Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-19 / 12. szám
... Műtét utáni narkóziskábulatból eszmélve pillantottam meg őt. Kórházi ágyam fölött állt. A tompa lámpafényben is jól láttam jóságos arcát. Homlokomról letörölte az izzadságot, átnedvesedett párnámat ki tudja hányadszor cserélte már az éjszaka folyamán. Ahányszor felnyitottam ólomsúlyú szemhéjamat, mindig suttogva, végtelen együttérzéssel megkérdezte: Nagyon fáj? Lágyan meg-megsimogatta a homlokomat és megannyiszor felajánlotta a fájdalomenyhítő injekciót. Ügy éreztem, számára most csak én létezem. Minden bajommal, fájdalmammal. Türelemre biztató szavában anyám hangját, simogatásában anyám kezét véltem felfedezni. Micsoda fura társítás! Anyám és ő, aki apácaruhát öltve esküvel mondott le az anyaságról, hogy irgalmasságot gyakorolva osztozzon mások szenvedésében. Ő és apácatestvérei ápolják a kórházi betegeket, istápolják a mások segítségére szoruló elhagyatottakat. Édesanyjuk helyett simogatják a félrelökött gyermekeket, önként vállalt szolgálatukat végtelen odaadással teljesítve virrasztónak a haldoklók ágya fölött, enyhítve azok utolsó, legnehezebb óráit. Kik ők, akik szüzességet fogadva, a nő legszebb küldetéséről - az anyaságról is lemondva gyámolítják az árvákat; akik magatehetetlen embertársaiknak a legválságosabb pillanatokban nyújtanak vigaszt és támogatást? Lemondtak a világi örömökről, hogy a szenvedők világába zárkózzanak, hogy a világ zaja elől csendes zárdái magányba vonuljanak. Vajon belső sugallat vagy fájdalmas csalódás késztette őket a félrevonulásra? Ez az ő titkuk marad. Ne is próbáljunk hát találgatni, vajon az anyaság, az életadás vágyánál mindenkor erősebb-e a szüzességi fogadalmuk. És arra a kérdésre se keressünk választ, hogy az ő szívükben sohasem lobban-e minden más érzést felülmúló szerelem. Mint ahogy azt sem tudhatjuk, hogy sötét apácaruhájuk és zárdái visszavonultságuk elegendő pajzs-e a világ csábító kihívásaival szemben; megvédi-e őket a csalódásoktól, kiábrándultságtól... Keveset, nagyon keveset tudunk róluk. De ők soha nem panaszkodnak, legalábbis nekünk, világiaknak nem. Pedig ők is szenvedhetnek. Nekik is lehetnek fájdalmaik. (zsilka) Kultúrháznézőben a Zoboralján regionális, sőt járási méretűeket is. Sok más kultúrházzal összehasonlítva, a gímesi művelődési otthonban szinte mindig történik valami. Az elmúlt évben például 420 különböző eseményről számolhatott be a krónikás. A kultúrház bevétele elérte a 700 000 koronát, ami azt jelenti: egyetlen fillér ön- kormányzati (hogy az államiról ne is beszéljünk) támogatás nélkül nemcsak a költségeiket fedezték belőle, hanem még némi tartalékra is szert tettek. És ez a jelenlegi körülményeket tekintve mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. Nem kevesebb, mint tíz éven át épült a gímesi kultúrház. A helybeliek már alig remélték, hogy valaha is elkészül. 1990- ben végre mégiscsak birtokukba vehették az épületet, melyben az ötszáz férőhelyes színházterem, továbbá könyvtár, klubhelyiség és a községi hivatal irodái mellett helyet kapott egy bár és egy fodrászat is. A várakozás hosszú évtizedei után végre megfelelő körülményeket kaptak itt a kulturált szórakozásra, művelődésre. Azóta számtalan rendezvényt tartottak az új kultúrházban; nemcsak helyi, hanem Jancsó János 1993. január 1-je óta látja el a kultúrház igazgatójának tisztét. Tőle kérdezem, itt és most hogyan lehet egy ekkora kultúrházat fenntartani, üzemeltetni és benne kultúrát „csinálni”, amikor a kultúrára általában sehol nincs pénz?- Lehet, de úgy, hogy rengeteg rendezvényt kell szervezni. Olyanokat, amelyekből pénz is van. Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mit, mikor és kinek szervezünk. És ehhez egész álló nap dolgozni kell.- Ez a 420 rendezvény önmagában tekintélyes szám. Ez mind kulturális akció volt?- Nem. Ebben benne vannak a rendszeres hétvégi diszkók, továbbá a mulatságok, bálok, a dzsesszgimnasztikai csoport működése, vagy az énekkari próbák és a folklórcsoport működése is. De tény, hogy a hét minden napján történik valami a kultúrházban. Igaz, biztos pénz csak a diszkóból van, a többin ha van is némi bevétel, az rendszerint rámegy a rezsire. Lényegében a diszkók bevételéből fedezzük a három alkalmazott fizetését, a villanyt, a fűtést, ebből vesszük meg a tisztítószereket, és a többi fogyóeszközt. Emellett olykor akadnak apróbb rendezvények - előadás, lakodalom -, amelyek szintén hoznak a kasszába, de a legtöbb műsor inkább csak viszi a pénzt. Nemrégiben itt járt nálunk például Koós János. A fellépésért 15 ezer koronát fizettünk, de nem jött el annyi ember sem, hogy ez a pénz megtérüljön. Nyolcvan korona volt a jegy ára. Eljöttek vagy nyolcva- nan, és még ugyanennyien kint álltak az udvaron az ablak alatt, s onnan nézték a műsort - ingyen.- Nehéz az embereket becsalogatni a kultúrházba? Még egy Koósra is?- Nehéz. Sokallják rá a pénzt. Bár van egy réteg, amely így is eljön, de a többség...- És ha mégis, akkor mire jönnének el az emberek? Mire nem sajnálnák a pénzt?- Mondok egy példát: a falubeli gyerekek betanultak egy színdarabot, és egy vasárnap délután be is mutatták. Még a szülők sem jöttek el... Akkor kit várhatunk el ide és mire? Van vagy 80-100 ember, ők gyakorlatilag minden rendezvényre eljárnak. Akár név szerint fel lehetne őket sorolni. A legrosszabb korosztály a 30-50 év kö- zöttieké, őket szinte semmi sem érdekli. A fiatalok legalább a diszkóba eljönnek; az idősek, a nyugdíjasok pedig a kultúrműsorokra, bár azokat is úgy kell megszervezni, hogy lehetőleg vasárnap délután legyenek. Litánia után, hogy a templomból egyenesen idejöhessenek. Ne kelljen hazamenniük, mert akkor már ki nem jönnek még egyszer a faluba. Ezek azok az apró taktikai húzások, amelyek nélkül nehezen lehetne itt bármit is csinálni. Szombatra például semmit sem érdemes tervezni, mert akkor mindenki a szőlőben van. Általában örülhetünk, ha összejön száz ember, miközben a falunak majd kétezer lakosa van.- Ezek szerint egy mai kultúrház- igazgatónak elég sok mindenre kell odafigyelnie, ha azt akarja, ne tátongjon üresen a kultúrház!- Sajnos, rászoktattuk az embereket arra, hogy szinte minden alkalommal megvendégeljük őket, s már csak akkor jönnek el.- Kell a csalétek?- Kell. Ha például bált akarunk szervezni, nem elég elhíresztelni, hogy farsangi mulatság lesz, ez és ez a zenekar fog játszani, gyertek el. Nem ám! Az egészet fel kell vezetni: svédasztal is lesz, minő finomságok lesznek rajta, utána járni kell, házról házra, győzködni az embereket, hogy jöjjenek el - szórakozni. Még az se mindegy, hogy ki kivel kerül egy asztalhoz. Az ülésrend kialakítása az egyik legnagyobb probléma, mert ha valaki nem azzal ülhet, akivel ő akar, akkor inkább el sem jön.- És az öntevékeny kultúrmozga- lom? Van még ilyen?- Valamikor sikeresen működött a Villő hagyományőrző csoport. Az egykori tagok még most is képesek összeállni egy-egy bemutató erejéig, de rendszeres működésről már nem beszélhetünk. Míg itt volt tanítónő Jókai Marika, ő irányította ezeket a dolgokat, de azóta, hogy nyugdíjba ment, nincs aki e munkát folytassa. Működik viszont egy dzsesszgimnasztikai csoport, van énekkar és színjátszókor. Az a helyzet, hogy gyakorlatilag ugyanazok járnak az egyikbe is, a másikba is. Van egy aktív mag, a többieket meg szinte semmi sem érdekli.- Milyen ma a falusi emberek kulturális igénye? A kultúra milyen formái iránt érdeklődnek?- A Friderikusz-show és a Dallas iránt. Reggelente az a téma az autóbuszban, hogy mi volt előző nap a tévében. Az embereknek ma már nincs idejük arra, hogy a saját házukon kívül, a kocsmát leszámítva, valahol összejöjjenek és beszélgessenek, szórakozzanak.- A sok munka végett? A tévé miatt?- Is-is. De főleg a kényelem okán.- Mégis azzal próbálkoznak, hogy kultúrát, szórakozási és művelődési lehetőségeket teremtsenek az itteni embereknek. Miért?- Én nem azért vagyok itt, hogy azt mondjam, ezt nem lehet megcsinálni. Én nem reggel nyolctól délután fél ötig dolgozom, aztán pedig majd csak lesz valami alapon, hazamegyek. A munka zömét a hivatali idő után kell elvégezni, délután, este.- Kultúrházigazgatóként szabadon dönthet a kultúrház ügyeiben?- Igen, noha némi konzultáció mindig szükségeltetik. Például a polgár- mesterrel rendszeresen megbeszélem, hogy mire készülök, de még soha nem kötötték meg a kezemet.- És hogyan nyilvánul meg a falu nemzetiségi megoszlása a kulturális rendezvényeken belül?- Vannak magyar nyelvű, vannak szlovák nyelvű és vannak kétnyelvű műsoraink. Eleinte adódtak ebből problémák, de már az akadékoskodók is beletörődtek, itt főleg a maticásokra gondolok, hogy ez nálunk másképp nem lehet.- És kik az aktívabbak a faluban: a Csemadok vagy a Matica slovenská tagjai?- Az iskola szlovák tagozatán működik énekkar, színjátszócsoport, így több műsort tudnak adni, mint a
