Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-08 / 2. szám
\lBSÚrnap 1995. január 8. GYERMEKVILÁG Lu sta legény, serény Ceány (SZÉKELY MESE) Egyszer az Úr s Szent Péter - mint szegény vándorok - mentek az úton. Odaérkeztek egy keresztúthoz. Nem tudták merre menjenek. Az út széliben állott egy nagy fa, s alatta hevert egy gabdán legény. Odame- gyen hozzá Szent Péter:- Fiam! Merre kell menni ebbe s ebbe a faluba? A legény olyan lusta volt, hogy a föld hajlott meg alatta. Nem is szólt semmit, csak a lábával arrafelé rúgott, amerre menni kell. Mennek tovább Péter és az Úr. Látják, hogy a patakban mos serényen egy leány, a kéziben ég a munka. Megszólítják:- Te leány, nem tudod, hol lehetne egy kis vizet inni? A leány letette a kéziből a sulykolót s azt mondotta:- Dehogynem! Üljenek le egy minutára, s hozok én friss vizet! Nemsokára egy korsó friss vízzel megitatta a leány a vándorokat. Mikor tovább haladtak, megszólal Péter:- Jaj, Uram, be nagy különbséget láttunk! Az a nagy lusta legény még arra se volt képes, hogy megszólaljon. Ez a leány meg milyen szíves volt. Mennyi dolga volt, s mégse restellte, elfutott nekünk vízért. Azt mondja az Úr:- Ezek egymás párja lesznek.- Jaj, Uram, nem jól van ez! Hogy ez a lusta legény ilyen serény leányt kapjon? Hogy lehetne egy ilyen földterhe egy ilyen ügyes leány párja.- Márpedig így lesz. Ha két lusta egybekerülne, azok még Szabó Ottó illusztrációja a saját tetűjüket se tudnák kitakarítani. Ha meg két serény kerülne egybe, azok úgy meggazdagodnának, hogy még az Istent is elfelejtenék. Azóta, ha két fiatal összekerül, az egyik mindig egy kicsit serényebb, a másik lustább, így teljesedik ki az élet. FÉLIKSZ KRIVIN Z7 D W! mi, szerelem- Miért szomorkodsz? - szólította meg Füvecskét a Jérce.- Esőre vágyom. Nélküle elhervadok, elpusztulok.- Hát, te, miért lógatod az orrodat? Mire lenne szükséged? - kérdezte Kamillát is a Jérce.- Esőre! Esőre van szükségem - válaszolta a Kamilla. Este az ülőjén üldögélve a Jérce azon törte a fejét, ki is lehet az az eső. Bizonyára valami divatfi, akivel az itteni kakasokat egy napon még csak említeni sem lehet. Természetesen csakis egy férfiszépség lehet, ha mindnyájan megőrülnek érte. így töprengett a Jérce, aztán ő is sóhajtozni, epe- kedni kezdett. S amikor a fiatal Kakaska, aki már régen szemet vetett rá, közeledett hozzá, rá sem hederített. Csak ült, ábrándozott és bánatosan nyögdécselt. Szerelem nélkül nem élet az élet, még a legszebb tyúkólban sem.- Miért búslakodsz? - nem állhatta tovább szó nélkül a Kotló. - mit sóhajtozol, inkább aludj már...- Óh, te ezt nem értheted - sóhajtott egy nagyot a Jérce -, eső után vágyakozom. Nélküle elpusztulok. A Kotló kiteijesztette szárnyát, legyintett egyet és azonnal elaludt. Reggelre megérkezett az eső.- Hé, tarajoska! Megérkezett a te várva-várt esőd! - kiáltotta a Kotló. - Szaladj hamar, amíg nem késő, amíg odébb nem áll. A Jérce kiugrott a tyúkólból, de abban a pillanatban vissza is hőkölt.- De hiszen ez vizes! - kotkodácsolta felháborodva, miközben tolláról kényeskedve rázogatta le az esőcseppeket. - Micsoda goromba fráter, durva fajankó! Hogy mit eszik ezen Füvecske és Kamilla? S amikor a fiatal Kakas odaszaladt hozzá, hogy együttérzéséről biztosítsa, a Jérce sokkal érdekesebbnek találta őt, mint azelőtt. „Nem számít, hogy görbe egy kicsit a lába. Különben is, így szép, ahogy van” - döntött magában a Kakas javára. Néhány nap múlva összeházasodtak, és nászútra indultak - végigmentek az udvaron egészen a fáskamráig és vissza. Nagyon érdekes volt. A Kakas gáláns gavallérnak bizonyult, és nagyon mulatságosan kukorékolt: „Kukurikúúú!”. Ilyen körülmények között bizony nem unatkozott a fiatalasszony. Útközben találkoztak Füvecskével és Kamillával is. Nagy volt az ifjúasszony csodálkozása, amikor meglátta, hogy mindketten emelt fővel álldogálnak, üdék és vidámak. Nyoma sincs rajtuk a múltkori szomorkodásnak.- No, mi van az esővel? - kérdezte a menyecske, nem minden rosszmájúság nélkül - Már nem epekedtek utána?- Nem - válaszolta Kamilla. - De miért is epe- kednénk érte, hiszen csak most volt itt. De ha sokáig nem jő, ismét lekókadunk. Nélküle mi nem élhetünk. „Milyen képmutatók! - gondolta a menyecske. - Bizonyára a távozásának örülnek, s nem az érkezésének. Hiszen már én is tudom, hogy miféle szemtelen ficsúr az az eső!” A Jérce hozzásimult Kakasához és elsiettek. Mert igaz, hogy pátjának görbe egy kicsit a lába, de amúgy kifejezetten csinos. Az esővel megesett kalandjáról azonban egy szót sem szólt a férjének. Először is, mert nagyon szerette a kakast, és nem akarta őt megszomorítani, aztán meg lelke mélyén titokban arra számított, hogy alkalomadtán még egyszer megpróbál kiug- rani az esőre. Egyszerűen csak úgy, kíváncsiságból. Koday Berta fordítása A mormota igen jó alvó, szép hosszú téli álmot alszik. A mormota roppant szimpatikus és könnyen szelídíthető jószág. Régente különféle beceneveket adott neki a nép. Nevezték murmutémak, mormótának, morgónak, és ég tudja, még mi mindennek. Tizenhárom élő fajáról tudunk. Ezek közül a legismertebb a havasi A mormotaálom mormota, amely az Alpokban, a Tátrában és az erdélyi havasokban is honos, s egészen az örök hó határáig felmegy, vidáman dacolva magassággal és hideggel. Mély föld alatti üregekben él, általában telepesen. Kizárólag növényekkel táplálkozik, s rendkívül mozgékony. Tömött bundája meglehetősen értékes. K. E. A rikkantás közismert: e gyerekből pap lesz, úr lesz, akárki meglássa! Fényesnek nem éppen, hanem inkább bumfordinak mondható paraszti kobakom fölött is ilyenszerű lehetett szülők és nevelők összekacsintása: ki, el vele, meg ne ragadjon itt a sárban. Tavasszal, ősszel szépen vasalt szöges gólyalábakon, önérzetnövesztő magasból dagasztottuk a mezőségi latyakot, a szülőföld szivályos húsát, amely járásunkat alakította, hozzáidomítva az észjárásunkat is. Úgy nevelve tehát, hogy okosan haladjunk, lehetőleg hasra nem vágódva. Nagyjából azon dőlhetett el a sorsom is, hogy elemi iskolai tanítóm a gólyalábaimra nézve így szólt:- Ennek a gyereknek nem a lábát, hanem az eszét kellene meghosszabbítani. Apám szíve vágya szerint rábólintott volna, ha a nyakán lovagló szegénység ezúttal is oldalba nem rúgja:- Hosszabbítsuk, tisztele- tes úr, de hol és miből? A válasz úgy hangzott, akár a mesében:- A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, ösztöndíjból. Az öröm és az ujjongás nemcsak körülöttem: bennem is azt jósolta, hogy elmegyek úrnak, szerencsés kiszakadottnak, boldog tudósnak, talán éppen papnak, gazdagnak, amilyen a mai híres papunk is volt félszáz holdnyi földdel, sok hasznos marhával. Másutt megírtam már ennek az én első „nyugati utazásomnak” a történetét: hogyan indultunk, miként érkeztünk meg Nagyenyedre. Röppályámat mecénásaim úgy számították ki, hogy pontosan a kollégium boltozatos kapujába vágódtam be egy sánta pedellus szigorú tekintete elé. Azt mondotta ez a tekintet: ide nem úrnak, hanem szolgálni jöttünk, uram! Majd felirányított engem is az internátusi szobámba, ahol miután nevemet elre- begtem, megkaptam máris a beosztásomat. Ha jól emlékszem, a folyosó tisztaságát és csendjét bízták reám, majd azután, amikor a dér a fákat megütötte, előléptettek engem is tűzfelelősnek. Mintha tanáraim is ebből a tantárgyból vizsgáztak és vizsgáztattak volna szüntelen. így ment ez, két karunkat aprófával megrakva tartottuk magunknak az internátusi meleget: így lettünk ott, és maradtunk azután mindhalálig tűzfelelősök. VÁRHELYI ANDRÁS Karácsony után milyen nyugodt a délután tükörbe néz az ég áfák a kertben dél után ropog a jég zörög az ablak rázzák águk között a semmit a szőlőlugas könnyei szemben a szomszédház ablakán üres csuták végére fagynak... Oondolkodom, tehát ____ TI TKOS ÜZENET TITKOSÍRÁSSAL Milyen jó, ha az ember úgy levelezhet a barátjával, hogy senki más ne értse, ne tudja elolvasni! Most egy vadonatúj titkosírással ismertetünk meg, méghozzá olyannal, amelyet még senki nem látott. Ha megtetszik, meg kell tanulnod, és megoszthatod bárkivel, akivel közös, másra nem tartozó ügyeid vannak. Vágjunk bele! íme az írás ábécéje: Ha sikerült megjegyezned, akkor rajta, olvasd el a következő üzenetet. Nos, hogy szól? MEGFEJTÉS A december 25-ei számunkban közölt feladat megfejtése: a hármas számú rajznak. Nyertesek: Fedor Norbert, Buzita: Kuszala Andrea, Komárom; Juhos József és Bálint. Nádszeg; Kister Richard. Pozsony: Tóth Tivadar. Óbást. Szerkeszti: Tallósi Béla
