Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-07 / 19. szám
l/BSärnap 1995. május 7. MŰVÉSZVILÁG • „ Itt vagyok és kész.” Emlékszik erre a mondatára? m - Nem. • Fekete kalap, sötét szemüveg, tépett, vörös haj... semmi? Bántják, sértegetik, gyalázzák.- Engem? • Tenyerével csapja le a sörösüveg kupakját.- Nem emlékszem. • Marie-Caroline, a dán szörnyeteg.- Jaaa! Így már igen. Enquist, Tribádok éjszakája. A tépett, vörös haj annyira megzavart! Mivel paróka volt, én meg a saját hajamra gondoltam. Igen, a levakarhatatlan dán tribád. Rettenetesen izgatott. Nívódíjat kaptam érte, tudom. Csak azért nem jutott eszembe, mert nagyon rövid forgatás volt. Öt nap alatt felvettük, és el is szállt gyorsan. • Igazán mély nyomot, ezek szerint, csak azok a szerepek hagynak az emlékezetében, amelyekkel heteket, hónapokat tölt?- Nem. Ez most olyan „emeleti rövidzárlat” volt, mivel a figurát tényleg nagyon szerettem. Leborotváltattam hozzá a szemöldökömet, és szájtömést is csináltattam, csak egy idő után ki kellett venni, mert mozgott és a monológoknál mindig elcsúszott. Gyors munka volt, elfuserálták. • Mindig minden szerepét így szokta felépíteni? Hazaviszi, szétszedi, belenéz, összerakja ?- A körülményekre hagyatkozom. A rendezőre, a jelmeztervezőre, a próbákra, az apró felfedezésekre. Nem szoktam otthon nekiülni, kitalálni valamit. • De az „itt vagyok és kész”, gondolom, mára gimnazista Eszenyiből is valósággal sugárzott.- Tévedés. Rólam senki sem hitte, hogy színésznő leszek. Semmiféle művészi ambíciókat nem mutattam. A matektanárom például nagyon szeretett, de egy definíció elmondásánál nem tűnik fel, hogy én otthon monológokkal küszködök. • Bizonyára a legapróbb jelét sem adta annak, hogy ezt észrevegyék.- A szavalóversenyeken mindig utolsó voltam. Sosem úgy adtam elő a verset, ahogy azt elvárták tőlem, hanem a magam értelmezésében. Azt, hogy én színésznői pályára készülök, senki sem képzelte. Nem ismerték fel bennem, hogy ezt akarom csinálni, és én ettől nagyon szenvedtem. Olvastam és gyakoroltam, de mindig csak egyedül, az ösztöneimre hagyatkozva. Bezárkóztam a szobába, és daráltam a monológokat. Próbálgattam. Belehelyeztem magam a történésekbe. Elképzeltem, hogy lenne jó, mikor milyen hangon kellene megszólalnom. Színházban nem játszottam. Még csoportos szereplő sem voltam. Stúdiós, igen. Debrecenben. Rencz Antal, aki irányított bennünket, mindig azt mondta: téged vagy megvesznek a főiskolán, vagy kivágnak, középútról ne is álmodozz. Tehát ő sem bízott bennem. Nekem meg eszembe sem jutott, hogy nem lehetek színésznő. Azt a csalódást, hogy nem kellek, elképzelni sem tudtam. Ezért gyakoroltam éjjel-nappal, ezért tanultam meg rengeteg verset. • Táncórákra is járt?- Az Össztáncra készülve igen. Azok jó próbák voltak. Ennyi kollégával egyszerre régen dolgoztam. • Vidéki lányként olyannyira vidéki a darabban, mintha egyenesen a Déli pályaudvarról érkezne.- Én magam is vidéki vagyok. Csengeri. • Ennyi év után még mindig érzi?- Ettől nem lehet megszabadulni. Ülök a kocsiban a férjem, Attila mellett, és látom a templomokat az úton... az egyik gótikus, a másik neoklasszicista, de hogy melyik milyen, azt mindig keverem. Csengerben nem láthattam annyiféle stílust, hogy ez számomra természetes lenne. Ott még a házak is egyformák voltak, de építészetileg a lehető legocsmányabbak, mint a szocreálban mindenütt. Jó, volt egy-két nádtetős viskó is, de a borzalmasabb fajtából sokkal több jutott. És amit az ember nem kap meg gyerekkorában, azt később már máshogy fogadja. Megvan persze ennek az ellenpontja is. Aki ' vidékről jön, az egészségesebben gondolkozik és nyitott lélekkel közlekedik. • A tangót, az Össztáncban, blazírtsága alatt mennyire élvezi?- Nagyon. El sem tudom mondani, mennyire örültem, amikor megkaptam. Egy hónapig tanultam, és a mai napig minden előadás előtt vagy a Méhes Lacival vagy a Király Attilával szoktam bemelegíteni. Gyerekfejjel egyébként balerina akartam lenni, de a szüleim sem ismerték fel, mi bujkál bennem. Négyéves koromban arra kértem őket, hogy nekem balettcipőt hozzanak Pestről. Meg is kaptam, de eszükbe sem jutott, hogy beírassanak valahova. Nem olyan volt a világ. Nem is tudták, hogy ebből lehetne valami. De ha lett volna, akkor meg nem játszhatom el az Egy hónap falunt vagy az Ahogy tetsziket. Amit azért nagyon sajnálnék. • Rendezni macerásabb, mint játszani?- Persze. De őrületes izgalmas. Én imádom nézni a kollégáimat. A végtelenségig elülnék egy-egy próbán. Mint egy voyeur. Órák hosszat nézem, ahogy röhögnek, vitáznak, csókolóznak és véleményt alkotok róluk. Ez normális dolog? Szerintem nem. És mégis milyen jó! Bár most, hogy a Baali rendeztem Brechttől, észrevettem, hogy fakult a stílusom. Ki kellene találnom valamit. Olyan jól működő, bármikor alkalmazható munkamódszert. Csak most elfáradtam egy kicsit. Ha rendezek, nagyon sok kanyart kell tennem. Ha másvalaki rendez engem, nincsenek kanyarok. Olyankor egyenes az út. Csak arra kell figyelnem, mit kémek tőlem. • És teljesít, végrehajt egyetlen szó nélkül?- Nem mindig. Taubná 1, a Szent Johanna első két hetében rengeteget vitáztam. Aztán eljött a perc, amikor úgy éreztem, abba kell hagynom, és attól fogva mindenre kész voltam. Ha azt kérte volna, hogy fejenállva ordítsak, akkor fejenállva ordítok. Én mindenre képes vagyok, ha a próbán meg akarok felelni valakinek. • A németekkel, Büchnerrel, Kleisttel és Brechttel is egyenes úton halad?- Véletlen, hogy így alakult. Nem is tudom megmagyarázni, hogyan. A Leonce és Léna Büchnertől a Csongor és Tünde helyett jött. A Heilbronni Katicái annyira szerettem, hogy eszembe se jutott, hogy ez is német szerző műve. Brecht Baalját elém tették, hogy olvassam el. Akkor már hónapokig nem tudtam eldönteni, mit rendezzek. Törtem a fejem, de semmi. A Baal meg annyira tetszett, hogy mindent kitörölt. • A Csongor és Tündét komolyan gondolta?- Az lett volna az első rendezésem. Azért nem lett, mert rájöttem: nem tudom megcsinálni. A főiskolán rengeteget szórakoztunk a darabon. Mert mulatságos. Tényleg. És Tündét is olyan humorosra formáltam. Van ebben a darabban valami keleti misztikum, valami éteri elvontság és azt ütközteti Vörösmarty a falusi léttel. Az ilmasággal. A balgasággal. És ehhez kapóra jött az én vidékiségem. Nekem tetszik darab, azért akartam megrendezni. Hattyúszárnyak és gumicsizma. Futurizmus és paraszti valóság. Ezt úgy elképzeltem... Hogy „minden országot bejártam, minden messze tartományt, de a dicsőt, az égi szépet semmi földön nem találtam, s lelkem vágy szárnyára kél..." Ez a lényeg. A vágy szárnya. Ezt mindig úgy képzel• A Presser-dal klipjével könnyen megbirkózott? Ott nem egész négy percet kellett képekkel megtöltenie.- Őszintén megmondom: az ötlet Dusán Sztevanovityé. Én egészen más klipet rendeztem volna, de a szinopszisban, amit tőle kaptam, az állt, hogy van egy kisfiú, aki előtt különböző színházi történetek elevenednek meg. Rómeó, Cyrano és Othello. Én csak egy figurát tettem hozzá. Hamletet. És rábeszéltem Pressert, hogy üljön a zongora mellé. Ennyi. Tapasztalatszerzésnek mindenesetre nagyon jó volt. • Kárászy Szilvia zongoraestjén a Zeneakadémián szabadabban dolgozhatott?- Sokkal. Ott a mozgást és a világítást is én találtam ki. Az olyan bolondos volt. Kijön egy gyönyörű nő vörös kesztyűben, és elkezdi tépni a zongora húrjait... közben azok az erotikus hangok a számítógépből... én a frazírozáshoz, a futamokhoz nem értek, de hogy érzelmileg mi történt a színpadon, azt nagyon is felfogtam. Elképesztően szólt a zongora, s ez engem annyira elbűvölt! Új típusú komolyzenész Kárászy Szilvia. Nála nemcsak a technika, hanem az érzelmi ráadás is nagyon fontos, ezért kedvelem annyira. • Színházban rendez, videoklipet rendez, koncertet rendez. Van még kapu, amelyen szeretne bejutni? ^ - Csak a film. Anyagom már van hozzá, de 5, most megijedtem egy kicsit. Ez más műfaj. § Másfajta tudást, másfajta látásmódot igényel, * nem olyat, mint a színház. §. • Játszani könnyebb?- Nekem igen. Összehasonlíthatatlanul könnyebb. • Ezekben a hetekben Szabó Ildikóval forgat a Csajokban. Jó szerepe van?- Nagyon jó. Olyan eleven, kemény, felkavaró. Olyan „szabóildikós”. Egyszer már játszottam nála, A másik oldalban. Mielőtt dolgozni kezdtünk volna, levetítette. Rég láttam ilyen jó filmet. Nekem csak két snittem van benne, ráadásul az egyikben meg sem szólalok. De a másik, az őrületes. Jó estét kívánok, elfér ide egy láda sör és egy hidegtál, kérdezem hátul, a taxiban. És akkor hányok egy nagyot. Ildikó remek rendező. Nem tud olyat kérni, hogy én arra ne vállalkozzak. • A Baal próbáján is volt egy nagy „alakítása”. A telefon...- Felhúztam magam. Illetve felhúztak. Fent dolgoztunk az emeleti próbateremben és csörgött a telefon. Zavart. Munka közben nekem ne csörögjön senki és semmi. Szóltam, hogy kapcsolják ki, mert idegesít. Nem kapcsolták. Pár perc múlva újra megszólalt. Akkor már nagyon dühös voltam. Kértem, hogy húzzák ki a falból, mert ha én tépem ki... de megint semmi. Erre odarohantam és földhöz csaptam. Érthető, nem? Ha én mondok valamit, akkor azt komolyan gondolom. Persze az is lehet, hogy aztán száznyolcvan fokot fordulok. Szabó G. László Humor és nőiség. Ez a két fegyvere. De van hozzá vagy ezer tölténye. Például a járása. Lépteinek ravasz koreográfiája. Ahogy az Össztánc első perceiben csánipázva lebattyog a lépcsőn, azonnal figurát teremt. Vidéki lány sötétkék szoknyában, kifakult kardigánban, derekán fityegő ridiküllel. Megáll a tükör előtt, csücsörít párat, majd nyálas uiial szemöldököt húz. Gyorsportré Eszenvi ___^ ^ mó dra. Jéghideg -______’ »YrO ^ _.__^ ar isztokrataként, j *ugyanebben a darabban, —** argentin tangóra vadít. De csak úgy unottan, egykedvűen, Buster Keaton-i fapofát vágva. Szavak nélkül beszél ösztönökről, morálról, társadalmi rangról. Eszenyi Enikőt a némafilmek hőskorában is sztárként foglalkoztatták volna. Ásta Nielsen szájtátva csodálná, ha élne. Hang nélkül, színésznő, nála többet ugyanis aligha adhat. A szöveg már csak amolyan ráadás az ő esetében. Ráadás, amellyel szúrni, vágni, ölni, ölelni, égetni, dermeszteni, szárnyalni, zuhanni, vergődni lehet. tem, hogy egy negyven-negyvenöt éves férfi ül a vörös függöny előtt és arról beszél, hogy ő mindent látott, és most álmodozik. És akkor szétmegy a függöny és ott van egy almafa, vagy a csengeri almáskert, és kezdődik a mese. Jó, nem? • Brecht ennél sokkal keményebb. Csongor a lírai hős, Baal a dekadens nietzschei lélek. A freudi neurotikus. Az anarchikus önpusztító.- Ez az! Állandóan ezt írják róla. Hogy önsorsrontó. De akkor most elmondom... Az első jelenetben botrányt csinál. Megismerkedik a házigazda feleségével. Ő mindenkiből előhoz valamit. Ez nagyon fontos momentum számomra. Sodorják az események, és nem mindig ő a bűnös. Ha a férjes asszony nem megy utána a kocsmába, akkor nem teszi tönkre az életét. De utána ment. Nem olyan egyszerű ez. Bárki beleszólhat az életünkbe, ugyanakkor elronthatjuk magunk is. A Baalban ez is ott van. Hogy a sorsunkért magunk felelünk. Egyébként irtóra kizsigerelt a darab. A Leonce és Léna sokkal rövidebb történet. Itt csak az első felvonás másfél óra, és akkor még ott van a második, ami negyvenöt perc. Nehéz volt, de nagyon szerettem csinálni.
