Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-09 / 15. szám
1995. április 9. GYERMEKVILÁG (SZL OVÉN NÉPMESE) Volt egyszer egy asszony, annak volt két lánya. Az egyik édeslánya volt, a másik mostohalánya. Édeslányát szerette is nagyon az asszony, de mostohalányát, Móricát gyűlölte, látni sem bírta. Pedig a mostohalánya sokkal szebb volt, mint az édeslánya. Egyszer az asszony elküldte a két lányt a patakra gyapjút mosni. Édeslányának fehér gyapjút adott, de mostohalányának feketét, mint a korom.- Ha ezt a fekete gyapjút fehérre nem mosod, elkergetlek a házamból - rikácsolta Markának. Elkeseredett Marica nagyon, mert tudta, hogy azt a csúnya, fekete gyapjút soha nem fogja fehérre mosni. Amint így kesergett, hirtelen, mintha a földből jött volna elő, ott termeti a patak partján a jó tündér, talpig fehérben. így szólt mosolyogva a gyapjút mosó két lányhoz:- Segítek nektek, ha megengeditek. De az asszony édeslánya így felelt:- Nincs szükségem a segítségedre, hisz az én gyapjúm már hófehér. Ekkor a jó tündér Móricához lépett, s kivette kezéből a fekete gyapjút. Mosni kezdte, s néhány pillanat múlva a gyapjú fehéren tündökölt, mint a hó. Amikor a lányok hazamentek, az asz- szony nagyon elcsodálkozott, hogy Marica gyapjúja fehérebb volt, mint a lányáé. Forrott benne a méreg, hogy Markát nem kergetheti el a háztól. Hamarosan tél lett. Az erdőt beborította a hó, s fújt a hideg északi szél. Az asz- szony egy kosarat nyomott Marica kezébe, s így szólt:- Kimész az erdőbe, s a kosarat teleszeded friss eperrel. Hadd legyen csemegénk karácsonyra! Marica hiába könyörgött, hogy ne küldje ki őt a hóba, fagyba, a mostohája kérlelhetetlen volt. Marica elindult hát az erdőbe. Igencsak meglepődött, amikor az erdőben tizenkét vidám legénnyel találkozott. Tűz körül ültek, és beszélgettek. Ok voltak a tizenkét hónap. Amikor Marica elmondta nekik, mi járatban van, az egyik legény így szólt:- Ott, a domb mögött van egy szakadék. Ott annyi epret találsz, hogy haza sem bírod cipelni. Úgy is lett. A mostohaanyja dúlt-fúlt mérgében, amikor meglátta, hogy Marica nem fagyott meg, s egy kosámyi gyönyörű eperrel tért haza. Marica elmondott mindent a tizenkét legényről, bár azt nem tudta, hogy az év tizenkét hónapja volt az a tizenkét legény. Az asszony elküldte az édeslányát is az erdőbe, hátha neki is sikerül olyan szép epret szednie. Amikor a lány találkozott a legényekkel, a tizenkét hónappal, azok megkérdezték tőle:- Kedvelsz-e bennünket?- Miért? Kik vagytok? - kérdezte döly- fösen a lány.- Mi vagyunk a tizenkét hónap - felelték a legények.- Nem kedvelem az egyik hónapot sem - felelte a lány. Lett erre olyan szélvihar és hófúvás, hogy a lány nem gondolt többé az eperre. Félholtra fagyva, zokogva érkezett haza. Teltek a hónapok, s a szép és jó mostohalány híre eljutott a királyi udvarba is. A királyfi kíséretével útnak indult, hogy meggyőződjék róla, valóban olyan szép és jó-e az a lány, mint ahogyan beszélik. Követei előrementek, hogy közöljék a gonosz mostohával: háztűznézőbe jön a királyfi. A gonosz asszony Móricát bezárta egy sötét kamrába, a saját lányát pedig felöltöztette a legszebb ruhájába, gyöngyökkel, ragyogó karkötőkkel felékesítette, s a legszebb szobájában fogadta az időközben megérkező királyfit. Amikor a királyfi meglátta a lányt, csalódottan kérdezte:- Ő lenne az a szép és jó lány, akinek a híre eljutott hozzánk, a királyi udvarba is?- Bizony ő! - sietett a válasszal az asszony. — Ugye, gyönyörű lány, felséges királyfi? A királyfi nem válaszolt, hiszen a lány nemcsak gonosz, hanem csúnya is volt. Ekkor elkukorékolta magát a kakas az udvaron:- Kikeriki, kikeriki, szép Marica idekí! Meghallotta ezt a királyfi, kirohant, kiszabadította a zokogó Maricát. Nem tudott betelni a lány szépségével és kedvességével. Nyomban magával vitte a királyi palotába, s csaptak akkora lakodalmat - hét nap és hét éjjel tartott -, hogy a híre eljutott a pórul járt gonosz mostohához és a lányához is, akik majd megpukkadtak a méregtől. Marica és a királyfi pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak. Sági Tóth Tibor fordítása B ambut nem azért nevezték így, mert bamba volt. Erről szó sincs. Bambu nagyon okos kis néger fiúcska volt. Hogy milyen okos volt, mutatja mindenekelőtt az, hogy barátságot kötött a zsiráffal. A zsiráf nagyon szelíd, jó állat, hisz azért is nevezik e néven, vagyis angyalinak. Mert zsiráf annyit tesz, mint szeráf, ez pedig angyalit jelent. Nos, mondom, Bambu nagyon jó barátságba keveredett vele. Ha beszélgetni akart barátjával, felmászott a pálmafa tetejére, levetette nadrágocskáját, s azzal integetett. Az angyalinak. S az angyali, mármint a zsiráf, akit Bambu nagyapja után Bimbinek nevezett el, rögtön felemelte a fejét, s akármilyen messze volt, odavágtatott hozzá. Odadugta fejét a pálma lombjai közé, s Bambu mindenekelőtt elkergette szeméről az apró legyeket, aztán vakargatni kezdte a bőrös szarvgyököcskéket homlokán, aztán jó kis dinnyével megetette, majd súgott valamit a fülébe.- Jól van, Bambu - mondta neki Bimbi. - Csússzál le a nyakamon a hátamra, elviszlek. S így is lett. Jó messzire bevágtattak a pusztába, mint a szél (Bambu nagyokat kurjantott Bimbi hátán), s ott Bimbi így szólt a zebrához:- Hallod-e zebra koma, Bambu a barátom, hadd lovagoljon egy kicsit a hátadon, koma.- Mit?! - kiáltott fel a zebra, és nagyot nyiherészett. - Hogy ebadta emberfia az én hátamon lovagoljon? Nem addig a! Akik szíjat hasítanak a hátamból, és finom gulyást főznek a húsomból? És megint nyiherészett és elvágtatott. Na jól van, de Bambu legalább megismerte a zebrát. Az elefántok viszont jószívűek. Az elefánt bácsi már sokkal barátságosabb volt. Ormányával megvakarta a füle tövét, és így szólt:- Most nem érek rá. Ma van az unokám századik születésnapja, viszek neki egy szép kis cuclit meg egy csörgőt az erdőből, meg egy élő lovacskát a zebrák közül, hadd örüljön neki. Majd gyertek el máskor. No jó, de Bambu legalább megismerte az elefántot. És így a többi állatot is. Az óriáskígyó például így szólt:- Neked mindent megteszek, te zsiráf, mert a rokonom vagy, mert hisz kígyóból van a te nyakad, de Bambu ne lovagoljon most rajtam, mert ma vedlettem le a télikabátomat, és fáj az oldalam, majd máskor. No jó, de Bambu legalább megismerte az óriáskígyót. Viszont az oroszlánt is nagyon szerette volna megismerni, de hiába. Akármennyit kérte Bimbit, hogy vigye el az oroszlánhoz is, az mindig a fejét rázta, és így válaszolt: tóttá egyre az oroszlán. S Bimbi csak nem akart tőle megijedni. S ez már maga is furcsa volt. Hát még az, ami ezután történt. Az oroszlán odajött egész közel, s Bimbi még mindig nem ijedt meg tőle. Az oroszlán aztán még le is térdelt Bimbi előtt, s Bimbi meg is cirógatta patájával a pofáját. Szó ami szó, még le is csúsztatta Bambut a nyakán az oroszlán hátára, s Bambunak még a bele is majd kiesett rémületében, hát még amikor az oroszlán elkezdett ugrálni vele. De aztán mégse lett, gyerekek, semmi baj. Mert ahogy így lovagol az oroszlánon (még a lelkét is majd kirázta neki) hátrafordul nyöszörögve.- Bimbi - akarta volna mondani, s íme, mit lát?- Torokfájásom van, nem lehet.- Pedig mekkora torkod van neked - felelte Bambu szomorúan.- De tudod mit? Meglátogatjuk - azt mondja Bimbi. - Hogy el ne felejtsem a dolgot, csomóra kötöm a nyakamat. Mert tudod, híresen szórakozott vagyok én. És tényleg: csomóra kötötte a hosszú nyakát. De mit is mondjak? Bambu addig-addig sírt és rimánkodott neki, míg egy délután Bimbi váratlanul megjelent. Már nem volt csomó a nyakán. Bambu éppen lent ült egy kövön (azon búslakodva, hogy nem láthatja az oroszlánt), Bimbi tehát széttárta elülső két lábát, lehajolt hozzá, és így szólt:- Elviszlek az oroszlánhoz. De jól karold át a nyakamat, mert ha meglátod, ijedtedben lepotyoghatsz. Ha meg átkarolod a nyakamat, akkor ha le is esel, visszahuppantalak a hátamra. Így is lett. Mikor az oroszlán meglátta őket, elkezdett ordítani:- Miah, buá, buh, buh, buh! - ezt ordította. S Bambu tényleg lepottyant volna rémületében, ha Bimbi vissza nem huppantotta volna. - Buá, buá, puh, puh! - ordíF. Győrffy Anna rajra Hát nem két emberi láb látszik ki hátul az oroszlánbőrből? Tehát ez nem is volt igazi oroszlán, csak oroszlánbőrbe bújtatott ember.- Te megcsaltál - mondta Bambu a zsiráfnak szomorúan.- Hát te mit gondolsz? - feleli Bimbi. - Az igazi oroszlántól én is félek ám! S persze most arra vagytok kíváncsiak, hogy ki volt az orszlánbőrben. Én tudom, hogy ki volt. Egy öreg csirkefogó, név szerint Efrájim Goldnagel, a sanda bohóc. Jól ismerem én ezt a selmát, egy vándorcirkusszal került a sivatagba. Gondolkodom, tehát... Testes szavak A pontok helyébe írj testrészek neveit úgy, hogy a megadott betűkkel, szótöredékekkel összeolvasva azokat, értelmes szavakat kapj. A pontok számát ne vedd figyelembe! i ............... .. tan 2. k........... ....ol 3. ke........ .....n 4............... .. .lél 5. be........ .....ő 6. r......... ....sz 7. k........... .. ..ló 8. mu....... 9 ............... .. .ke 10. nya.... ....ol 11............. él yes 12. nya.... ......ó 13............. .. ..US 14............. .. ény 15............. .. zon (Legalább tíz megfejtését kérjük!) Készítette: Kovács S. Nem nehéz a feladat, hiszen csak ki kell vágnod a lufi mellett lévő kék ábrákat, és összeraknod egy egésszé. Nos, milyen alakzatot tudsz kirakni? Készítette: M. Motyéík MEGFEJTÉS A március 19-ei számunkban közölt feladat megfejtése: a bal oldali táblán látható fekete ló és a jobb oldali táblán látható kalap a másik táblán nem szerepel. Nyertesek: Molnár Peti, Szimő, Kalapos Viktória és Gábor, Nagykapos; Bartos Ilonka, Érsekújvár; Kuruc Marian, Galánta; ifj. Lovász Zoltán, Jóka. Szerkeszti: Tallósi Béla
