv szókincséig terjedt.- Pusztán azért kukacoskodom, mert 1995. május 8-án viszont annál látványosabban kirepült a kulturális miniszter, lvan Hudec hivatali előszobájából. Méghozzá két képviselőtársával együtt! Én csak arra lettem volna kíváncsi, van-e különbség az efféle kirepülések között?- Azt hiszem, egy vizsgát nem letenni, az ráfogható a balszerencsére, a fölkészülés hiányosságaira. Mi viszont, Bárdos Gyulával és A. Nagy Lászlóval együtt, egyszerűen nem voltunk eléggé szimpatikusak a miniszter úrnak. Ez rettenetesen megalázó dolog, ráadásul törvényellenes is. Például azért, mert képviselőkként mentünk fel hozzá, és olyankor, amikor fogadónapja van. Vagy például azért, mert tudta, hogy aznap fölkeressük. Avagy azért, mert aznap először déli fél tizenkettőkor jártunk nála; s akkor kiüzent, hogy jöjjünk vissza két órával később. Nyilván a titkárnő látásával sem volt baj, hiszen amikor a fél kettes időpontot közölte velünk, látta, hogy hárman vagyunk. Fél kettőkor viszont Hudec úr egyedül A. Nagy Lászlóval lett volna hajlandó tárgyalni; ezzel szemben a mi előre tisztázott álláspontunk az volt, hogy hárman tárgyalunk vele. Azzal ugyanis felemás tapasztalataink vannak, ha az egyiknek emezt, a másiknak amazt ígérik, garancia meg sehol.- Volt erről hivatalos döntés a Magyar Koalícióban?- A koalíciós szerződésnek van egy olyan pontja, amely szerint a komoly kérdésekben - tehát a súlyos, netán sorsdöntő dolgokban - együtt tárgyalunk. Ezért hárman mentünk, hárman is akartunk tárgyalni, ráadásul a miniszternek semmi joga arra, hogy bárkitől is megtagadja az információt. Ezzel ugyanis ő törvényt sért, mint ahogy akkor is, amikor kiválasztja, hogy kinek ad információt, illetve kinek nem.- Bonyolítja a vitát, hogy a Szlovák Sajtóiroda híre szerint magyar részről hatan-heten voltak, akik tárgyalni jöttek Ivan Hudechez; a miniszter úr sajtófőnöke pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy előre eltervelt provokációról volt szó!- Tudvalevő, hogy tárgyalni hárman mentünk. Hogy ki lát duplán, nem az én dolgom eldönteni. Tény: a folyosón volt még két ember, az Új Szó tudósítója és fotósa, de ők távolabb állva, külön várakoztak. A miniszter egyébként is pontosan tudta, hogy a tárgyalóküldöttségünk háromtagú. Ezt A. Nagy László világosan meg is mondta neki. De mert a szóváltásuk eléggé hangos volt, így az is kihallatszott, hogy a miniszter erre azt felelte: ő ezt politikai zsarolásnak tartja; csak A. Nagy Lászlóval, vagy senkivel sem fog közülünk tárgyalni.- A miniszter úr szemszögéből vizsgálódva, vajon miért lett volna az ő számára elfogadhatóbb egy négyszemközti társalgás?- Föltehetően azért, mert úgy gyakorlatilag számonkérhetetlen; nincs tanú arra, amit mond, netán megígér. Állítást viszont csupán állítással lehet ütköztetni. Különösen egy olyan helyzetben, amikor sem a minisztérium, sem személyesen a miniszter úr magatartása nem ad elegendő garanciát arra, hogy bárki bármely ígéretüket készpénznek vegye. Mi nem számonkémi mentünk a miniszterhez, mi információért mentünk. Törvényesen megválasztott parlamenti képviselők a törvényesen kinevezett szlovák kormány miniszteréhez, aki viszont törvényellenesen megtagadta a kért tájékoztaInterjú Bauer Edittel

tást. Arról akartunk értesülést szerezni, vajon mi lett, mi lesz a kisebbségi kultúrára odaítélt 58 millió korona sorsa; minek alapján utaltatott át ez az összeg a Pro Slovakia alapba, ha a kisebbségeknek megszavazott összeg célirányos pénzügyi eszköz, és a költségveugyancsak Szlovákiában, gyakorlatilag kormányprogramban s törvényen kívül lehet ellehetetleníteni a nemzetiségek kultúráját. Lényegében gazdasági eszközökkel. De még e tekintetben sem egységes a mérce! Például a ruszin vagy a bolgár kultúra bizonyos

nyos idő után meg kell indokolni, hogy miért nem mennek a dolgok; s ilyenkor általában a kisebbségek válnak a legkézenfekvőbb bűnbakká.- Mi lesz hát az önazonosságtudatunkkal, a kulturális örökségünkkel? Szükségszerűen elszlová- kosítják?- Ezt nem tartom eleve szükségszerűségnek, noha tény és való, hogy olyan krízishelyzetben vagyunk, amelyre nem lehettünk felkészülve. A dolog abszolút erkölcstelensége abban rejlik, hogy egyszerűen nem is figyelmeztettek bennünket a várható fejleményekre. Mert ha ’94-ben, egyebek között,

arról volt szó, hogy például a Csema- doknak fizetnie kellett alkalmazottainak összes biztosítási díját - ami a bérköltségek 38 százalékát jelenti! -, a Maticának viszont ugyanezt nem kellett megtennie, akkor ’95-ben „már csak” annyi derült ki, hogy a bérekre

tési szabályozók szerint külön számlán prioritásokat élvez, hiszen a népessé- egyetlen fillért sem adnak. A támogaKULTURKAMPF

kell vezetni s nem is szabad semmi másra felhasználni. A kisebbségi kultúra támogatására szánt, parlamenti döntéssel megszabott összeg és az önálló alapszabállyal rendelkező Pro Slovakia Alapítvány pénzeinek „összeön- tésére” egyszerűen nincs jogi alap. Ráadásul a szóban forgó 58 millióból csupán 22,7 millió jut 1995-ben az egyes rendezvények támogatására, ugyanakkor például bért ezekből a juttatásokból nem szabad fizetni.- Tényleg! Bért miből lehet adni havonta? Mondjuk a Csemadokban.- Ezek szerint nem kell bért fizetni, inkább meg kell szüntetni a Csemado- kot. Esetleg a tagsági díjakból, vagy ki tudja miből. A miniszter úr, szűkebb körben, tett is egy olyan megjegyzést, hogy nevetséges dolog, ha a Csema- dok tíz- meg húszkoronás tagdíjakból akaija fenntartani magát; és ha a szlovákiai magyarság csak ennyit akar áldozni a saját kultúrájára, akkor... Az SZK Kulturális Minisztériuma szerint nyilván csakis rendezvényeket kell támogatni, s erre a Kisebbségi Keretegyezményben találtak is egy támpontot: a kisebbségeknek lehetnek ugyan saját szervezeteik, de nem szükséges, hogy a kormány részére ebből bármiféle költségvetési kötelezettség származzon. Sorvezetőként kell-e több enné! a jelenlegi kormányzatnak?!- Néhány hete, április 22-én hétezren vettek részt a révkomáromi tiltakozáson: a szlovákiai magyarság művelődési nagygyűlésén. A tények, az ott felmerült valós gondok tudatában milyennek látja a felvidéki magyar kultúra helyzetét?- Nehéz olyan szavakat találni, amelyek nem dramatizálják túl a harmadik Meőiar-kormány hatalomra kerülése óta kialakult helyzetet. Sőt! Kérdéses, találni-e ma még olyan jelzőt, amely „csak” túldramatizál... Én egyszerűen katasztrofálisnak tartom azt a szituációt, amelybe a közművelődés került, elvégre szép lassan klvülreked mindenen. Törvényen és pozíción egyaránt. Ez nem más, mint egy ex lex állapot. Anélkül, hogy bárki is exkuzálná magát érte, netán az áldatlan viszonyok felszámolását célzó törekvéseket vázolná. Amíg ugyanis a Matica slovenskáról pontos és igazán nagyvonalú törvény szól, addig,

gük számarányához képest igazán nagyvonalú támogatást kapnak. Merőben más a helyzet a magyar kultúrával. Egy olyan jelszóval, hogy a Dél-Szlovákiában élő szlovákok elma- gyarosítására törekszünk, a mi kultúránk leépítendő. Igaz, ezt nem ennyire

MIKLÓSI PÉTER

nyersen mondja ki a kormányprogram, sőt, valahol még azt is megemlíti, hogy egyenrangúan kell támogatni a kisebbségek kultúráit; ám a valóságban elsősorban a szlovák kultúra, a szlovák államiság az, ami propagálandó és védendő. Ékes példája ennek, hogy amikor a kisebbségi kultúrák támogatására alig 20-22 millió maradt, akkor 27 millió korona az az összeg, amelyet a kulturális tárca vezetője a Szlovák Köztársaság és a kormányzat belső propagandájára szán az itt élő nemzeti kisebbségek nyelvén. Ezt én hallatlan vakmerőségnek tartom.- Vajon mi ez: a szlovákiai magyarság lelki asszimilációja? Vagy a szláv összefogás jele? A Szlovákiában hasonlóképpen kisebbségben élő ruszinok, ukránok, bolgárok talán jobb hazafiak, mint a csallóközi vagy az Ung vidéki ember?- Érzéseim szerint ez a kizárósdi is működik, habár magát a gondolatot nem szívesen vinném ebbe az irányba. Az ország jelenlegi állapotát, legalábbis a függetlenül gondolkodó politológusok, szlovák sajátosságnak tartják, aminek gyakorlati megnyilvánulásai más országokban már nem működnek igazán. Tény, Szlovákiában sajnos valóban van egy világosan megnyilvánuló magyarellenesség. Az utóbbi évek önállósági törekvéseinek eléggé szerencsétlen velejárója, hogy a szlovák nemzet a többi, a környezetében élő nemzettel, szemben határozta meg önmagát. Ezzel magyarázható, hogy az országalapítással járó eufória is kileng a végletekbe. Már 1992 nyarától nyomon követhető jelenség, hogy a vezető garnitúrák nem tudják irányítani az országot. Néha úgy érzem, olyan támolygásba kerültünk, ahol könnyen elveszik az irány is, az út is. És aki nem leledzik ösztönösen euforisztikus hangulatban, abból ősellenséget faragnak. Egyszerűen azért, mert egy bizotások tekintetében pedig az lesz a „legegyszerűbb”, hogy elsősorban a lezajlott rendezvényekre adnak pénzt, s ugyanakkor az elszámolást is számon- kérik, hogy ellehetetlenítsék a szervezet gazdasági vezetőit. Vagy itt van a magyar tanítók országos énekkara. A szlovák tanítók hasonló kórusát az oktatási minisztérium költségvetéséből pénzelik, a magyar pedagógusokét pedig finanszírozza a kisemmizett Cse- madok! Az országos szavalóversenytől a Fábry Napokig mindennel így állunk. Helyzetünkben teljesen értelmezhetetlenné válik, hogy a kisebbségeknek az Alkotmány szerint joguk van fejleszteni a saját kultúrájukat. Vajon hogyan tegyék? A készülő nyelvtörvény indoklásában például az áll: a lojalitás megnyilvánulása, ha valaki azzal a jogával él, hogy megtanulja az államnyelvet. Manapság tehát már nemcsak az a lojalitás jele, hogy valaki mennyire szíveli a kormányt: hanem az is, hogy a leendő nyelvrendőrség által ellenőrizhető nívón tud-e szlovákul...- Kisebbségi helyzetben leledző kultúránk túléli, túlélheti ezt az összpontosított támadást?- Két szempontból látok számottevő veszélyt. Az egyik a megosztás szándéka, aminek már meg is vannak az első jelei. Főképpen Vladimír Meéiar keresi nagyon élénken a számára kommunikatív kisebbségieket; és van egy olyan érzésem, hogy részben meg is találta őket.- Legyek konkrétabb: a Slovenská REPUBLIKA, a Hlas ludu, a Slo- vensky juh magyar nyelvű oldalainak gyártóira, illetve a holmiféle jóléti magyar párt cégére alatt verbuválódókra céloz?- Igen, egyes kijelentésekből, megnyilvánulásokból erre lehet következtetni. A másik nagy veszély pedig a meglepetések taktikája. Ez a kormányzat nem figyelmeztet előre, hanem csapdahelyzeteket teremt.- Ha a többéves képviselői gyakorlattal bíró honanya, ráadásul harmadmagával, kipenderíthető egy miniszter hivatali előszobájából; akkor mit tegyen az, aki helyi szinten, amatőrként szembesül ezekkel a packázásokkal?- Nem igazán örülök a minősítésnek, mert az igazság fáj. Való igaz, nehezen lehet adaptálódni az ilyen stílusú politizálásra, mert túllépi a törvényes kereteket. A képviselőnek is csak a törvényes eszközök állnak rendelkezésére. Ha egy miniszter szemrebbenés nélkül felrúgja a törvényes kereteket és a kormányfő, vagy a parlament elnöke szekundál neki ehhez, akkor a dolgok értéktelenné, irrelevánsakká válnak. Itt ’94 novembere óta sajátos játszma folyik: a kormánykoalíció működésbe hozza a parlamenti szavazógépezetet s megszavaztatja a számára kellemetlenné vált törvények módosítását; vagy még ezt sem teszi, hanem könnyű léptekkel túllép a törvényen. Ennek már nem sok köze van a demokráciához, az alkotmányossághoz. Ebbe a politizálási stílusba sorolandó a köztársasági elnök körüli botrány is, ahol a kormánykoalíció képviselői olyan eszközökhöz nyúltak, amelyeknek nincs jogi alapja. Finoman szólva. Úgy érzem: a mi tőkénk ebben a bonyolult helyzetben az önerőből való építkezés. Ezt jobban megtanultuk, mint a többségi nemzet, hiszen már évtizedek óta kisebbségi helyzetbe szorultunk. Lélektanilag egy átmeneti állapotról van szó, amelyben meg kell találni a kivezető utat, a külső segítséget és a belső forrásokat. Nyilvánvalóan egyszerűbb helyzetben lennénk, ha volna egy olyan testületünk, amelynek döntésjoga lenne közösségi ügyeinkben. Nem véletlen, hogy az ilyen testület létrehozását a kormányzat minden eszközzel ki akarja védeni. Ezt jelzi az a megdöbbentő visszhang is, amellyel a kormányzat a szlovákiai magyarság révkomáromi művelődési nagygyűlésének határozatait fogadta.- Meciar félvállról odavetette, hogy amíg csak hat-hétezren voltak ott a sportcsarnokban és nem hatszázezren, addig nem érdemes izgulni!...- Inkább nem szeretném a miniszterelnök úr kijelentését minősíteni. Úgy vélem, egy akkora tüntetés zárt téren, mint amilyen az áprilisi komáromi tiltakozás volt, az már önmagában is figyelmeztető jel minden kormány számára. Hatszázezren nem tüntettek az államfő mellett sem, pedig az egész köztársaság elnöke. És Pozsonyban a téglamezei sportcsarnokba sem jönnek el hatszázezren a HZDS-t ünnepelni. A kormányfő nyilván azért bagatellizálja a dolgokat, mert a komáromi sportcsarnokba olyan szlovák szervezetek is eljöttek, amelyek világosan látják: ha a kisebbségek jogait ilyen durván lehet sérteni, mint ahogy ez a kormány teszi, akkor Szlovákiában más jogokat is lábbal lehet tiporni.- A hírhedt Vít'azoslav Móriccal szólva: meg kell mutatni, ki itt az úr?- Ez a szándék világos és egyértelmű. Lényegében a Szlovák Köztársaság Alkotmányának jóváhagyása óta, amely kimondja, hogy az ország egyetlen államalkotó szubjektuma a szlovák nemzet. A 94-es választások után hatalomra került kormányzat szinte az összes intézkedését ebből származtatja. Úgy, hogy eközben a kormánypártok hatalmát is szilárdítja. Nem önmagában, hanem a többiek rovására. Most ez folyik. Itt már nemcsak a kisebbségi jogokat, itt a demokrácia alapjait sértik. Szlovákia válaszút előtt áll; és nem feltétlenül a szlovák-magyar törésvonal, hanem inkább a demokrácia és a diktatúra választó- vonala mentén. Szerencsére, a szlovákiai magyarság sincs még kényszerpályán, ezért a kormányzat által ránk oktrojált kultúrkampf sem kétesélyes. Most túl kell élni ezt a helyzetet, erre kell berendezkedni. És lesz olyan kor, amikor a jog az jog lesz; a kisebbségi jog pedig kisebbségi jog.- Gondolom, arra utal, hogy Európa, legalábbis kontinensünk civilizáltabb tájain, ettől Európa! Az addig is szükséges lélekerőben bízva köszönöm az interjút.

INTERJÚ 1995. június 18. lAsármp