Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-26 / 13. szám
32 oldalas színes _____ MA GAZIN Heti tévé és rádióműsor Olvasta már? Böngészett már? Játsszon és nyerjen velünk! RÓMAI ANZIX Útijegyzetünk a magazin 4-5. oldalán RIPORTERÜNK A TIGRISKETRECBEN! Élménybeszámolónk a 9. oldalon 1995. március 26. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona <Ke(ía színház?... Kissé furcsának tűnhet, hogy éppen március 27-re, az 1962 óta naptári eseményként is megtisztelt Színházi Világnap küszöbén""eszem föl e kérdést, ám az egyre szűkülő gazdasági körülmények között, legalábbis tájainkon, nem indokolatlan megkérdezni: a harmadik évezred kapujában valóban kell-e nekünk ez a jobbára költségigényes és ráadásul semmi kézzelfogható terméket elő nem állító művészeti intézmény? Sőt! Úgy is felfogható e kérdés: vajon szükségünk van-e egyáltalán a művészetekre? Mire jó szép tiszta papírlapokat összefirkálni kínlódó, ötször átírt mondatokkal; vagy mire jó apró pöttyöket s vonalkákat róni a sűrűn vonalazott kottapapírokra? És mi haszna, ha egy méregdrága görögországi turistaút során netán leülünk az epidauroszi színház majdnem két és fél ezer éves kőlépcsőire, s arra figyelünk; mint keresi a számára rettenetes igazságot Oidipusz? Mi haszna a művészeteknek ma, amikor szokássá vált nálunk mindent csupán a hétköznapibb anyagiasság, a rideg hasznot hajtás, vagy éppenséggel a mélynemzeti hordószónoklatok nézőpontjából megítélni? Nos, hogy a művészeteknek mi haszna van, alighanem azóta kérdés, amióta egyáltalán létezik művészet. S bár korról korra mindig feltették a kérdést - a művészet minden kétkedés, fanyalgás, minden ellenséges vélemény s érzéketlenség dacára létezik. Létezik, mert talán éppen a világ ridegségével szemben nyújt védelmet. Vagy éppen azt mutatja meg, mi minden szépség és érték rejtőzik a. világban. Szerencsésebb esetben ráébreszt a pénznél fontosabb kérdésekre. Szembenézésre serkent, önmagunk jobb megismerésére, miközben hozzásegít bennünket ahhoz, hogy teljesebb, értékesebb, emberibb életet éljünk. Tragédiákra döbbent rá, kipécézi hibáinkat, nagy szenvedélyekről és nagy vétkekről ad hírt. A világ és az élet MIKLÓSI PÉTER titkait kutatja, értelmét keresi emberöltőnyi földi létünknek. Néha bizakodóan, néha elcsüggedve szól; de mindenképp hozzánk tartozik s mindenképp a szükségletünk. Gondoljuk csak el, mi lenne, ha egyik napról a másikra eltűnne életünkből a művészet minden létrehozott értéke - akkor vajon mi maradna utánunk? Hogy nem csak a színházról, a színházművészetről elmélkedem? Ügy érzem, közvetve vagy közvetlenül, de elsősorban a színházról meditálgatok, hiszen ha van a művészetek között olyan, amelyben ott tükröződhet az élet majdnem egész spektruma, az ember teljes lelki rajzolata - akkor a színház az. És ha bárki azt kérdezi: kell-e a színház, a kérdésben az is benne van: kell-e a művészet?... Nem felhőtlen manapság az ég a színházak fölött; noha a felszín zökkenőmentes üzemvitelt mutat. Egyelőre játszanak a szlovákiai színházak, bemutatók vannak. Említhetők sikerek és említhetők bukások. Mint rendesen. Csakhogy a felszín alatt mást mutat a valóság. Jó lenne, ha több pénzt kaphatnának, ha új színházak épülhetnének, ha a meglevők kisebb-nagyobb javítgatása nem tartana beláthatatlan időkig. Ez a dolog anyagi oldala, s egyetlen pillanatig sem másodlagos. Mint ahogy számunkra: felvidéki magyarok részére az sem mellékes, hogy két hivatásos színtársulatunk van; s mindkettő életképes. És ha újabban kissé el is hajoltak a kommersz felé, de ez nem jelenti egyben azt, hogy csakis a könnyebb utat választják. Mind a kassai Thália, mind a komáromi Jókai Színház a rendszerváltás után önerejéből próbált megújulni. Nem a könnyebbik utat járva, hanem mindkét társulat a saját formanyelvét választva. Sietek hozzáfűzni: hol több, hol kevesebb sikerrel. És hogy mindeközben Komáromban vagy Kassán él-e az ármánykodás szelleme, uralkodó erény-e a középszert segítő klikkakarat - annak eldöntése nem a jegyzetíró dolga; noha fölvetni okvetlenül érdemes ezt a dilemmát is. Mindennek ellenére a színház, mint intézmény, ha nehezebb körülmények között is él, dolgozik, hozzánk szól, vállalja gondjainkat, elmondja örömeinket, hangot ad a szorongásainknak s kétségeinknek. Feltéve, ha átérzi saját felelősségét, fontosságát, hivatását. A mi kötelességünk ezzel szemben felelősséget vállalni a színház - esetünkben elsősorban az anyanyelvűnkön játszó révkomáromi Jókai, illetve a kassai Thália Színház létéért és sorsáért. Jelenéért és jövőjéért. Számunkra ez lesz a Színházi Világnap legfontosabb üzenete.
