Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-21 / 21. szám
l/BSámap 1995. május 21. RIPORT Má jus 13-a: az egészség és a biztonság nemzetközi napja a bányaiparban Nógrádszentpéter, azaz a mai Pötor után az országúton sebességkorlátozás van, az aszfalt megsüllyedt, hepehupás, jelzi, hogy alattunk a bánya... Kis idő után lejtő következik, s ott vagyok a völgyben, amely után a bánya a nevét kapta... A portásnál kitöltőm a belépőmet, egy telefon, s megvárom, amíg értem jönnek... Az irodában Dusán Leitner mérnök, igazgatóhelyettes fogad. Megtudom tőle, hogy a nagykürtösi Dolina Bányában, mely ilis 5-étől- Nézze, ez változó. Néha egy évben kettő is van, néha tíz évig egy sem adódik. Tavaly például egy komoly balesetet sem regisztráltunk, az egyéb kategóriába tartozókból viszont 116 volt. Ne ijedjen meg ettől a számtól, csak azért tűnik soknak, mert az új gazdasági, illetve szociális helyzetben bizony a bányászok minden apróbb sérülést jelentenek és azonnal az orvoshoz is fordulnak vele. Nem úgy, mint a múltban... További beszélgetésünk témája a- Mit szól a felesége? Nem félti?- Dehogynem! - túr a szakállába. - Szeretné, ha munkakört változtatnék, itt-ott elejt egy megjegyzést, de nekem nincs szándékomban változtatni, egyelőre szórakoztat a dolog... A kaland helyben van, nem kell külön keresni... Úristen, csak az anyósom el ne olvassa a cikket!... Tudja, vigyázni kell és odafigyelni. A robARDAMICA FERENC tözőbe, leeresztik a bejáróruhát, előkotorják a műanyag tasakból a szappant, s usgyi be a zuhany alá! Pazsitka József is a technikusokkal jött be. A szénosztályozásnál dolgozik, 16 és fél évet nyomott le a föld alatt, 1992-ben megrokkant (térdízületek), részleges rokkantsági nyugdíja 2691 korona volt, az idén azt elvették, mert némileg túllépte a keresete a havi 5200 koronát.- Miért, mennyit keresett? odalenn el kell hogy felejtsük őket, különben rosszul végződne a sichta.- Elégedett?- Már hogy volnék az! Kevés a pénz! A városiaknak több műszakot kell lehúzniuk, ha keresni akarnak. Én, ha nem muszáj, nem túlórázok. Az anyósommal lakom, nyulat, libát, csirkét, sertést nevelek, csak így tudok félretenni. Meg aztán ott a kert.- Nem sok ez munka után? Hogy bírja?- Hazamegyek, megiszom egy kávét, azután estig ott folytatom. Kiss József 34 éves, nős, két gyermek apja. „Városinak” számít, Nagykürtösről jár be.- Megmondom én magának, mi itt a legnagyobb probléma: az, hogy odaBÁRKI TÖBB NÁLUNKNÁL (Vlado Gloss illusztrációs felvétele) részvénytársasággá alakult át, nem is olyan rossz a helyzet, mint az ország más bányáiban. Bezárás, leépítés itt nem fenyeget. Sőt! A tavalyi évhez képest az idén 60 bányásszal többet foglalkoztathatnak. Az összlétszám 1500 ember körül mozog, s ezt a számot a jövőben is tartani akarják, hiszen e tájon alig van más foglalkoztatási lehetőség... A legtöbb bányásztól 1990-ben és 1991-ben váltak meg az akkor hozott rendeletek értelmében (maximált műszakszám) - a tapasztalt bányászok hiánya egy ideig bizony érződött.- Évente 600 ezer tonna szenet hozunk a mélyből a felszínre. Értékesítési gondjaink nincsenek - mondja DuSan Leitner. - Megkötött szerződéseink az év végéig szólnak. A legtöbb szenet a novákyi villanytelepre szállítjuk, az osztályozottat meg a kisfogyasztóknak. Persze, ebből óhatatlanul bizonyos feszültségek adódnak. Télen akár bele is szakadhatnánk a munkába, nyáron viszont csak a minimumra korlátozzuk a fejtést. Az volna az ideális, ha a kitermelést minden negyedévre egyenletesen tudnánk szétosztani. De más problémánk is akad. A megkötött szerződések rövid távra szólnak, holott nekünk több évre szóló értékesítési szerződésekre volna szükségünk, mert a bányában igazán jól, okosan beruházni csak úgy lehet, ha hosszú távban gondolkodunk.- Miben látja a Dolina Bánya jövőjét?- Egy kisebb villanygyár felépítésében. Itt helyben, ahol mi magunk égetnénk el a gyengébb minőségű szenet. Az igazgatóhelyettestől Cmolík István mérnökhöz megyek. A munkabiztonsági felelős 13 évvel ezelőtt került ide („... ide jöttünk lakni, ahol lakást kapni...”); Rozsnyó környékéről származik, felesége a nagykürtösi Művészeti Alapiskolában tanít.- Történt-e a Dolina Bányában az utóbbi időben komolyabb baleset? - szegezem neki a kérdést. Homloka ráncokba szalad.- Sajnos igen! - válaszolja anélkül, hogy a kimutatásokba nézne. - Mégpedig február 27-én, a vájaton... Ahogy a kombájn halad előre, a vasgerendákat hatvan centiméterenként fagerendákra kell cserélni. Nos, a vasgerendával való manipulálás közben megsérült az egyik bányász. Harminckilenc éves, aránylag rövid ideje dolgozik nálunk. Mivel a belső szervei zúzódtak - tüdő, belek -, a baleset súlyosnak minősül. A vizsgálat, melyet a besztercebányai Körzeti Bányahivatal folytat ez ügyben, még tart, nem zárult le. Így többet nem mondhatok. Még annyit tehetnék hozzá, hogy a balesetnek nem volt szemtanúja.- Hogyhogy nem volt? Egyedül cserélte ki a vasgerendát?- Igen. Ez olyan munka, hogy csak egy ember végezheti.- Nehéz egy ilyen gerenda? Mennyi a súlya?- Hetvenöt kiló...- Érdekelne, milyen gyakorisággal követik egymást a súlyos balesetek a Dolina Bányában? munkabiztonság. Cmolík úr szerint a bányászok elégségesen el vannak látva munkavédelmi eszközökkel - munkaruhával, gumicsizmával, reszpirá- torral stb. -, bár takarékosabban osztják őket, mint valaha. („Legfeljebb nem viszik haza, és nem használják a kiskertekben vagy a házimunkánál!”) ...A mentőosztagnak 50 tagja van, ők a három műszak dolgozói között találhatók meg - hollétüket minden műszak előtt a diszpécser feljegyzi... A föld alá szigorúan tilos cigarettát levinni, ugyanez vonatkozik az alkoholra (táskakontroll). A munkába jövőket a portán egy magyar gyártmányú készülék szondáztatja, a föld alatt pedig három Gräger alkohol vizsgáló. Akit először érnek cigarettázáson, azt ezer koronára büntetik, akit másodszor, azt elbocsátják. Az italozásnál nincs pardon, aki alkoholt fogyasztott, máris szedheti a sátorfáját. A termelési igazgató nem tűri a fegyelmezetlenséget! A nagykürtösi Dolina Bányában nem kell a szilikózistól tartani, ennek ellenére tavaly volt egy „behozott” esetük; az illető korábban kőbányában és Karvinán is dolgozott... Egy másikat asztma bronchiále diagnózissal nyugdíjaztak. 1993-ban viszont 12 bányász rokkant meg az egyoldalú, mértéken felüli túlterhelés következtében. A nagykürtösi szénbányában főleg ez utóbbi miatt vonulnak a bányászok rokkantnyugdíjba. A nedves, nyirkos munkahelyek reumát okoznak, a gör- nyedés kikezdi az ízületeket, és a vibráció is megteszi a magáét... Litavszky Mihály 1981-től dolgozik a bányában. 38 éves, nős, két gyermek édesapja. 1985-től amellett, hogy főraktáros, robbanómester is.- Nem fél? Kék szemében egy pillanatig huncutság, azután elkomolyodik.- Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem félek! - hangzik a felelet. - Főleg amikor a folyosófalnál rakom szét a furatokba a robbanószert, s közben omlik a mennyezet... Kellemetlen érzés, olyankor az jár az eszemben, mi történne, ha egy széndarab épp a robbanószerre esne...- Szemtexszel dolgozik?- Még csak az kéne! Állandóan nyakamon volna a rendőrség.- Szóval, elhelyezi a furatokban a robbanószert, és...- És elhessegetem a sötét gondolatokat. Igyekszem csak a munkámra összpontosítani, majd gondosan megszámolom a robbanásokat.- Mi van, ha a robbanások száma eggyel kevesebb?- Na látja, ilyenkor futkározik a hideg a hátamon... Ilyenkor nincs mit tenni, a csütörtököt mondott, fel nem robbant lőszert a kezembe kell fogni és egyedül, vagy Cmolík Istvánnal fel kell vinnem a felszínre. Csak odakint hatástalaníthatom, a bányában természetesen nem robbanthatom föl. Amíg viszem kifelé a nitroglicerint tartalmazó robbanószert, amely már kétszer- háromszor is áram alatt volt, csak azért fohászkodom, nehogy csepegni kezdjen... Mire kiérek vele, alaposan megizzadok, vizes az ingem. banószer jó szolgáló, de rossz gazda! Nem szabad megengedni, hogy ő vegye át az irányítást. Műszakváltás következik: a reggeli végez, a délutáni kezd. Lemegyek az öltözőkbe. Az óriási „piszkos” és „tiszta” öltözők még csendesek, és csendes az őket elválasztó zuhanyozó is... A „tiszta” öltözőben vas akasztókon - plafonmagasságban - lógnak a bejáróruhák, a „piszkosban” ugyanez a helyzet a munkaruhákkal. Ha felnézek, az első pillantásra úgy tűnik, megannyi akasztott ember függ a magasban. A „tiszta” öltözőben Mács Béla ül a lócán, még nem készülődik, korán jött, ráér, foga között napraforgómag, egykedvűen törögeti, a héját meg ki- köpdösi maga elé. Nyolc éve jár a bányába. Vájár. Vagy ahogy ő mondja, a falon dolgozik. Beszélgetünk.- Hallott a balesetről? Arról, amelyik nemrég történt? Aki elszenvedte, az ment az én helyemre, azelőtt én dolgoztam ott. Szerencsém, hogy eljöttem onnan... Vannak nyugodtabb és idegesebb partik... A bánya nem iroda! Én vigyázok, ahogy tudok, persze a baj kint is, lent is megtörténik... Öt évvel ezelőtt nekem is volt balesetem. Lefordult a falról egy széndarab, és eltörte a lábszárcsontomat... Mennyit keresek? Vastagon 11 ezret, de abban benne van egy szombat... Manapság aki dolgozik, annak nincs pénze, aki nem dolgozik, külföldi kocsin furikázik. Ilyen világ van! Én egyszerű Skodán járok, azt sem bírom eltartani... Sajnos, ez a munka nincs se megfizetve, se megbecsülve, de muszáj munkába járni, mert különben miből élnék meg a családommal? Hallom a „masinka” zörgését... Először a technikusok érnek a felszínre, kiszállnak a peronon; s tódulnak befelé a „piszkos” öltözőbe. Hamar lekerül róluk a gumicsizma, a munkaruha, felhúzzák a láncon a magasba, mezítelenül átjönnek a „tiszta” öl- Hatezren felül... Nemcsak tőlem, másoktól is, majdnem mindenkitől elvették a rokkantnyugdíjat.- De a betegséget meghagyták?- Azt meg... Egy év múlva, állítólag, ismét kérvényezhetem... Most 8000 koronára jövök ki, ez faluhelyen talán elég, de itt, Nagykürtösön, a panellakásban kevés. Három gyermekem van, 15, 17 és 18 évesek. Előlegtől fizetésig, fizetéstől előlegig élünk... Mielőtt nyugdíjaztak, 30 koronáért többet vásároltam, mint ma százért. A legnagyobb baj, hogy a mi szakmánkat már nem becsülik meg. Mit mondjak még? Ennek ellenére örülünk, hogy van munkánk, sőt még büszkék is vagyunk rá, hogy megy a bányánk! A „masinka” ismét zörög, az öltözőt elözönlik a bányászok. Hamarosan csípős veríték- és lábszag terjeng az öltözőben... Zavartan állok a mezítelen bányászok gyűrűjében, nekik ez természetes, itt éppúgy nincs szégyenérzet, mint a seregben. A férfiak feketék a szénportól, csak a fenekük meg ama bizonyos testrészük világít, no meg a pormarta véreres szemük fehérje.- Hogy ment ma a munka? - érdeklődöm Belá Árpádtól, aki Ipoly- varbóról jár a bányába. Harminchárom éves, nős, két gyermek édesapja.- Egészen jól - válaszolja. - A falat szélesítettük. Mindössze egy kis gond akadt az utánpótlással.- Mit ért ez alatt?- Néha egy lapát vagy egy csákány hiányzott. De az ilyen probléma nem vészes, megoldható.- Hányán vannak a partiban?- Kilencen. Jó csapat. Vigyázunk, egymásra, ha nem így tennénk, köny- nyen megvolna a baj. Tudja, ez úgy van, mint az autóvezetéssel. Beül a kocsiba, a gondját-baját kint hagyja, elfeledi, s csak a vezetésre összpontosít. Mindnyájunknak vannak gondjaink, problémáink. Meg is beszéljük őket a masinkán, amíg megyünk lefelé. De fenn többet keresnek az emberek, mint mi itt lenn. Jó, jó, hogy én már úgy megyek le a bányába, mint a pincébe, de azért ott bármi megtörténhet. A föld alatti munkát tisztességesen meg kéne fizetni! Lehetetlen dolog, hogy bármelyik maszeknál többet keresnek az emberek, mint mi odalenn. Egy koronát sem tudok félretenni. A közérzetemre kíváncsi? Tessék: az elégedetlenség és az elkeseredettség jellemzi a közérzetemet. És a többi bányászét is, akár kimondják, akár nem. Csak hát hová menjen az ember? Kivel beszéltem még? Opánszky Jánossal, Olhák Sándorral, Cudzis Zoltánnal, Rég Róberttal. Mindnyájan megegyeztek abban, hogy ezt a munkát jobban meg kéne fizetni. Utoljára egy régi bányászt kérek fel, hogy nyilatkozzon, de nem hajlandó elárulni a nevét. A véleményét viszont elmondja. Egy szuszra szakad ki belőle a panasz:- Eszembe sincs megmondani a nevem. Hogy aztán rohanjon az irodába és feladjon?! Ha majd bolond volnék! Két évem van nyugdíjig!... Hol van már az az idő, amikor minden falra kiírták, hogy „Ja som bánik, kto je vi- ac”. Sehol! Bárki jobb nálunknál! Se keresetünk, se becsületünk, se szavunk! Ugyan ki merné kinyitni a száját, amikor száz bányász várakozik a kapunál, hogy felvegyék?! Lassan már ott tartunk, hogy idefenn jobban félünk, mint odalenn! Megértette? Megértettem. Ennek ellenére egyik bányásztól sem hallottam, hogy el akarna menni. Akinek nincs iskolája, az egészen nyugdíjig a Dolina Bányában szándékozik dolgozni; aki máshoz is értene, az meg addig, amíg az egészsége engedi. De vajon meddig engedi? Erre senki sem tudja előre a választ. Mert egészség jsak egy van. A bányában meg a munkakörülmények adottak.
