Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-05-14 / 20. szám

SZLOVÁKIA KÉPE - KÜLFÖLDÖN" Az elmúlt hetekben idehaza párját ritkító politmanővereknek lehettünk tanúi, amelyekről - a honi ellenzék körében megfogalmazódott vélemények ismereté­ben és politikai bölcsességünkre hagyatkozva - azt állíthatjuk: Szlovákiában kormánypárti lépésekkel megtaposták a demokráciát. Földbe gyúrt lényének árnyékában pedig valami „más” kel életre. Ellenforradalom? Diktatúra? Párizs, felhőtlen percek a magyar-szlovák alapszerződés aláírása után Vagy talán hiszi még valaki, hogy a ka­binetben összeállt csapat legutóbbi lépé­seit is mind a demokrácia, a nemzetközi normák és a politikai fair play szabályai keretében tették meg? A demokráciára hivatkozva támadják a szabad médiát, tesznek szívós kísérleteket a független sajtó fokozatos bekebelezésére, hoznak furcsa törvényeket a titkosszolgálatról, indítványoznak ellenzéket fenyegető büntetőjogi törvényeket, szűkítik az is­kolatanácsok hatáskörét... Ilyen belpolitikai háttér kialakulása után nem érdektelen feszegetni: vajon milyen nézetek is alakulhattak ki kül­földön „az Európába igyekvő" Szlová­kiáról? Nem érdektelen erről épp má­jus 5-e, tehát Európa Napja apropóján véleményt kérni, hiszen e napról több mint 30 éve olyan elképzeléssel hozott figyelmeztető határozatot az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, hogy az embereket szorosabban vohják be az európai együttműködési folyamatba. „Arccal a Nyugat felé?” Erről a folyamatról is szólt Douglas Hurd brit külügyminiszter április kö­zepén tett pozsonyi villámlátogatása alkalmából. Diplomatától megszokott, rutinszerűnek tűnő válaszainak sorából csak egy kijelentés lógott ki: a NATO- és az EU-tagságra pályázó országok­nak teljes mértékben meg kell szaba­dulniuk a kommunizmus csökevénye- itől, nem szabad letérniük a demokrá­cia útjáról, megválniuk a kitűzött irányvonaluktól. Sejteni lehet, több ez, mint jóhi­szemű figyelmeztetés! Az ennél „ többet” köntörfalazás nélkül mondta ki a Washington Post, „Arccal a Nyugat felé?" című cikké­ben a sajtó elleni támadásokra utalva úgy véli, hogy a szlovák kormány „teljesítménye minden, csak nem az integrációs normáknak megfelelő ní­vó. ” „E jelenség nem egyedi a térség­ben..., Szlovákia példája mindenesetre fölöttébb tanulságos, hiszen Vladimír Meciar nagyon is céltudatos kampányt indított a média ellen. ” „A térség Vla­dimír Meciarjai nem szakmailag erős, rátermett sajtót akarnak, hanem olyat, amelyet a kommunista időszakhoz ha­sonlóan könnyen tudnak irányítani és befolyásolni. " Sajnos „az új piacgaz­daságok nem elég erősek ahhoz, hogy az állami támogatással szemben szi­lárd alternatívát tudnának nyújtani a médiának. A nehézségeknek persze ak­kor sem volna szabad ürügyet szolgál­tatniuk a türelmetlenkedő kormányok­nak arra, hogy előrángassák a régi el­lenőrzési módszereket. ” Két különböző pár cipő A Washington Post után nézzük a Neue Zürcher Zeitung véleményét. A svájci lap kelet-európai szakértőjét, dr. Andreas Oplatkát kérdeztük tele­fonon: Milyen képet alakított ki Szlo­vákiáról, ahol újra Meciar kormánya van hatalmon?- Szlovákia megítélése és a mai szlovák kormány megítélése, akár­hogy is nézzük, két különböző pár cipő. A Nyugat bizonyos szimpátiával viseltet az országgal szemben, mint ahogy szimpátiával tekint a többi kö­zép-európai reformállamra is. Más kérdés a rendkívül kétes oldaláról is­mert Meciar kormányához való viszo­nyulás. Ha a kabinet politikai palettá­ját figyeljük, azt, milyen színek is do­minálnak benne, akkor egy torz kor­mány képe áll össze. Másképp fogal­mazva azt is mondhatnám, hogy összekerült a tűz a vízzel, mert más lehetőség nem volt. Ennek megfe­lelően viseli is a kabinet a választá­sok utáni patthelyzetből, illetve a ne­héz szülésből adódott összes követ­kezményt. Hogy mi lesz a végkifejlet, nehéz megmondani, de azt sem lehet kizárni, hogy a kabinet nem veszti-e el a parlamenti többségét; nem is­métlődik-e meg újból a történelem Szlovákiában. Ami a szlovákiai magyarságot ille­ti, meglehetősen nehéz helyzetben van - állapította meg dr. Andreas Oplat- ka. - A Nyugatnak nincsenek általá­nosan elfogadott megoldásai, amit szlovák részről előszeretettel hangoz­tatnak is. Csak egyedi megoldásai vannak: jó megoldás a dél-tiroli auto­nómia, egészen kitűnő a svéd kisebb­ség helyzete Finnországban, kielégítő megoldás találtatott a dán-német kapcsolatokra Schleswig-Holstein­ben... Úgy vélem, a Szlovákiában élő magyaroknak erőteljesen kellene han­goztatniuk: az, hogy a magyar telepü­léseken vagy a többségében magya­rok lakta településeken magyar hely­hatóság választható, még nem jelent kisebbségvédelmi, kisebbségrendezési kritériumot - ez egyszerűen a demok­rácia kritériuma. A fogalmak közt kell különbséget tenni - ha „problémás a gyerek", akkor nem kellene autonó­miának hívni, ám mindenképp ilyen irányban kellene keresni a kielégítő megoldást. Politikai síkon a Szlovákia és Ma­gyarország közötti viszonyban is sok bizalomerősítő lépésre lesz szükség, hogy mindkét oldalon hinni tudjanak abban: a szomszédnak nem okvetlenül a másik becsapása a szándéka. Vagy­is: szlovák részről nem a kisebbség elsorvasztása a cél, Magyarország­nak pedig nem szándéka Dél-Szlová- kia lecsatolása. A bizalomerősítés ap­ró lépésekkel kezdődhet, a miniszteri szintű konzultációktól kezdve, mond­juk, egészen egy közös egyetem létre­hozásáig. De nem az alapszerződés körüli értelmezési vitákkal, holmiféle gemkapcsos mellékjegyzékek átado- gatásával. Jirí Dienstbier interjúja A honi kormány tapasztalt tagjai szerint a nyugati sajtó, az ottani újság­író hajlamos eltúlozni a dolgokat, el­ferdíteni az igazságot. Kérdezzünk hát politi­kust. Jirí Dienstbier, volt csehszlovák kül­ügyminisztert faggattuk: milyen érzésekkel szem­léli a politikai esemé­nyeket, a kormánypárti lépéseket?- Nem tanulmányoz­tam a titkosszolgálatról szóló szlovákiai tör­vényt, nem figyeltem lépten-nyomon a pozso­nyi kormány politikáját. De azt mondhatom: kö­zös érdekünk, hogy Szlovákia ne essen ki a közép-európai országok köréből, ne kerüljön egy alacsonyabb szintre. Ez egyrészt a demokratikus rendszer fejlődésétől függ, másrészt attól, mi­ként folytatódik a gazdasági átalakítás. Bárki legyen is hatalmon Szlovákiá­ban, semmilyen kormány sem enged­heti meg magának, hogy felrúgjon bi­zonyos elveket. Persze csak akkor, ha nem akarja kockáztatni, hogy Szlová­kia kiessen az említett csoportból. Ami az érzéseimet illeti, hát azok bizonyta­lanok, nem tudom, maguknál milyen irányba fejlődnek majd az események.- Nincs olyan érzése, hogy Szlová­kiában a diktatúra felújított formája van újjászületőben?- Van egy ilyen előérzetem. Bár Nyugaton ritkán érzékelik ezt ily mó­don, inkább egyértelmű, mondjuk, negatív álláspontra helyezkednek. Pe­dig Szlovákiának megvan az összes gazdasági és politikai feltétele ahhoz, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Van­nak demokratikusan gondolkodó em­berek, akiket minden erőből támogat­ni kellene. És szembe kellene szállni a demokratikus folyamatokat fékezni vagy meghiúsítani szándékozó pró­bálkozásokkal, ha jelentkeznek ilyen törekvések.- Prágából milyennek látják a ma­gyar-szlovák alapszerződést?- Úgy vélem, ez a szerződés min­denképp haladást jelent. És annak a tu­datnak a megnyilvánulását, hogy lehe­tetlenség eltekinteni bizonyos lépé­sektől, ha egy adott ország meg akar maradni a fejlett Európában.- Szlovákiának, enyhén szólva, nem szimpatikus a magyar képviselők au­tonómia-, vagy mondjuk úgy, önkor­mányzati autonómiakövetelése. Ho­gyan vélekedik erről a kérdésről?- Én személy szerint a nyílt polgári társadalom elvi támogatója vagyok, ami a hatásköröknek a lehető legala­csonyabb szintre való csökkentését is jelenti. Ám nem szabad a dolgokat na­cionalista bázisokra építeni, hiszen mint jól tudjuk, a nacionalista elvek túl sok rosszat hoztak már.- Csehország és Szlovákia, bárhogy is nézzük, szinte minden vonatkozás­ban egyre távolodik egymástól. Ebben a két ország kormányfője is ludas, hi­szen eddig még csak egy találkozót sem tudtak összehozni a kapcsolatfej­lesztés érdekében. Ön szerint milyen okok késleltetik a miniszterelnöki ta­lálkozót?- Ezt a kérdést a két úrnak egymás közt kellene rendeznie. Egyáltalán nem tetszett, hogy a választások előtt sem volt meg az a magas rangú, kor­mányszintű kapcsolat, amilyennek len­nie kellett volna. Noha útjaink elvál­tak, a közös történelem szálai össze­kötnek bennünket, sokkal szorosab­ban, mint bármelyik másik országgal. Ügy vélem, most a közös történelem pozitívumaira kellene összpontosíta­nunk figyelmünket, viszonyunkat ezen a szálon kellene továbbfűzni. Nem tet­szik, hogy ezeket a kapcsolatokat kor­mányszinten is tromfként használják, holott a minden területet felölelő együttműködést kellene mélyíteni. Változóban van a Szlovákia-kép - jelzi Zentai Péter Bécsből Az utóbbi hetekben az osztrák sajtó­ban olyan banki és befektetői-tanácsa­dói elemzésrészletek láttak napvilágot, amelyek meglepetéssel állapítják meg, hogy a független Szlovákia mennyire sikeresen tudott gazdaságilag „életben maradni”. A pozsonyi tőzsdét - amelyről még másfél évvel ezelőtt is mint komolytalan vállalkozásról lehe­tett olvasni - most már a prágai, a var­sói és a budapesti értékpapírpiac egyenrangú társának tartják. Ami azonban a legfontosabb gazdasági ada­tokat illeti, a Die Presse és a Der Stan­dard című tekintélyes lapokban az utóbbi időben megszólaltatott osztrák szakemberek; a Bank Ausztria és a Creditanstalt kelet-európai befektetési tanácsadói egyaránt kiemelik: imponá­ló, hogy az illetékesek kézben tudják tartani Szlovákia gazdaságát, relatíve alacsony az infláció, s az állam nem adósodott el különösképpen. Mindezek mellett az is olvasható a Szlovákiával kapcsolatos ausztriai cik­kekben, hogy a privatizáció üteme egyenetlen, az állam túlzottan beleszól, mely befektetőkkel álljanak szóba, s melyekkel ne az eladásokért felelős bü­rokraták. Mindez egy újfajta államka­pitalizmus veszélyét rejti magában. Újból és újból olvasni, meg hallani is arról, hogy a Meéiar-kormány nem igazán tűri a sajtóbírálatot, a kritikát, így vagy úgy, de Szlovákia ellenségei­nek aknamunkájaként fogja fel. Ez a hozzáállás - mint ahogy a Der Stan­dard nemrégiben megjelenő cikkében fogalmaz - a sajtószabadság nyilván­való korlátozására tett kísérlet. Bécsben egyébként hosszú időn át tekintélyelveket valló, nem igazán de­mokratikus politikusként ábrázolták Vladimír Meéiart, s elsősorban a ma­gyar kisebbséggel szembeni politikáját bírálták egészen egyértelműen. A ma­gyar-szlovák alapszerződés aláírása nyilvánvalóan enyhítette a radikálisan bíráló hangot, de Meéiar személyéről sem a sajtó, sem a hivatalos politika kimondottan jó szót továbbra sem mond, és nem is ír le. Ez nyilván mindaddig így is marad, amíg nem rendeződik a mohi atomerőmű körül kialakult osztrák-szlovák vita. E kér­désben a politikai ellenzék és a kor­mány egy nézetet vall Ausztriában: „ Végsőkig meg kell akadályozni, hogy az eredeti tervek szerint üzembe he­lyezzék az atomerőművet”. Ugyanak­kor néhány olyan cikk is megjelent, amely óvja az osztrák politikai közvé­leményt a túl radikális lépésektől eb­ben a kérdésben, mert Meéiart úgysem lehet visszakozásra bírni. Viszont az oroszok, ukránok „karjaiba lökni" an­nál inkább lehet, s ez a veszély - poli­tikailag és nukleáris energetikai szem­pontból is - súlyosabb, mint hagyni az erőmű befejezését nyugati segítséggel és támogatással. Klaus és Meciar: nekigyürkőzés? Az oldalt írta és szerkesztette: Urbán Gabriella FÓKUSZBAN < 1995. május 14. ilBSÉMBp

Next

/
Thumbnails
Contents