Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-07 / 19. szám
Kriszta esete (a szerelemmel) Kriszta nem akart apáca lenni, de mégis teljesítette szülei óhaját. Csak később jött rá, hogy nem lesz ereje e lemondásokkal járó hivatás vállalására. Szerelmes lett. Szerencsétlenségére épp egy kispapba, akivel kapcsolatát annak pappá szentelése után sem szakította meg. Családi életre vágyik, az anyaság iránt érez elhivatottságot. Ki akar lépni a rendből, ahogy leendő gyermeke apja is ki akar vetkőzni a reverendából. Kriszta nehéz küzdelmet vív önmagával, a lelkiismeretével, az érzelmeivel. Tanácsot kér lapunk olvasóitól, abban az őszinte önvallomásban, amelyet a i/flsőrnap 1995. március 19-ei, 12. számában közöltünk. Sok válaszlevelet kaptunk. Az őszinte segíteni akarás mellett akadnak elmarasztalók, sőt olyanok is, akik a fiatal apácát és papot egyenesen a gyehenna tüzére kárhoztatnák. Olvasóink levelei hűen tükrözik hozzáállásunkat embertársaink gondjaihoz. S mennyire eltérők ezek a vélemények, a mások magatartásának megítélése! Ez a másokhoz - és mássághoz - való viszonyulás egyben az emberiesség fokmérője. Kriszta egyéni dilemmájának megítélése épp itt terelődik át általánosabb síkra. Bevallom, én inkább azokhoz csatlakozom, akik a fenntartásaik, Kriszta erkölcsi elmarasztalása ellenére is megértést tanúsítanak a leány lelki vívódása iránt, és tanácsaikkal próbálják egyengetni további útját. Az igazi keresztényi magatartás is a felebarátainknak nyújtott segítségre való készségben, az elesettek felkarolásában nyilvánul meg a legszebben. Nehéz egyetérteni azokkal, akik drámai felháborodással, közhelyekkel, a megértés legparányibb képessége nélkül mondanak fölötte drákói ítéletet! Korántsem Kriszta, hanem azok pártjára állok, akik nem hiszik önmagukról, hogy mások elbírálásában is csak nekik lehet igazuk. A magukat tévedhetetleneknek tartók közül kerülnek ki a másságot nem tűrök, akik az embertársaiknak, az egész emberiségnek - a történelem folyamán - oly sok szenvedést okoztak. A másságot elviselni nem tudók, vagy nem akarók gyújtották meg a középkori máglyákat, ők létesítették a náci haláltáborokat, a szovjet gulagokat. Az elmúlt négy évtized folyamán is az osztályellenséggé kikiáltott másképp gondolkodókat üldözték; míg napjainkban az ügyeletes hatalom az ő politikai módszereit ellenzőket próbálja megbélyegezni, mint nemzet- és hazaárulókat. Mert a másság elítélésének megvannak a fokozatai: az egyet nem értéstől az elutasításig és kiközösítésig. S innen már csak egy kurta lépés az egyetlen helyesnek kikiáltott nézet másokra való ráerőszakolása - akár hatalmi eszközökkel is. A válaszúihoz érkezett Kriszta sorsa akkor lépi túl az ő egyéni problémájának kereteit, amikor a környezete ítéletet mond róla. De az dobja rá az első követ, aki soha nem botlott meg az életben, aki soha nem bizonyult gyengének, tanácstalannak; s akinek soha nem voltak kételyei döntésének helyességéről. Kriszta aligha tartozik közéjük. Leveléből azt olvasom ki, hogy a lelkére nehezedő teher elviselhetetlensége miatt keresi a kiutat abból a zsákutcából, ahová saját hibájából tévedt. Ez pedig az erkölcsi megtisztulás szándékának biztató jele. Bár nem helyeseljük tettét; ám van-e valakinek is joga elítélni őt azért, mert erkölcsi terhétől szabadulva, mások elvárásaival ellentétben cselekszik? Akadtak levélírók, akik Kriszta leveléből messzebb menő következtetéseket vontak le. Aggodalmukat fejezték ki, hogy vallomásának nyílt feltárása árthat az egyház tekintélyének. Volt, aki már-már az egyháznak való ártás szándékától sugallt kitalálásnak vélte. Valóban csorbítaná az egyház tekintélyét a hivatására elég erőt nem őrző, vétkes pap és apáca esete, akik ha megkésve is, de rádöbbentek, hogy pályát tévesztettek, esetleg túlbecsülték az erejüket? Nem ártana-e többet az egyház tekintélyének, ha papja és apácája - igazi énjüket álcázva - a látszat kedvéért a környezetüket és a hívőket megtévesztve, bűnüket napról napra maguk előtt görgetve élnék tovább életüket? A hitoktató Mónika ezt így látja: „Ha igazán és őszintén Istent akarjátok szolgálni, mihamarabb lépjetek ki... Inkább légy jó anya és feleség, mirit rossz apáca. A kedvesed inkább legyen jó apa és férj, mint rossz pap. ” Mikóczy Ilona nagymegyeri olvasónk ezzel szemben lapunkat is kommunista szelleműnek bélyegzi, amiért felvetett egy ilyen „primitív témát”........Pap és nő között szerelmi történet! Szégyellhetik magukat!” Nos, ami olvasónk számára oly „naiv” témának tűnhet, az az egyház legilletékesebb köreit is régóta foglalkoztatja. Vallástudományi szaktekintélyek vitatják tudományos művekben, sajtóban, szakmai értekezleteken. Az egyházon belül is évszázadok óra újra és újra felvetődik a papi nőtlenség, a papok szexuális életének problémája. A cölibátust nem kisebb egyházi tekintély, mint VI. Sándor pápa (1492-1503), öt gyermek apja is meg akarta szüntetni; és e tilalom feloldását az egyházon belül ma is szorgalmazzák. De hát a legkisebb szándékunk sincs vallási vitába bocsátkozni. Az itt felsoroltakat is csupán annak illusztrálásaként említem, hogy Kriszta esete korántsem egyedülálló. Az egyház is azzal a szándékkal foglalkozik a cölibátussal, hogy miként vehetnék elejét a hasonló esetek megismétlődésének. Nem véletlen, hogy Kriszta útkeresése iránt épp a fiatalok tanúsítanak több megértést, ha nem is helyeslik eddigi magatartását. Az idősebbek ítéletmércéje sokkal szigorúbb. Ebben bizonyára a korral járó tapasztalatok gazdagsága mellett az is szerepet játszhat, hogy Kriszta esete ürügyén - talán akaratlanul is - saját korábbi botlásaik fölött mondanak ítéletet. Kriszta nővér és a pap kapcsolatának felvetése másodnak is mementó, hogy milyen súlyos lelki válságba kerülhet, aki szilárd elkötelezettség és kellő hivatásérzet nélkül szegődik az egyház szolgálatába. Kriszta kérésének eleget téve, közöljük olvasóink véleményét. A többi már rajta múlik. (E vitát a fenti és a jövő héten közreadandó levelek közlésével a VASÁRNAP lezártnak tekinti!) Zsilka László Lelkiismeret-furdalás nélkül kiléphet Kriszta őszintesége megható. Okosan tette, hogy nehéz helyzetében embertársaihoz fordult segítségért. Nagyon féltem őt, de szerény véleményem szerint ne habozzanak. Lépjenek ki jelenlegi kötelékeikből, s kéz a kézben, az esetleges fájó intézkedések és rábeszélések ellenére is kezdjék építeni egy szép családi élet alapjait. Már túl messze merészkedtek ahhoz, hogy egyházi pályán maradhassanak. Nincs értelme, hogy Kriszta tovább folytassa egyházi tevékenységét, mert nem érez iránta hivatást. Így lelkiismeret- furdalásra sincs oka. Kilépésével nem vét senki ellen. A szerzetesi élet ugyanis nem holmiféle foglalkozás, amit aligha érthet meg az, aki nem élt szerzetesrendben. Más lenne a helyzet, ha a hivatásérzete ellen mondana nemet Isten hívásának. E hívásnak a világi vágyakról letéve, szenvedések árán is eleget kellene tennie. Nehezebb kedvesének a megítélése. Lehet, hogy becsületes, de vergődő, nehezen határozó egyéniség. De mi történik, ha csak élv- hajhász? Ha becsületes, nem vállalhatja a papi hivatást, mert viselkedésével Kriszta életét már válságba hozta, egy megfogant élet megszakításához pedig nyilván teljes tudattal hozzájárult. Részéről is az lenne a becsületes, ha kilépne a papság kötelékéből, és szép családi életet élne. Tovább is dolgozhatnak vallási téren, világiakként is hirdethetik az evangéliumot. Beléphetnek az ún. Ferences Harmadrend tagjai közé. Ez a rend a családos világiaknak jelent életszépítő vallásosságot és családszépítő jólelkűséget. Nagyon féltem Krisztát a csalódástól. Mert mi történik, ha a kedvese saját akaratából, de akár rokoni, baráti tanácsra a kényelem, a gondtalan jómód délibábját kergetve szakít vele, vagy a „jobbik” esetben - ahogy a nem mélyen hívő katolikusok gondolják - megpróbálja lealacsonyítani őt a „szakácsnői” beosztásra... Igaz, a katolikus világ súlyos paphiányban szenved. Különösen érvényes ez a szlovákiai magyar papságra. Mégis a logika, az érzelem, a hit féltése is azt sugallja, hogy nagyobb szolgálatot tesz Istennek egy szép család, mint az a pap, aki nem azt teszi éjjel, amit nappal hirdet. Ugyanúgy helytelen lenne, ha a falusi nép egyszerűségében bízva próbálnák a papi tevékenységet és szerelmet összekapcsolni. Ne feledjék, hogy a falu mindent lát és tud. Mai bizonytalanságukban sokan máf úgyis csak az Istenben bíznak. Nem szabad a sokat szenvedő népet a hitében, a vallásában megkísérteni. A pap adja kezével a szent ostyát, ő kereszteli meg a gyermeket, fohászkodik az eltávozóért. Nem szabad a nép hitének megrendülnie papja kettős élete miatt. Ezzel a hite is megrendülne. Bálint Lajos, Fülek A pokol tüzére! Római katolikus vágyóik. Az a véleményem, hogy annak a papnak és az apácának vagy a hite gyenge, vagy elhomályosodott az értelmük. Aki jobban szereti önmagát, mint a jó Istent, méltó a pokol tüzére! Ha a jó Istent akarják szeretni, akkor felejtsék el egymást, és gyermekölésért vezekeljenek életük végéig. Mi imádkozni fogunk értük, hogy megtérjenek. Erzsébet, Gyalla Inkább jó anya és feleség, mint rossz apáca Kedves Kriszta!Leveled elolvasása után megdöbbentem, de meg tudlak érteni. Kényszerítve voltál arra, amit elkövettél. Inkább a kedvesed cselekedete bánt. Testileg és lelkileg szeret egy leányt, ennek ellenére van lelkiismerete pappá szenteltetni magát. Ha igazán az Istent akarjátok szolgálni, mielőbb lépjetek ki. Inkább légy jó anya és feleség, mint rossz apáca. A kedvesed is legyen inkább jó apa és férj, mint rossz pap. Papként soha nem tudna jó tanácsot adni másoknak, ha saját maga hazugságban él. Én is kötődöm az egyházhoz. Nem mint apáca, hanem mint hitoktató. Ezért is szívesen elbeszélgetnék veled személyesen. Tudod, munkám révén sok fiatal fordul hozzám tanácsért. Mi, két fiatal lány, nagyon jól elbeszélgetnénk egymás gondjairól. Ha találkozni akarsz velem vagy írni nekem, címem megkapod a szerkesztőségben. Mónika Akaratuk ellenére vállalták? Ha valaki ily módon akar ismertté vál ni, ahhoz nem feltétlen szükséges reverendát vagy szerzetesi ruhát öltenie. A papság komoly intézmény, amelyet a katolikus egyház szent ségnek ismer el. Ezzel függ össze a megszentelt élet, amelyet az evangéliumi tanácsokra tett fogadalmak irányítanak. Aki feltételezi magában a hivatás erejét és meghallja a hívást, annak önként, szabadon, minden külső nyomástól mentesen kell döntenie. Ehhez feltétel még az egészségi állapot és az egyházközségtől kapott erkölcsi bizonyítvány. Csak így jelentkezhet valaki szemináriumba vagy bármilyen rendbe. Értetlenül állunk a közölt levél szereplőivel szemben, hogy akaratuk ellenére vállalták azt, amivel bensőleg nem tudtak azonosulni. Lehetne-e nem tisztelni vagyjtem szeretni a jó édesanyát s édesapát, akik életüket gyermeküknek és családjuknak szentelik? A házasság is szentség és magasztos feladat, de erre is készülni kell. Csodálkozunk, hogy csak a szerzetesi ruha és reverenda felöltése után fedezték fel magukban ezt a nagyszerű hivatást. Hol hát a hiba? Hisz mindketten tudták, hogy erről le kell mondaniuk, ha a katolikus egyházban papként és szerzetesnőként akarják Istent szolgálni. Csodálkozunk, hogy ilyen dologban döntésük előtt a közvélemény tanácsát kérik, holott tudniuk kell, hogy az egyház illetékes ható ságaihoz kellett volna fordulniuk. Kelemen Ignác, rozsnyói esperes plébános és a hívek (Folytatás a jövő héten)
