Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-30 / 18. szám

1995. április 30. GYERMEKVILÁG a &€tCmáwiátf oÁC mea a&anta áCÍCfasti a rlafo&t Botjak nepmese m egyszer va­lahol egy gazdag kalmár. Béreseket fo­gadott fel, s látástól va- kulásig hajszolta őket, nem engedett nekik pil­lanatnyi pihenőt sem. Hanem napszálltakor aludni tértek a béresek, s a gazdag kalmár ebbe nem tudott belenyugodni semmikép­pen. „Ezért fizetem őket? - háborgott magá­ban. - Alighogy kimennek a mezőre dol­gozni, már le is száll a Nap, s hazamen­nek aludni!” Egyszer a gazdag kalmár új házat akart építeni magának. Ácsokat fogadott fel, s azt mondta nekik:- Ahány nap, annyi ezüst! Magában meg azt gondolta. „Megépíttetem velük egy nap alatt a házat! De hogyan? Miképpen lehetne meghosszabbítani a napot?” Elindult a kalmár megkeresni egy okos embert, aki megtanítaná rá, hogyan hosszabbíthatná meg a napot. Ment, ment a gazdag kalmár, míg egy faluba nem ért. Lopso Peduny lakott abban a faluban, a ravasz tréfák híres mestere. Meglátta Lopso Peduny a kalmárt, elé­be állott.- Hova, merre megy, jó uram? Segít­hetnék-e valamiben?- Keresek egy embert - felelte a kal­már -, aki megtanítana rá, hogyan lehet meghosszabbítani a napot. Meggyűlt a bajom a munkásaimmal: alighogy fölkel­nek, már le is feküsznek. Én meg nem azért etetem, fizetem őket.- Ó, ó! - sajnálkozott Lopso Peduny. - Miért is nem jött mindjárt hozzám, nagy jó uram? Majd én segítek a baján. Megta­nítom, hogyan kell a napot meghosszab­bítani. Egyszerű dolog az! Magában meg azt gondolta: „Megállj csak, te hájas kalmár! Meg­állj, te kapzsi! Csúffá teszlek, de úgy, hogy mindenki rajtad nevet!” Elvezette Lopso Peduny a kalmárt a házába, asztalhoz ültette, és azt mondta neki:- Megtanítalak rá, nagy jó uram, hogyan lehet meghosszabbítani a napot. De fizetség jár érte!- Jól van - felelte a kalmár -, nem bánom, megadom érte, amit kívánsz.- Akkor hát jól figyelj. Öltözz fel jó melegen, végy fel vastag inget, az ingre mellényt, a mellényre zekét, a zekére bundát, szőrmekucsmát a fejedre, bélelt csizmát a lábadra, a kezedre prémes kesz­tyűt. Hogyha felöltöztél, végy egy hegyes villát, mássz föl a legmagasabbik fa csú­csára, ülj egy ágra s tartsd vissza villával a Napot. Akkor majd nem tud lenyugod­ni! Nem lesz addig vége a napnak, amíg te nem akarod. Értetted-e nagy jó uram? Megörült a kalmár.- Megértettem - mondta -, meg én! Hogyne értettem volna! No, most majd megtudják a munkásaim, hogy a pénzért meg kell dolgozni! Köszönöm a jó taná­csot! Gyere el hozzám ünnepen, kapsz egy pohár pálinkát! Hazatért a gazdag kalmár, s így szólt a munkásaihoz.- Holnap addig dolgoztok, míg le nem száll a Nap! Magában meg ezt gondolta: „Majd én gondoskodom róla, hogy ne szálljon le! Addig tartom a villával, amíg el nem ké­szül a ház!” Reggel a kalmár fölvett egy meleg in­get, az ingre mellényt, a mellényre zekét, a zekére bundát, szőrmekucsmát a fejére, bélelt csizmát a lábára, a kezére prémes kesztyűt. Fogott egy villát, s fölkapaszko­dott a legmagasabbik fa csúcsára. Nézik az emberek, álmélkodnak, föl nem foghatták, mit vett a fejébe. A kalmár meg felült egy vastag ágra, fölemelte a villáját, s elkiáltotta magát:- No, béresek, ácsok! Még a fáról le nem szállók, abba ne hagyjátok a munkát! Hordják a béresek a gerendákat, az ácsok meg faragnak, gyalulnak, fűrészel­nek, a kalmár pedig csak ül a fán, tartja a villát, fogja a Napot. A Nap meg csak süti, perzseli, tűzi, égeti, egyre erősebben. Melege volt a kal­márnak, szakadt róla a veríték. Lenézett a fáról: mit csinálnak a munká­sai? Fúrtak, faragtak, fűrészeltek, gyalultak. Delelőre hágott a Nap, a kalmár pedig úgy elgyötrődött, hogy alig bírta a villát. Azon járt csak az esze: „Ugyan mikor száll már le a Nap? Még megsülök ide- fönn... Soha életemben nem értem meg még ilyen hosszú napot!” Nem is bírta tovább. Ledobta a villát a földre, lemászott a fáról nagy üggyel- bajjal, s azt mondta:- Nem tartom én vissza a Napot, nincs annak semmi teteje! Menjen csak a ma­ga útján! És hazabotorkált: alig húzta a lábát. Híre futott a dolognak a szomszéd falvakban, mindenki nevette az ostoba kalmárt. Ujjal mutogatott rá mindenki. Rab Zsuzsa fordítása LA FONTAINE* Megszomjazott a Bari, kiment a patakra. Hát egy ordas Farkas is akkor tévedt arra. Lejjebb ivott a Bárány, a Farkas meg följebb. Mégis szörnyű Ordasa a Bárányra formed: „Hogy mered a vizemet zavarni, te hitvány?” „Megbocsásson, Farkas úr, de hogyan is bírnám ­szólt a Bárány csendesen -, hisz kelmed áll feljebb.” „Szemtelen! Hát illik így velem feleselned? Most már látom: tavaly is te gyaláztál.” - „Kérem, Farkas uram, de tavaly én még nem is éltem.” „Nem éltél még? Akkor a bátyád volt!” - „A bátyám? Nincs is bátyám.” - „Rokonod volt akkor, te Bárány! Különben is kár a szó! Bántott, aki bántott: kutya, pásztor egyre megy; és most bosszút állok.” Azzal magát a szegény Bárányra vetette, széttépte s megette. Rónay György fordítása *Háromszáz éve hunyt el e nagy francia költő, aki elsősorban ver­ses tanító meséiről ismert SÁRGARIGÓ KERTI FÜSTIFECSKE Sokan úgy gondolják, hogy vándormadaraink csak akkor érkeznek meg Afrikából vagy a dél-európai tengerpartokról, amikor idehaza már jó meleg van, zöldek a fák és a mezőkön mindenütt tarka virágok pompáznak. Ez így csak részben igaz. A tavaszi madárvonulás valójában már február második felében meg­indul, és egészen május elejéig tart. Az egyik előbb jön, a másik később, de nagyjából min­dig ugyanabban az időszakban. A nyári ludak például februárban jobb híján csak a tavalyi fűszálakat csipegetik, de azért minden évben az elsők között érkeznek meg vizeink környé­kére. A sárgarigónak viszont, mivel főként hernyókkal él, várnia kell, amíg a fák teljesen kilombosodnak, és ott kedvenc táplálékállatai megjelennek. A kakukk mellett a sárgarigó az a madár, amelyik a nagy szőrös hernyókat is jó étvággyal bekebelezi. S. E. Budai Tibor rajzai Miska mackó iskolája az erdő közepén, egy tisztáson állt. Ide jártak tanulni az erdő kis lakói. Az iskolát azonban már rég építették, ezért elég ro­vezére, a bölcs bagoly összehívott egy értekezletet. Ezen megegyez­tek, hogy Miskát meglepik egy új iskolával. A következő nap neki is álltak a munkának. Elkezdték KOVA« N SÁNDOR zoga volt. Hogy össze ne dőljön, Miska egy napon a re­pedéseket betapasztotta mézzel. Erre azonban az iskolát meglepték a méhek. Miska nagyon elszomorodott, mivel ezek után sen­ki sem akart iskolába járni, ő pedig nagyon imádta a kis állatokat. Napokon keresztül csak ült egy fa alatt, és búslakodott. Híre ment ennek az egész erdőben. Az állatok Miska mackó iskolája gyűjteni az építőanyagot. Minden állat olyan anyagot hozott, ami­lyenből a saját vackát szokta építe­ni. Mikor ezt a bagoly meglátta, nagyon megijedt, ugyanis tudta, hogy így bizony nem épül fel az is­kola. Látván szorgalmukat, nem akarta őket megbántani, hagyta, hogy folytassák a munkát. Ő maga pedig hazarepült, s azon kezdett töprengeni, mitévő legyen. Az erdőkerülő egy idősebb bácsi­ka volt, aki tudta, hogy min fára­doznak az állatok. Egy nap elha­tározta, megnézi, ho­gyan állnak a mun­kával. Útja éppen a bagoly odúja előtt ve­zetett el. Látván, hogy a bagoly nagyon töpreng valamin, megkér­dezte tőle, mi bántja. A bölcs madár elmesélte a tervüket, hogy iskolát akarnak építeni Miska mackónak, de nem tudja, hogy fogjanak hozzá. Az erdőkerülő felajánlotta a segítsé­gét. Megígérte a bagolynak, hogy ő majd felépíti az iskolát. Pár nap múlva takaros kis fahá­zikó állt a tisztás közepén. Nagy volt az öröme Miskának, hogy egy új iskolában taníthat. Csak az állatok bánkódtak egy kicsit, szo­morúak voltak, hogy segítségük semmit sem ért. Az erdőkerülő azonban ekkor is talált megoldást. Azt ajánlotta az állatoknak, hogy az iskola körül mindenki építsen magának vackot abból az anyag­ból, amit hozott. Akkor majd taní­tás után sem kell hazamenniük, éj­jel-nappal együtt lehetnek. Így is cselekedtek. : 'l'aIIósi Kóla Gondolkodom, tehát... Kismtsíőz^ dkmmk MEGFEJTÉS Az április 9-ei számunkban közölt feladat megfejtése: négy­zet; nyelvtan, karcol, kevesen, szemlél, belépő, repesz, kagyló, muszáj, fülke, nyálából, szívélyes, nyafogó, május, mellény, haszon. Nyertesek: Jankovich Mónika, Csallóköz- csütörtök; leső Arnold, Rozsnyó; Bodnár Éva. Fülekková- csi; Kosa Krisztián. Zselíz: Baráth Lívia. Dunaszerdahely. Na, ha ezt nagyi látná! Ezek a haszontalan kis gombolyaggurítók bizony jól összekuszálták nagyi fonalát. Próbálnák kibogozni, de nem olyan egyszerű. Elóltb tudni kellene, hogy me­lyiknél van a fonal vége. Te tudod? Készítette: M. Matyiik

Next

/
Thumbnails
Contents