Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-15 / 3. szám
Összeesküvés a Vatikánban avagy: haldoklik a pápa | II. János Pál pápa ez idén is nagy körutat tervez, Ázsiába, Ausztráliába, mint tudjuk, májusra csehországi, júniusra szlovákiai látogatást is beiktatott sűrű külföldi programjába. Fárasztó utak, nagyszabású reformtervek - vajon mire futja a 74 éves pápa erejéből? Ez a kérdés foglalkoztatja manapság a Vatikánt, a katolikus egyházat, a hívőket és nem hívőket egyaránt. Senkinek sem kerülhette el a figyelmét: a pápa megtört, megöregedett, szinte minden lépés és mozdulat nehezére esik, arcát olykor a fájdalom torzítja el. Bár a Szentszék hivatalosan cáfolta, hogy II. János Pál egészségi állapota rohamosan romlik, nem tagadta, a pápa gyengélkedik, mert még nem épült fel teljesen tavaly áprilisi betegsége óta. Röviddel ezután zuhanyozás közben elveszítette egyensúlyát, s egészségét újabb próbára tette a súlyos lábtörés. Nos, ilyen hivatalos értékelést adott ki a Vatikán. A kilenc hónappal ezelőtti híradásból azonban nem derült ki, hogy az egyensúlyvesztés, a lábtörés titokzatos betegsége újabb szimp- tómájának következménye volt. „A Szentatya Parkinson-kór- ban szenved, és legalább két éve a rák kínozza” - ismerte be a közelmúltban egy magas rangú egyházi képviselő. Vagy mégsem ez a valóság? Az idézett egyházi méltóság is azokhoz a „bizonyos körökhöz” tartozik, amelyekről Vittorio Messori, a vatikáni Ki lesz II. János Pál utóda? II. János Pált megelőzően 455 évig olasz pápája volt a katolikus világnak. Karol Wojtyla megválasztásával 1978-ban megszakadt a hagyomány. Az olaszoknak azonban most ismét esélyes „pápajelöltjük” van. Nem más, mint Carlo Maria Martini, a jelenlegi pápa „ellenzéki táborába” tartozó 67 éves milánói érsek. Nincs egyedül. Sőt! A nagy esélyesek listáján szerepel Miloslav WÁnak, az európai püspöki kar vezetőjének, mint ahogy a „mérsékeltek” képviselőjeként ismertté vált brazil Luca Moreira Nevesnek, s a fejlődő országok által támogatott nigériai Francis Arinzének neve is. Ez utóbbi egyébként az első színes bőrű pápa lenne. Reményeket táplálhat a belga Godfried Danneels, a vallási párbeszéd támogatója, s további olasz érsekek, köztük a 70 éves firenzei Silvano Piovanelli. terveket összefüggésbe hozza a pápa személyi döntéseivel, a bíborosi testület kibővítésével, amellyel állítólag már saját utódlását készíti elő. Tavaly novemberben a vatikáni konzisztóriumon II. János Pál 24 ország 30 főpapját emelte bíborosi rangra. Köztük hajdani kelet-európai üldözötteket: Miloslav Vlk prágai érseket, aki tíz évig ablakmosással kereste kenyerét; a Ho- dzsa börtöneit megjárt 92 éves Mikel Koliqit, vagy a belorusz Kazi- mierz Swiateket - őt a KGB vitette tíz évre a szovjet munkatáborokba. Kubai, vietnami, szarajevói főpap ugyancsak helyet kapott a testületben, sőt bíboros lett a libanoni ma- ronita keresztények pátriárkája is. Világos, a pápa a bíborosok kollégiumát igyekszik megreformálni, intemacionalizálni. S hogy milyen cél vezérli, nem nehéz kitalálni. A nagy politikai fordulat után vége szakadt az ideológiai harcnak, ehelyett Európában, különösen annak keleti részén az etnikai és vallási konfliktusok éleződtek ki, illetve torkolltak háborúba. A pápa az új kihívásokhoz alkalmazkodni tudó, megújuló egyház megteremtésében érdekelt, az integrálódás, a nagy vallások - keresztény, iszlám, zsidó - „párbeszéde” révén szeretné biztosítani a vallási békét, amely, reményei szerint, elősegíthetné a megálmodott békés világrend kialakulását. „Bizonyos köröknek” nem tetszenek a jövőbe mutató reformtervek, másoknak akadálynak tűnik a pápa konoksága - legyen szó a nők pappá avatásáról a katolikus egyházban, a „szentségtörő kapcsolatokról”, a pápa által elátkozott terhességmegszakításról, vagy a megerőszakolt boszniai nőkhöz intézett felhívásáról: fogadják el magukban az ellenséges gyereket. Hans Kung német teológus szerint „II. János Pál válságba sodorta az egyházat. A kereszténység nem nyújt megfelelő men- helyet, hiszen egyre több fiatal keres oltalmat különböző szektákban, amelyek befolyása szinte napról napra növekszik. ” Aggodalmat keltenek a pápa döntései az olasz püspöki kárügyek ismert szakértője írt? Azokhoz a körökhöz, amelyek „le akarják mondatni II. János Pált, az 1994-es esztendő emberét, abban érdekeltek, hogy egy öreg, halálosan beteg pápa képét alakítsák ki, mert úgy vélik, uralkodása inkább árt, mint használ az egyház érdekeinek”? Az olasz sajtó az összeesküvés elméletét, a rossz szándékú ban is, igaz, nyugtalanságuk mögött inkább önös érdekek fedezhetők fel. Hagyományos vezető szerepét félti, attól tart, az olasz főpapok megcsappanásával a pápaválasztó tesületben a minimumra csökken az esélye arra, hogy Wojtyla után ismét olasz pápa legyen. Államelnökök és kormányfők megható szavakkal búcsúztak decemberben, Essenben, az Európai Unió legutóbbi csúcsértekezletén a 14 éves államfői tevékenység után tavasszal leköszönő Francois Mitterrand-tól. A franciák elnöke sorjában távolmarad a találkozókról, csúcsokról. Távozóban van. TÁVOZÓBAN Külföldi források nyomán: (urbán) Tavaly szeptember közepe táján Mitterrand a tévé kamerái elé lépett, hogy majd kétórás interjúban vessen véget a pletykaízű spekulációknak. Vallomást tegyen a franciáknak, hogy a második prosztataműtét és a kemoterápiás kezelés sem hozta meg a remélt eredményt, de - bár a rák elhatalmasodott rajta - egyelőre teljes mértékben teljesíteni tudja államfői feladatait és Franciaországgal szembeni kötelességeit. Megvallja azt is, nyugodt lelkiismerettel tekint vissza politikai múltjára - a fiatalkori tevékenysége, a Vichy-kormányhoz fűződő kapcsolatai miatt ért támadásokra reagálva annyit mondott : „Manapság a fiatalok többsége a baloldalon kezdi és a jobboldalon fejezi be politikai pályafutását”. Én visszafelé jártam meg ezt az utat". Már akkor, szeptemberben, akarva-akaratlanul, feltámadt az érzés az emberben: a 78 éves Francois Mitterrand végső számadást tett. Titokzatos személyiség volt mindig: „irodalmi műveltséggel rendelkező értelmiségi - ahogy egykoron a Newsweek jellemezte -, aki sikeres politikussá nőtte ki magát”. Olyanná, akit a franciák nagy része csodál - jóllehet számos ígéretét nem teljesítette —, kisebb része nem kedvel. Annyi bizonyos, a közömbösség érzését senkiben sem tudta kiváltani: egyesek számára még ma is ő a „toton”, a bácsika, a csodálok és - „uralkodói hajlama” miatt - a bíráló, gunyoros szatirikusok is istennek nevezik. Mások viszont csupán a szfinx-imidzset ápoló, kemény, olykor kissé arrogáns politikust látják benne, aki mélyen behatolt a franciák életébe. Paradoxon, hogy baloldali érzelmű politikusként megszabadította őket a jóléti szocializmus és kommunizmus ábrándjától. Szép csendben eltemette ezt az illúziót, de nem rombolt le egy másikat, amelyet de Gaulle tábornok táplált bennük - nagy, kiváltságos nemzet fiai. Politikai rátermettségének köszönhetően azonban kiragadta Franciaországot büszke elszigeteltségéből, s mindent megtett azért, hogy országa összefonódjon Európával. Sokszor mondták el róla: nagyobb európai volt, mint bármelyik elődje. A szocialisták politikai kudarca után, társbérletben a jobboldali kormánnyal magára sem hagyta rákényszeríteni az izolációt, az egyedüllétet, a kapitulációt, ahogy azt Chirac, az ambíciókkal teli párizsi polgármester forgatókönyvében megírta. Mitterrand sohasem bocsátkozott fölösleges belpolitikai csatározásokba, csak olyan harcba kezdett, amelyről előre tudta, hogy megnyeri. Most, elnöki ciklusa végén, megfáradtán egy végső harcba kezdett, hogy megvalósíthassa utolsó kitűzött céljait; köztük - Jacques Delors „megfutamodása” után - a megfelelő baloldali érzelmű utód kiválasztását. Ám ereje nagy részét arra fordítja, hogy önmagáról igaz, meghamisítatlan képet hagyjon hátra a történelemnek. Az utóbbi időben azonban épp e képet torzították magánéletéhez fűződő szenzációk, a Résistance-ban töltött időszakot beárnyékoló múltbeli ügyek, és saját politikai táborának sikertelen praktikái. Irány - az Elysée-palota Franciaországban valóságos politikai szenzációt okozott Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke, amikor karácsonyi meglepetésként bejelentette: nem indul az elnökválasztáson. Pedig Mitterrand és a szocialista tábor benne látta „a nagy megmentőt”, aki a baloldal képviselőjeként eséllyel vehette volna fel a harcot az elnöki székért az egymással marakodó új- gaulle-ista jobboldallal. Jacques Chirac párizsi polgármester-elnökjelölt volt az, akinek Delors bejelentése után először csillant fel a szeme. Nem csoda, hiszen a Brüsszelt megjárt politikus távolmaradása az ő esélyeit növelte leginkább. Megfigyelők szerint ennek ellenére sem lesz unalmas a kampány. Egyrészt azért nem, mert Franciaország „személyiségei”, kezdve a jobboldali top-politikusoktól, a zöld pártok és a kommunisták esélytelen vezetőitől egészen a szélsőjobbos nagyvezérig, Le Pen-ig, úgy érzik, épp ők hivatottak arra, hogy elfoglalják az elnöki széket. Másrészt, érdekes párviadalra lehet számítani a gaul- le-isták táborában. Chirac régóta álmodozik az Elysée-palota meghódításáról, lelkesen propagálja magát, s ugyanolyan lelkesen kampányol a barátból riválissá vált Balladur miniszterelnök ellen. Azért nem lehet végleg leírni a szocialistákat sem, a bennfentesek szerint Mitterrand-nak van még egy aduja. Raymond Barre, a szocialisták „mélyen tisztelt” képviselője, akiről a távozó államfő kijelentette: „Nagyon jó elnöke lesz az országnak”. Sietnie kell, ha hinni lehet Jean Guitton- nak, a 93 éves francia írónak, aki a Libéra- tionnak elárulta: karácsony előtt meglátogatta az elnök, hogy arról beszéljen vele, ami már gyerekkora óta foglalkoztatja. A halálról. Elfogadva a gondolatot, hogy talán fél éven belül találkozik vele, bátran tekint elébe - mondotta a lap szerint Guitton. Akkor, szeptemberben, Mitterrand a tévé kamerái elé lépett, hogy vallomást tegyen a franciáknak. Szeretné megélni, ha egyszer még azt mondanák neki: mindent egybevetve inkább pozitív, mint negatív volt az, amit tettél. KITEKINTŐ 1995. január 15.
